Search Results

You are looking at 1 - 10 of 16 items for

  • Author or Editor: Csaba Papp x
  • All content x
Clear All Modify Search
Cereal Research Communications
Authors: Csaba Vágvölgyi, László Manczinger, Judit Krisch, Miklós Takó, and Tamás Papp
Restricted access

Absztrakt

A szívsebészetben a vérzéses szövődmények jelentősen növelik a korai halálozást és a kezelési költségeket. Ezeknek a szövődményeknek a kezelésében az aktivált rekombináns faktor VII a szívsebészetben is fokozatosan teret nyer. A szerzők intézetében 2004–2007 között 11 betegnél alkalmazták, akik közül 9 beteg előzetesen magas kockázatú, hosszú, aortalefogással és mesterséges keringési idővel járó kombinált (billentyű- és koszorúér-áthidalás) műtéten esett át, egy esetben koszorúér-betegség miatti újabb áthidalást végeztek, míg egy másik beteg aortadissectio miatt került műtétre. Az alkalmazott átlagos adag 6,5 mg (2,4–9,6 mg) volt. A NovoSeven® beadása előtti vérzés átlagosan 5440 ml, míg a gyógyszer alkalmazása után a vérzés átlaga 987 ml volt. A 11 betegből 9 gyógyultan hagyta el intézetet, míg 2 beteg a kórházi kezelés idején elhunyt, részben a faktor megkésett alkalmazása, részben a súlyos kísérő betegségek miatt (bélischaemia, májcirrhosis). Következtetéseink: A NovoSeven® megfelelő időben és adagban alkalmazva nagymértékben csökkenti a szívműtétek során fellépő, sebészi ellátással reménytelennek tűnő vérzéseket. Alkalmazása életmentő lehet az elhúzódó mesterséges keringéssel és hosszú aortalefogással járó kombinált, magas kockázatú műtéteket követő diffúz vérzéseknél, sőt szakadékony szövetek miatt elégtelenné váló varratok esetén is lényegesen csökkenti a vérzést. Elkésett vagy reménytelen esetekben való alkalmazása nem javasolt, mert az átmeneti vérzéscsökkenés ritkán változtatja meg a végzetes kórlefolyást.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Három megyében vizsgálták a halottvizsgálati bizonyítványok kitöltését boncolásra került, valamint boncolásmellőzött elhunytak esetében, különös tekintettel az erőszakos halálesetekre. Módszer: A három megyében valamennyi, 2006 és 2010 között bekövetkezett halálesetet vizsgálták. A halottvizsgálati bizonyítványok tekintetében rögzítették az alapbetegséget, a közvetlen halálokot, a halálozás jellegét, valamint a halottvizsgálatot kitöltő orvos kapcsolatát a halálesettel. Eredmények: A boncolások mellőzésének kérdésében a három megyében jelentős különbségek adódtak, attól függően, hogy ki töltötte ki a halottvizsgálati bizonyítványt. Az erőszakos halálesetek körébe sorolható baleseti jellegű halálozás esetén 844 esetben, nem meghatározott sérüléses mechanizmus esetén 28 esetben mellőzték a boncolást. Öngyilkosság esetén 25 esetben, emberölés tekintetében egy esetben nem került sor boncolásra. Következtetések: A magyarországi jogszabályok szerint minden olyan esetben, amikor a halál nem természetes vagy kétséges, hogy természetes úton állt be, hatósági vagy igazságügyi orvosi boncolást kell végezni. A halottvizsgálati bizonyítványok adatai alapján nem érthető, hogy erőszakos halálesetekben miért kerül sor a boncolás mellőzésére. Orv. Hetil., 2016, 157(52), 2082–2087.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Barbara Pete, Ágnes Harmath, Zsanett Szigeti, Csaba Papp, and Júlia Hajdú

