Search Results

You are looking at 1 - 8 of 8 items for

  • Author or Editor: Erika Hartmann x
Clear All Modify Search

Végstádiumú májbetegségben a teljes májátültetés mára világszerte elfogadott gyógymóddá vált. A hosszú várólisták és a kevés cadaver donormáj miatt azonban egyre inkább tért hódít a „split”-máj és az élő donoros májátültetés is. A donorok és recipiensek műtét előtti képalkotó vizsgálatai nélkülözhetetlenek a műtét tervezéséhez, a műtét utáni radiológiai vizsgálatok pedig nagymértékben járulnak hozzá a műtét sikeréhez. – A szerzők az élő donoros májátültetés recipienseinek műtét előtti és utáni képalkotó vizsgálatait ismertetik. Sorra veszik a pre-, intra- és posztoperatív vizsgálatokat, részletezik az UH-, hagyományos röntgen-, illetve CT/MR-vizsgálat szerepét, valamint felsorolják a kapcsolódó intervenciós radiológiai lehetőségeket.

Full access

Az élő donoros májtranszplantáció donorjelöltjeinek komplex kivizsgálási protokollja transzplantációs centrumonként némileg eltérő lehet, de a fő komponensek világszerte megegyeznek. A protokollok anamnézisfelvételt, fizikális vizsgálatot, általános laboratóriumi teszteket, valamint specifikus alvadási, vírusszerológiai, radiológiai vizsgálatokat és pszichoszociális felmérést is tartalmaznak. A donorjelölteket képalkotó vizsgálatok szempontjából először a belszervi állapotra vonatkozó általános kivizsgálásnak vetjük alá, elsősorban hagyományos röntgen- és ultrahangvizsgálatokkal. Ezután (az előbbitől nem élesen elválaszthatóan) a májspecifikus képalkotás következik, döntően UH, CT és MR segítségével, egyrészt a májparenchyma állapotának megítélésére, másrészt a térfogat meghatározására, harmadrészt pedig az érképletek és az epeutak pontos anatómiájának ábrázolására. Invazív beavatkozásokra is szükség lehet, pl. angiográfiára, májbiopsziára. A donorműtét kezdetén rutinszerűen intraoperatív vizsgálatok is történnek: cholangiographia az eperendszer anatómiájának közvetlen feltérképezésére és ultrahangvizsgálat a vena hepatica-ágak és a vena portae-rendszer lefutásának pontosítására a reszekció vonalának meghatározásához. A donorok vizsgálatai a korai posztoperatív szakban az esetleges szövődmények felderítéséhez járulnak hozzá: speciálisan a megmaradó májállomány keringésének ellenőrzésére és a műtéti területen folyadékgyülemek kimutatására UH vagy CT történhet, a mellkas kontrollálására elsősorban hagyományos röntgenvizsgálatot végzünk. A későbbi időszakban indokolt a donorok szűrő jellegű, rendszeres követése. – Intézetünk kivizsgálási protokolljának képalkotó részét foglaljuk össze.

Full access

Idiopathic retroperitoneal fibrosis

Buktatók és kihívások – két kórlefolyás tapasztalatai

Authors: Hajnal Székely, Krisztina Hagymási, Zoltán Sápi, Erika Hartmann, Emese Mihály, Györgyi Műzes and Zsolt Tulassay

A retroperitonealis fibrosis a retroperitoneum idült, nem specifikus gyulladása; az esetek 75%-ában idiopathiás. Fibrosis jellemzi, amely valószínűleg autoimmun gyulladást követően alakul ki. A kiváltó tényező nem ismert, de az atherosclerosis szerepét feltételezik. A jellegtelen klinikai tünetek, laboratóriumi eltérések miatt gyakran hosszú idő telik el a kórisméig, ezért sok esetben már szövődmények megjelenésével találkozunk. A gyógyszeres kezelés – a szövődmények sebészi vagy urológiai megoldását követően – az immunszuppresszív terápia. A kortikoszteroid a leggyakrabban alkalmazott készítmény, az optimális dózis és a kezelés időtartama nem teljesen egyértelmű. Kiújulás miatt az esetek többségében ismételt vagy a szteroiddózis csökkentését lehetővé tevő kezelés szükséges. A kezelésre adott válasz megjósolására, a kortikoszteroidigény megítélésére vagy a betegség visszatérésének előrejelzésére alkalmas tényezők nem ismertek. A szerzők két beteg kórtörténetét ismertetik – bemutatva a kórisme megállapításának nehézségeit. Orv. Hetil., 2011, 152, 1818–1826.

