Search Results

You are looking at 1 - 5 of 5 items for

  • Author or Editor: Endre Kolossváry x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

A perifériás verőérbetegség gyakori megjelenési formája a claudicatio intermittens, amely jelentősen rontja a betegek életminőségét. A cilostazol 2014-ben került Magyarországon forgalomba. A vizsgálat célkitűzése a cilostazol hatékonyságának és biztonságosságának értékelése volt claudicatio intermittensben szenvedő betegekben. A multicentrikus, beavatkozással nem járó vizsgálatba 1405 beteg került beválasztásra, akik hat hónapig cilostazolkezelést kaptak. A vizsgálatot befejező 1331 betegből 674 beteg adatai kerültek hatékonysági elemzésre. A fájdalommentes és abszolút járástávolság, valamint a hatperces sétateszt szignifikánsan nőtt a harmadik hónapra (78,65%, 65,23%, 56,09%; p<0,0001), és további növekedés volt megfigyelhető a hat hónapos kezelést követően (129,74%, 107,2%, 80,38%; p<0,0001). Mellékhatás a betegek 7,26%-ában fordult elő. A leggyakoribb mellékhatások a fejfájás, hasmenés, szédülés, tachycardia és palpitatio voltak. A cilostazolkezelés leállítására 24 beteg (1,7%) esetében került sor mellékhatás miatt. A hat hónapos cilostazolkezelés szignifikánsan növelte a claudicatio intermittensben szenvedő betegek járástávolságát, jelentős biztonságossági probléma nélkül. Orv. Hetil., 2017, 158(4), 123–128.

Open access

Absztrakt

Az alsó végtagi amputáció, mint a perifériás verőérbetegség és a cukorbetegség egyik legsúlyosabb következménye, kiemelt figyelmet érdemel. Az összefoglaló közlemény célja a magyar és a nemzetközi amputációs adatok összehasonlítása. Szembesülve azzal, hogy az előfordulásra, időbeni trendekre vonatkozó globális amputációs adatok rendkívül változékonyak, az összefoglaló elemzi a variabilitás lehetséges meghatározó jellemzőit. E faktorok közé tartoznak a tanulmányok közlési módjának különbözőségei, az érintett népesség demográfiai, epidemiológiai, gazdasági, társadalmi és kulturális tényezői, valamint az egészségügyi szolgáltatás minőségében tapasztalt eltérések. Az amputációs kockázat értelmezhető egyfajta élettartam-kockázatként, ami a különböző kockázati faktorok időben változó mintázatának eredménye. Ebben az értelemben a hatékony megelőző stratégiai tervezés összetett intézkedési lépéseket igényel, ami több tudományág kooperációját, időben elkezdett megelőző intézkedések kezdeményezését, valamint központosított érbetegellátás kialakítását feltételezi. Az alsó végtagi amputációkkal kapcsolatban a kutatás-fejlesztés egyértelmű prioritás, ami segíthet ennek a rendkívül összetett, kiemelt népegészségügyi jelentőséggel bíró kérdésnek a pontosabb megértésében. Orv. Hetil., 2016, 157(32), 1266–1274.

Restricted access
Authors: Zoltán Járai, Endre Kolossváry, Ildikó Szabó, István Kiss, Csaba Farsang and Katalin Farkas

Absztrakt:

