Search Results

You are looking at 1 - 10 of 15 items for

  • Author or Editor: Csaba Csobay-Novák x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Degenerált aortahomograft percutan transaxillaris rekonstrukciója

Percutaneous transaxillary endovascular repair of a degenerated aortic homograft

Orvosi Hetilap
Authors:
Ákos Bérczi
,
Anita Nelli Simon
,
Gábor Szabó
, and
Csaba Csobay-Novák

A késői degeneráció a homografttal történő rekonstrukciók ismert szövődménye. Ezen graftokat gyakran infekt környezetben, korábbi műtét során beültetett műér elfertőződése esetén alkalmazzuk. Ilyenkor egy harmadik nyitott műtét jelentős mortalitással járhat. Esetünkben egy többször operált hasban, homograft-degeneráció talaján kialakult, tartott ruptura transaxillaris megközelítésből történő endovascularis műtétjét mutatjuk be. A 69 éves férfi beteg kórelőzményében Leriche-szindróma miatt 2010-ben aortobiiliacalis bypassműtét szerepel. 2018-ban aortoduodenalis fistula miatt reoperáció történt homograft alkalmazásával, melyet jobb oldali, femoralis szintű amputáció követett. A beteg 2021-ben akut hasi fájdalom miatt jelentkezett, melynek hátterében a krioprezervált allograft tartott rupturája igazolódott. Az elzáródott jobb graftszár és a meszes bal arteria (a.) femoralis communis nem volt alkalmas a felvezetésre. Általános érzéstelenítésben, ultrahangvezérlés mellett percutan bal a. axillaris punctiót végeztünk. A laesiókon való átjutást követően három 8 × 57 mm-es fedett sztentet deponáltunk distalisan, majd egy 16 mm-re utótágított, 12 × 57 mm-es eszközt illesztettünk az a. renalis szájadékokhoz. Biztonsági okokból az axillaris punctiót ellátása előtt bal oldali a. radialis punctiót végeztünk. A záróeszközök deponálását követően az angiográfiás képeken az a. axillaris kritikus szűkülete mutatkozott. A laesiót transradialis megközelítésből egy 9 × 37 mm-es fedett sztenttel sikeresen kezeltük. A beteget másnap elbocsátottuk. A 30 napos kontroll képalkotó vizsgálaton az aneurysmazsák teljes kizárása ábrázolódott. A homograft-degeneráció hatékonyan kezelhető fedett sztentek alkalmazásával. A transaxillaris megközelítés a komplikált transfemoralis felvezetési út alternatíváját képezheti, melynek biztonsága növelhető az érintett oldal transradialis punctiójával. Orv Hetil. 2022; 163(40): 1606–1609.

Open access
Interventional Medicine and Applied Science
Authors:
Csaba Csobay-Novák
,
Zsuzsanna Járányi
,
Edit Dósa
, and
Kálmán Hüttl

Abstract

Free-floating thrombus (FFT) of the internal carotid artery, which is almost always symptomatic and is usually discovered by ultrasound or angiography performed after a transient cerebrovascular event, is a highly uncommon diagnosis. Here, we report a case of an asymptomatic freefloating internal carotid artery thrombus most probably caused by an atherosclerotic plaque rupture. It was detected by carotid ultrasound and was treated with eversion endarterectomy without any neurologic complications. Six weeks after surgery, the patient is doing well.

Restricted access

Absztrakt

Bevezetés: A fiatalkori akut mélyvénás thrombosis általában thrombophilia, immobilitás, trauma, műtét, rosszindulatú daganat kapcsán alakul ki, de korábban ismeretlen, krónikus vena cava inferior occlusio is állhat a háttérben. A konzervatív terápia mellett farmakológiai és mechanikus lysiskezelés is választható, ennek indikációjáról és terápiás hasznáról azonban nincs evidencia. Célkitűzés: A szerzők a Semmelweis Egyetem, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, Érsebészeti Tanszéken kezelt betegek adatainak elemzésével a vena cava inferior occlusiójával társult mélyvénás thrombosis kezelési lehetőségeit mutatják be. Módszer: Egy centrumban végzett retrospektív tanulmányban vizsgálták a krónikus vena cava inferior occlusio előfordulási gyakoriságát 2012 és 2014 között. Eredmények: Huszonegy beteg közül négynél igazolták a vena cava inferior krónikus elzáródását vagy nagyfokú szűkületét. A pontos diagnózist adó komputertomográfiás vagy mágneses rezonanciás angiográfia után antikoagulálást kezdtek, katéteres intervenciót nem végeztek. 27,5 ± 11 hónap követési idő után mindegyik beteg él és panaszmentes. Következtetések: A krónikus vena cava inferior occlusio ritka betegség, proximalis típusú, rekurráló vagy mindkét alsó végtagot érintő mélyvénás thrombosist okozhat. Ezekben az esetekben a farmakomechanikus thrombolysis indikációja kérdéses és a pontos diagnózis felállításához komputertomográfiás vagy mágneses rezonanciás angiográfia is szükséges. Orv. Hetil., 2016, 157(34), 1361–1365.

