Search Results

You are looking at 1 - 7 of 7 items for

  • Author or Editor: Emese Mezősi x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Az acromegalia ritka, jellegzetes klinikai képpel járó kórkép, amely hosszú távon 2–4-szeres mortalitásnövekedést okoz. Kezelésének célja kettős: az úgynevezett biokémiai kontroll elérése (IGF-1-szint a nemnek, kornak megfelelő normális tartományban, GH-szint OGTT során 1 ng/ml alatt, random GH 2,5 ng/ml alatt) és a tumormassza csökkentése/eliminációja. A kezelés jelenlegi lehetőségei az idegsebészeti beavatkozás, a gyógyszeres kezelés és a radioterápia, valamint ezek kombinációi. A gyógyszeres kezelés sarokkövét acromegaliában a szomatosztatinreceptor-ligandok jelentik, mivel a növekedésihormon-szekréciót a betegek 60–70%-ában kontrollálják, és a hypophysis tumorméretére is jótékony hatással bírnak. Legtöbbször műtét után, adjuváns kezelésként alkalmazzák, de szelektált beteganyagon egyre több bizonyíték támogatja a primer szomatosztatinanalóg-terápiát. Tartós alkalmazásuk biztonságos, mellékhatásprofiljuk alapján jól tolerálható készítmények. A jövő gyógyszeres kezelési lehetőségei közé tartozik a pasireotid, egy új, univerzális szomatosztatinreceptor-agonista, illetve egy új gyógyszercsoport, az úgynevezett dopastatinok. Az irodalomban kiméramolekuláknak nevezett utóbbi szerek egyszerre hatnak a dopamin- és szomatosztatinreceptorokon, ezáltal az előzetes adatok szerint erőteljesebben csökkentik a GH-szekréciót. A közleményben a szerzők az acromegalia korszerű gyógyszeres kezelési lehetőségeit tekintik át, kiemelve a szomatosztatinreceptor-ligandok szerepét. Orv. Hetil., 2011, 152, 715–721.

Restricted access

Az agyalapi mirigy térfoglaló folyamatainak prevalenciája epidemiológiai vizsgálatok alapján 16,5%, túlnyomó többségük „incidentaloma”. A hypophysisbetegségek klinikai tünetei gyakran nem specifikusak, felismerésük a hypophysis hormontermelésének zavara, kompressziós tünetek, hypophysisapoplexia kapcsán vagy véletlen leletként történik. A laboratóriumi diagnosztika eltér a perifériás endokrin szerv betegségeiben megszokott algoritmustól. A prolactinomák ellátásában a dopaminagonista kezelés jelenti az első vonalbeli terápiát, a kezelés célja a prolaktinszint normalizálása, reproduktív korban a fertilitás visszaállítása, a tumortömeg megkisebbítése, a reziduális hypophysisműködés megőrzése vagy javítása és a betegség kiújulásának gátlása. A dopaminagonista készítmények közül hazánkban a bromocriptin és a quinagolid érhető el. A kezelésre jól reagáló tumoroknál 3–5 év múlva a gyógyszer elhagyható, ezen betegek kétharmadánál recidívára nem kell számítani. A GH-, ACTH- és TSH-termelő, valamint hormonálisan inaktív tumoroknál prioritása van az idegsebészeti megoldásnak. Az idegsebészeti technikák jelentősen fejlődtek az elmúlt évtizedekben, a műtéti mortalitás csökkent. A műtéttel nem gyógyítható acromegaliás betegek kezelésében lényeges haladást hoztak a szomatosztatinanalógok, és kezdeti tapasztalatok vannak a GH-receptor-antagonista pegvisomant alkalmazásával. A Cushing-kór gyógyszeres kezelése továbbra is a mellékvese-működés gátlásán alapszik, klinikai vizsgálat fázisában van egy új szomatosztatinanalóg, a pasireotid. A ritka TSH-termelő adenomák dopaminagonista és szomatosztatinanalóg kezelésre egyaránt reagálhatnak. A hypophysistumorok hagyományos irradiációs kezelése háttérbe szorult, invazív, inoperábilis vagy malignus tumoroknál jön szóba. A sugársebészet és a frakcionált stereotaxiás sugárkezelés helye a hypophysistumorok ellátásában még további vizsgálatokat igényel.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Emese Mezősi
,
László Bajnok
, and
Kálmán Tóth