A szerzők az 1976 és 2005 közötti időszakban, az intézetük genetikai tanácsadásán előforduló autoszomális dominánsan öröklődő Holt–Oram-szindrómás esetekről számolnak be. Első betegük, egy Holt–Oram-szindrómás férfi a betegség 50%-os átörökítési esélyét túl magasnak ítélve, lemondott a gyermeknemzésről. Két, Holt–Oram-szindrómában szenvedő nő terhességében történt magzati ultrahangvizsgálat és echokardiográfia. Az egyik esetben kizárták a betegség lehetőségét, a másik esetben diagnosztizálták a magzat Holt–Oram-szindrómáját. Ezenkívül két, genetikai szempontból nem terhelt nő magzatában ismerték fel a Holt–Oram-szindrómát praenatalisan a második trimeszterben. Az egyik esetben a szív- és végtagfejlődési rendellenességek olyan súlyosak voltak, hogy a házaspár a terhesség megszakításához folyamodott. A vetélésindukciót követő fetopatológiai vizsgálat megerősítette a praenatalis diagnózist.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: József Gábor Joó, Artúr Beke, Zsanett Szigeti, Ákos Csaba, Gábor Mezei, Ernő Tóth-Pál, Zoltán Papp, and Csaba Papp

A foetopathologiai vizsgálat nagy jelentőségű, hiszen egy következő terhesség vállalásának szempontjait szem előtt tartva – egyebek mellett – az előforduló rendellenesség ismétlődésének esélyeit hivatott megítélni. Célkitűzés: Vizsgálataink céljául a praenatalis ultrahang-diagnosztika hatékonyságának, illetve a terhességmegszakítást követő foetopathologiai vizsgálat eredményének megítélését, elemzését tűztük ki a jelentősebb craniospinalis malformatiók tekintetében. Módszer: Vizsgálataink során az 1995. január 1. és 2006. december 31. között a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján craniospinalis malformatio miatt megszakított 339 terhesség adatait dolgoztuk fel. Eredmények: A vizsgált esetekben az anyai életkor medián értéke 15 és 47 éves szélső értékek között 27 ± 5,8 év volt. 83 esetben (24,5%) terhelő szülészeti-nőgyógyászati vagy genetikai előzmény fordult elő. A vizsgált 339 esetből 231-ben (68,1%) az ultrahangvizsgálattal nyert és a foetopathologiai vizsgálattal igazolt diagnózisok teljesen megegyeztek, 82 esetben (24,2%) részleges egyezés mellett a boncolás további kórismék felállítására adott módot, míg 26 esetben (7,7%) a praenatalis ultrahangvizsgálat, illetve a foetopathologiai vizsgálat eltérő eredményeket igazolt. Ez utóbbi 26 eset felében (13 eset) a vetélésindukció javallatát ultrahangvizsgálattal igazolt hydrocephalus képezte, melyet a boncolás nem erősített meg, illetőleg egyéb craniospinalis rendellenesség(ek) fennállását igazolta. Következtetések: Mivel a hydrocephalus kórismézése esetenként – tekintettel a sokszínű kóreredetre – a többi craniospinalis rendellenességhez képest későbbi gesztációs korban lehetséges csak, kijelenthető, hogy – mérlegelve a foetopathologiai vizsgálatok tükrében igazolódott diagnosztikai hatékonyságot – a hydrocephalus praenatalis ultrahang-diagnosztikáját a többi craniospinalis rendellenességtől külön, azokétól eltérő időbeli és ultrahang-metodikai elvek alapján célszerű értelmezni.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: József Gábor Joó, Artúr Beke, Attila Rab, Ákos Csaba, Enikő Berkes, Zoltán Papp, Csaba Papp, and János Rigó

