Search Results

You are looking at 1 - 10 of 10 items for

  • Author or Editor: Csaba Fehér x
Clear All Modify Search

Abstract

Abstract

Due to its antioxidant capacity, the essential trace element selenium exerts complex effects on the endocrine and immune systems. Selenium may have an important role in autoimmune thyroid diseases because levels of free oxygen radicals are elevated during physiological thyroid hormone synthesis.

Objective

To determine whether selenium therapy can influence anti-thyroid peroxidase and anti-thyroglobulin antibody levels or if there is a correlation between antioxidant capacity and autoantibody titres.

Method

132 patients with autoimmune thyroiditis were investigated in a prospective, blinded and placebo controlled study. L-thyroxine substitution therapy was administered in both groups and TSH levels remained in the normal range. The selenium treated group (70 patients, 68 female, mean age 41.4 ± 9.5 years) was compared with the placebo treated group (62 patients, 61 female, mean age 42.7 ± 8.3 years). Selenium therapy included oral administration of 100 μg L-seleno-methionine tablets twice a day for a year. Determinations of TSH, fT4 and fT3 as well as antibody levels were carried out by chemoluminescent method. Total antioxidant capacity was determined by Randox kit, and serum selenium levels were measured by atomic absorption technique. In the course of the study patients were controlled every third month and at the end of the one year long observation period.

Results

Selenium levels in untreated patients were significantly lower than those in treated patients and controls. The fT3/fT4 ratio proved to be higher in patients after selenium therapy. Titres of antithyroid antibodies (mostly antithyroid peroxidase) significantly decreased at the end of the study. An inverse correlation was found between antioxidant capacity and antithyroid peroxidase levels. The volume of thyroid gland slightly diminished in treated patients. No adverse reactions were observed.

Conclusion

Selenium completed with L-thyroxine is a suitable therapy of patients with autoimmune thyroiditis.

Full access

Abstract

Recently, an increasing amount of data on the connection between neuro-endocrine and immune systems has been gathered. Results of molecular genetic research have provided evidence for a common language of these systems including neurotransmitters, hormones and cytokines. It has been proved that the immune system is capable of producing neurotransmitters and hormones and even the endocrine system can prepare cytokines. This integrative (holistic) approach makes possible the investigation of physiological and pathological events as interactions of psychoneuro-endocrine-immune systems. The associations of autoimmune diseases and the autoimmune polyendocrine syndromes constitute a heterogeneous group of disorders characterised by decreased or lost immune tolerance against self-antigens. Molecular genetic research has explored the mechanism of the associations of diseases that are called organ-specific. Autoimmune polyendocrine syndrome type 1 is characterised by the presence of at least two of the three cardinal diseases: Addison's disease, autoimmune hypoparathyroidism and mucocutaneous candidiasis. This rare autosomal recessive syndrome is induced by mutations of the autoimmune regulator (AIRE) gene. Autoimmune polyendocrine syndrome type 2 that occurs at a much higher frequency is observed and defined as the coexistence of Addison's disease, autoimmune thyroid disease and/or type 1 diabetes mellitus. Autoimmune polyendocrine syndrome type 3 is characterised by an association of autoimmune thyroid disease and type 1 diabetes mellitus. In contrast to autoimmune polyendocrine syndrome type 1, HLA and other antigens have proved to be important in types 2 and 3 of the syndrome. Identification of genetic factors predisposing to these syndromes contributes to our understanding of the common mechanisms involved in autoimmunity and offers a possibility for early treatment and prevention as well.