A szív hormontermelő funkciójának felfedezése gyökeresen megváltoztatta a szív szerepének megítélését, amely mechanikus pumpa helyett a szervezet folyadék-elektrolit és hemodinamikai homeosztázisát meghatározó, más szervrendszerekkel együttműködő tényezővé vált. A szív által termelt legfontosabb hormonok a natriureticus peptidek, amelyek elsődleges feladata a volumenterhelés kivédése; ezt szolgálja a natriureticus, diuretikus, vasodilatator és antiproliferatív hatás. Úgy is tekintik őket, mint a cardialis, vascularis és renalis hatások integratív markereit, azaz a cardiorenalis distressz jelzőit. Szerepük ma már messze túlterjed a patofiziológiai jelentőségen, a brain natriureticus peptid és prohormonjának N-terminális része a szívelégtelenség elfogadott plazmamarkerévé vált, amelyek a diagnózis, a prognózis megítélése és a terápia vezetése szempontjából egyaránt hasznosak, s terápiás alkalmazásukra is lehetőség nyílt. Az extraadrenalis aldoszterontermelés kimutatása az elmúlt évek izgalmas felfedezése, de az intracardialis aldoszterontermelés emberben nem tekinthető jelentősnek. Az intracardialis pajzsmirigyhormon-termelést a dejodinázok aktivitásváltozása szabályozza. Az emelkedett trijód-tironin-szint szerepe felmerült a szívizom-hypertrophia kialakulásában, a csökkent trijód-tironin-termelésnek pedig valószínűleg az oxigénhiányhoz való alkalmazkodásban van jelentősége. Az epicardialis zsírszövet és a coronariasclerosis között korábban nem sejtett, sokoldalú kapcsolat mutatható ki, a zsírsejtek citokin- és adipokintermelése része lehet az atherosclerosis önerősítő folyamatának. Orv. Hetil., 2012, 153, 2041–2047.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Tamás Hussein
,
Emese Mezősi
,
Beáta Bódis
,
Orsolya Nemes
,
Károly Rucz
, and
László Bajnok

Absztrakt

Bevezetés: A primer aldosteronismus diagnosztikája bizonytalanságokkal terhelt; legújabban az is felvetődött, hogy a szűrésként alkalmazott aldoszteron/renin hányados érzékenysége – a szuppressziós aldoszteron alapján – valójában alacsony. Célkitűzés: A szerzők elsődleges célja az aldoszteron/renin hányados pontosságának vizsgálata volt. Módszer: A retrospektív elemzésben 309 hypertoniás beteg vett részt, akiknél a fekvés és járás után mért aldoszteronszint egymástól függetlenül rendelkezésre állt. Eredmények: Kilencvenkilenc betegnél volt emelkedett az aldoszteron/renin hányados, akik közül 31-nél a fekvő testhelyzetben vizsgált aldoszteron is emelkedett volt. Harmincnégy betegnél a fekvő testhelyzetben vizsgált aldoszteron úgy volt magasabb, hogy az aldoszteron/renin hányados nem; akik közül azonban csak 3 esetben volt alacsony a renin, és így a primer aldosteronismus nem volt elvethető. Kóros reninemelkedés 69 betegnél fordult elő, de csak ezek 59%-ánál társult magas aldoszteronszinttel. Következtetések: Az aldoszteron/renin hányados érzékenysége magas (91%), ha csak indokolt esetekben alkalmazzák. Orv. Hetil., 2016, 157(21), 830–835.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Szabina Szujó
,
László Bajnok
,
Beáta Bódis
,
Orsolya Nemes
,
Károly Rucz
, and
Emese Mezősi

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Az elmúlt néhány évtizedben a differenciált pajzsmirigyrákot (DTC) világszerte jelentősen növekvő incidencia jellemezte. A betegek kezelésének alapelvei a nemzetközi irányelveknek megfelelően átalakulóban vannak. Munkánk célja a betegek jelenlegi gyógyulási esélyeinek felmérése volt. Módszer: Retrospektíven elemeztük a Pécsi Tudományegyetem I. Belgyógyászati Klinikáján 2005. január 1-je és 2016. május 1-je között kezelt 380, DTC-ben szenvedő beteg adatait. A nő/férfi arány 306/74 volt. A betegek medián életkora a diagnózis idején 46 év (13–86 év), míg a medián követési idő 55 hónap (0–144 hónap) volt. A terápiás válasz 337 beteg esetében volt értékelhető. A statisztikai feldolgozást az SPSS 22.0 verziójában végeztük. Eredmények: A papillaris (PTC) és a follicularis (FTC) carcinomák előfordulási aránya (79/21%) alapján a régió továbbra is mérsékelten jódhiányosnak tekintendő. A PTC-ben szenvedő betegek szignifikánsan fiatalabbak voltak FTC-ben szenvedő társaiknál, és korábbi tumorstádiumban kerültek felismerésre. A diagnózis idején PTC-ben 35%-ban nyirokcsomó-, 4%-ban távoli áttétet találtunk, FTC-ben ez az arány 15% (N1), illetve 14% (M1) volt. Radiojódkezelésre összesen 542 alkalommal került sor. PTC-ben a követett (n = 264) betegek 59%-a volt tumormentes, 20%-ban bizonytalan választ, 7%-ban inkomplett biokémiai választ és 14%-ban inkomplett strukturális választ diagnosztizáltunk, 6 beteg hunyt el. A FTC-ben szenvedő betegek (n = 73) 59%-a volt tumormentes, 10%-ban bizonytalan választ, 31%-ban residualis betegséget találtunk, a betegek 10%-át elveszítettük. Következtetések: Összefoglalva, bár a DTC jó prognózisú betegség, FTC-ben a betegek 31%-a, míg PTC-ben a betegek 14%-a nem volt tumormentessé tehető. A medián 55 hónapos követési idő alatt a betegségspecifikus halálozás FTC-ben 10%, PTC-ben pedig 2% volt. Orv Hetil. 2018; 159(22): 878–887.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
László Mangel
,
Zoltán László
,
Zsuzsanna Varga
,
Zsolt Sebestyén
,
Szabolcs Szappanos
,
Zoltán Lőcsei
,
Emese Mezősi
,
Örs Péter Horváth
,
István Battyáni
,
Antal Zemplényi
,
István Földi
, and
Lajos Kollár