A fetopatológiai vizsgálat nagy jelentőségű, hiszen egy következő terhesség vállalásának szempontjait szem előtt tartva az előfordult rendellenesség ismétlődésének kockázatait (is) hivatott megítélni. Célkitűzés: A szerzők tanulmányuk céljaként az ultrahang-diagnosztika hatékonyságának a fetopatológiai vizsgálatok eredményei alapján történő megítélését, elemzését határozták meg a nagyobb prevalenciájú fejlődési rendellenességek tekintetében. Módszer: Vizsgálataik során az 1995–2006 között a klinikán előfordult 683, központi idegrendszert, szív- és érrendszert, húgyúti rendszert, csontvázrendszert, illetve hasfalat/mellkasfalat érintő rendellenességgel járó terhesség adatait dolgozták fel. Eredmények: Szignifikáns különbség az anyai életkor, illetve a diagnózis felállításakor meghatározható gesztációs kor főbb statisztikai jellemzői kapcsán nem volt igazolható. A központi idegrendszert, a cardiovascularis rendszert, valamint a vázrendszert érintő malformációk egynegyedében, míg a húgyúti, illetve hasfalat/mellkasfalat érintő rendellenességek egyhatodában valamilyen terhelő előzményi adat fellelhető volt. A húgyúti, valamint cardiovascularis malformációk fiúmagzatokban lényegesen gyakoribbak voltak, ugyanakkor a központi idegrendszer, illetve a hasfal/mellkasfal rendellenességei esetén mérsékelt leánytúlsúly volt megfigyelhető. A vizsgált öt rendellenesség-csoportból négyben a post mortem vizsgálat eredményének teljesen megfelelő szonográfiai kórismék aránya 70% körül vagy a felett alakult, a húgyúti rendellenesség kapcsán azonban számottevően alacsonyabbnak (38%) bizonyult. A teljes minta alapján a szonográfiai és fetopatológiai diagnózisok teljes egyezésével járó esetek (A csoport) összesített aránya több mint 63%-nak, míg az ezektől való eltéréssel járó terhességek aránya (C csoport) 18%-nak bizonyult. Az ultrahangvizsgálat és a post mortem vizsgálat során nyert diagnózisok részleges egyezésével járó esetek (B csoport) aránya szintén 18%-nak bizonyult. Következtetések: A gyakran következményesen kevesebb magzatvízzel járó húgyúti fejlődési rendellenességek esetén genetikai centrumban történő (akár többszöri) szonográfiai vizsgálat indokolt. Mivel az omphalokele és a kromoszóma-rendellenességek társulási hajlama ismert, annak tükrében, hogy az omphalokelés esetek egy része gastroschisisként kerül kórismézésre, tanácsos lehet a kromoszómavizsgálat elvégzése az ultrahangvizsgálattal gastroschisisként diagnosztizált esetekben is. VSD esetei kapcsán javasolt a magasabb kockázatú terhességekben az echokardiográfiás vizsgálat minden konkrét általános ultrahang-diagnosztikai eltérés nélküli elvégzése.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Júlia Hajdú, Barbara Pete, Ágnes Harmath, Artúr Beke, Csaba Papp, Zsanett Szigeti, and Zoltán Papp

Célkitűzés: Tíz, praenatalisan diagnosztizált pulmonalis billentyűagenesia esetében a társuló cardialis, extracardialis és kromoszóma-rendellenességek, valamint a terhesség kimenetelének elemzése alapján a diagnosztikus és prognosztikus tényezők azonosítása. Beteganyag és módszer: A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Magzati Echokardiográfiás Laboratóriumában 1993. január 1. és 2005. december 31. között praenatalisan felismert pulmonalis billentyűagenesia-esetek adatainak retrospektív elemzése. A diagnózis ellenőrzése fetopatológiai, patológiai, illetve postnatalis ultrahangvizsgálattal történt. Vizsgálták a terhességi kort a praenatalis diagnózis idején, a magzati echokardiográfia indikációját, a társuló cardialis, extracardialis és kromoszóma-rendellenességek előfordulását. Eredmények: A pulmonalis billentyű agenesiájának diagnózisát praenatalisan tíz esetben állapították meg. A terhesség kora a diagnózis felállításának idején átlagosan 23,1 hét (18–33 hét) volt. Hat esetben a rendellenességet a 24. hét előtt, négy esetben pedig annál későbbi terhességi korban diagnosztizálták. A szülők kérésére hat esetben került sor a terhesség megszakítására. Négy terhességet viseltek tovább. Egy magzat elhalt méhen belül, két beteg újszülöttkorban halt meg. Egy újszülött sikeres műtéti beavatkozást követően él, és jól van, a közlemény írása idején 5 éves. Öt magzatnál a Botallo-vezeték hiánya társult a pulmonalis billentyű betegségéhez, közülük három magzatnál Fallot-tetralógia, egy magzatnál atrioventricularis septum defectus, egy betegnél pedig subaorticus kamrai septumdefectus volt a komplex cardialis rendellenesség része. Öt betegnél a Botallo-vezeték fejlettsége szabályos volt, közülük egy betegnél az aortabillentyű dysplasiája, egy másik betegnél pedig a tricuspidalis billentyű dysplasiája volt megfigyelhető. Három magzatnál nem volt társuló szívfejlődési rendellenesség. A magzati echokardiográfia indikációja két esetben kóros magzati szívkép, egy esetben magzati hydrops, három esetben mellkasi ciszta gyanúja, egy esetben extracardialis malformatio, három esetben a pozitív családi anamnézis volt. Konklúzió: Az arteria pulmonalis billentyű agenesiája súlyos fejlődési rendellenesség, melynek prognózisa a társuló rendellenességektől függ. Korrekt praenatalis diagnózis lehetséges, melynek birtokában körülhatárolhatók a lehetséges beavatkozások, és véleményezhetők a betegek életkilátásai. Jelen adatfeldolgozás alapján az ismétlődés kockázata egyes családokban autoszomális recesszív öröklődésmenetnek is megfelelhet.