Full access

Napjainkban egyre több adat van a neuroendokrin és az immunrendszer közötti kapcsolatra. A molekuláris genetikai kutatások eredményei bizonyították, hogy a neurotranszmitterek, a hormonok és a citokinek az alapjai ennek a közös nyelvnek. Bebizonyosodott, hogy az immunrendszer képes neurotranszmitterek, hormonok, az endokrin rendszer pedig citokinek termelésére. Ez az integratív (holisztikus) szemlélet teszi lehetővé a pszicho-neuro-endokrin-immun rendszer élettani és kóros működésének megismerését. Az autoimmun kórképek társulásai és az autoimmun poliendokrin szindrómák heterogén betegségcsoportot képeznek, amelyeknek lényege a saját antigénnel szemben csökkent vagy megszűnt tolerancia. A molekuláris genetikai kutatások a szervspecifikusnak nevezett kórképek társulásainak mechanizmusát tárták fel. Az 1-es típusú autoimmun poliendokrin szindróma jellemzője, hogy legalább kettő jelen van a három kardinális betegségből: Addison-kór, autoimmun hypoparathyreosis és mucocutan candidiasis. Ennek a ritka, autoszomális szindrómának az oka az autoimmun regulátor gén (AIRE) mutációja. A 2-es típusú autoimmun poliendokrin szindrómában az Addison-kór, az autoimmun pajzsmirigybetegségek egyike és/vagy 1-es típusú diabetes mellitus társul egymással. A 3-as típusú poliendokrin szindrómát az autoimmun pajzsmirigybetegség, az 1-es típusú diabetes mellitus jellemzi. Az 1-es típusú poliendokrin szindrómától eltérően a 2-es és a 3-as típusúakat egyes HLA-antigének társulásai jellemzik. Az egyes betegségekre hajlamosító genetikai faktorok megismerése lehetővé teszi, hogy jobban megértsük a közös autoimmun mechanizmust, és lehetőséget nyújt a korai kezeléshez és megelőzéshez egyaránt.

Open access
Authors: János Osztovits, Csaba Balázs and János Fehér

2009 márciusában egy új, addig csak sertésekben kimutatott influenza A-vírus H1N1-szubtípusa okozott emberi megbetegedéseket Mexikóban, majd három hónap alatt a föld minden régiójában elterjedt. Bár a mortalitás aránya alapján az új H1N1-fertőzések nem súlyosabbak a szezonális influenzajárványoknál, a gyors és globális terjedés miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2009. július 11-én világméretű járványnak (pandémiának) nyilvánította a H1N1-fertőzést. 2009. október elejéig közel 400 000 igazolt H1N1-vírus-fertőzést és 5000 halálesetet ismerünk a világ minden tájáról. A fertőzés terjedésének üteme világszerte mérsékelten növekvő tendenciát mutat, bár Európában és Észak-Amerikában az őszi-téli időjárás várhatóan kedvezni fog a gyorsuló terjedésnek. A betegség az esetek többségében enyhe tünetekkel zajlik, láz, köhögés, torokfájás, izomfájdalmak jelentkezhetnek, melyek 3–7 nap alatt spontán elmúlnak. Ekkor az otthon maradás javasolt, a fertőzés továbbadásának elkerülése céljából. Orvoshoz kell fordulni a fokozott kockázatú betegeknek, és szövődmény kialakulásának gyanújakor. Ez esetben szóba jön az antivirális kezelés, illetve más gyógyszeres vagy szükség esetén intenzív terápia is. A H1N1-pandémia elleni védekezés legfontosabb eleme a megelőzés, amely egyrészt a higiénés előírások ismeretét és betartását jelenti, különösen közösségekben, másrészt a védőoltás mérlegelését. A rendelkezésre álló tudományos igényű tanulmányok nagy esetszámú és sokéves tapasztalatokról számolnak be a jelenleg is alkalmazott influenza-védőoltásokkal kapcsolatban. Néhány speciális csoport esetében (várandós anyák az első trimeszterben, 6 hónaposnál fiatalabb gyermekek) az influenzavakcina adása – tapasztalatok hiánya miatt – nem javasolt, de a népesség túlnyomó többsége számára a védőoltás ellen jelentős érv nem ismert. Az influenza elleni védőoltás hatására esetlegesen jelentkező szövődmények enyhék, ezek kockázata nagyságrendekkel kisebb az influenzafertőzés okozta szövődmények és mortalitás rizikójánál.

