Absztrakt

A szerzők a vascularis intervenciós radiológiának a vénás rendszer betegségeiben alkalmazott intervenciós radiológiai módszereit mutatják be. A vénás betegségek kezeletlenül vagy nem megfelelő módon kezelve a beteg életét veszélyeztetik és krónikus megbetegedések, vénás elégtelenség kialakulásához vezethetnek, ami a betegek számára tartós életminőség-romlást és visszatérő kezelést igénylő klinikai panaszokat okoz. Az intervenciós radiológia számos módszerrel rendelkezik, amely időben alkalmazva gyors és teljes gyógyulást eredményezhet. A szerzők ezeket a módszereket foglalják össze, remélve, hogy az intervenciós radiológiai centrumok létrehozásával a módszerek széles tömegek számára hozzáférhetővé válnak és beilleszkednek a napi rutin-betegellátásba. A vénás betegségek gyakorisága és az életminőséget jelentősen befolyásoló hatása miatt a szerzők szeretnék az érdeklődést felkelteni az intervenciós radiológiai módszerek iránt és a figyelmet ráirányítani a modern terápiás lehetőségekre. Orv. Hetil., 2015, 156(17), 674–679.

Abstract

Free-floating thrombus (FFT) of the internal carotid artery, which is almost always symptomatic and is usually discovered by ultrasound or angiography performed after a transient cerebrovascular event, is a highly uncommon diagnosis. Here, we report a case of an asymptomatic freefloating internal carotid artery thrombus most probably caused by an atherosclerotic plaque rupture. It was detected by carotid ultrasound and was treated with eversion endarterectomy without any neurologic complications. Six weeks after surgery, the patient is doing well.

Absztrakt

Szerzők a carotis stentelés indikációját, technikai részleteit valamint nemzetközi irodalmát foglalják össze. Az elmúlt 3 évben, intézetükben beültetett carotis stentelések adatait ismertetik. 2003. január 1. és 2006. július 31. között 703 betegen végeztek carotis stent beültetést (CAS). Az átlagos életkor 67 év (39–91 év) volt. A vizsgálatban 273 nő (39%) és 430 férfi (61%) vett részt. A beavatkozást megelőző fél évben 154 betegnek (22%) voltak releváns neurológiai tünetei, 549 beteg (78%) tünetmentes volt. A carotis intervenció indikációjánál tünetes betegek esetén a NASCET ajánlásokat vettük figyelembe. Tünetmentes esetben az ACST tanulmány volt a mérvadó. A szűkületek átlagos értéke 87% volt. A 703 beavatkozásból 684 (97,3%) sikeres volt. A 19 sikertelen eset többségében (n = 12) az anonyma vagy a bal a. carotis communis mélyen ülő eredése és/vagy jelentős fokú elongációja akadályozta meg a vezető katéter felvezetését. A beavatkozások során distalis embolisatio ellen védő eszközt minden esetben használtunk. A 24–48 órás perioperatív 3,11% stroke/halálozási ráta megfelel a nemzetközi elvárásoknak.

Absztrakt:

A hemodialízisre szoruló, krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek száma évről évre növekszik, aminek következtében egyre gyakrabban kerül sor tartós centrális vénás dializálókanülök beültetésére. A kanülök hosszú idejű alkalmazásakor – a kialakuló fibrinhüvely miatt – a későbbi eltávolításuk nehézségekbe ütközhet. Egy új, minimálinvazív intervenciós radiológiai módszerrel (úgynevezett Hong-technikával), kis feltárásból végzett endoluminalis tágítással a vénafalhoz, illetve a jobb pitvarhoz szívósan tapadó katéterek mellkasnyitás nélkül távolíthatók el. Hazánkban először vettünk ki ezzel a technikával egy 6 évig használt és a szokásos módszerekkel nem eltávolítható dializálókanült a bal vena subclaviából. Tapasztalatunk alapján javasolható a Hong-technika rutinszerű alkalmazása. Orv Hetil. 2019; 160(11): 435–437.

