Search Results

You are looking at 1 - 10 of 23 items for

  • Author or Editor: Botond Nagy x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

A hajas sejtes leukémia korszerű diagnosztikája és kezelése

Hairy cell leukemia: diagnosis and treatment

Hematológia–Transzfuziológia
Authors:
Gabriella Illyés
,
Botond Timár
,
Csaba Bödör
,
Judit Demeter
, and
Noémi Nagy

Összefoglaló. A hajas sejtes leukémia (HCL) egy indolens lefolyású ritka B-sejtes lymphoma. Diagnosztikájában jellegzetes morfológiai képén túlmenően a sejtek felszínén megtalálható markerek azonosítása áramlási citometriával, valamint a betegségben előforduló specifikus fehérjék immunhisztokémiai detektálása jelenti a rutineljárást. Kiemelt szerepet tölt be a differenciáldiagnosztikában a BRAF V600E mutációjának a kimutatása, melyre ma már számos módszer áll rendelkezésre, mint például az immunhisztokémia, pyroszekvenálás, allélspecifikus PCR vagy a droplet digitalis PCR. A tumorsejtek jelátviteli rendszerében és szabályozásában azonban a BRAF mutációjának következtében kialakuló folyamatos aktivitása mellett egyéb mechanizmusok is szerepet játszhatnak, többek között növekedési faktorok, interleukinek, adhéziós fehérjék vagy éppen mikro-RNS-ek. A patomechanizmus egyre részletesebb megismerése érdekében egyéb daganatokhoz hasonlóan a HCL-ben is aktív kutatások folynak a genetikai háttér feltérképezésére új generációs szekvenálás segítségével. Leírtak már nagy százalékban előforduló mutációkat a CDKN1B-, KLF2- és KMT2C-gének esetében, továbbá egyéb génekben is alacsonyabb előfordulási aránnyal. Genetikailag, sőt klinikai manifesztáció és terápiás válasz alapján is jelentős eltérések láthatóak a klasszikus és variáns HCL-es betegek között, elkülönítésük épp ezért rendkívül fontos. Míg a klasszikus esetben első vonalban alkalmazott purin nukleozid analógok kiemelkedő válaszreakciót képesek kiváltani, a variáns HCL-es betegek gyakran refrakterek a kezelésre, és esetükben a célzott BRAF-gátlók szintén hatástalanok. Számos klinikai kutatás zajlik a jelenleg is alkalmazott terápiás szerek optimalizálása, kombinációban történő alkalmazása, valamint egyéb lymphoid daganatokban alkalmazott gyógyszerek és új támadáspontok ellen tervezett molekuláknak a HCL kezelésébe történő bevonása céljából.

Summary. Hairy cell leukemia (HCL) is a rare indolent B-cell malignancy. In addition to characteristic morphology of HCL cells, the identification of the cellular surface markers and the expression of specific proteins by flow cytometry and immunohistochemistry are routine procedure in HCL diagnosis. Detection of BRAF V600E mutation plays key role in differential diagnosis of HCL which can be detected by several novel methods, such as immunohistochemistry, pyrosequencing, allele specific PCR or droplet digital PCR. Beside the BRAF mutation there can be other mechanisms causing constitutive activity in the signaling pathway and regulating the tumor cells such as growth factors, interleukins, adhesion proteins and micro-RNAs as well. Like in other malignancies, in order to clarify the pathomechanism, the genetic background of HCL is also actively investigated by next-generation sequencing. Frequent mutations were described in CDKN1B, KLF2 and KMT2C genes, moreover in other genes with lower incidence rate, as well. Genetically, and even in clinical manifestation and therapeutic response, significant differences can be found between patients with classical and variant HCL. While classical type has outstanding response for the first-line treatment with purine analogues, patients with variant HCL are often refractory to the treatment, and the BRAF inhibitors prove to be ineffective. Therefore, it is really important to distinguish these two entities. Several clinical studies are still in progress for the optimization and application of combining the currently applied therapeutic agents, furthermore other drugs that used in lymphoid malignancies are under investigation. New target molecules are also designed as novel therapeutic opportunity in HCL treatment.