Open access
Authors: Attila Doros, Balázs Nemes, Imre Fehérvári, Dénes Görög, Zsuzsa Gerlei, Andrea Németh, Erika Hartmann, Pál Deák, János Fazakas, Szabolcs Tóth and László Kóbori

A májátültetés rutinszerűen, jó eredménnyel alkalmazott eljárás a végstádiumú májelégtelenség kezelésében. A transzplantáció után kialakuló éreredetű szövődmények közül a legritkább a májkapuér-szűkület. Ennek intervenciós radiológiai megoldását mutatjuk be három eset kapcsán. Célkitűzés: A portalis véna szűkületének sebészi kezelése kockázatos, különösen a korai poszttranszplantációs időszakban. Az intervenciós radiológiai beavatkozások általában kis megterheléssel, kevés szövődménnyel alkalmazhatók. Célunk bemutatni a percutan transhepaticus fémstentbehelyezés biztonságosságát, eredményességét. Módszer: Háromszázkilencvenhat májátültetés után összesen három esetben (0,07%) észleltük az anasztomózis korai beszűkülését. Ezekben az esetekben ultrahangvezérelt percutan transhepaticus venaportae-punkciót végeztünk vékony tűvel, majd koaxiális tágítókatétert alkalmazva stent behelyezésére alkalmas introducert vezettünk át a májszöveten. A szűk anasztomózisba nitinol (2 esetben), illetve acél (1 esetben) öntáguló fémstentet helyeztünk. Az introducer eltávolítása közben a parenchymás járatot egy alkalommal embolizációs spirállal, egyszer pedig sebészi szivacsrészecskékkel embolizáltuk. A harmadik esetben embolizáció nem történt. Eredmények: A kezelés mindhárom esetben sikeres volt. A beavatkozással kapcsolatban szövődményt nem észleltünk. Két esetben az indikációt jelentő hasi folyadék mennyiségének csökkenése, egy esetben a nyelőcső-varicositas visszafejlődése jelentette a klinikai kép javulását. Mindhárom esetben ultrahangos és komputeres rétegvizsgálat is igazolta a szűkületek sikeres kezelését. Két beteg a beavatkozás után 10, illetve 39 hónappal jól van. Egy beteget a beavatkozás után egy hónappal többszervi elégtelenség miatt elvesztettünk. Következtetés: A venaportae-anasztomózis szűkületeinek kezelésére a percutan transhepaticus kanülálás és öntáguló fémstent behelyezése biztonságosan és sikeresen alkalmazható.

Open access
Authors: Attila Doros, Pál Ákos Deák, Erika Hartmann, Andrea Németh, Zsuzsa Gerlei, János Fazakas, Dénes Görög, Balázs Nemes, Imre Fehérvári and László Kóbori

Abstract

Introduction: Biliary strictures remain a key problem after liver transplantation. Anastomotic strictures are treated by surgery or interventional therapy. Intrahepatic stenosis requires retransplantation. For bridging, percutaneous and endoscopic interventions are used. The extent of the strictures may have an important role in therapy planning. Methods: Strictures were divided into four zones (1: extrahepatic, not included in this study; 2: hilar; 3: central; 4: peripheral). Twenty patients were treated with balloon dilatation/stent implantation/retransplantation/supportive care (Zone 1: 0/0/0/0; Zone 2: 8/7/2/0; Zone 3: 7/5/2/1; Zone 4: 1/1/3/1). Results: Mean follow-up time was 48 months. In Zone 2, one patient died as a result of recurrent hepatocellular carcinoma (HCC), and seven patients are alive, five after stent placements and two after retransplantation. Four patients are alive in Zone 3: all had stent placements and one later retransplantation. One patient died after retransplantation, two on the waiting list, and one due to chronic liver failure. One patient is alive in Zone 4 after early retransplantation, and three died. Conclusion: Percutaneous therapy is safe and effective in intrahepatic biliary stenosis after liver transplantation. It can provide the cure or bridge retransplantation. Based on zonal classification, we recommend the following treatments: Zone 4: early retransplantation; Zone 2: minimally invasive therapy; Zone 3: individual decisions.

Full access
Authors: László Kóbori, Zoltán Máthé, János Fazakas, Zsuzsanna Gerlei, Attila Doros, Imre Fehérvári, Enikő Sárváry, Erika Hartmann, Andrea Németh, Tamás Mándli, Szabolcs Tóth, László Szőnyi, Zsuzsanna Korponay, Mátyás Kiss, Dénes Görög and Jenő Járay

A májátültetés jelenti a gyermekkori végstádiumú májbetegségek egyetlen kezelési módját. A split, majd az ezt követően kifejlesztett élő donoros májátültetés ma már rutinbeavatkozásnak számít, és a gyermekkori átültetések alapját jelentik. Az átlagos Kaplan–Meier-féle meghatározás szerinti 1, illetve 5 éves túlélés 80–90% feletti. A donormáj splittelése során két májbetegen segíthetünk. A bal oldali laterális szegmenteket általában gyermekeknek, a nagyobb jobb oldalt felnőtteknek ültetjük át. Természetesen többféle kombináció jön szóba attól függően, hogy élő donoros vagy split-, vagy redukált májátültetésről van szó. Az átültetéshez szükséges májszövet mennyisége a testsúly minimum 1%-át jelenti. A hazai több mint 340 májátültetés során 27 gyermek (14 parciális graft) májátültetéséről számolhatunk be, és elindult az élődonor-program is. Az alkalmazott technikák eredményeit és szövődményeit is figyelembe véve elmondható, hogy megfelelően szigorú kivizsgálási protokollok betartásával, a sebészi, aneszteziológiai és intenzív osztályos kezelés megfelelő szintű fejlesztésével a hazai átültetések eredményei nemzetközi szintre emelkedtek. Az utolsó 5 év átlagos túlélése 80% feletti volt.