Abstract

Abstract

Absztrakt:

A Chapel Hill-i Konszenzuskonferencia által megfogalmazott beosztás szerint az óriássejtes arteritis és a Takayasu-arteritis tartozik a nagyérvasculitisek csoportjába. E kórállapotok felismerése döntően a klinikai kép értékelésén, valamint a különböző vascularis képalkotó módszerek alkalmazásán alapul. Az utóbbi lehetőséggel kapcsolatban az elmúlt években jelentős technológiai fejlődés figyelhető meg, amely már nemcsak a diagnózis felállítását, hanem a betegség kiterjedtségének és az érfali gyulladás fokának a megítélését is lehetővé teszi. Ezenfelül az érfali gyulladás későbbi szövődményeinek felismerése is lehetővé válik. Az ultrahang, a komputertomográfia és a mágnesesrezonancia-vizsgálat, valamint a pozitronemissziós tomográfia képviselik azokat a képalkotó modalitásokat, amelyek a bennük rejlő lehetőségek miatt elengedhetetlenek az érintett betegek felismeréséhez, valamint hatékony kezelésük és követésük tervezéséhez. Az ismeretek összefoglalása számos, az érintett betegek gondozásában potenciálisan érintett szakterület érdeklődésére tarthat számot. Orv Hetil. 2020; 161(23): 939–950.

Összefoglaló. A népesség öregedése, a meghatározó cardiovascularis rizikótényezők – mint a cukorbetegség – egyre nagyobb arányú előfordulása, a csökkenő akut cardiovascularis halálozás az alsó végtagi verőérszűkület növekvő megjelenésével jár. Ezzel együtt szaporodnak a beavatkozást igénylő, jelentős életminőség-romlást, illetve végtag-veszélyeztetettséget okozó, súlyosabb esetek. Ilyenkor az alsó végtagi revascularisatio szüksége merül fel, ami az utóbbi évtizedben az endovascularis beavatkozások számának növekedéséhez vezetett. A beavatkozások technikai sikere mellett újabb szűkületek, elzáródások veszélyével kell számolni. Ennek hátterében az atherosclerosis progressziója mellett a beavatkozáshoz köthető, kontrollált érfalsérülés indukálta vascularis remodelling (neointima-hyperplasia), valamint thromboticus tényezők állnak. Az ér-nyitvamaradás hosszú távú biztosításának feltétele a fenti folyamatok megelőzésére alkalmazott optimális gyógyszeres kezelés. Ennek biztosítása elengedhetetlen a beavatkozást megelőzően, periprocedurálisan, majd az érintett betegkör hosszú távú gondozása során. A gyógyszeres terápiás lehetőségek közül az antithromboticus, antikoaguláns terápiának kiemelt jelentősége van. Az ezen hatású gyógyszerek alkalmazását igen nehézzé teszi (i) a thromboticus elzáródás kiújulása és a potenciális vérzés közötti dinamikusan változó egyensúly bizonytalansága, (ii) az egyéb társbetegségek kapcsán felmerülő terápiás szempontok egyidejű érvényesítése, valamint (iii) a napi ellátásban támpontot adó tudományos bizonyítékok relatív hiánya. Az összefoglaló tanulmány a fenti gyógyszerterápiás terület legújabb eredményeit kísérli meg elemezni. Orv Hetil. 2022; 163(3): 98–108.

Summary. The aging of the population, the increasing prevalence of important risk factors of atherosclerosis, like diabetes, and the declining mortality of acute cardiovascular conditions lead to increased peripheral arterial disease incidence. At the same time, cases showing a severe decline in quality of life or danger of limb loss get more prevalent that demands vascular interventions. In such cases, revascularization is recommended, and consequently, in the last decade, an expansion in endovascular procedures can be seen. Considering these procedures, besides a technical success, the risk of new stenosis or occlusion may be imminent. This may be accounted for the progression of atherosclerosis and the controlled vascular injury caused by the procedure itself that induces vascular remodeling (neointima hyperplasia) and thrombotic hyperactivity. The long-term vascular patency is closely associated with the success of an optimal medical treatment strategy. Its effect is considered essential prior to the endovascular procedure, perioperatively, and in the phase of long-term follow-up of the affected patients. In this scenario, antithrombotic and anticoagulant therapy regimes bear particular relevance. The use of this kind of drugs is challenged by (i) the uncertainty of dynamic changes of balance between the thrombotic reocclusion and the risk of bleeding, (ii) the interplay of treatment strategy related to concomitant diseases, (iii) the relative lack of high-level scientific pieces of evidence guiding daily routine. The narrative review makes an effort to provide new findings and an analysis of this therapeutic field. Orv Hetil. 2022; 163(3): 98–108.

