Search Results
You are looking at 1 - 10 of 19 items for
- Author or Editor: Csilla Farkas x
- Refine by Access: All Content x
Differential scanning calorimetry (DSC) is the most widely used thermal analytical technique in food research and it has a great utility in quality assurance of food. Proteins are the most studied food components by thermal analysis including studies on conformation changes of food proteins as affected by various environmental factors, thermal denaturation of tissue proteins, food enzymes and enzyme preparations for the food industry, as well as effects of various additives on their thermal properties. Freezing-induced denaturation of food proteins and the effect of cryoprotectants are also monitored by DSC. Polymer characterization based on DSC of polysaccharides, gelatinization behaviour of starches and interaction of starch with other food components can be determined, and phase transitions during baking processes can be studied by DSC. Studies on crystallization and melting behaviour of fats observed by DSC indicate changes in lipid composition or help characterizing products. Thermal oxidative decomposition of edible oils examined by DSC can be used for predicting oil stability. Using DSC in the freezing range has a great potential for measuring and modelling frozen food thermal properties, and to estimate the state of water in foods and food ingredients. Research in food microbiology utilizes DSC in better understanding thermoadaptive mechanisms or heat killing of food-borne microorganisms. Isothermic microcalorimetric techniques provide informative data regarding microbial growth and microbial metabolism.
Szabadföldi kísérleteink során azt vizsgáltuk, hogy a különböző talajművelési rendszerek miként hatnak a talaj fizikai tulajdonságaira, különösen a talaj vízforgalmát jelentős mértékben meghatározó víztartóképesség-függvényekre (pF-görbékre). A talaj szerkezetét pórusméret-eloszlása alapján jellemeztük a különböző művelési rendszerekben. E célból egy- és kétpórusú pF-görbéket illesztettünk a talajművelési kezelések talajrétegeinek mért víztartóképesség-értékeire. Igazoltuk, hogy a kétpórusú pF-görbe valamennyi vizsgált kezelésben kisebb hibával illeszkedik a mért értékekre, mint az egypórusú görbe. A kétpórusú pF-görbe alapján jól elkülönült a vízforgalom szempontjából meghatározó makro- és mikropórus-tartomány, amit a művelés hatásainak értékelésére használtunk fel. Tanulmányoztuk a direktvetéses (bolygatás nélküli rendszer), a szántásos, a tárcsás és az egyéb agrotechnológiai beavatkozások hatását a talaj víztartó képességére. A művelés nélküli technológia alig változó makropórus-tartományt mutatott a különböző mélységekben, míg a szántásban a művelési mélység jól nyomon követhető volt a pórustartományok változásával. Az agrotechnológiai eljárások között eltérések voltak mind a pórusméret eloszlásában, mind a talajban található nedvességformákban. Az alkalmazott összetett függvényben a pórustartományok arányát kifejező w-érték tükrözte leginkább a talajművelések egyedi hatásait. Megállapítottuk, hogy a vizsgált termőhelyi feltételek között a mélykultivátoros művelési rendszer hozta létre a legstabilabb szerkezetű, valamint a víz- és levegőforgalmi szempontból legkedvezőbb talajállapotot.
Munkánk során különböző klímaváltozási forgatókönyvek lehetséges hatását értékeltük a hazai mészlepedékes csernozjom talajok vízmérlegére. Igazoltuk, hogy a vizsgált talajok vízforgalmát alapvetően meghatározzák az időjárási feltételek. Megállapítottuk, hogy a talaj víztartóképesség-függvényének jellemzésére használt arányossági együttható esetenként megfelelő indikátora lehet a talajvízforgalom klímaérzékenységének. A szélsőséges csapadékösszegű években nagyobb eltérést tapasztaltunk a különböző klímaforgatókönyvekre becsült talajvízmérleg elemek között, mint az átlagos csapadékmennyiséggel rendelkező években. Ezt az általános tendenciát azonban az A2 szcenárióra jellemző, nagy csapadékintenzitással bíró extrém időjárási helyzetek esetenként felülírták, elsősorban a mélybeszivárgás megnövekedése révén. Ez felhívja a figyelmet arra, hogy bár modellezési eredményeinkből kimutathatóak általános összefüggések, a talajok klímaérzékenységének tanulmányozásához szükséges a csapadék éven belüli eloszlásának és a szélsőséges időjárási helyzetek hatásának vizsgálata is. Eredményeink arra engednek következtetni, hogy az azonos mechanikai összetételű, de eltérő szerkezetű talajok vízforgalma megváltozott klímafeltételek között is jelentősen eltér, tehát megfelelően megválasztott, talajszerkezet-megóvó és nedvességőrző talajművelési rendszerekkel elősegíthetjük a párolgási veszteségek csökkentését és a növényi vízfogyasztás növekedését. A kapott eredmények összevetése során kimutattuk, hogy statikus jellemzőkből, a talajvízforgalom folyamatának mérleg-elvekre épülő, dinamikus megközelítése nélkül csak óvatos következtetéseket vonhatunk le a talajok vízgazdálkodására és klímaérzékenységére vonatkozóan. Reményeink szerint a felvázolt összefüggések hozzájárulnak a megelőző, illetve a káros hatásokat csökkentő beavatkozási stratégiák kidolgozásához a szélsőséges vízforgalmi helyzetek negatív következményeinek enyhítése céljából.