Full access
Authors: Balázs Nemes, Gergely Zádori, Erika Hartmann, Andrea Németh, Imre Fehérvári, Dénes Görög, Zoltán Máthé, Andrea Dávid, Katalin Jakab, Enikő Sárváry, László Piros, Szabolcs Tóth, János Fazakas, Zsuzsa Gerlei, Jenő Járay and Attila Doros

A szerzők összefoglalják a magyar májátültetési program epeúti szövődményeinek jellemzőit. Feltárják az epeúti szövődmények előfordulási gyakoriságát. Elemzik az epeúti szövődmények típusait és azok megoszlását, valamint hatásukat a beteg-, illetve graftvesztésre. Elemzik az irodalomban már ismert rizikófaktorokat a hazai betegpopulációban. Ismertetik az epeúti szövődmények kezelési lehetőségeit. Retrospektív vizsgálat során a betegeket két csoportba osztották aszerint, hogy a májátültetés után kialakult-e epeúti szövődmény, vagy nem, majd a két csoportot összehasonlították számos vizsgált paraméter, valamint a túlélések szempontjából. Az epeúti szövődményes betegeket tovább csoportosították annak alapján, hogy a szövődmény a májátültetés után három hónapon belül vagy később alakult ki. Ezt a két csoportot szintén összehasonlították a fentebb említett kontrollcsoporttal. Egyvariációs összehasonlítások esetén a folytonos adatokat a populáció homogenitásának vizsgálata után (Levene-teszt) kétmintás t -próbával, illetve Mann–Whitney-féle U-teszttel, a kategorikus adatokat χ 2 -próbával, illetve Kaplan–Meier-analízissel vizsgálták. A túlélést Kaplan–Meier-metodikával vizsgálták. Az eredményeket valamennyi statisztikai próbánál akkor tekintették szignifikánsnak, ha a p < 0,05 volt. Eredmények: Epeúti szövődmény a betegek 26%-ában jelent meg, 290 vizsgált beteg közül 76 esetben. A leggyakoribb a szűkület (18%), majd az epecsorgás (9%), a necrosis (6%), végül az ischaemiás típusú epeúti károsodás (3%). Epeúti szövődmények esetén az 5 éves kumulatív túlélés rosszabb (55%), mint ezek hiányában (66%), és a retranszplantációk aránya is magasabb (15%) volt. A leggyakoribb kezelési típusok: intervenciós radiológiai (69%), sebészi (17%), ERCP (14%). Következtetések: Az epeúti szövődmények aránya megfelel a nemzetközi közléseknek, 2002 óta arányuk csökkent. Epeúti szövődmények kialakulásának rizikófaktorai: cholangitis, az arteria hepatica thrombosisa és stenosisa, magas bevitt intraoperatív volumen, valamint az akut rejectio. Korai epeúti szövődmények gyakran társultak a beültetett májgraft kezdeti gyenge működésével (ún. „initial poor function”). A korai epeúti szövődmények felelősek a túlélés csökkenéséért, a késői szövődmények inkább az életminőséget rontják. Az epeúti szövődményes betegeket döntően intervenciós radiológiai módszerekkel kezelték.

Full access
Authors: , Budapest, Üllői út 78., 1082, Csilla András, Péter Bartek, István Battyáni, János Bezsilla, György Bodoky, Barna Bogner, Attila Bursics, Tibor Csőszi, László Damjanovich, Magdolna Dank, Zsófia Dankovics, Pál Ákos Deák, Kristóf Dede, Attila Doros, Ibolyka Dudás, Tamás Györke, Oszkár Hahn, Erika Hartmann, Erika Hitre, Zsolt Horváth, Marianna Imre, Károly Kalmár Nagy, Zsolt Káposztás, László Kóbori, Péter Kupcsulik, László Landherr, Zoltán Lóderer, László Mangel, Zoltán Máthé, Tamás Mersich, Klára Mezei, Elemér Mohos, Attila Oláh, Péter Pajor, András Palkó, Zsuzsanna Pápai, András Papp, Mihály Patyánik, András Petri, János Révész, Ágnes Ruzsa, Krisztina Schlachter, László Sikorszki, István Sipőcz, Eszter Székely, Attila Szijártó, László Torday, Lajos Barna Tóth, Edit Dósa, László Harsányi, Gábor István, László Landherr, György Lázár, József Lövey, Zsuzsa Schaff, Ákos Szűcs and András Vereczkei
Open access