Open access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors:
Ildikó Bódi
,
Nándor Nagy
,
Lídia Sinka
,
Botond-Zoltán Igyártó
, and
Imre Oláh

This paper introduces two novel monoclonal antibodies, designated GTr1 and GTr2, which recognise guinea fowl thrombocyte surface antigen(s). The antibodies were tested in embryos and adult birds. GTr1 and GTr2 staining emerged at embryonic days 12 and 7, respectively. After embryonic day 12 there was no difference in staining pattern between the two monoclonal antibodies. The isotype of the antibodies is IgG1. The antibodies did not react with any other haematopoietic cells of guinea fowl, and there was no species cross-reaction with chicken, turkey and quail. The antibodies can be used in interspecies chimeric and parabiotic experiments to identify cells of guinea fowl origin.

Restricted access

Kamrai tachycardiát okozó primer szív lymphoma

Primary cardiac lymphoma presenting as ventricular tachycardia

Hematológia–Transzfuziológia
Authors:
Beáta Nagy
,
Botond Timár
,
Gábor Mikala
,
Andrea Ceglédi
,
Csilla Czimbalmos
,
Péter Szabó
, and
Attila Fintha
Open access

Génexpressziós eltérések keringő fehérvérsejtekben a 2-es típusú cukorbetegek elsőfokú, anyagcseréjüket illetően egészséges rokonaiban

Altered gene expressions in periferal blood cells of first-degree non-diabetic relatives of type 2 diabetic patients

Orvosi Hetilap
Authors:
Márta Vitai
,
Györgyi Kovács
,
József Pauer
,
Botond Literáti Nagy
,
Katalin Bezzegh
, and
László Korányi

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A világjárványt jelentő 2-es típusú diabetest (2DM) jelző géneltéréseket kerestünk – a mindennapos diagnosztika részére hozzáférhető – keringő fehérvérsejteken. Módszer: Anyagcseréjüket illetően egészséges, elsőfokú, 2-es típusú cukorbeteg rokonokkal rendelkező személyek (n = 6) izombiopsziás mintáinak mRNS-microarray-eredményét hasonlítottuk ugyancsak anyagcseréjüket illetően egészséges, de negatív családi anamnézisűek (n = 6) mintáival. A microarray-eredmények kvantitatív real-time (valós idejű) PCR-rel történő megerősítése után 8 gén expressziója maradt különböző, ezeket ellenőriztük a keringő fehérvérsejteken nagy esetszámú (n = 58 anyagcseréjüket illetően egészséges, nincs cukorbeteg rokon és n = 58 egészséges, cukorbeteg rokonnal rendelkező önkéntes) vizsgálatban. Eredmények: Nők és férfiak esetében is a SERPINF1-gén expressziója volt szignifikánsan alacsonyabb a fehérvérsejtekben a genetikai terhet hordók között (relatív kvantifikáció: FC – nő: = 0,69, p<6*10–3, FC – férfi: = 0,65, p<2*10–3). Ez az eltérés nem a romló anyagcsere következménye volt, miután a már diabeteses és még anyagcseréjüket illetően egészséges, de 2DM-rokonnal rendelkezők között nem különbözött. Így feltételeztük, hogy a SERPINF1-gén vérsejtbeli expressziójának eltérése valódi genetikai meghatározottságot jelent. Következtetés: A perifériás fehérvérsejteken mért SERPINF1-expresszió, valamint a lipid- és biokémiai paraméterek segítségével sikerült egy, a betegség jóslására alkalmas matematikai összefüggést találnunk, melyet nagyobb esetszámon történő ellenőrzés után – reményeink szerint – a diabetes „korai markereként” használhatunk. A LAMP2 expressziója nem különbözött a két anyagcseréjüket illetően egészséges csoport között, de az anyai öröklődéssel összefüggő eredményt kaptunk. Az anyai ágon történő öröklődés eseteiben szignifikánsan magasabb expressziós szintet kapunk, ami „parent of origin” hatást feltételez, jelezvén, hogy az anyától öröklött génnek meghatározó szerepe van. Orv Hetil. 2020; 161(18): 738–746.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Györgyi Kovács
,
Barbara Buday
,
Attila Fék
,
Botond Literáti-Nagy
,
József Pauer
,
Péter Pach
,
Márta Vitai
,
Éva Péterfai
, and
László Korányi

