Search Results
You are looking at 1 - 6 of 6 items for
- Author or Editor: Borbála Székely x
- Refine by Access: All Content x
Az autoimmun haemolyticus anaemia viszonylag ritka betegség, amely sokszor nehezen kezelhető és akár fatális következményekkel járhat. Az esetek fele valamilyen alapbetegséghez társuló szekunder forma, a fennmaradó rész pedig idiopathiás vagy más néven primer autoimmun haemolyticus anaemia. A vörösvértestek idő előtti lebomlásáért felelős antitestek viselkedése alapján meleg, illetve hideg típust különböztethetünk meg. A diagnózis alapja a haemolysis klinikai és laboratóriumi jeleinek fennállása és az autoantitestek jelenléte. A betegség kezelése a mai napig sem teljes mértékben megoldott. Még ma is veszítünk el betegeket az uralhatatlan vagy csak nagy dózisú immunszuppresszív szerek alkalmazásával kezelhető anaemia és a következményes infekció miatt. Az elsőként választandó szer a kortikoszteroid, ennek hatástalansága esetén szóba jön cyclophosphamid, azathioprin, cyclosporin, valamint az off-label anti-CD20 rituximab adása, a splenectomia viszont egyre hátrébb szorul a terápiás algoritmusban. A kezelés során gyakran felmerülő problémákra négy eset kapcsán világítanak rá a szerzők. Orv. Hetil., 2015, 156(11), 449–456.
Terhességi emlőráknak a várandósság ideje alatt, illetve a szülést követő egy éven belül kialakuló rosszindulatú emlődaganatot nevezzük. Háromezer várandós nőből körülbelül 1-ben alakul ki. A tumor incidenciája növekedő tendenciát mutat, amelyben elsősorban a gyermekvállalás egyre későbbi életkorra való kitolódása játszhat szerepet. A várandós állapot késlekedést okozhat mind a diagnózis felállításában, mind a megfelelő kezelés elindításában. Közleményünkben egy 30 éves nőbeteg esetét ismertetjük, aki első terhességének 21. hetében önvizsgálat során észlelte a jobb emlő bőrének gyulladásos elváltozását, és a hónaljárokban levő megnagyobbodott nyirokcsomókat. Az antibiotikus kezelésre a páciens panaszai nem javultak, ezért az axillaris képlet vékonytű-aspirációs citológiai vizsgálatát végezték el, amelynek során metasztatikus emlőrák igazolódott. A klinikánkon végzett vizsgálat során cT4 cN3 lokoregionális kiterjedésű daganatot véleményeztünk. Az emlő bőrének elváltozása gyulladásos emlőrákra utalt, emellett axillaris, valamint supraclavicularis nyirokcsomó-konglomerátumot is tapintottunk. A core-bioptátum értékelése során hormonreceptor-negatív, Her-2-pozitív, grade III differenciáltságú invazív carcinoma igazolódott. Neonatológiai és onkológiai konzíliumot követően a beteg úgy döntött, hogy a várandósság alatt elzárkózik a kemoterápiás kezeléstől, ezért a 30. gesztációs héten elektív császármetszést végeztünk. A további vizsgálatok távoli áttétet nem igazoltak, így primer szisztémás kemoterápiát kezdtünk, majd ezt követően mastectomia és axillaris blokkdisszekció történt. Az eltávolított emlőállományban visszamaradt tumort a kórszövettani vizsgálat során már nem azonosítottunk, a szöveti kép alapján komplett patológiai remissziót véleményeztünk. A sugárkezelés befejezése után trastuzumabkezelést indítottunk. Az ellenőrző vizsgálatok a páciensnél eddig sem helyi kiújulást, sem távoli áttétet nem igazoltak. Az újszülött generalizált izomtónus-eloszlási zavarok miatt jelenleg is fejlődésneurológiai gondozás alatt áll.
Bevezetés: Az FDG-PET-CT kiválóan alkalmas az életképes tumorszövetek kimutatására, jelentősége kiemelkedő az onkológiai diagnosztikában. Célkitűzés: A szerzők retrospektív vizsgálatukban a PET-CT-n mért metabolikus tumorválasz és a proliferációt jellemző Ki-67 marker összefüggéseit keresték. Módszerek: Harminc beteg esetében rögzítették a staging FDG-PET-CT felvételeken (kezelés előtt és után) a SUV (Standardized Uptake Value) és a méret változásait a primer tumor és az axillaris nyirokcsomó régió területén. A SUV-változást összevetették a core-biopsziás, valamint műtéti szövettan KI-67 értékével. Eredmények: A primer tumorok, valamint az axilla esetében is a metabolikus aktivitás, valamint – szerényebben ugyan – a méret is szignifikáns csökkenést mutatott a kezelés hatására. A Ki-67 szintén szignifikánsan csökkent. Szignifikáns korrelációt találtak a terápiát megelőző Ki-67 és SUV, a kezdeti Ki-67 és a SUV-változás, illetve a Ki-67-változás és a SUV-változás között is. Következtetések: A metabolikus változások érzékenyebb markernek bizonyultak a válaszkövetésben a morfometrián alapuló mérésnél a patológiai remisszió tükrében, még nem standardizált, klinikai körülmények között is. Orv. Hetil., 2012, 153, 1958–1964.
