Search Results

You are looking at 1 - 10 of 17 items for

  • Author or Editor: Emese Kiss x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Az autoimmun kórképek általában a ritka kórképek közé tartoznak, de vannak népbetegségnek számító kórformák is. Jelen munkában a szerzők azt elemzik, hogy növekszik-e az autoimmun betegek száma és az autoimmun betegségek előfordulási gyakorisága. Adott kórképen belül a betegek száma növekszik részben az incidencia valós növekedése következtében, amelyet főként az epigenetikus tényezők határoznak meg. Másrészről az incidencia növekedését eredményezi a diagnosztikai lehetőségek javulása, a pontosabb klasszifikációs rendszerek kidolgozása és a labordiagnosztikai lehetőségek finomabbá válása. Ezáltal az enyhébb és atípusos kórformák is felismerésre kerülnek. A prevalencia növekedése is nyomon követhető az immunszuppresszív kezelési lehetőségek bővülése és ennek következtében a túlélés javulása révén. Az egyedi betegségeken túl egyre több kórképről derül ki, hogy autoimmun folyamatok állnak a hátterében, és egyre több új autoimmun kórkép került leírásra. Ennek következtében az autoimmun betegségek száma nő, ezáltal az autoimmun betegek száma is tovább emelkedik. Emiatt és e betegségek krónikus, általában rokkantságot vagy csökkent munkaképességet eredményező volta miatt is mind nagyobb szakmai és társadalmi odafigyelést tesznek szükségessé az autoimmun betegségek és igényelnek az autoimmun betegek.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Emese Kiss, Csaba György Kiss, and Gyula Poór

A szisztémás autoimmun betegségek és a terhesség együttes jelentkezése a háttérben zajló immunológiai és hormonális tényezők egymásra hatása következtében megváltoztatja mind az autoimmun kórkép, mind a terhesség lefolyását. Mivel az autoimmun betegek többnyire nők, sokszor fiatalok, fogamzóképes korban vannak és gyereket szeretnének, egyre inkább fel kell készülnünk erre a speciális helyzetre. Az elmúlt 30 évben jelentősen változott e betegek gyerekvállalásának a megítélése. Míg korábban szisztémás lupus erythematosusban a terhesség alatt és után akár 50%-ban is fellángolt a betegség, ez az arány az elmúlt időszakban jelentősen csökkent. Sokkal nagyobb gondot fordítunk arra, hogy a betegség a fogamzáskor ne mutasson aktivitást, ilyen esetben legalább felére csökken a betegség fellángolásának veszélye. A jobb eredményekhez hozzájárul a gondosabb betegvezetés, a kortikoszteroid megfontoltabb használata is. Antifoszfolipid-szindrómában adekvát antithromboticus kezelés hatására szignifikáns mértékben javult a sikeresen kiviselt terhességek aránya. Rheumatoid arthritisben a methotrexat bátrabb használata, a tumornekrózis-faktor-alfa-gátlók alkalmazása megváltoztatta a betegség természetes lefolyását, egyre több beteg kerül remisszióba. Ez közvetett módon a terhesség vállalását, kiviselését is kedvezően befolyásolja. Jelen tanulmányban a szerzők áttekintik a gyakoribb szisztémás autoimmun betegségek és a terhesség kapcsolatát, valamint a terhesség alatt alkalmazható gyógyszeres kezelés lehetőségeit. Orv. Hetil., 2011, 152, 1715–1723.

Open access

Absztrakt:

A nagyérvasculitisek közé sorolt óriássejtes arteritisben és Takayasu-arteritisben közös az érfal patogenetikai eltérése, ez alapján felmerül, hogy nem két külön entitásról, hanem egy betegség két megnyilvánulási formájáról van szó. Kezelésükben továbbra is a glükokortikoidé a vezető szerep, szükség esetén cyclophosphamiddal, azatioprinnal, mycofenolat mofetillel kiegészítve. Tekintettel arra, hogy a betegek jelentős része a konvencionális betegségmódosító szerek mellett is szteroiddependens, egyre több klinikai tapasztalat gyűlik a hosszú távú mellékhatások elkerülése érdekében adott biológiai terápiás szerek hatékonyságáról. A szerzők célja az új terápiás lehetőségek áttekintése. A tumornekrózis-faktor-alfa-gátlókkal jó terápiás eredmények vannak Takayasu-arteritisben, de óriássejtes arteritisben nem bizonyultak kellően hatékonynak, ugyanakkor az interleukin-6-gátlóval mindkét betegségben szignifikáns javulást sikerült elérni. Az abatacept és az ustekinumab is ígéretesnek tűnik a nagyérvasculitisek kezelésében. Orv. Hetil., 2017, 158(1), 5–12.

