Search Results

Abstract

As the world is facing numerous global ecological issues at once, the question arises of what will help mitigate and solve contemporary matters related to resource management or climate change without devastating the economies. Fortunately, the widespread application of the circular economy would help countries worldwide simultaneously ensure economic growth without significant environmental deterioration, essentially decoupling the two factors. While Hungary’s contribution to environmental problems is not significant in absolute terms, the economic sector’s circular transition could help the country decrease its impact in relative terms and pave the path for a green economy. Nevertheless, companies, especially SMEs, tend to struggle the most with the initial phases of the shift thus it is crucial to assess the factors that prevent and support their transition.

Absztrakt

A thromboangitis obliterans (Buerger-kór) nem atherosclerosisos, a kis- és közepes méretű artériák és vénák szegmentális gyulladásával és thromboticus elzáródásával járó perifériás érbetegség. Etiológiája a mai napig ismeretlen, szoros összefüggést mutat a dohányzással. A tünetek 45 éves kor előtt kezdődnek, jellegzetes a hullámzó kórlefolyás. A végtagok acralis részein akut és krónikus ischaemiás vagy infektív tünetek alakulnak ki. A Buerger-kór diagnózisa elsősorban a klinikai képen és az angiográfiás vizsgálaton alapul, de alapvetően fontos autoimmun betegség, thrombophilia, diabetes mellitus és proximalis emboliaforrás kizárása is. A betegség leggyakrabban a végtagok ereit érinti, ritkán azonban érintettek lehetnek az agyi, a coronaria- és a zsigeri artériák is. A szerzők 49 éves, korábban már Buerger-kór miatt kezelt férfi kórtörténetéről számolnak be, akinél akut ischaemiás stroke-ot diagnosztizáltak. Képalkotó vizsgálatokkal akut és krónikus ischaemiás laesiókat, valamint a tünetképző oldalon az arteria cerebri media nem atheroscleroticus arteriopathiáját igazolták. A részletes kivizsgálás során más etiológiát nem találtak. Orv. Hetil., 2016, 157(30), 1207–1211.

Összefoglaló. Bevezetés: Az aortabetegségek kezelése során az orvos által módosított sztentgraftok alkalmazása vitatott. Döntően sürgősségi esetben, nagy rizikójú nyitott műtét alternatívájaként vagy nehéz anatómiai konfigurációk esetén alkalmazzák őket. Módszer: Cikkünkben három eseten keresztül klinikánk kezdeti tapasztalatait mutatjuk be az orvos által a műtét során módosított sztentgraftokkal kapcsolatosan. Eredmények: Első esetünkben egy 75 éves férfi beteg 50 mm-es saccularis infrarenalis aortaaneurysma miatt került felvételre. A rövid infrarenalis tágulat proximalis rögzítési zónájának átmérője lényegesen nagyobb volt, mint a terminális aortaszakasz. A kaliberdiszkrepancia megoldására a legalkalmasabb egy reverz helyzetű iliacagraftszár volt, így egy graftszárat a felvezetőrendszeréről eltávolítottunk, majd megfordítva az aorta tágulatába deponáltuk. Hasonló megoldást választottunk egy 67 éves férfi beteg jobb oldali, 65 mm-es arteria iliaca communis aneurysmájának kezelése során. Egy 81 éves nőbeteg hasi aortaaneurysma tartott rupturája miatt korábban behelyezett unilateralis graft proximalis endoleakjének megoldása miatt érkezett. Az ectaticus aorta, valamint az arteria mesenterica superior és a primer intervenció során bekerült unilateralis graft elkeskenyedő része közti rövid távolság miatt konvencionális sztentgraft beültetése nem volt lehetséges. A szituáció egy rövid thoracalis sztentgrafttal volt megoldható: egy thoracalis sztentgraft distalis végéből 3 cm-t kauter segítségével levágtunk, majd az eszközt a felvezetőrendszerbe visszatöltöttük. A módosított sztentgraftot az arteria mesenterica superior alá pozicionáltuk, egy ’chimney’ sztentgraft segítségével biztosítottuk a jobb vese perfúzióját. Technikailag mindhárom beavatkozásunk sikeres volt. Következtetés: Az endovascularis aortaműtétek azonnal elérhető eszközparkja a típusos anatómiájú betegek megoldására általában alkalmas. A szokatlan anatómiával rendelkező elektív esetek, illetve a sürgető beavatkozást igénylő komplex endovascularis műtétek során az orvos által módosított sztentgraftok hatékonyan alkalmazhatók. Alkalmazásuk nagy forgalmú aortacentrumokban javasolt. Orv Hetil. 2022; 163(3): 109–115.