Bevezetés: A 2-es típusú cukorbetegség ma már „világjárvány”, megelőzése csak a „praediabetes” idején eredményes, ezért olyan szűrővizsgálatokra van szükség, amelyek a cukorbetegség várományosait időben felfedik. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki egészséges, negatív családi anamnézisű (genetikailag nem diabeteses) és elsőfokú cukorbeteg rokonokkal rendelkező (genetikailag diabeteses), normális szénhidrát-toleranciájú és inzulinérzékenységű nőkben a diagnosztikai értékű anyagcsere-eltérések feltárását. Módszer: A klemp vizsgálatok során normális inzulinérzékenységű, genetikailag nem diabeteses (n = 26) és genetikailag diabeteses (n = 18) önkéntesek adatait elemezték. Eredmények: Genetikailag diabeteses, egészséges nőkben az orális cukorterhelés 120. percében magasabb glükóz- és inzulinkoncentrációt, valamint nagyobb magas denzitású és kisebb alacsony denzitású lipidszintet találtak a genetikailag nem diabeteses egészséges nőkben mért értékekhez képest. Következtetések: Az eredmények szerint genetikailag diabeteses, egészséges nőkben a kialakuló inzulinrezisztenciát megelőzi a hepaticus inzulinrezisztencia és a zsíranyagcsere zavara. A szerzők nem kaptak választ arra a kérdésre, hogy a cukorbetegséghez és az elhízáshoz vezető energiafelesleg miért okoz genetikailag diabeteses nőkben korán zsíranyagcsere-zavart és hyperinsulinaemiát, továbbá arra sem, hogy az elhízás miért nem társul mindig inzulinrezisztenciával. Orv. Hetil., 2013, 154, 1747–1753.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
József Pauer
,
Attila Fék
,
Barbara Buday
,
Botond Literáti-Nagy
,
Péter Pach
,
Márta Vitai
,
Éva Péterfai
, and
László Korányi

Bevezetés: A genetikai hátterű 2-es típusú cukorbetegség előállapotának a felismerése azért óriási jelentőségű, mert a praediabetes az utolsó pillanat, amikor még életmód-változtatással és esetenként kiegészítő gyógyszeres kezeléssel a betegség manifesztációja megelőzhető. Cukorbetegek első fokú rokonai jelentik a leginkább veszélyeztetett csoportot, ezért olyan szűrővizsgálatokra van szükség, amelyek a kockázatot még időben felfedik. Célok: A szerzők diagnosztikus értékű anyagcsere-különbséget kerestek normális szénhidrát-toleranciájú férfiak között, aszerint, hogy volt-e első fokú cukorbeteg rokonuk vagy nem volt. Módszer: A vizsgálatot 73 férfinél végezték, akik közül 21-nek volt első fokú cukorbeteg rokona. Eredmények: A klemp módszerrel mért glükózfelhasználás, a glükóztolerancia-vizsgálatok a két csoportot nem különítették el, de a cukorterhelés során a cukorbeteg rokonokkal rendelkező egyénekben a szabadzsírsav-szint nem volt szupprimálható, a testtömeg és a test zsírtartalma magasabb volt, akárcsak a leptin-IL-6 vérszint, míg az adiponektinszint alacsonyabb, a szabad zsírsav/adiponektin arány pedig jelentősen magasabb. Már ilyenkor is atherogen típusú volt a lipidkép, alacsonyabb a HDL-koleszterin és a nagy molekulájú, kis denzitású LDL-frakciók vérszintje. Következtetések: Egészséges, de első fokú, 2-es típusú diabéteszes rokonokkal rendelkező férfiakban a kialakuló inzulinrezisztenciát és glükózintoleranciát megelőzi a zsírsavanyagcsere zavara. Az észlelt szabad zsírsav/adiponektin arány eltérésének mérése vagy az orális, illetve iv. cukorterhelés első és utolsó időpontjában megmért szabadzsírsav-szint férfiak esetében lehetőséget nyújt egyszerű, informatív és olcsó szűrővizsgálati módszer kialakítására. Orv. Hetil., 2013, 154, 178–186.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Márta Vitai
,
Krisztina Kocsordi
,
Barbara Buday
,
Botond Literáti Nagy
,
Enikő Kulcsár
,
Katalin Bezzegh
,
Éva Péterfai
,
László Koltay
, and
László Korányi