Bevezetés: A boka-kar index meghatározása során az oszcillometriás eszközök a hagyományos Doppler-elven működő eszközökkel összevetve több ígéretes előnyt mutatnak. A speciális képzés szükségtelensége, a gyorsabb kivitelezés, valamint a mérés operátortól független volta sorolható ezek közé. Célkitűzés: A boka-kar index oszcillometriás és a Doppler-elven működő meghatározásának összehasonlító elemzése. Módszer: A vizsgálati egyének esetében folyamatos hullámú Doppler és automata oszcillometriás (BOSO ABI-system 100) módszerrel a boka-kar index egyidejű meghatározását végeztük. Az összehasonlító elemzés Bland−Altman- és ROC-analízis alkalmazásával történt. Eredmények: A két módszerrel végzett vizsgálat (734 mérés) jó egyezést mutatott a boka-kar index tartomány 0,9 értékéhez közel. Ezen érték alatt és felett az egyezés mértéke csökkent. Az oszcillometriás mérés során optimálisnak tekinthető diagnosztikus boka-kar index határérték 0,96 volt. Következtetések: A boka-kar index oszcillometriás meghatározása nem helyettesíti a Doppler-alapú mérést a teljes boka-kar index tartományban. Mindazonáltal a hatékony diszkriminációs tulajdonságának köszönhetően a tünetmentes egyének szűrésekor hathatós eszköz lehet. Orv Hetil. 2018; 159(5): 176–182.

Restricted access
Authors: Endre Kolossváry, Zoltán Bánsághi, Gábor Viktor Szabó, Zoltán Járai and Katalin Farkas

Absztrakt:

A „diabeteses láb” mint multifaktoriális megbetegedés hátterében a neuropathia, infekció, csont- és lágyrész-eltérések mellett a legutóbbi évek epidemiológiai adatai alapján az alsó végtagi ischaemia szerepe egyre inkább hangsúlyossá válik. Cukorbetegségben az alsó végtagi ütőérszűkület rendkívüli mértékben fokozza az alsó végtagi fekélyképződés, valamint a minor és major amputáció kockázatát. A diabetesre jellemző klinikai megjelenés miatt az alsó végtagi ütőérszűkület felismerésére a hagyományos diagnosztikus eljárások korlátozottan alkalmazhatók. A hatékony diagnosztika alapfeltétele olyan vascularis központok elérhetősége, amelyek a szakmai ismeretek és rendelkezésre álló diagnosztikus eszközök segítségével alkalmasak a cukorbetegcsoportban az érbetegség időben történő detektálására. Az ischaemiás kórokra visszavezethető diabeteses láb kezelése során a hatékony gyógyszeres kezelés mellett az érátjárhatóság helyreállításának kiemelt fontosságot tulajdonítanak. Az érsebészeti és intervenciós radiológiai beavatkozások sikeresen előzhetik meg a végtagvesztést. Népegészségügyi érdek, hogy kiemelt vascularis centrumok alakuljanak, ahol az angiológusok, érsebészek, intervenciós radiológusok csoportjai a társszakmákkal együttműködve lehetnek képesek multidiszciplináris módon az érbetegségek magas szintű szakmai ellátására. Orv. Hetil., 2017, 158(6), 203–211.

Open access
Authors: Endre Kolossváry, György Balázs, Edit Dósa, Mónika Moravszki, Zoltán Járai and Katalin Farkas

Absztrakt:

A Chapel Hill-i Konszenzuskonferencia által megfogalmazott beosztás szerint az óriássejtes arteritis és a Takayasu-arteritis tartozik a nagyérvasculitisek csoportjába. E kórállapotok felismerése döntően a klinikai kép értékelésén, valamint a különböző vascularis képalkotó módszerek alkalmazásán alapul. Az utóbbi lehetőséggel kapcsolatban az elmúlt években jelentős technológiai fejlődés figyelhető meg, amely már nemcsak a diagnózis felállítását, hanem a betegség kiterjedtségének és az érfali gyulladás fokának a megítélését is lehetővé teszi. Ezenfelül az érfali gyulladás későbbi szövődményeinek felismerése is lehetővé válik. Az ultrahang, a komputertomográfia és a mágnesesrezonancia-vizsgálat, valamint a pozitronemissziós tomográfia képviselik azokat a képalkotó modalitásokat, amelyek a bennük rejlő lehetőségek miatt elengedhetetlenek az érintett betegek felismeréséhez, valamint hatékony kezelésük és követésük tervezéséhez. Az ismeretek összefoglalása számos, az érintett betegek gondozásában potenciálisan érintett szakterület érdeklődésére tarthat számot. Orv Hetil. 2020; 161(23): 939–950.

Open access