Restricted access

Absztrakt

A szerzők közleményükben a lupus nephritis kezelésének legújabb irányelvei mellett bemutatják saját mycofenolat mofetillel szerzett tapasztalataikat a betegség kezelésében. A lupus nephritis és főleg a proliferatív formája olyan gyakori és komoly manifesztációja a szisztémás lupus erythematosusnak, amely végstádiumú veseelégtelenséghez vagy akár halálhoz is vezethet. Az elmúlt évtizedekben a lupus nephritis kezelése sokat fejlődött, ma már a kedvezőbb mellékhatás-profilú mycofenolat mofetil a cyclophosphamid alternatívájává vált a III-as és IV-es osztályú glomerulonephritis indukciós és fenntartó kezelésében. Lupus nephritis diagnózissal eddig 25 betegüknek kértek egyedi méltányosság alapján támogatást mycofenolat mofetil adására. Szövettanilag legtöbben a WHO III (A/C) és IV (A) szövettani osztályába tartoztak (30-30%), beszűkült vesefunkció csak 16%-ukban volt jelen. Glükokortikoid és cyclophosphamid indukciós kezelés után adott mycofenolatterápia mellett az átlagos napi proteinuria 3,18 g/napról 1,06 g/napra csökkent. A betegek 24%-ánál jött létre komplett, 48%-ánál részleges remisszió. Ezek alapján a mycofenolat mofetil hatékony kezelésnek tartható a proliferatív lupus nephritis kezelésében. Orv. Hetil., 2016, 157(35), 1385–1393.

Restricted access

A coeliakia, lisztérzékenység a vékonybél leggyakoribb malabszorpcióhoz vezető immunmediált bélbetegsége, amelyet a gabonafélék gluténfrakciója indít el genetikailag arra hajlamos egyénekben. A gluténexpozíciót követően T-sejt-mediált immunológiai folyamatok indulnak el, amelyek jellemző intestinalis és extraintestinalis tünetekhez vezetnek. Diagnosztikája jelenleg is a jejunalis biopsziára, endomysium és szöveti transzglutaminázellenes antitestek meglétére épül. Genetikai szempontból HLA DQ2/DQ8 asszociáció ismert a bélbetegség hátterében. Gluténmentes étrend szigorú betartása mellett, a klinikai tünetek terén, szövettanilag és szerológiailag is javulás következik be, kedvezően változik a társuló betegségek lefolyása. Az alapbetegség etiopatogenezisében, a genetikai és immunológiai tényezők tekintetében számos új információ vált ismertté az elmúlt években. A társbetegségek körében a mozgásszervi megnyilvánulások közül a csontmetabolikus eltérésekről több, a gyulladásos kórformákkal kapcsolatban kevesebb közlemény jelent meg. Az összefoglaló tanulmány fő célja a genetikai és immunológiai szempontból közös háttér áttekintése az elmúlt évek irodalmi adatainak segítségével.

Restricted access

Biológiai gyógyszereket a múlt század közepe óta használ az orvostudomány. Napjainkban szemtanúi lehetünk intenzív fejlődésüknek és elterjedésüknek a klinikai gyakorlatban. Eddig 350 millió beteg részesült a forgalomban lévő körülbelül 250 biológiai terápia valamelyikében. Biológiai készítmények közé sorolandóak a fehérjetermészetű makromolekulák, amelyeknek tömeges gyártását a biotechnológia tette lehetővé. E gyártási modell fogalmát, amely során élő szervezeteket használnak fel a termelésben, magyar mérnök, Ereky Károly vezette be. A szerzők jelen összefoglalóban elsősorban a biotechnológiai úton előállított monoklonálisantitest-kutatás és -fejlesztés történetét, valamint annak gyártását részletezik. Ezek a kutatások – amelyek eredményét két alkalommal is Nobel-díjjal jutalmazták – alapvetően megváltoztatták az immunológiai ismereteket és számos megbetegedés kezelésének lehetőségeit. A szerzők áttekintik az immunglobulinok szerkezetét és alapvető funkcióit, valamint a monoklonális antitestek fejlesztésének eredményeit. A monoklonális antitestek legmodernebb csoportjába tartozik a teljesen humán antitest tulajdonságú RANK-ligand-gátló denosumab, amely először ad lehetőséget a csontanyagcserével foglalkozó szakembereknek, hogy teljesen humán, monoklonális IgG2-alcsoportba tartozó antitestkezelést alkalmazzanak jól körülhatárolt indikációkban. Ehhez kapcsolódva a szerzők vázolják a csontanyagcsere alapvető folyamatait, valamint a RANK-ligand-gátlás nyújtotta előnyöket is. Orv. Hetil., 2010, 151, 2137–2144.