Abstract
Background and aims
Due to its important role in both healthy groups and those with physical, mental and behavioral disorders, impulsivity is a widely researched construct. Among various self-report questionnaires of impulsivity, the Barratt Impulsiveness Scale is arguably the most frequently used measure. Despite its international use, inconsistencies in the suggested factor structure of its latest version, the BIS-11, have been observed repeatedly in different samples. The goal of the present study was therefore to test the factor structure of the BIS-11 in several samples.
Methods
Exploratory and confirmatory factor analyses were conducted on two representative samples of Hungarian adults (N = 2,457; N = 2,040) and a college sample (N = 765).
Results
Analyses did not confirm the original model of the measure in any of the samples. Based on explorative factor analyses, an alternative three-factor model (cognitive impulsivity; behavioral impulsivity; and impatience/restlessness) of the Barratt Impulsiveness Scale is suggested. The pattern of the associations between the three factors and aggression, exercise, smoking, alcohol use, and psychological distress supports the construct validity of this new model.
Discussion
The new measurement model of impulsivity was confirmed in two independent samples. However, it requires further cross-cultural validation to clarify the content of self-reported impulsivity in both clinical and nonclinical samples.
Absztrakt
Az emlőrák diagnózisakor betöltött életkor alapján a két szélsőséges, egymástól várhatóan legjobban különböző csoportot a 35 évnél fiatalabb és a 70 évnél idősebb betegek csoportja képezi. A jelen vizsgálat célja e két csoport összehasonlításán keresztül annak alátámasztása, hogy az életkor prognosztikai faktornak tekinthető a vizsgált betegek esetében. A Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikáján 1995. október és 2009. március között kezelt 131 nőbeteg (80 idős és 51 fiatal) adatai kerültek feldolgozásra a diagnózis idején vizsgált prediktív és prognosztikus faktorok felhasználásával. Emellett vizsgáltuk a betegek teljes- (OS) és betegségmentes túlélését (DFS) is, valamint az ezeket befolyásoló faktorokat. Statisztikailag szignifikáns eltérés adódott a két csoport között a menarche időpontja, a reproduktív faktorok, a tumor hisztológiai jellemzői és immunfenotípusa tekintetében. A tumorméret, a nyirokcsomóstátusz és a Nottingham Prognosztikai Index (NPI) értékek tekintetében nem mutatkozott szignifikáns eltérés a két csoport között. Annak ellenére, hogy a fiatal betegek között több volt a vizsgálat végéig kialakult áttétes betegség, a betegségmentes túlélés tekintetében nem tapasztaltunk szignifikáns különbséget. A teljes túlélés azonban szignifikánsan hosszabbnak bizonyult az idős páciensek csoportjában. A fenti eredmények az irodalmi adatokkal egybehangzóan arra utalnak, hogy a fiatal nőknél a betegség rosszabb prognózisú, agresszívebb és rapidabb a klinikai lefolyás. Mivel egyik csoport sem tartozik a hazánkban szervezetten szűrt populációba, igen nagy jelentősége lenne az önvizsgálat (már iskolás korban történő) oktatásának, a tömegkommunikáció adta lehetőségek szélesebb körű kihasználásának, a pozitív familiáris anamnézissel bíró nők (különös tekintettel a fiatalok) esetében az egyéni követés megoldásának.
Bevezetés: Közepesen differenciált (grade 2) tumorok esetén a beteg prognózisa és a terápia eredményessége e tényező alapján nem becsülhető meg biztonsággal. Célkitűzés: Vizsgálni a szerzők által leírt, kromoszomális instabilitást tükröző prognosztikus génexpressziós indexet kiegészítve további génekkel egy kiterjesztett betegcsoporton. Módszerek: Publikus adatbázisokból választottak ki kilenc cél-, valamint három kontrollgént. Ezek expresszióját valós idejű polimeráz láncreakcióval határozták meg. Az analízisben 249, formalinban fixált, paraffinba ágyazott emlőcarcinoma vizsgálatát végezték el és az eredményeiket a betegségmentes túléléssel összefüggésben elemezték. Eredmények: A gének expressziójának mértéke alapján a grade 2 carcinomák a grade 1, illetve a grade 3 tumorokhoz hasonló prognózisú csoportokra különültek el. Pusztán a FOXM1, TOP2A és CLDN4 gének együttes vizsgálatával a grade 2 daganatok magas és alacsony kockázatú alcsoportokba oszthatóak. Következtetés: Megfelelően választott kontrollgének vizsgálatával három célgén expressziója alapján a hisztológiai grade-től függetlenül elkülöníthető az emlőcarcinomák jó és rossz prognózisú csoportja. Orv. Hetil., 2013, 154, 627–632.