Az oxidatív stressz kóroki szerepe a csontállapot és a szénhidrát-anyagcsere romlásában ma már elfogadott. Vizsgálatunk során az egyik legismertebb antioxidáns enzim, a kataláz +22348C>T (RS769217) polimorfizmus hatását vizsgáltuk az inzulinérzékenységre, glükózfelhasználásra és a csontok denzitására. A glükózfelhasználás mérését (hyperinsulinaemiás klemp) és a genotipizálást 51 nő (24 egészséges, 27 glükózintoleráns: IFG, IGT és kezelést nem igénylő 2DM) és 90 férfi (64 egészséges és 26 glükózintoleráns) esetében végeztük el. Az allélfrekvenciákban a vizsgált dunántúli populációban, a nemek és csoportok között nem találtunk szignifikáns különbséget. A katalázgén-polimorfizmus anyagcsere- és csonthatása a nemek szerint különbözött. Nők esetében a T-allél megjelenése szignifikánsan jobb HOMA-IR indexet (CC: 2,95±1,8 vs. CT+TT: 2,06±0,9, p<0,05) és a TT-homozygoták esetében jobb teljestest-glükózfelhasználást eredményezett (M-1: CC: 9,43±4,4 vs. TT: 13,23±1,6 mg/kg/min, p<0,05), de a csontok denzitása nem különbözött. Férfiaknál a T-allél megjelenése alacsonyabb femurdenzitással (CC: 1,110±0,17 vs. CT+TT: 1,030±0,16, p<0,05 g/cm 2 ) és jobb HOMA-indexszel (CC: 2,42±2,3 vs. CT+TT: 1,50±0,2, p<0,05 ) társult, de javulást az izomszövet cukorfelhasználásában nem mértünk. A szervezet energia-háztartását és a csontanyagcserét összekapcsoló osteocalcin anyagcsere-kapcsolata nők esetében (r = +0,4424, p<0,05, n = 23) a T-allél megjelenésekor eltűnik. A többszörös korrelációs számítások szerint a leptin/adiponektin arány nők esetében a femur, férfiak esetében az L1-4 BMD-értékét befolyásolja, de ezek a kapcsolatok a T-allél megjelenésekor megszűntek. Eredményeink eltérnek a koreai nőkön mért adatoktól, és hangsúlyozzák a genetikai vizsgálatok különböző populációkon történő ismétlésének szükségét, és az anyagcsereadatok nemek szerinti értékelésének fontosságát.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Márta Vitai
,
Barbara Buday
,
Enikő Kulcsár
,
Botond Literáti-Nagy
,
Istvánné Vecsei
,
Katalin Bezzegh
,
Éva Péterfai
,
István Kurucz
, and
László Korányi

Az előkísérletünk során az egészséges és spontán hipertóniás patkányok között génexpressziós különbségeket találtunk „differencial display” eljárással. Az eltérően expresszált gének között szerepelt a GRB10 gén, amelynek terméke a GRB10 (Growth factor receptor-bound protein) fehérje. A GRB10 protein kötődik az inzulinreceptorokhoz, negatív regulátorproteinként tartják számon és polimorfizmusait összefüggésbe hozták a 2-es típusú diabétesz kialakulásával. Vizsgálatunk során a GRB10 gén +11275G > A (RS 2237457) polimorfizmusát vizsgáltuk magyarországi 2-es típusú cukorbetegek és egészségesek esetében (2DM-es beteg n = 85, egészséges kontroll n = 77). Kerestük az összefüggéseket a genotípus és a hyperinsulinaemiás-normoglykaemiás clamp vizsgálattal mért, a glükózhomeosztázisra jellemző paraméterek között egészséges (n = 88) és glükózintoleráns (IFG n = 15; IGT n = 29 és kezelést nem igénylő 2-es típusú diabéteszes: n = 9) betegek esetében. A hazai populációban nem találtunk szignifikáns különbséget az allélgyakoriság között az egészséges és a 2DM-csoport között (egészséges g vs. a: 62% vs. 38%; 2DM g vs. a: 70% vs. 30%). Az inzulinérzékenységet tükröző glükózfelhasználás nők esetében nem függött a GRB10 gén polimorfizmusától. Férfiak esetében a gg polimorfizmus az OGTT glükózterhelés során fokozott, de az ivGTT-terhelés során azonos mértékű inzulinelválasztással társult. Férfiakban gg allél esetében alacsonyabb az izomtömeg glükózfelhasználása, az egész test és az izomszövet vonatkozásában a glükózeltűnési ráta, és mindkét nemben rosszabb a lipidprofil, alacsonyabb a kisebb denzitású, nagyobb molekulájú LDL-frakciók koncentrációja, nők esetében pedig a HDL-koleszterin-vérszint. A GRB10 génpolimorfizmussal kapcsolatos anyagcsere-eltérések alátámasztják – a „prediabéteszes” időszakban – a génnek az inzulinérzékenységben és inzulinelválasztásban feltételezett szerepét, amely azonban nemhez kötött és csak férfiakban észlelhető. A po. és iv. cukorterhelés alatt mért inzulinelválasztási eltérések alapján felvethető, hogy a GRB10 gén az inkretin jelátvitelben is szerepet játszik.