Jelen cikkünkben egy olyan kísérletet mutattunk be, melyben a talaj szén-dioxid kibocsátását bolygatatlan szerkezetű nagy talajoszlopokból mértük laboratóriumi körülmények között. Az adatokat kielemeztük és a mintavétel ütemezését optimalizáltuk az adatok alapján. Nem találtunk statisztikai különbséget a 3 és 6 óra hosszan tartó inkubáció után mért emisszióértékek között. Így, az inkubáció időtartalmát 3 órára állítottuk be. A különböző talajművelési módokból [szántás (SZ); direktvetés (DV); mélylazítással kombinált tárcsázás (L+T)] származó mintákból mért emisszióértékek összehasonlítása alapján elmondható, hogy a legmagasabb CO 2 -kibocsátásokat a DV kezelésből, míg a legalacsonyabbakat a SZ kezelésből mértük. Ez a kevésbé bolygatott kezelésben a magasabb hozzáférhető szerves-C-tartalommal magyarázható. A vizsgált talajnedvesség-tartományban a kísérlet elején a talajnedvesség növekedésével emelkedő CO 2 -emisszió értékeket mértünk. A kísérlet negyedik hete után csökkenést figyeltünk meg a CO 2 -emisszió értékeiben a szabadföldi vízkapacitás körüli nedvességtartalomnál. Minden kezelésben az idő múlásával – ahogy a szubsztrátok kiürültek – az emisszióértékek egyre alacsonyabbak lettek. Eredményeink ismételten rámutatnak arra, hogy a talajban végbemenő folyamatok gyorsasága és összetettsége miatt szükséges és fontos a terepi és laboratóriumi mérések egymást kiegészítő, együttes értékelése.
A talaj szén-dioxid kibocsátását, valamint általában véve a talaj szénkészletének változásait az utóbbi időben jelentős tudományos érdeklődés kíséri a klímaváltozással mutatott szoros összefüggésének köszönhetően. A mezőgazdasági művelés alatt álló talajok az okszerű gondozásnak betudhatóan lehetőséget biztosítanak a talaj szénveszteségének csökkentésére vagy a szénmegkötő képesség növelésére, amelylyel párhuzamosan javul a talaj minősége. A megfelelő kezelési módok fejlesztéséhez nélkülözhetetlen a talajlégzés mechanizmusainak megismerése, valamint a talajlégzést befolyásoló biotikus és abiotikus tényezők megváltozására adott válaszának vizsgálata, melynek során elengedhetetlen a legkorszerűbb módszerek alkalmazása.Jelen tanulmányban a talajrespiráció laboratóriumi mérésének módszertanát vizsgáljuk. Vizsgálatainkban két célt tűztünk ki: 1. a talajbolygatás emissziómérésre gyakorolt hatásának felmérését és annak kiküszöbölését, 2. a talajnedvesség hatásának vizsgálatakor biztosítani a különböző fizikai féleségű talajok összevethetőségét.A kísérleti eredmények értékelése után a bolygatatlan talajminták vizsgálatát ajánljuk, amelyek jóval megbízhatóbb adatokat szolgáltatnak a talajlégzésől, mivel a talajszerkezet a lehető legkevésbé változik meg. Vizsgálataink alapján azt is megállapítottuk, hogy a különböző fizikai féleségű talajok esetén a talaj CO2-kibocsátásának értékelésekor az eredmények összehasonlíthatósága érdekében a talaj vízpotenciált ajánlott használni a térfogatszázalékos talajnedvesség-tartalom helyett.Tóth Eszter publikációt megalapozó kutatása a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001, Gelybó Györgyié a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 számú Nemzeti Kiválóság Program — Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. A kutatás szakmailag kapcsolódik az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA K101065 és OTKA K104816) projektjeihez.
Összefoglalás
A szakszerűtlenség vagy kényszer folytán keletkezett talajtömörödés környezeti kár, amely a földek művelésbe vonása óta jelen van a talajokban. A címben jelzett témához a Szent István Egyetem Földműveléstani Tanszékén 33 éve tartó, 67 mikro körzetre kiterjedő talajállapot monitor részeredményeit, illetve tömörödésre közepesen érzékeny csernozjom talajon, hét éve beállított talajminőség-klíma kísérlet eredményeit használtuk fel. A szántóföldi monitor nyomán megállapítottuk, hogy tömör réteg kialakulási helye a talaj fizikai féleségétől függetlenül volt káros, s minél közelebb helyezkedett el a felszínhez, annál több veszteséget okozott. A tömör réteg kialakulási helye, illetve kiterjedése, a talaj nedvességforgalmával összefüggésben klíma-indikátorként is használható. A talajminőség és klíma kísérletünkben, valamint a monitoring során végzett gyökerezési mélység vizsgálatok a tömörödési kár időbeni (növényállományban, tarlón) felismerésének fontosságát támasztják alá. Méréseink a növények művelési mélység igényéről alkotott klasszikus adatok megbízhatóságát nem igazolták. Kimutattuk, hogy a talajlazítás hátrányának tartott rögösödés bizonyíthatóan az eke- és tárcsatalp tömörödés következménye. A talajállapot, a nedvességtartalom és művelhetőség kap-csolatát vizsgálva megállapítottuk a tömörödés szántás minőség rontó hatását száraz és nedves viszonyok között egyaránt. Ellenben tömörödéstől mentes, ülepedett talajon a minőségromlást el lehetett kerülni. Felhívjuk a figyelmet a klíma prognózisokban jelzett szélsőségekre, amelyek újólag a tömörödési kár enyhítésére, a talaj vízbefogadó képességének fenntartására, irányítja a figyelmet. Tíz olyan művelési fogást dolgoztunk ki a tarlóállapottól a vetéssel záruló időszakra, amelyek a tömörödés kockázata mellett a klímakár kockázatát csökkentik a növénytermesztésben.