Open access

Összefogás a látás védelmében: körkép a látásromlás prevenciójának hazai és nemzetközi helyzetéről

Joint efforts for saving vision: overview of the prevention of vision loss inside and outside Hungary

Orvosi Hetilap
Authors: Erika Kiss and Emese Pajor

Összefoglaló. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Látásról szóló világjelentése (World report on vision 2019) szerint a népesség növekedése és elöregedése világszerte növekvő számban vezet mérsékelt vagy súlyosabb fokú látáskárosodáshoz. A WHO adatai szerint napjainkban 1,1 milliárd személy él a látáskárosodás valamely formájával, melyek mintegy 80%-a megelőzhető lenne. A látáskárosodott vagy látáskárosodással veszélyeztetett személyek 90%-a ugyan alacsony vagy közepes humán fejlettségű országban él, de a rövidlátás és a cukorbetegség miatti retinopathia okozta látáskárosodások száma a magas és a nagyon magas humán fejlettségű országok csoportjában is emelkedik. A WHO előrejelzései szerint ezzel a tendenciával 2050-re 61 millióan élnek majd vaksággal, és 1,7 milliárd személy lehet csökkentlátó világszerte. Riasztó adat, hogy az emberiség 23%-a rövidlátó, de a jelenlegi növekedési tendenciák alapján 2050-re az előfordulás már 50%-os lehet. A vakság, illetve a látáskárosodás megelőzése és a látásrehabilitáció fejlődése érdekében a WHO globális akcióprogramjainak (VISION 2020, World report on vision) ismertetésén túl tanulmányunk bemutatja a hazai intézkedéseket és a populációalapú felmérések nemzetközi és hazai eredményeit, köztük a látásromlás legfőbb kórokait és a látáskárosodáshoz leggyakrabban vezető szembetegségeket. Tanulmányunkban bemutatjuk a látáskárosodással élő gyermekek hazai, egészségügyi és pedagógiai szempontból releváns populációjellemzőit is. Összefoglalónk célja felhívni a figyelmet arra, hogy a látáskárosodás megelőzése és a kialakult látáskárosodással élő emberek komplex rehabilitációja nemcsak a szemészeti szakma feladata, hanem be kell, hogy épüljön az egészségügyi alapellátáson túl az oktatási és szociális rendszerekbe is. Orv Hetil. 2021; 162(30): 1187–1197.

Summary. World Health Organization’s (WHO) World report on vision (2019) underlines that the increasing size and age of the population leads to a general growth in cases of vision impairment of varying severity (moderate and severe vision impairment). According to WHO data, globally 1.1 billion individuals live with vision impairment, and approximately 80% of all cases is preventable. While around 90% of people with vision impairment or at risk of vision impairment live in low- or middle-income countries, the prevalence of near vision impairment and diabetic retinopathy is increasing in high-income countries, too. WHO assumes that if this tendency is not interrupted, by 2050 61 million individuals will be blind and 1.7 billion individuals will have vision impairment. It is rather frightening that currently 23% of the world’s population is diagnosed with near vision impairment, and with this tendency by 2050 this number may reach 50%. Our study takes a closer look at global actions for preventing vision loss and vision impairment together with the joint efforts to improve vision rehabilitation services, and briefly introduces Hungarian measures, results of international and national population-centred research results, and the major causes of vision impairment. Then, the Hungarian population of children with vision impairment is characterised from both healthcare and pedagogical perspectives. The objective of this review is to point out that the prevention of vision impairment and comprehensive rehabilitation of persons with vision impairment requires joint efforts from ophthalmology, pedagogy and social services. Orv Hetil. 2021; 162(30): 1187–1197.