Open access
Authors: László Agócs, Bernadett Lévay, Csaba Fehér and Pál Vadász

Absztrakt

A sebészeti beavatkozást követő másodlagos mellkasfali fertőzések előfordulása jól ismert az orvosi szakirodalomból. A primer suppurativ costochondritis (PSC) azonban nagyon ritka megbetegedés. Egy 34 éves PSC miatt operált betegünk kapcsán ismertetjük a kórképet. A fiatal férfi beteg a mellkasfal bal oldalán levő perzisztáló draináló sinus miatt került felvételre. Mellkasi CT és UH costochondritist igazolt. A beteg műtétre került, amely során széles necrectomia és izomlebennyel történő rekonstrukció történt egy ülésben.

Full access
Authors: Attila Vágvölgyi, Pál Vadász, Zoltán Heiler, József Kas, Csaba Fehér, Attila Csekeő, Katalin Zsikla and Zsolt Rozgonyi

Absztrakt

Bevezetés: Az acut descendáló necrotizáló mediastinitis (DNM) súlyos, a gátorüreg gyorsan progrediáló, széteső gyulladásával járó septicus folyamat, mely megfelelő sebészi kezelés nélkül, illetve a fel nem ismert esetekben akár 80%-os halálozással jár. Beteganyag, módszer: 1999 és 2012 között az Országos Korányi Intézet és a Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Osztályán 17 beteget kezeltünk a fenti kórkép miatt. A fej-nyaki elsődleges septicus folyamat 8 esetben fogászati góc, 4 betegnél retro/parapharyngealis abscessus, 1 ismeretlen eredetű nyaki phlegmone, 2 tonsillaris tályog talaján alakult ki. 1 esetben az előzményben műtét (mediastinoscopia), 1 betegnél hasi műtét során „nehéz intubatio” (fel nem ismert tracheasérülés) szerepel. Az első feltárás 9 esetben történt nyaki, 4 esetben nyaki és thoracotomiás, 1 esetben csak thoracotomiás, 3 betegnél pedig az orofacialis régióban történő behatolásból. A folyamat kiterjedtsége sürgős CT-vizsgálattal volt megítélhető, ezt követően azonnali műtét történt. Eredmények: Négy beteg igényelt kétszeri feltárást, 5 betegnél háromszor, 3 betegnél négyszer történt exploratio. A műtétek 70%-ában kombinált, több régiót érintő feltárást végeztünk. Tapasztalataink alapján a prognózist befolyásolja az első orvosi észlelés és a sebészi beavatkozás között eltelt idő, a beteg kora és diabetes mellitus társbetegsége. Kilenc beteget vesztettünk el (53%), nyolc beteg gyógyult, tünetmentes (47%). Következtetések: A sikeres kezelés alapfeltétele a kórfolyamat időben történő felismerése, a primer ok sürgős megszüntetése, a cervicofacialis régió időben történő adekvát feltárása, debridement, nyaki és felső mediastinalis drainage. Ha a folyamat az azygos vena, illetve az aortaív szintje alá terjed, jobb oldali thoracotomiát kell végezni mediastinalis feltárással, kiterjesztett debridementtel, mellkasi szívó-öblítő drainek korrekt behelyezésével, széles spektrumú, illetve célzott antibiotikumok adásával, a septico-toxicus állapot kezelésével. Gyors és agresszív terápiával növelhető a gyógyult betegek aránya.