Summary. Introduction: Physician-modified endografts are mainly used in urgent cases of aortic disease as an alternative to high-risk open surgical repair or in difficult anatomical configurations. Method: We present our initial experiences with physician-modified stent graft implantation. Results: A 75-year-old male patient was admitted with a 50 mm saccular infrarenal aortic aneurysm. However, the diameter of the proximal sealing zone was significantly larger than that of the distal sealing zone, so we decided to use an iliac limb stent graft with reverse mounting resulting in an upside-down configuration to accommodate this diameter mismatch. A similar approach was used to treat a 67-year-old male patient with a 65 mm right common iliac artery aneurysm. An 81-year-old female patient was admitted with a type I endoleak associated with an aorto-uni-iliac endograft. The wide juxtarenal aortic diameter together with the short distance between the superior mesenteric artery and the proximal end of the previously deployed uni-iliac graft made the patient unsuitable for conventional endovascular repair, thus the distal 3 cm was cut from a standard thoracic stent graft and the device was reloaded. The modified graft was positioned below the superior mesenteric artery, while renal perfusion was secured by a chimney graft. Technical success was obtained in all three cases. Conclusion: The available toolkit of endovascular aortic surgery is generally suitable for the treatment of patients with typical anatomy. In elective cases of patients with unusual anatomy, or in urgent cases with complex aortic pathologies, physician-modified endovascular graft implantation can be used effectively. Orv Hetil. 2022; 163(3): 109–115.

Abstract

Absztrakt:

Bevezetés: A gyermekkori szerzett csontvelő-elégtelenségek ritka, kezelés nélkül halálos betegségek. Egységes diagnosztikájukat és terápiájukat európai munkacsoport felügyeli. A munkacsoport bevezette a hypocellularis gyermekkori refrakter cytopenia entitást, melyet csökkentett intenzitású kondicionálással transzplantálva lényegesen jobb túlélési eredményeket kaptak. Célkitűzés: A protokollhoz csatlakozás előtt és az azóta eltelt 5 évben kezelt betegek eredményeinek ismertetése. Módszer: A 2013 és 2017 között eltelt 5 évben a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat 8 központjában 55 gyermeket kezeltünk (súlyos aplasticus anaemia: 9, myelodysplasticus szindróma: 41, juvenilis myelomonocyter leukaemia: 5). Súlyos aplasticus anaemiában 7 esetben végeztünk őssejt-transzplantációt, egy esetben antithymocytaglobulin-kezelést, egy beteg a diagnózis előtt meghalt. Myelodysplasiában 37 esetben végeztünk transzplantációt, 4 esetben a szoros megfigyelést választhattuk. E transzplantációk 54%-a (20 eset) csökkentett intenzitású kondicionálással történt. A juvenilis myelomonocyter leukaemiában szenvedő 5 betegnél transzplantáció történt. Eredmények: A diagnózis és a kuratív kezelés között eltelt idő medián 92 (3–393) nap volt, súlyos aplasticus anaemia esetén 28 (3–327) nap. Akut graft versus host betegség II–IV. fokozatú súlyossággal 22,6%, III–IV. fokozatú súlyossággal 6,8%-ban jelentkezett, míg betegeink 11,2%-a krónikus graft versus host betegségben szenvedett. A súlyos aplasticus anaemiával kezelt 8 beteg mindegyike teljes remisszióban él (100%). A myelodysplasia miatt transzplantált betegek becsült túlélése 85,1%, juvenilis myelomonocyter leukaemiában 75%. A medián követési idő 30,4 (1,1–62,5) hónap volt. Jelen eredményeinket összevetettük az 1992 és 2012 között kezelt betegek eredményeivel. A túlélés az új szemlélet nyomán jelentősen javult, súlyos aplasticus anaemiában trendszerűen 70%-ról 100%-ra (p = 0,133), myelodysplasticus szindrómában szignifikánsan 31,3%-ról 85,1%-ra (p = 0,000026). Következtetés: Paradigmaváltás történt a gyermekkori szerzett csontvelő-elégtelenségek kezelésében, a betegcsoport túlélése szignifikánsan növekedett. Orv Hetil. 2018; 159(42): 1710–1719.