The spiritual work of György Rajcsányi (1670–1734), the Jesuit teacher and moral philosopher of the Jesuit College of Nagyszombat (today Trnava, Slovakia), the Laurus tuta a fulmine seu consignatio sui in providentiam Dei, ex principiis philosophiae sanctioris potissimum desumpta (Nagyszombat 1707 and 1765) pertains to baroque Neostoic philosophy. The beginning of the eighteenth century, the so called “Indian Summer of Hungarian Stoicism” is defined by the publication of several stoical-minded works by a small group of Jesuits (János Rajcsányi, Gábor Kapi, Gergely Berzeviczi, Gergely Hidi, György Rajcsányi) acting in collaboration with the University of Nagyszombat.

György Rajcsányi professedly follows the philosophical writing of Seneca, he even refers to the first chapter of the De providentia where it talks about the natural phenomena created by God. He also cites another work of Seneca, the De vita beata, and the command found in this work, namely Deum sequere!, appears several times throughout the dissertation. The other stoic source he uses is the Handbook of Epictetus that he cites several times, too. Among the sources of the Laurus tuta there is the spiritual work of the Jesuit Alphons Antonio de Sarasa (1618–1667), working in Antwerp and Brussels. His writing, the Ars semper gaudendi, was highly popular and has been published several times, including one publication in Nagyszombat in 1676.

Elméleti háttér: Az anyaság témakörét a fogyatékossággal kapcsolatban az eddigi kutatások két perspektívából közelítik meg. Az egyik egy szubjektív, az egyéni kiteljesedés szempontjából való megközelítés, a másik egy társadalmi nézeteket előnyben részesítő nézőpont, amely az emberi jogok oldaláról vizsgálja meg a gyermekvállalás témáját az érintettek körében. Célkitűzés: A tanulmány látássérült és látó nők anyasággal kapcsolatos tapasztalatait mutatja be azzal a céllal, hogy az egyéni identitás jellemzőit tárjuk fel az anyaságról alkotott egyéni reprezentációk szintjén látássérült anyák körében, fókuszálva a társadalmi hatások egyéni reprezentációkban való leképeződésére. Kutatásunkban két elméleti perspektívát – a narratív pszichológiát és a fogyatékosságtudományt – ötvözve vizsgáljuk az anyaság szubjektív értelmezését látássérült és látó nők körében. Módszerek: Kutatásunkban 20 látássérült és 21 látó anya vett részt. Az anyaság narratív pszichológiai megközelítésével félig strukturált interjúkat készítettünk személyesen, illetve telefonos úton. Az átírt interjúszövegeket tematikus elemzésnek vetettük alá, amelynek célja a látássérült és a látó anyák elbeszélésének összehasonlítása volt a tematikus kompozícióhoz. Az elemzés során a főtémákon belül altémákat határoztunk meg. Eredmények: Az anyaságértelmezéseket kilenc tematikus kategóriába, főtémába soroltuk, úgymint: (1) Érzelmek, (2) Folyamatosság, (3) Identitás, személyiség, szelfformálás, (4) Kapcsolat, kapcsolódás, (5) Nehézségek, (6) Partner, (7) Szerepek, (8) Fontos szülői elvek, (9) Hivatás, karrier. Kutatásunk az azonos és eltérő, vélhetően látássérültségre specifikus anyasággal kapcsolatos élményeket, tapasztalatokat kívánja bemutatni a látássérült és látó anyák körében. Míg néhány főtéma mentén azonosságok mutatkoztak meg a két csoportban, addig más témák mentén eltérések azonosíthatók az értelmezésben. Például mind a látássérült, mind a látó anyák körében megmutatkozott az anyaság egy új életcéllal való azonosítása. Eltérő volt azonban a szülői szereppel járó nehézségek értelmezése. A látássérült anyák körében nagyobb számban mutatkoztak meg a mindennapi élet során felmerülő nehézségek, kihívások, míg a látó anyák körében inkább a gyermek jövőjével kapcsolatban fogalmazódtak meg félelmek, kihívások. Következtetések: Tanulmányunkban látó és látássérült anyák anyasággal kapcsolatos tapasztalatait vizsgáltuk. Célunk az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a sérültséggel élő anyák szociális inklúziójának fontosságára és kihívásaira.

A kijelölt centrumokban gondozott rövidbél-szindrómás betegek otthoni parenteralis táplálásterápiája 2013 januárjától Magyarországon is finanszírozott. A szerzők a rövidbél-szindrómás betegek diagnosztikai kérdéseit, kezelését, táplálásterápiáját ismertetik a személyre szabott orvoslás elvei szerint. A rövidbél-szindróma legsúlyosabb tünetei jejunostomás betegeknél alakulnak ki, akiknek kezelését külön tárgyalják. Részletesen bemutatják az otthoni parenteralis táplálás módszerét és annak lehetséges szövődményeit, kimenetelét, valamint a maradék bél adaptációját. Ismertetik saját centrumuk működését, ahol 12, otthoni parenteralis táplálás módszerével kezelt rövidbél-szindrómás beteg gondozását végzik. A kezelt betegek átlagéletkora 51,25 ± 14,4 év, 5 nő és 7 férfi. Otthoni parenteralis táplálásuk kezdetekor testtömegindexük 19,07 ± 5,08 kg/m², vázizomtömegük 25,7 ± 6,3 kg és testzsírtömegük 14,25 ± 8,55 kg volt, jelenleg testtömegindexük 20,87 ± 3,3 kg/m², vázizomtömegük 26,45 ± 5,38 kg és testzsírtömegük 11,77 ± 2,71 kg. A rövidbél-szindróma hátterében 4 betegnél daganat, 4 betegnél bélischaemia, 3 betegnél műtéti szövődményként kialakult állapot, 1 betegnél Crohn-betegség és 1 betegnél Crohn-betegség és daganat állt. Orv. Hetil., 2014, 155(51), 2054–2062.