Open access

A szisztémás autoimmun betegségek a klinikai immunológia és reumatológia tárgykörébe tartozó, jól meghatározott, elkülöníthető betegségcsoportot alkotnak, amelyek hasonlóságuk ellenére számos önálló sajátossággal jellemezhetők. Ez a hasonlóság és különbözőség megnyilvánul mind a kóroki tényezőkben (a genetikai és környezeti faktorok arányában), mind a patomechanizmusban (a sejtes vagy humorális immunválasz dominanciájában), a kórlefolyásban (hullámzó vagy krónikusan progresszív jellegben) és a klinikai tünetek sokszínűségében (számos célszerv vagy egy-egy domináns célszerv/szövet érintettségében). A szerzők jelen munkában négy jellegzetes szisztémás autoimmun betegség, a szisztémás lupus erythematosus, a Sjögren-kór, a dermato-polymyositis és a szisztémás sclerosis sajátosságainak leírása révén ismertetik ezen kórképek és általában a szisztémás autoimmun betegségek közös jellemvonásait és egyidejűleg azt a sokszínűséget, egyedi jellegzetességet, amely még egy-egy kórképen belül is megfigyelhető.

Restricted access

A szisztémás lupus erythematosus típusos esetben a fertilis életkorban kezdődő betegség, emiatt a betegek számára fontos a gyermekvállalás kérdése. Cél és módszerek: A Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, III. Belgyógyászati Klinika, Klinikai Immunológiai Tanszéken szisztémás lupus erythematosus miatt gondozott nőbetegekben az utóbbi tíz év során sikeresen kiviselt terhességek lefolyásának retrospektív elemzése. Eredmények: A vizsgált periódusban összesen 26 beteg, a gondozott nőbetegek 7,1%-a, a potenciális gyermekvállalók 19,7%-a vállalt terhességet. Hét betegnek (27%) volt a vizsgálatot megelőzően terhelő nőgyógyászati anamnézise. Összesen 29 gyermek született. A betegek átlagosan a 35. terhességi héten szültek. Az újszülöttek átlagos súlya 2415 gramm volt. A leggyakoribb komplikáció a terhességi toxikózis volt, összesen kilenc betegnél (34,6%) fordult elő. Lupus nephritises aktivitás két betegnél jelentkezett, az egyik betegnél a terhesség idején első alkalommal. Következtetések: A szerzők eredményei szerint az utóbbi tíz évben a lupusos terhességek száma növekszik, a megfelelő beteggondozásnak és -oktatásnak köszönhetően a kimenetel kedvezőbb, mint korábban volt. Orv. Hetil., 2012, 153, 454–460.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Anna Bazsó, Gyula Poór, Péter Gergely, and Emese Kiss

A szisztémás lupus erythematosus (SLE) autoimmun betegség, amely számos szervet és szervrendszert érint. Ennek következtében változatos klinikai tünetek és jellegzetes szerológiai eltérések jelennek meg. Annak ellenére, hogy a túlélés SLE-ben jelentősen javult az elmúlt évtizedek folyamán, a betegek körülbelül 10-20%-a nem reagál a hagyományos immunszuppresszív kezelések egyikére sem. A recidíva ennél is gyakoribb; diffúz proliferatív nephritisben ciklofoszfamidkezelést követően 30% körüli. A betegség patomechanizmusában különböző immunkompetens sejtek és gyulladásos mediátorok vesznek részt. Involvált mind az adaptív, mind a természetes immunitás. Ebből kifolyólag számos patogén alkotóelem és mechanizmus lehet terápiás beavatkozás célpontja. Jelen munkában a szerzők az SLE patogenezisének aspektusából ismertetik az ígéretesnek tűnő terápiás lehetőségeket és azok mechanizmusát. Áttekintik a T- és B-sejtek, a kostimulációs útvonalak, a citokinhálózat és a szolúbilis mediátorok befolyásolásának lehetőségeit, valamint az autológ haemopoeticus őssejt-transzplantáció jelenlegi állását.

Restricted access