Full access
Authors: Csaba Fehér, László Agócs, Ákos Kocsis, Zoltán Heiler, Attila Vágvölgyi, Attila Csekeő and Pál Vadász

Abstract

A hörgőrendszer egyes területeinek (bal főhörgő, intermedius hörgő) tumorai eltávolíthatóak a hörgő izolált resectiójával a parenchyma megtartása mellett. 2004 januárja és 2009 februárja között öt betegnél végeztünk kuratív szándékkal hörgőresectiót. A tanulmányunkban szereplő öt férfi átlagéletkora 47 év (29–68 év) volt, közülük négynél az intermedius hörgő resectiója történt, míg egy esetben a bal főhörgő egy részletét távolítottuk el. Mindegyiküknél intraoperatív fagyasztásos szövettani vizsgálattal ellenőriztük az átmetszett szélek daganatmentességét. Négy betegnek carcinoid tumora volt, egy esetben a tumor chemodectomának bizonyult. Két esetben észleltünk minimális szövődményt. A hörgők tumor miatti izolált resectiója alacsony morbiditással és mortalitással végezhető. Megfelelő tapasztalatok és lehetőségek birtokában törekedni kell a parenchymamegtartó műtétek végzésére.

Full access
Authors: József Kas, Csaba Fehér, Zoltán Heiler, Luca Karskó, Lóránt Kecskés, Miklós Molnár, Gabriella Koncsek, Shadi Aleid, Edit Hídvégi, Zsolt Rozgonyi, Szabolcs Horváth and Pál Vadász

Absztrakt:

Bevezetés: A tüdősequestratio (TS) sebészi kezelése gold standard eljárásként alkalmazható. A malignus tüdődaganatok sebészi ellátásában egyre inkább teret nyerő videothoracoscopos (VATS) technika a benignus tüdőbetegségek kezelésére is alkalmasnak látszik. Három, radiológiailag azonosított intralobaris TS VATS műtétjéről számolunk be hazánkban elsőkként. Módszer: A műtéteket kettőslumenű tubussal megoldott szeparált lélegeztetéssel, általános narkózisban, a betegek oldalt fekvő helyzetében két porton (1,5 cm-es kameraport és egy 5-6 cm-es, műanyag gyűrűvel védett axillaris munkaport) keresztül végeztük. Eredmények, esetek: A betegek (37 éves nő, 39 és 46 éves férfi) közül kettő tünetekkel (vérköpés és tüdőgyulladás) a harmadik pedig radiológiai szűrést követően került kivizsgálásra. A tápláló artéria mindhárom esetben azonosítható volt a CT képeken. Két esetben jobb alsó, egy esetben bal alsó lebenyt távolítottunk el nagyobb szövődmény nélkül. Következtetés: A videothoracoscopos lebeny eltávolítást TS kezelésére is alkalmas eljárásként ajánljuk.

Full access
Authors: József Kas, Attila Csekeő, Csaba Fehér, Attila Vágvölgyi, Gábor Grmela, Judit Varga, Zsolt Rozgonyi, Ibolya Soltész, János Fillinger, Zsuzsanna Pápai, Erika Lahm and Pál Vadász

Absztrakt:

A mellhártya ritkának számító szoliter fibrosus tumora néhány százalékban hypoglykaemiával társul, amit első két leírójukról Doege–Potter-szindrómának neveztek el. Hatvanhárom éves férfi betegünk egy évvel korábban már pulmonológiai kezelés alatt állt bal oldali mellüregi folyadékgyülemmel, bal alsó lebenyi daganat CT-képével. Ismét fokozódó terhelési dyspnoe miatt végzett újabb vizsgálatok során a most már óriásira nőtt tumor vastagtű-biopsziája low grade sarkomát igazolt. Onkológiai konzílium műtéti elbírálás mérlegelését javasolta. A beteg nyugalmi dyspnoe és ismétlődő hypoglykaemiás rosszullétek miatt gyorsan romló állapotban az intenzív osztályról került a műtőbe. A tumor eltávolítása és bal oldali pneumonectomia történt szövődménymentes gyógyulással. A szövettan szoliter fibrosus pleuratumort igazolt a Doege–Potter-szindrómának megfelelően. A műtét alatt észlelt pleuralis szóródás miatt adjuváns kemoterápiában részesült. Egy évvel a műtét után helyileg kiújult tumort távolítottunk el. A folytatódó kemoterápia ellenére lokális és ellenoldali pulmonalis progressziót észleltünk. A beteg első műtétjétől számított túlélése három év. Orv Hetil. 2018; 159(4): 149–153.