Open access

Kezdeti tapasztalataink az orvos által módosított sztentgraftok alkalmazásával

Initial experiences with physician-modified endo grafts

Orvosi Hetilap
Authors:
Sarolta Borzsák
,
Csongor Péter
,
Ferenc Suhai
,
Zoltán Szeberin
, and
Csaba Csobay-Novák

Összefoglaló. Bevezetés: Az aortabetegségek kezelése során az orvos által módosított sztentgraftok alkalmazása vitatott. Döntően sürgősségi esetben, nagy rizikójú nyitott műtét alternatívájaként vagy nehéz anatómiai konfigurációk esetén alkalmazzák őket. Módszer: Cikkünkben három eseten keresztül klinikánk kezdeti tapasztalatait mutatjuk be az orvos által a műtét során módosított sztentgraftokkal kapcsolatosan. Eredmények: Első esetünkben egy 75 éves férfi beteg 50 mm-es saccularis infrarenalis aortaaneurysma miatt került felvételre. A rövid infrarenalis tágulat proximalis rögzítési zónájának átmérője lényegesen nagyobb volt, mint a terminális aortaszakasz. A kaliberdiszkrepancia megoldására a legalkalmasabb egy reverz helyzetű iliacagraftszár volt, így egy graftszárat a felvezetőrendszeréről eltávolítottunk, majd megfordítva az aorta tágulatába deponáltuk. Hasonló megoldást választottunk egy 67 éves férfi beteg jobb oldali, 65 mm-es arteria iliaca communis aneurysmájának kezelése során. Egy 81 éves nőbeteg hasi aortaaneurysma tartott rupturája miatt korábban behelyezett unilateralis graft proximalis endoleakjének megoldása miatt érkezett. Az ectaticus aorta, valamint az arteria mesenterica superior és a primer intervenció során bekerült unilateralis graft elkeskenyedő része közti rövid távolság miatt konvencionális sztentgraft beültetése nem volt lehetséges. A szituáció egy rövid thoracalis sztentgrafttal volt megoldható: egy thoracalis sztentgraft distalis végéből 3 cm-t kauter segítségével levágtunk, majd az eszközt a felvezetőrendszerbe visszatöltöttük. A módosított sztentgraftot az arteria mesenterica superior alá pozicionáltuk, egy ’chimney’ sztentgraft segítségével biztosítottuk a jobb vese perfúzióját. Technikailag mindhárom beavatkozásunk sikeres volt. Következtetés: Az endovascularis aortaműtétek azonnal elérhető eszközparkja a típusos anatómiájú betegek megoldására általában alkalmas. A szokatlan anatómiával rendelkező elektív esetek, illetve a sürgető beavatkozást igénylő komplex endovascularis műtétek során az orvos által módosított sztentgraftok hatékonyan alkalmazhatók. Alkalmazásuk nagy forgalmú aortacentrumokban javasolt. Orv Hetil. 2022; 163(3): 109–115.

Summary. Introduction: Physician-modified endografts are mainly used in urgent cases of aortic disease as an alternative to high-risk open surgical repair or in difficult anatomical configurations. Method: We present our initial experiences with physician-modified stent graft implantation. Results: A 75-year-old male patient was admitted with a 50 mm saccular infrarenal aortic aneurysm. However, the diameter of the proximal sealing zone was significantly larger than that of the distal sealing zone, so we decided to use an iliac limb stent graft with reverse mounting resulting in an upside-down configuration to accommodate this diameter mismatch. A similar approach was used to treat a 67-year-old male patient with a 65 mm right common iliac artery aneurysm. An 81-year-old female patient was admitted with a type I endoleak associated with an aorto-uni-iliac endograft. The wide juxtarenal aortic diameter together with the short distance between the superior mesenteric artery and the proximal end of the previously deployed uni-iliac graft made the patient unsuitable for conventional endovascular repair, thus the distal 3 cm was cut from a standard thoracic stent graft and the device was reloaded. The modified graft was positioned below the superior mesenteric artery, while renal perfusion was secured by a chimney graft. Technical success was obtained in all three cases. Conclusion: The available toolkit of endovascular aortic surgery is generally suitable for the treatment of patients with typical anatomy. In elective cases of patients with unusual anatomy, or in urgent cases with complex aortic pathologies, physician-modified endovascular graft implantation can be used effectively. Orv Hetil. 2022; 163(3): 109–115.

