Search Results

You are looking at 1 - 5 of 5 items for

  • Author or Editor: Csaba András Dézsi x
Clear All Modify Search

A hypertoniás betegek kezelésének megválasztásakor nem elegendő egyedül a vérnyomásértéket figyelembe venni, mivel a cardiovascularis megbetegedések kockázatát az egyéb kockázati tényezők jelenléte, illetve mértéke is befolyásolja. A társult anyagcsere-betegség (diabetes mellitus, metabolikus szindróma) jelenléte már önmagában a nagy kockázatú egyének közé sorolja a beteget. Ilyen esetekben általában kombinációs kezelés mellett döntünk. Például hypertoniához társuló balkamra-diszfunkció, ischaemiás szívbetegség, szívelégtelenség esetén ritkán hiányzik az első beállítás kombinációjából a β-blokkoló kezelés. Orv. Hetil., 2015, 156(16), 623–625.

Open access

Az elmúlt két évtizedben a cukorbetegségben szenvedő betegek számának robbanásszerű növekedése figyelhető meg. Az International Diabetes Federation 2012-es adatai alapján több mint 371 millió ember szenved diabetes mellitusban, amely évente 4,8 millió ember haláláért felelős. A diabeteses nephropathia a végstádiumú veseelégtelenség leggyakoribb oka. Kialakulásának első jele a microalbuminuria. Hatékony kezelés nélkül a 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő microalbuminuriás betegek 20–40%-a válik klinikailag nephropathiássá, de csak 20%-uk lesz uraemiás, mert a többségük már előtte meghal, elsősorban cardiovascularis betegség miatt. A diabeteses nephropathia kialakulásában a renin-angiotenzin rendszernek – amely többek között a vérnyomás és só-víz háztartás szabályozásának egyik legfontosabb eleme – is szerepe van. Ennek működését befolyásoló gyógyszerek ma a magas vérnyomás betegség kezelésében központi jelentőséggel bírnak. A szerző a jelentősebb tanulmányokat és számos állatkísérlet eredményét áttekintve bemutatja, hogy az angiotenzinkonvertáló enzim inhibitor családba tartozó ramipril hol helyezkedik el ma a diabeteses nephropathia terápiájában. A szerző megállapítja, hogy a ramipril egyike a legtöbb evidence based eredménnyel rendelkező angiotenzinkonvertáló enzim gátlóknak, amely többek között a vérnyomáscsökkentő hatáson túlmutató célszervvédelem miatt a nagy nemzetközi, multicentrikus vizsgálatok alapján a diabeteses nephropathia kezelésénél is bizonyítottan kedvező hatású. Orv. Hetil., 2014, 155(7), 263–269.

Open access
Authors: Veronika Szentes, Gabriella Kovács and Csaba András Dézsi

A magasvérnyomás-betegségben szenvedő betegek 20-25%-ánál fordul elő társbetegségként diabetes mellitus. Az együttes megjelenés a cardiovascularis kockázat jelentős növekedésével jár, így a különféle szakmai ajánlások különösen nagy figyelmet fordítanak a diabeteses betegek antihipertenzív kezelésére. A cukorbeteg esetében ajánlott <140/85 Hgmm-es vérnyomáscélérték eléréséhez általában gyógyszeres kombinációs terápia szükséges, amelynek alapját angiotenzinkonvertálóenzim-gátlónak vagy angiotenzinreceptor-blokkolónak kell képeznie. Ezeket lehet/kell kombinálni neutrális anyagcserehatással rendelkező kis dózisú, elsősorban tiazidszerű diuretikummal, kalciumcsatorna-blokkolóval, vagy tovább lehet bővíteni béta-blokkolóval, imidazolin-I1-receptor-agonistával, illetve az alfa-1-adrenoceptor-blokkolóval. A hazai gyakorlatban egyértelműen megmutatkoznak az evidenciákon alapuló ajánlások iránymutatásai, hiszen a betegek jelentősebb része kedvező anyagcserehatásokkal rendelkező angiotenzinkonvertálóenzim-gátló+indapamid, valamint angiotenzinkonvertálóenzim-gátló+kalciumcsatorna-blokkoló kombinációs terápiában részesül, azonban a diabetogén potenciállal bíró hidroklorotiazidot tartalmazó angiotenzinkonvertálóenzim-gátló, valamint angiotenzinreceptor-blokkoló fix kombinációk alkalmazása is még mindig elterjedt. Hasonlóképpen érdekes gyakorlati terápiás szokások figyelhetők meg a kevésbé differenciált béta-blokkolók alkalmazásánál, ahol a harmadik generációs carvedilol és nebivolol még mindig kisebbségben vannak. Orv. Hetil., 2014, 155(43), 1695–1700.

Open access

Absztrakt:

Az Európai Unió (EU) által előírt jogharmonizációs kötelezettségekkel összhangban valamennyi tagországnak ugyanazon elveknek megfelelően és azonos értékelési rendszer szerint kell megítélnie a vezetői engedélyek egészségügyi elbírálását. A 2016/1006. számú EU-direktíva alapján valamennyi tagországnak legkésőbb 2018 januárjától alkalmaznia kell az egységes egészségügyi elbírálást a járművezetői engedélyek elbírálásakor, így ez hazánkban is életbe lépett 2018. január 12-én. A hazai aktuális törvényi szabályozás legfontosabb forrásdokumentuma a 2013-ban közzétett szakértői konszenzusdokumentum, a „New Standards for Driving and Cardiovascular Diseases”. Ez a járművezetést befolyásoló cardiovascularis betegségeknek a szakértői értékelése, melynek fontosságát az is adja, hogy az érvényben lévő magyar törvényrendelet is erre hivatkozik. Összefoglalónkban az aktuális törvényeknek megfelelően, a napi munkát segítő gyakorlati útmutatót adunk a gyakori cardiovascularis kórképek járművezetői engedélyre vonatkozó megítéléséhez. Orv Hetil. 2019; 160(10): 370–377.

Open access
Authors: Csaba András Dézsi, Tamás Kullmann, Ákos Issekutz, Péter Zsoldos, Zsolt Fi, Albert Szabó, Márta Knausz, Veronika Szentes, F. Tamás Molnár and Zsuzsanna Szalai

A szerzők 29 éves nőbetegük esetét ismertetik, akinél a garatmandulák sebészi eltávolítása után egy hónappal bal oldali empyemával szövődött tüdőgyulladás és pericarditis alakult ki. Kórokozóként Eikenella corrodenst azonosítottak a thoracotomiából végzett dekortikáció és empyemakiürítéssel nyert mellkasi folyadék tenyésztése során. A beteget célzott antibiotikus kezelést követően tünet- és panaszmentesen emittálták. Kórházi távozását követő egy hónap után heveny felhasi panaszokkal került sürgősséggel a sebészeti osztályra. Ekkor acalculosus cholecystitis mellett pericardialis punkciót igénylő haemorrhagiás pericarditist észleltek. A polyserositisszel járó kórképet a ritkán előforduló Eikenella corrodens okozta szepszissel magyarázták. A beteg két alkalommal végzett pericardiocentesis és célzott antibiotikus, nem szteroid gyulladáscsökkentő és mycosis kialakulása miatt antimycoticus kezelés mellett egy hónap után gyógyultan hagyta el az intézményt, és azóta is tünet- és panaszmentes. Orv. Hetil., 2013, 154(47), 1873–1876.

Open access