Absztrakt

Bevezetés: A mélyvénás thrombosis (MVT) életminőséget hosszú távon rontó szövődménye a postthromboticus szindróma (PTS). Az alsó végtagi proximális MVT hagyományos antikoaguláns terápiája mellett a betegek közel felénél jelentkeznek a PTS tünetei. Közleményünk célja a 2009 és 2014 között intézetünkben iliofemoralis thrombosis miatt lokális katéteres thrombolysissel (CDT), mechanikus thrombusaspirációval (AngioJet), illetve stenteléssel kezelt esetek és azok kétéves követésének összefoglalása. Módszerek: Az említett időszakban 24 betegnél alkalmaztuk a fenti módszereket. Az átlagéletkor 35,83 ± 15,9 év, a nő:férfi arány pedig közel 2:1 volt. A tünetek megjelenését követő 11 napon belül a 24 betegből nyolcnál lokális lysisre, 16-nál lysisre plusz thrombusaspirációs beavatkozásra került sor; stentet 19 betegnél ültettünk be. A rekanalizációt a nyitó és záró angiográfiás képek alapján értékeltük, a követés során félévente ultrahangvizsgálatot végeztünk és Villalta-score-t számoltunk. Eredmények: AngioJet használatával mind a lysis időtartama, mind a szükséges rekombináns szöveti plazminogénaktivátor mennyisége jelentősen csökkent. Major vérzés, illetve pulmonalis embolia nem fordult elő. Betegeink több mint 90%-ánál PTS nem jelentkezett. Következtetések: Az akut szakban végzett lokális mechanokémiai thrombectomia megfelelő kezelési alternatíva lehet az iliofemoralis MVT-k kezelésében.

Összefoglaló. A tudomány jelenlegi állása szerint – csoportok összehasonlítására épülő matematikai-statisztikai eszközökkel – a leginkább hatékonynak és hatásosnak vélt kezelési módszerek szisztematikus elemzése mentén, a bizonyítékokon alapuló irányelveken nyugvó gyógyító munkát tekintjük követendőnek. A nyaki verőérszűkület ellátása esetén az utóbbi években elkészült mind a hazai, mind az európai irányelv, mindemellett a társszakmák irányelveiben is megjelentek kezelési javaslatok. Közleményünkben összehasonlítottuk a témában publikált magyar, angol, német és olasz nyelvű, valamint az európai társaságok által kiadott irányelveket. Az irányelvek alapelveikben hasonlóak, formailag és tartalmilag azonban jelentős (időnként egymásnak ellentmondani látszó) különbségeket találhatunk. Az ellentmondások három leggyakoribb oka: 1) az egyes irányelvek által kitűzött célok különbözősége, 2) az aszimptomatikus és szimptomatikus betegcsoport definíciói, valamint 3) az eltérő evidenciaszintek. Az irányelvek összevetése alapján a tünetes, szignifikáns nyaki verőérszűkületek sebészi ellátása evidenciának tekinthető. A szimptomatikus nyaki verőérszűkület a definíció szerint ellenoldali cerebralis ischaemia okozta, tranziens vagy definitív plegia, paresis, aphasia és az azonos oldali arteria centralis retinae embolisatiója miatti amaurosis fugax. A tünetmentes nyaki verőérszűkületek ellátása tekintetében az európai és a nemzeti irányelvek nem azonosak, ezen esetek terápiás döntése egyéni mérlegelést igényel. Tünetmentes, 70%-os stenosis esetén vascularteam-konzílium javasolt. Orv Hetil. 2020; 161(51): 2139–2145.

Summary. The correct practice is the one that is proven to be the most effective based on systematic statistical analyses of different treatment methods, and is applied according to evidence-based principles. In recent years, not only has the European Society of Vascular Surgery created a guideline about the management of supra-aortic steno-occlusive disease, but some nations’ vascular surgical societies and related disciplines have also developed their own guidance. In this paper, the guidelines by the European societies on the clinical care of patients with carotid artery luminal narrowing is compared to national guidelines published in Hungarian, English, German, and Italian. Although the fundamental points of the guidelines are similar, there are some important differences among them both in presentation and in content; as a result, they sometimes appear to be contradictory. The three main sources of inconsistency are the various goals, the discrepancy in the definition of symptomatic and asymptomatic carotid artery stenosis, and the bias arising from the use of distinct evidence levels. A comparison of guidelines suggests that the treatment of symptomatic significant carotid artery stenosis with surgery can be considered evidence. Symptomatic carotid artery stenosis is defined as transient or definite plegia, paresis, aphasia due to cerebral ischemia, and monocular blindness caused by embolism in the central retinal artery. However, in the case of asymptomatic 70% or greater carotid artery stenosis, the guidelines are quite heterogeneous, and these patients require individual consideration and a vascular team decision is recommended. Orv Hetil. 2020; 161(51): 2139–2145.