Search Results

You are looking at 1 - 6 of 6 items for

  • Author or Editor: Edit Szederkényi x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: Bernadett Borda, Edit Szederkényi, Aurél Ottlakán, Éva Kemény, Viktor Szabó, Zoltán Hódi and György Lázár

Absztrakt

Bevezetés: A transzplantációs várólistán szereplő betegek számának folyamatos növekedése miatt az ideális donor kritériumainak kibővítésére van szükség. Célkitűzés: A szerzők azt a kérdést vizsgálták, hogy vesetranszplantáció után egy és öt évvel van-e szignifikáns különbség a vesefunkcióban és/vagy -morfológiában a marginális és ideális donorból származó vesével rendelkező betegek között. Módszer: A vizsgálatba 275 beteget vontak be, közülük 97 marginális és 178 „ideális” veserecipiens volt. A marginális és az „ideális” veserecipiensek körében vizsgálták a donoralapadatokat és elemezték a transzplantáció után egy és öt évvel a funkcionális és hisztopatológiai változásokat. Eredmények: A graft funkcióját vizsgálva a transzplantáció után egy évvel nem volt különbség a két betegcsoport között, míg az ötödik évben a szérumkreatinin szignifikánsan magasabb (p = 0,0001) és a glomeruláris filtrációs ráta szignifikánsan alacsonyabb volt (p = 0,003) a marginális veserecipiensek csoportjában az ideális veserecipiensek csoportjához képest. A vese morfológiai elváltozásait vizsgálva már egy évvel a transzplantáció után a tubulitis (p = 0,014), valamint az interstitialis gyulladás (p = 0,025) szignifikánsan gyakoribb volt a marginális veserecipiensek csoportjában. Következtetés: A vesetranszplantáció után egy évvel a vese funkciójában még nincs szignifikáns különbség a marginális és „ideális” veserecipiensek között, de a szövettani elváltozásokban már szignifikáns különbség mutatkozik. Orv. Hetil., 2016, 157(8), 298–301.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Bernadett Borda, Edit Szederkényi, Csaba Lengyel, Tamás Várkonyi, Zoltán Hódi, Éva Kemény, Viktor Szabó and György Lázár

Absztrakt

Bevezetés: A vesetranszplantáció után az egyik leggyakoribb szövődmény az újonnan kialakult diabetes mellitus. Célkitűzés: A szerzők célja volt, hogy a vesetranszplantáció után felmérjék a cyclosporin-A-t (n = 95) és tacrolimust (n = 102) szedők körében az újonnan kialakult diabetes mellitus előfordulási gyakoriságát, és ennek hatását a T-sejt-mediált rejectio gyakoriságára. Módszer: Transzplantáció után egy évvel vizsgálták az életkort, a laboratóriumi eredményeket, a vesefunkciót és morfológiát. A szövettani mintákat az 1997-es Banff-klasszifikáció 2007-es módosítása alapján értékelték. Eredmények: A cyclosporin-A-alapú immunszuppresszióban részesültek körében 12%, a tacrolimust szedőknél 24% volt az újonnan kialakult diabetes mellitus előfordulási gyakorisága (p = 0,002). Az albumin nem, de a húgysavszint (p = 0,002), valamint a recipiens életkora (p = 0,003) szignifikánsan eltért a diabeteses és nem diabeteses betegcsoportok között. A vesefunkciót vizsgálva a szérumkreatinin, a becsült glomeruláris filtrációs ráta, a szérumurea nem különböztek szignifikánsan. A szövettani mintákat vizsgálva az újonnan kialakult diabetesmellitus-csoportban a T-sejt-mediált rejectio szignifikánsan nagyobb arányban fordult elő (13 vs. 8 beteg; 37% vs. 6%; p = 0,001). Következtetések: Az újonnan kialakult diabetes mellitus kóros hatása már a korai időszakban megmutatkozik a vese morfológiáján. Orv. Hetil., 2015, 156(19), 785–789.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Bernadett Borda, Edit Szederkényi, Zoltán Hódi, Aurél Ottlakán, Viktor Szabó and György Lázár

Absztrakt:

Bevezetés: A transzplantáció utáni halálozások legfőbb okai a cardiovascularis betegségek, amelyeknek egyik legfőbb rizikófaktora a diabetes mellitus. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja volt, hogy felmérjük az újonnan kialakult diabetes mellitus előfordulási gyakoriságát és hatását az allograft funkciójára, valamint a HEART-pont alapján a cardiovascularis rizikó kockázatát. Módszer: Összesen 44 beteget vontunk be a vizsgálatba, akiknél értékeltük az alapadatokat, majd OGTT-vizsgálatot követően a betegeket három csoportba soroltuk, normál, emelkedett éhomi vércukorszint/csökkent glükóztolerancia és (az) újonnan kialakult diabetes mellitus. Az inzulinrezisztenciát HOMA-IR alapján értékeltük. Vizsgáltuk a vesefunkciót, valamint a HEART-pont alapján a cardiovascularis rizikót. Eredmények: Az alapadatok tekintetében a hideg ischaemiás idő (p = 0,016), a testsúly (p = 0,035), a BMI (p = 0,025) és a HbA1c (p = 0,0024) szignifikánsan különböztek a normál és a diabeteses betegek között. A vesefunkció tekintetében a szérumkreatinin- (p = 0,0013), eGFR- (p = 0,0026), valamint karbamid- (p = 0,0157) értékek szignifikánsan különböztek a normál és a diabeteses betegek között. A HOMA-IR tekintetében a normál és a diabeteses betegek között szignifikáns különbség volt (1,69 ± 0,51 vs. 6,46 ± 1,42; p = 0,0017). Következtetés: A cardiovascularis kockázat csökkenthető, az allograft túlélése növelhető a diabetes mellitus időben történő felismerésével és kezelésével. Orv Hetil. 2017; 158(38): 1512–1516.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Melinda Látos, Katalin Barabás, György Lázár, Ferenc Marofka, Edit Szederkényi, Pál Szenohradszky and Márta Csabai