Absztrakt

Az elmúlt évtizedekben a daganatgyógyítás fejlődésének és eredményességének jeleként a lokális terápiás modalitások szerepe az áttétes betegségek ellátása során felértékelődött. A szerzők tudomása szerint a hazánkban első eredményes, koponyán kívüli sugársebészeti beavatkozást ismertetik. Az 58 éves férfi gyomoradenocarcinoma miatt műtéten, kemoterápián és mellékveseáttétek miatt metastatectomián esett át. Az első műtét után 4 évvel a követési komputertomográfiás vizsgálat kétgócú és inoperábilisnak véleményezett peritonealis áttétképződést mutatott, a májszél, illetve a bal vese alatt, 2 cm-es átmérőkkel. Definitív ellátásként, egy ülésben 12 Gy dózisú stereotaxiás hasi sugársebészeti beavatkozást végeztek, cone-beam komputertomográfiás ellenőrzés mellett, dinamikus ívbesugárzást, illetve 2-2 ívet alkalmazva. A kezelés 25 percig tartott, sem akut, sem késői mellékhatást nem észleltek. A kezelés után 3, illetve 7 hónappal elvégzett kontroll-komputertomográfia teljes tumorregressziót igazolt. A szerzők megállapítják, hogy megfelelő technológia és gyakorlottság birtokában, nem gyorsan növekvő oligometasztázisok esetében a koponyán kívüli stereotaxiás sugársebészeti ellátás biztonságos és hatékony alternatívája lehet a műtéti beavatkozásnak. Orv. Hetil., 2015, 156(39), 1593–1599.

Restricted access

Óriás mellkasi paraganglioma diagnosztikai nehézségei és terápiás lehetőségei

Diagnostic difficulties and therapeutic options of a giant chest paraganglioma

Orvosi Hetilap
Authors:
Erna Gulyás
,
László Bajnok
,
Orsolya Nemes
,
Beáta Bódis
,
Sándor Szukits
,
Erzsébet Schmidt
,
Dávid Semjén
,
Endre Kálmán
,
Sándor Szabados
,
Bálint Kittka
,
István Benkő
, and
Emese Mezősi

A paragangliomák a szimpatikus vagy paraszimpatikus ganglionokból kiinduló, többségükben jóindulatú daganatok, de rosszindulatú formájuk is ismert. A fej-nyak régióban, a glomus caroticumban, illetve a vegetatív idegrendszer dúcláncának megfelelően a hasüregben, illetve a mellüregben is előfordulhatnak. A 39 éves férfi beteg kivizsgálása extrém magas vérnyomásértékek, éjszakai izzadás és 10 kg-os fogyás miatt kezdődött. A mellkas-CT-vizsgálat a jobb oldali tüdőkapuban óriási térfoglalást írt le, a bronchoszkópos mintavétel sikertelen volt. Jobb oldali thoracotomiából mintavétel történt, reszekcióra a kifejezett adhéziók, illetve a szívérintettség miatt nem volt lehetőség. A szövettani vizsgálat eredménye paraganglioma lett, ezt a laborvizsgálatok is támogatták. Ennek megfelelőn szomatosztatinanalóg-terápiát kezdtünk, majd 131I-MIBG-kezelést alkalmaztunk, jó klinikai eredménnyel. A koronarográfia során észleltük, hogy a jobb coronaria két marginális ággal hozzájárul a mellkasi terime vérellátásához. Megfelelő előkészítést követően, szív- és mellkassebészeti beavatkozással a tumor eltávolíthatónak bizonyult, ennek eredményeként a posztoperatív szakban a beteg vérnyomáscsökkentőit elhagytuk. A kontrollok során tumormaradványra utaló jel nem volt. A vérnyomáskiugrások okának keresésekor merüljön fel bennünk a paraganglioma lehetősége is. Ezen esetekben az invazív beavatkozások, amennyiben nem előzi meg őket gyógyszeres előkészítés, akár fatális kimenetellel járhatnak. Az egyre szélesedő terápiás lehetőségek kihasználásával és az intézetek közötti kooperációval az óriás-paragangliomában szenvedő betegek is tumormentessé tehetők. Orv Hetil. 2022; 163(31): 1243–1249.

Open access