Open access

Krónikus aortadissectio talaján kialakult tartott ruptura endovascularis műtéte elágazó grafttal

Branched endovascular aortic repair of a contained rupture in chronic aortic dissection

Orvosi Hetilap
Authors:
Csaba Csobay-Novák
,
Ákos Pataki
,
Daniele Mariastefano Fontanini
,
Sarolta Borzsák
,
Péter Banga
, and
Péter Sótonyi

Az aortadissectio késői szövődménye a meggyengült érfal tágulata. Ennek megoldására sürgető helyzetben a nagy kockázatú nyitott műtét endovascularis alternatívájaként csak elágazó graft implantációja (branched endovascular aortic repair – BEVAR) jön szóba, melynek beültetését azonban extrém mértékben megnehezíti az aorta lumenében elhelyezkedő intimamembrán, illetve a valódi lumen jellemzően nagyfokú kompressziója. Közleményünkben a BEVAR aortadissectio esetén történő első hazai alkalmazását mutatjuk be. 76 éves férfi betegünk 13 évvel korábban szenvedett el B-típusú aortadissectiót, mely miatt supraaorticus debranching műtétet követően thoracalis sztentgraft-implantációt végeztek. Jelen felvételére heveny mellkasi fájdalom miatt került sor, melynek hátterében a thoracoabdominalis aorta tíz centiméteres tágulatának „tartott” (a haematomát a retroperitoneum tartja) rupturája állt. A bal a. subclavia proximalis szakaszának szelektív embolisatióját követően komplex aortaintervenciót végeztünk. Az in situ thoracalis graftból indított újabb thoracalis sztentgraftot, majd elágazó thoracoabdominalis graftot ültettünk be, melynek négy ágát a truncus coeliacusra, az a. mesenterica superiorra, valamint a két veseartériára vezettük. Az elágazó graft alá bifurkációs graftot, a bal a. iliaca rendszer komplex dissectiója miatt bal oldalra iliacabifurkációs graftot is implantáltunk. Szövődménymentes beavatkozást követően a beteget a 4. posztoperatív napon otthonába bocsátottuk. Orv Hetil. 2022; 163(22): 886–890.

Open access

The best solution for enlarging chronic type B aortic dissection is not known. Hybrid surgical and endovascular procedures offer a reliable solution in such circumstances, but technically complex stent-graft designs are sometimes needed when the treatment segment of the aorta presents anatomical challenges. We report a case of a proximally scalloped custom-made stent-graft implantation following left subclavian artery transposition in a formerly cocaine-abuser patient. The one-month follow-up computed tomography angiography showed a proximal endoleak (type Ia) which was successfully solved by coil embolization. Proximally scalloped stent grafts offer a reliable solution in complex aortic dissections involving the supra-aortic branches.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
László Hidi
,
Csaba Csobay-Novák
,
Viktória Juhász
,
Ferenc Suhai
,
Zoltán Szeberin
, and
Péter Sótonyi

Absztrakt:

Teljes aortára kiterjedő, A-típusú dissectio miatt Bentall-műtéten, mellkasi aortoaorticus interpositum implantáción és mellkasi sztentgraftbeültetésen átesett 79 éves férfi betegnél perzisztáló állumen miatt kialakult, krónikus, 60 mm-es, thoracoabdominalis postdissectiós aortaaneurysma megoldásaként, hazánkban először, az ún. „candy-plug” technikát alkalmaztuk. Az aortadissectio proximalis berepedésének lefedésével az endovascularis mellkasi aortarekonstrukció (TEVAR) elősegíti az állumen thrombosisát és az aorta remodellálódását, a thrombosis azonban gyakran – az esetek kb. 60%-ában – csak részleges, és az állumen keringése a TEVAR mellett is fennmaradhat. Ezekben az esetekben az aorta további jelentős tágulásával kell számolnunk, amely gyakran csak nagy kockázatú nyitott műtéti vagy endovascularis beavatkozásokkal kezelhető. Ezeknek az eseteknek a biztonságosabb megoldása érdekében fejlesztették ki a standard TEVAR és az állumen zárását szolgáló módszerek kombinációját. Ilyen új eljárás az esetünkben is alkalmazott „candy-plug” technika, amely minimálinvazív úton megszüntetve az állumen keringését és megállítva ezzel az aneurysma progresszióját, hatékony és biztonságos megoldást jelenthet az aortadissectiók késői szövődményeként megjelenő postdissectiós aortaaneurysmák ellátásában. Orv Hetil. 2020; 161(11): 437–439.