A betegséggel, a testtel és a gyógyulási folyamattal kapcsolatos attitűdök és a kognitív reprezentációk jellege számottevő befolyást gyakorol a szervátültetésen átesett betegek felépülésére. Célkitűzés: A Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának Transzplantációs Osztályán több mint egy éve folyó kutatásukban a szerzők 51 veseátültetett személynél megvizsgálták, hogy a hangulati tényezők, a betegséggel és szervvel kapcsolatos reprezentációk kimutatható összefüggésben állnak-e a graft megfelelő működésével. Módszerek: Kutatásukban négy mérőeszköz kombinációját tesztelték: a szorongásszint és a hangulati állapot mérésére a Spielberger-féle állapot- és vonásszorongás kérdőívet és a Beck-féle depresszióskálát alkalmazták, a betegség- és testreprezentációkat, illetve a gyógyulással, az idegen eredetű szerv testi és pszichés integrációjával kapcsolatos nézeteket pedig egy általuk kidolgozott kérdőívvel és rajzteszttel vizsgálták. Eredmények: A szorongó betegek a projektív rajzteszten a transzplantált vesét nagyobbra rajzolták, ami azt jelzi, hogy a szorongás megakadályozza a szerv normális intrapszichés integrációját. Fontos kutatási eredményük, hogy a transzplantáció utáni, vérből kimutatott 10. napi kreatinin- és karbamidszint szignifikánsan alacsonyabb volt azoknál a betegeknél, akik a projektív rajztesztben a veséjüket kisebbre rajzolták. Következtetések: A transzplantált betegek rajzain a vese mérete szorongást jelző funkciót tölthet be, ami egyrészt a vizsgálatukban alkalmazott egyszerű pszichodiagnosztikai eljárás hasznosságára hívja fel a figyelmet, másrészt a prevenció fontosságára. Orv. Hetil., 2012, 153, 592–597.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Edit Szederkényi, Pál Szenohradszky, Ernő Csajbók, Ferenc Perner, László Asztalos, Károly Kalmár Nagy and Róbert Langer

Ötven évvel ezelőtt történt Magyarországon az első veseátültetés, amelyet 1962-ben Németh András végzett Szegeden. 2012-től Magyarország részlegesen csatlakozott az Eurotransplant szervezetéhez, amely – úgy hisszük – ismét korszakváltást jelent a magyarországi szervátültetés történetében. Ennek kapcsán a szerzők áttekintik az elmúlt 50 év eseményeit, fordulópontjait, felelevenítve az első veseátültetés hátterét, körülményeit. Az első veseátültetés során a donor a recipiens testvére volt, a műtét technikailag sikeres volt, azonban immunszuppresszió hiányában 79 nap után kilökődés következtében és dialíziskezelés hiányában a beteget elvesztették. A donor 50 év után is jó egészségnek örvend, és mindenkit a donációra biztat. Egy évtizeddel az első veseátültetés után, 1973-ban Budapesten elkezdődött a szervezett veseátültetési program, most már minisztériumi támogatással. A programhoz 1979-ben csatlakozott Szeged, 1991-ben Debrecen, majd 1993-ban Pécs is. Hazánkban jelenleg is ez a négy vesetranszplantációs központ működik, ahol 2012. december végéig összesen 6611 veseátültetés történt. Orv. Hetil., 2013, 154, 846–849.

Open access
Magyar Pszichológiai Szemle
Authors: Melinda Látos, Ágnes Devecsery, György Lázár, Zoltán Horváth, Pál Szenohradszky, Edit Szederkényi and Márta Csabai

Háttér és célok

Az utóbbi évek interdiszciplináris kutatásai felhívják a figyelmet, hogy a szervátültetés következtében megváltozhat a test szubjektíven észlelt egysége, sérülhet a testkép integritása, komplexitása (CALIA és mtsai, 2011; PASQUALE és mtsai, 2010). Kutatásunkban elsődleges célként tűztük ki a transzplantáció utáni testkép-jellegzetességek feltérképezését és azok hatását az új szerv optimális, hosszú távú működésére.

Módszer

50, vese-transzplantáción átesett személlyel a Spielberger-féle Állapot- és Vonásszorongás Kérdőívet, a Beck Depresszió Skálát és egy saját tervezésű projektív rajztesztet (sajátalak- és veserajz) vettünk fel. A páciensek felépülését három évig követtük nyomon, negyedévente rögzítve a vesefunkciós értékeket és a kilökődési epizódokat.

Eredmények és következtetések

A szorongóbb és depresszívebb pácienseknél a projektív rajztesztben a transzplantált szerv nagyobb méretben jelent meg, ami az átültetett vese intrapszichés integrációjának a zavarára utalhat. Logisztikus regressziós modellben a hazabocsátáskor mért szérum kreatinin érték és a testkép komplexitása prediktív a beültetett vese hosszú távú működésében. Kutatási eredményeink szerint a transzplantációt követő testképváltozások negatív hatással lehetnek a páciens egészségi állapotára és hosszú távon hozzájárulhatnak a beültetett szerv kilökődéséhez.

Restricted access