Full access
Authors: József Kas, Attila Csekeő, Csaba Fehér, Luca Karskó, Lóránt Kecskés, Miklós Molnár, Attila Vágvölgyi, János Tamás Varga, Antal Bede, Zsolt Rozgonyi, János Fillinger, Ibolya Soltész, Jenő Elek, László Agócs, Ferenc Rényi-Vámos and Ákos Kocsis

Absztrakt:

Bevezetés: A komplettáló pneumonectomia (KP) a maradék tüdőszövet teljes eltávolítása az azonos oldali korábbi tüdőreszekciót követően. A standard pneumonectomiához viszonyítva magasabb mortalitással és morbiditással jár. Közleményünkben e műtéti típus javallatát és a perioperatív eredményeit tekintjük át. Módszer: 15 év alatt végzett KP‑műtéteink perioperatív eredményeit visszatekintően vizsgáltuk kórlapi adatok, műtéti leírás és szövettani leletek alapján, a javallatot három csoportra osztva: a korai posztoperatív szak szövődményét elhárító (mentő: mKP), szövettani lelettel igazolt inkomplett (patológiai: pKP) és a késői posztoperatív szakban végzett (konvencionális: kKP) műtétek. A szövődmények besorolását nemzetközi skála alapján végeztük. Eredmények: 102 beteg összegzett műtéti morbiditása 70,5% (minor: 36,27%, major: 34,23%), mortalitása 16,6%. Műtét alatti halálozás nem fordult elő. mKP: 24 beteg (18 férfi, 6 nő, 46–77 év, átlag 61,7 év). Időintervallum: 10,87 nap (0–32 nap). Javallatok: széteső vagy tályogos tüdő (8 eset), hörgősipoly (5 eset), anasztomózis-elégtelenség vagy -elzáródás (3 eset), masszív vérköpés (3 eset), mellüregi vérzés (2 eset), tüdőtágulási képtelenség (3 eset). Teljes morbiditás: 79,19%. Kilenc beteget vesztettünk el (37,5%). pKP: 7 beteg (5 férfi, 2 nő), 45–66 év (átlag: 56,3 év). Első műtét: 6 lobectomia, 1 bilobectomia. Időintervallum: 1–5 hónap (átlag: 2,84 hónap). Három beteg szövődmény nélküli, négy anaemia transzfúzióval, egy empyema fenesztrációval, egy exitus (14,28%) mellüregi elvérzés miatt. Négy betegnél nem volt tumor a kivett tüdőszövetben. kKP: 71 beteg (27 nő, 44 férfi, 29–79 év (átlag: 60,3 év). Időintervallum: 34 nap és 40 év között (átlag: 6,7 év). A korábbi műtét szövettana: primer tüdőtumor (64 beteg), más szervi daganat tüdőáttéte (1 beteg), bronchiectasia (1 beteg), tuberkulózis (5 beteg). A kKP javallata: késői hörgősipoly (2 beteg), igazolt daganat vagy gyanúja (65 beteg), egyéb (4 beteg). Szövettani leletek primer tüdőtumor-előzménnyel: 32 új tumor, 15 helyi recidiva, 9 áttét, 2 áttét vagy recidiva, 7 nem malignus. Szövettani leletek nem malignus előzménnyel: 3 új daganat, 1 tbc, 2 krónikus gyulladás. Teljes morbiditás (76,2%), 30 napon belüli és kórházi mortalitás (9,8%). Következtetések: Az mKP jár a legnagyobb morbiditással és halálozással, de a betegnek többnyire nincs más esélye a gyógyulásra. Az inkomplett tumorreszekció javallatával 10 éve már nem végzünk reoperációt. A kKP-műtéteink morbiditása nemzetközi összehasonlításban magasnak, a halálozás átlagosnak értékelhető.

Full access