Open access
Magyar Sebészet
Authors:
László Hidi
,
Csaba Csobay-Novák
,
Attila Nemes
,
Balázs Nemes
,
Zoltán Oláh
,
Dániel Pál
, and
Péter Sótonyi

Absztrakt

Bevezetés: Az Endologix a hagyományos implantációs technikától eltérő, aortoiliacalis stentgraftrendszert fejlesztett ki (Nellix, EVAS – endovascular aneurysm sealing system). Magyarországon az első beültetés 2016 elején a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán történt. Metodika: A Nellix két, egyenként 10 mm-es, választható hosszúságú, ballonos fedett stentből, az ezeket körülvevő két endobagből, ezekbe tölthető, az aneurysmazsákot kitöltő biokompatibilis polimerből és egy művelet-összehangoló konzolból áll. Használati kritériumok: nyakhossz: ≥10 mm, nyakátmérő: 18–32 mm, angulatio: ≤60°, aneurysma áramló lumen: ≤60 mm, aneurysma maximális átmérője: >50 mm, arteria iliaca communis minimális és maximális átmérője: ≥ 9 mm és ≤ 35 mm. Eredmények: Hat elektív Nellix-beültetésére került sor klinikánkon. A betegek átlagéletkora 68,33 ± 12,44 év, a férfiak aránya 100% volt. Három esetben (50%) izolált, két esetben (33,33%) arteria iliaca communis aneurysmával kombinált infrarenalis aortaaneurysma és egy esetben (16,67%) arteria iliaca communis aneurysma miatt végeztünk műtétet. Az átlagos posztoperatív ápolási napok száma 5,17 ± 1,47 nap volt. A perioperatív időszakban egy esetben (16,67%) jelentkezett láz, illetve egy esetben (16,67%) femoralis sebgyógyulási zavar. Az átlagos utánkövetési idő 177,17 ± 96,91 nap volt. Endoleak, graftmigráció, aneurysmazsák-növekedés, reoperáció vagy exitus egyik esetben sem volt. Egy betegnél (16,67%) a beavatkozást követő harmadik héten bal hemiparesissel járó, maradványtünet nélkül gyógyuló stroke jelentkezett. Következtetések: Az EVAS új technológiájának köszönhetően, rövid és középtávú eredmények alapján, bonyolult anatómiai helyzetekben is alacsony perioperatív mortalitással-morbiditással használható, illetve csökkenti az endoleakek, graftmigráció és aneurysmazsák-növekedés előfordulását.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Mátyás Fehérvári
,
Miklós Krepuska
,
Csaba Csobay-Novák
,
Péter Lakatos
,
Zoltán Oláh
,
György Acsády
, and
Zoltán Szeberin

Bevezetés: A közelmúltban több nemzetközi tanulmány összefüggést mutatott ki a csontritkulás és az érelmeszesedés mértéke között. A cardiovascularis megbetegedésekben vezető szerepet játszanak a nyugati társadalmak a halálozásban, míg a csontritkulás hazánk lakosságának 9%-át érintő megbetegedés. Célkitűzés: Perifériás érbetegek osteoporosisprevalenciájának feltérképezése. Módszerek: Anamnesztikus adatok és laboratóriumi vizsgálatok alapján 172 perifériás érbetegben vizsgálták az atherosclerosis kockázati tényezőit, illetve a csontanyagcsere állapotának feltérképezésére szolgáló csontmarkerek, csontképzést befolyásoló faktorok szintjét. Keresztmetszeti vizsgálatban a csontsűrűség mérése kettős energiájú röntgensugár-abszorpciometriával történt. Eredmények: A betegek körében a csontsűrűségmérést megelőzően diagnosztizált osteoporosis gyakorisága 9% volt. A csontsűrűségmérést követően a betegek 37%-ánál kórosan csökkent csontsűrűséget és 31%-ánál csontritkulást állapítottak meg. A kockázati tényezők alapján képzett betegcsoportok elemzésekor szignifikáns különbséget találtak a nemek alapján képzett csoportok között, azonban a dohányzási szokások, az életkor és a testtömegindex nem befolyásolta az osteoporosis prevalenciáját. Következtetések: Az eredmények alapján a szerzők fontosnak tartják alsó végtagi verőérbetegekben a csontsűrűség rendszeres vizsgálatát, illetve a szükséges kezelés megkezdését. Orv. Hetil., 2013, 154, 369–375.