Restricted access

Cellulolytic, lipolytic and proteolytic enzyme production of zygomycetes Mucor corticolus, Rhizomucor miehei, Gilbertella persicaria and Rhizopus niveus were investigated using agro-industrial wastes as substrates. Solid-state cultures were carried out on untreated corn residues (stalk and leaf) as single substrate (SSF1) or corn residues and wheat bran in mixed fermentation (SSF2). Rapid production of endoglucanase (CMCase) was observed with maximal activity reaching after about 48-h fermentation, while cellobiohydrolase (CBH) and β-glucosidase enzymes generally had their peak after 72-h incubation. Highest filter paper degrading (FPase), CMCase, CBH and β-glucosidase activities obtained were (U g−1 dss) 17.3, 74.1, 12.2 and 158.3, for R. miehei, G. persicaria, M. corticolus and Rh. niveus, respectively. M. corticolus proved to be the best lipolytic enzyme producer in SSF1 presenting 447.6 U g−1 dss yield, while R. miehei showed 517.7 U g−1 dss activity in SSF2. Rh. niveus exhibited significantly greater protease production than the other strains. Suc-AAPF-pNA hydrolyzing activities of this strain were 1.1 and 1.96 U g−1 dss in SSF1 and SSF2, respectively. We conclude that the used corn stalk and leaf residues could potentially be applicable as strong inducers for cellulase and lipase production by Mucoromycotina fungi.

Restricted access

Absztrakt

A hasfali sérvek sebészi kezelése az elmúlt évtizedekben jelentősen fejlődött. A hasfal hiányának feszülésmentes zárása a sikeres műtét alapja, mely sokszor csak sérvhálóval/folttal biztosítható. Az erre a célra széles körben elterjedt szintetikus anyagú hálók jelentősen csökkentették a sérvek kiújulását, azonban ezek beültetése fertőzések és egyéb súlyos szövődmények forrása lehet. A szerzők két esetben – a fertőzéses szövődmény elkerülésére – egy különleges eljárással, borjúszívburokból készült sérvfolt segítségével zárták az epigastrialis hegsérvet. Mindkét beteg szövődménymentesen gyógyult. A 7, illetve 15 hónappal a műtét után végzett ellenőrző vizsgálat során sem a sérv kiújulását, sem egyéb szövődményt nem észleltek. A közlemény ismerteti az alkalmazott műtéti eljárást, a beültetett sérvfolt kedvező tulajdonságait, és áttekinti a szakirodalmat. Következtetés: Kezdeti tapasztalatok és irodalmi adatok alapján a Shelhigh No-React® borjúszívburok-sérvfolt biztonságosan és eredményesen használható a direkt varrattal nem helyreállítható hasfali sérvek kezelésében. A módszer alkalmasságának igazolására további vizsgálatok szükségesek.

Restricted access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Zsuzsanna Varga, Boglárka Sellyei, Petra Paulus, Melitta Papp, Kálmán Molnár, and Csaba Székely

The objective of this study was to survey the incidence of Flavobacterium columnare in wild and cultured freshwater fish species in Hungary. This bacterium usually causes disease in waters of more than 25 °C temperature. However, with the introduction of intensive fish farming systems, infected fish exposed to stress develop disease signs also at lower temperatures; in addition, the temperature of natural waters rises to the critical level due to global warming. Twenty-five isolates from wild and cultured freshwater fishes were identified as F. columnare by specific PCR, although both the fragment lengths and the results of PCRRFLP genotyping with BsuRI (HaeIII) and RsaI restriction enzymes raised doubts regarding this species classification. Sequencing of the 16S ribosomal RNA gene revealed that 23 isolates belonged to the species F. johnsoniae and two represented Chryseobacterium spp. The isolates were found to have high-level multidrug resistance: all were resistant to ampicillin and polymyxin B, the 23 F. johnsoniae strains to cotrimoxazole, 88% of them to gentamicin, and 72% to chloramphenicol. The majority of the 25 isolates were sensitive to erythromycin (88%), furazolidone (76%), and florfenicol (68%).

Restricted access