Search Results

You are looking at 1 - 3 of 3 items for

  • Author or Editor: Diána Mühl x
Clear All Modify Search

A pulmonalis embolia a harmadik leggyakoribb cardiovascularis halálok. A masszív tüdőembólia thrombolysiskezelése kapcsán vérzéses szövődmény, reembólia léphet fel, a kórállapotot oxidatív stressz kíséri. Célok: Vizsgálatunkban az akut tüdőembólia rögoldó kezelése során elemeztük a thrombocytaaggregáció, a haemostaseologiai paraméterek, a leukocytaaktiváció és az oxidatív stressz markereinek változásait. Módszer: 15 beteget választottunk be, akik ultranagy dózisú sztreptokináz- ( n = 8) vagy altepláz- ( n = 7) kezelésben részesültek. Artériás vérmintát vettünk a thrombolysis előtt, azt követően pedig az első 24 órában 4 óránként, majd a 36. órában, és a 2., 3., 4., 5. és 30. napon. Mértük a spontán és az adrenalin, a kollagén és az adenozin-difoszfát indukálta thrombocytaaggregációt. A D-dimer- és fibrinogénszinteket az első napon 8 óránként, majd a fenti időpontokban egy alkalommal vizsgáltuk. Az oxidatív stressz és a leukocytaaktiváció elemzésére a thrombolysis előtt, a kezelést követően a 8. órában, majd az 1., 3., 5. és 30. napon vettünk vérmintákat. Az oxidatív stressz változásának nyomon követésére plazmából és teljes vérből malondialdehid, redukált glutation-, plazmaszulfhidrilcsoport-szinteket, szuperoxid-dizmutáz- és mieloperoxidázenzim-aktivitást mértünk. A teljes vér gyöktermelő kapacitását, vizsgálatát kemilumineszcenciával végeztük. Áramláscitometriával mértük a leukocyták által expresszált CD11a, CD18 és CD97 felszíni antigéneket. Eredmények: Az adrenalin indukálta thrombocytaaggregáció a 4. és a 8. órában csökkent ( p < 0,03), és szignifikánsan alacsony tartományban maradt a 36. órától a 3. napig az alteplázcsoporthoz képest. A sztreptokinázzal kezelteknél az adenozin-difoszfát indukálta aggregáció a 4. órában csökkent a kiindulási értékhez képest ( p < 0,05), kollagén esetében ugyanez a csökkenés a 4. és a 8. órában szignifikáns. A fibrinogénszintek a thrombolysist követően mindkét kezelési csoportban szignifikánsan csökkentek, míg a D-dimer a 8. órában szignifikánsan megemelkedett. Spontán thrombocytaaggregációt egyetlen mérési időpontban sem találtunk, jelentős vérzés, reembólia nem lépett fel. Az emelkedett malondialdehid-, reaktívoxigéngyök- és mieloperoxidáz-szintek, a csökkent redukált glutation- és plazmaszulfhidril-szintek a tüdőembóliás betegekben jelen lévő fokozott oxidatív stresszre utalnak. A thrombolysist követően a malondialdehid szignifikánsan emelkedik, a redukált glutation pedig csökken. A reaktív oxigéngyökök termelése a 3. és 5. nap között a legmagasabb. A thrombolysist kifejezett granulocyta és monocyta CD11a- és CD18-, valamint granulocyta CD97-expresszió-csökkenés kíséri ( p < 0,05). Következtetések: A masszív/szubmasszív pulmonalis embolia és az alkalmazott thrombolysis károsítja a thrombocytafunkciókat. A tüdőembólia reperfúziója során a fibrinogénszint csökkenése szignifikáns korrelációt mutat a tüdőperfúzió javulásával, ezek alapján a fibrinogénszint változása jól alkalmazható marker lehet a thrombolysis eredményességének akut felmérésére. Masszív/szubmasszív pulmonalis emboliás betegeknél a thrombolysis előtt fokozott oxidatív stressz állt fenn. Igazoltuk, hogy TL-t követően az oxidatív stressz és a leukocytaaktiváció még kifejezettebb, és e paraméterek csak a 30. napra normalizálódnak.

Restricted access

Absztrakt:

A Nemzeti Véradó és Vérmentő Program célja a vérkészítmények észszerű és indokolt alkalmazásának támogatása és az irracionális transzfúziós gyakorlat megszüntetése, ezáltal a betegbiztonság növelése. Az általános elvek mellett a programnak vannak speciális szülészeti vonatkozásai is. A szülészeti, különösen a postpartum vérzések ugyanis világszerte az anyai halálozás vezető okai közé tartoznak, előfordulásuk pedig a fejlett országokban emelkedő tendenciát mutat. A szülésre való felkészülés fontos elemei a vérkép rendezése, a rutinszerű profilaktikus vagy terápiás vaspótlás és a szülészeti vérzés tekintetében nagy rizikóval rendelkező gravidák időben történő kiszűrése, gondozása. A peripartum vérzések legfőbb okai az abruptio placentae, placenta praevia, uterusatonia, szövetretenció a méh üregében, sérülés, a haemostasisrendszer zavarai és ezek kombinációi. A postpartum vérzés megelőzése érdekében a szülés során fontos a lepényi szak aktív vezetése, melynek alapvető eleme az uterotonikumok profilaktikus alkalmazása. A vérmentő technikák használata – megfelelő indikációval – császármetszés és postpartum vérzés során is megfontolandó. A szülészeti vérzések kezelése során a legfőbb prioritás a lumenes, sebészi vérzés szülész által történő ellátása. A masszív vérzéshez társuló szekunder coagulopathia megszüntetése érdekében a faktorkoncentrátum-alapú, viszkoelasztikus teszttel monitorozott, egyénre szabott kezelési mód preferált, de ilyenkor a terhesség során érvényes – és a nem terhes állapottól eltérő – referencia- és célértékeket kell alkalmaznunk. A szülészeti vérzések részben a megelőzhető halálokok közé tartoznak. A Nemzeti Véradó és Vérmentő Program szülészeti alkalmazásával reményeink szerint tovább javíthatók a szülészeti vérzésekből származó morbiditási és mortalitásai adatok. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1588–1598.

Open access