Open access

Az alsó végtagi endovascularis verőér-beavatkozások során alkalmazott antithromboticus, antikoaguláns terápia szempontjai

Aspects of antithrombotic and anticoagulant therapies in patients undergoing endovascular procedures for lower extremity arterial disease

Orvosi Hetilap
Authors:
Endre Kolossváry
,
Ildikó Szabó
,
Edit Dósa
,
Csaba Csobay-Novák
,
Katalin Farkas
, and
Zoltán Járai

Összefoglaló. A népesség öregedése, a meghatározó cardiovascularis rizikótényezők – mint a cukorbetegség – egyre nagyobb arányú előfordulása, a csökkenő akut cardiovascularis halálozás az alsó végtagi verőérszűkület növekvő megjelenésével jár. Ezzel együtt szaporodnak a beavatkozást igénylő, jelentős életminőség-romlást, illetve végtag-veszélyeztetettséget okozó, súlyosabb esetek. Ilyenkor az alsó végtagi revascularisatio szüksége merül fel, ami az utóbbi évtizedben az endovascularis beavatkozások számának növekedéséhez vezetett. A beavatkozások technikai sikere mellett újabb szűkületek, elzáródások veszélyével kell számolni. Ennek hátterében az atherosclerosis progressziója mellett a beavatkozáshoz köthető, kontrollált érfalsérülés indukálta vascularis remodelling (neointima-hyperplasia), valamint thromboticus tényezők állnak. Az ér-nyitvamaradás hosszú távú biztosításának feltétele a fenti folyamatok megelőzésére alkalmazott optimális gyógyszeres kezelés. Ennek biztosítása elengedhetetlen a beavatkozást megelőzően, periprocedurálisan, majd az érintett betegkör hosszú távú gondozása során. A gyógyszeres terápiás lehetőségek közül az antithromboticus, antikoaguláns terápiának kiemelt jelentősége van. Az ezen hatású gyógyszerek alkalmazását igen nehézzé teszi (i) a thromboticus elzáródás kiújulása és a potenciális vérzés közötti dinamikusan változó egyensúly bizonytalansága, (ii) az egyéb társbetegségek kapcsán felmerülő terápiás szempontok egyidejű érvényesítése, valamint (iii) a napi ellátásban támpontot adó tudományos bizonyítékok relatív hiánya. Az összefoglaló tanulmány a fenti gyógyszerterápiás terület legújabb eredményeit kísérli meg elemezni. Orv Hetil. 2022; 163(3): 98–108.

Summary. The aging of the population, the increasing prevalence of important risk factors of atherosclerosis, like diabetes, and the declining mortality of acute cardiovascular conditions lead to increased peripheral arterial disease incidence. At the same time, cases showing a severe decline in quality of life or danger of limb loss get more prevalent that demands vascular interventions. In such cases, revascularization is recommended, and consequently, in the last decade, an expansion in endovascular procedures can be seen. Considering these procedures, besides a technical success, the risk of new stenosis or occlusion may be imminent. This may be accounted for the progression of atherosclerosis and the controlled vascular injury caused by the procedure itself that induces vascular remodeling (neointima hyperplasia) and thrombotic hyperactivity. The long-term vascular patency is closely associated with the success of an optimal medical treatment strategy. Its effect is considered essential prior to the endovascular procedure, perioperatively, and in the phase of long-term follow-up of the affected patients. In this scenario, antithrombotic and anticoagulant therapy regimes bear particular relevance. The use of this kind of drugs is challenged by (i) the uncertainty of dynamic changes of balance between the thrombotic reocclusion and the risk of bleeding, (ii) the interplay of treatment strategy related to concomitant diseases, (iii) the relative lack of high-level scientific pieces of evidence guiding daily routine. The narrative review makes an effort to provide new findings and an analysis of this therapeutic field. Orv Hetil. 2022; 163(3): 98–108.

Open access