Restricted access

A COVID–19-hez kapcsolódó májenzim-emelkedés valószínűleg multifaktoriális eredetű

COVID–19-associated liver enzyme elevation is probably multifactorial

Orvosi Hetilap
Authors:
Zsófia Gáspár
,
Bálint Gergely Szabó
,
Noémi Kiss-Dala
,
János Szlávik
,
István Vályi-Nagy
, and
Botond Lakatos

A COVID–19 kapcsán tapasztalható jelenség a szérummájenzim-aktivitásnak a laboratóriumi vizsgálat során észlelt emelkedése. Ezen változások hátterében feltehetően három patomechanizmus áll: 1) a SARS-CoV-2 direkt citotoxikus és indirekt sejtszintű és szisztémás következményei, 2) a COVID–19-ben alkalmazott gyógyszeres kezeléseknek (remdesivir, favipiravir, tocilizumab, baricitinib, szisztémás kortikoszteroid) a farmakológiai hatásai, illetve 3) a betegekben korábban fennálló krónikus májbetegség(ek) progressziója. A májenzim-emelkedés kiváltó okának differenciáldiagnosztikája és a terápiával kapcsolatos döntéshozatal kihívást jelenthet a klinikus számára, mivel a nem megfelelő kezelés a COVID–19 vagy a májkárosodás progresszióját okozhatja. A jelen összefoglaló a COVID–19-betegeket ellátó klinikusok számára kíván alapvető támpontot nyújtani a helyes döntéshez. Orv Hetil. 2022; 163(36): 1415–1421.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Botond Lakatos
,
László Gopcsa
,
Enikő Gondos
,
Alexandra Riczu
,
Zsuzsa Várnai
,
Éva Nagy
,
Eszter Molnár
,
Gabriella Bekő
,
Ilona Bobek
,
Péter Reményi
,
János Szlávik
,
János Sinkó
, and
István Vályi-Nagy

Absztrakt:

Az elmúlt hónapokban pandémiához vezető, Kínából induló, új koronavírus okozta megbetegedés (COVID–19) rámutatott az emberiség kiszolgáltatottságára. Aktuálisan a COVID–19 kezelésére randomizált kontrollált vizsgálattal igazolt hatékonyságú, törzskönyvezett gyógyszer nem áll rendelkezésre. A súlyos akut légúti tünetegyüttest okozó koronavírus-2 (SARS-CoV-2) a jelen munka írásáig – a legóvatosabb becslések szerint is – közel 4 millió fertőzésért és megközelítőleg 300 000 halálesetért felelős. A patomechanizmus mélyebb megismerése fedte fel, hogy a fatális esetek hátterében az immunválasz diszregulációja, a citokinvihar-szindróma (CRS) áll. Eddigi ismereteink alapján a COVID–19-ben kialakuló citokinvihar sarkalatos szereplője az interleukin-6 (IL6). Esetleírások és kis betegcsoportokon végzett vizsgálatok eredményei alapján az IL6 monoklonális antitest gátló terápia (tocilizumab) eredményesnek mutatkozik a citokinvihar kezelésében. A szerzők egy eset leírása kapcsán foglalják össze a legfrissebb ismereteket a COVID–19 terápiájával kapcsolatosan. A jelen esetismertetés súlyos COVID–19-ben szenvedő betegben kialakult CRS sikeres terápiáját mutatja be, melynek során – a szerzők tudomása szerint – hazánkban elsőként került sor tocilizumab alkalmazására infektológiai osztályon. Orv Hetil. 2020; 161(26): 1070–1077.

Open access