Search Results
Az emlőrákos halálozás elleni küzdelemben az egészséges életmód és a népességszintű mammográfiás szűrővizsgálat mellett kiemelkedően fontos a szakosodott emlőrákközpontokban végzett korszerű belgyógyászati-onkológiai gyógyszeres terápia. Egy-egy beteg konkrét kezelési tervére a multidiszciplináris onkoteam tegyen javaslatot, még a definitív terápia megkezdése előtt. Az emlőrák gyógyszeres kezelésének stratégiáját alapvetően a daganat biológiai tulajdonságai és kiterjedtsége, stádiuma határozzák meg. A biológiai tulajdonságok közül nagyon fontos a tumor endokrin érzékenysége, humán epidermális növekedési faktor-2 receptor státusa és proliferációs képessége. Az összefoglaló közlemény az emlőrák belgyógyászati-onkológiai gyógyszeres kezelésének (kemoterápia, endokrin terápia, célzott biológiai terápia) stratégiáját a receptorstátus és a proliferációs készség alapján mutatja be a betegség különböző stádiumaiban. Orv. Hetil., 2012, 153, 56–65.
Absztrakt
A biszfoszfonát-kezeléssel kapcsolatos vesefunkció-csökkenés e gyógyszercsoport ismert, de viszonylag ritka mellékhatása. Vizsgálatunkban 97 emlőrákos, kimutatható csontáttéttel rendelkező betegen a biszfoszfonát-kezelés megkezdését követő egy éves követés során vizsgáltuk, hogy (1) milyen gyakorisággal kezdődik el a kezelés beszűkült vesefunkció mellett; (2) milyen gyakoriságú a vesefunkció romlása a kezelés alatt; és (3) milyen összefüggéseket mutatnak a napi gyakorlatban alkalmazott (mért, számított) változók egymással és a kiinduláskor mért vesefunkciós paraméterekkel (szérum-kreatinin és kreatinin-clearence). A vizsgált betegcsoportban meglepően magas arányban, 26,80%-ban találtunk a biszfoszfonát-kezelés kezdetén – a Cockcroft-Gault képlettel számolt – alacsonyabb kreatinin-clearence értéket. A kezelés során legalább 32,99%-ban csökkent legkevesebb egy alkalommal a normális határ alá, és 13,40%-ban maradt alacsony a kiinduláskor alacsony clearence érték. A vesefunkció várható normális határon belül való maradását a kiinduláskor mért szérumkreatinin- és kálciumszintek előre jelzik. A vizsgált betegeknél sem a biszfoszfonát-kezelés alkalmazásának módja (per os, intravénás), sem a gyógyszer generációja, sem a gyógyszer fajtája, sem a korábbi platina-kezelés, valamint a további vizsgált változók nem mutattak szignifikáns összefüggést a vesefunkció romlásával. Vizsgálatunk megerősíti azt a tényt, hogy a biszfoszfonát-kezelés megkezdésekor és annak során indokolt a rendszeres kreatinin-ellenőrzés, a normális tartomány felső negyedébe eső értékeknél a clearence kiszámítása mindenképpen szükséges. Beszűkült vesefunkció észlelése esetén az adott gyógyszer alkalmazási előiratában foglaltak szerint kell eljárni, illetve kevésbé vesetoxikus biszfoszfonátot választani. Mivel eredményeink nincsenek összhangban az ismert irodalmi adatokkal, prospektív, nagyobb betegcsoportot felölelő vizsgálatban szükséges a meg nem válaszolt kérdések elemzése.
Absztrakt
A Gardner-syndroma a familiaris adenomatosus polyposis klinikai altípusa, autosomalis dominánsan öröklődő betegség, amelyet a gastrointestinalis traktus polyposisa és extraintestinalis elváltozások jellemeznek, mint multiplex osteomák, valamint bőr- és lágyrésztumorok. A Gardner-syndromához társuló desmoid tumorok terápiás kihívást jelenthetnek. A szerzők egy 17 éves nőbeteg esetét mutatják be, akinél a Gardner-syndroma a lumbalis régió agresszív desmoid tumorával jelent meg. A beteget a 80 hónapos utánkövetés során sebészileg, non-steroid gyulladáscsökkentőkkel, tamoxifennel és sugárterápiával kezeltük. Következtetésként elmondhatjuk, hogy familiaris adenomatosus polyposisban vagy Gardner-syndromában a desmoid tumorok megjelenése megelőzheti a betegség gastrointestinalis manifesztációját. Az ilyen betegeknél genetikai vizsgálatot és colonoscopiát kell végezni, megelőzendő a későbbi colorectalis rosszindulatú daganat kialakulását. A desmoid tumor multidisciplinaris kezelést igényel.
A dermatofibrosarcoma protuberans alacsony vagy közepes malignitású, ritka, rosszindulatú daganat. A tumort a lassú, de agresszív lokális növekedés, az alacsony áttétképzési és a magas helyi kiújulási arány jellemzi. Az elsődleges kezelés a radikális sebészi eltávolítás hagyományos kimetszéssel vagy Mohs-féle sebészi technikával. Pozitív sebészi szél, recidív tumor esetén radio-, kemoterápia, illetve újabban imatinib mesylat alkalmazható. Célkitűzés: A szerzők 26, dermatofibrosarcoma protuberans miatt onkológiai centrumban multidiszciplinárisan kezelt beteg hosszú távú klinikopatológiai utánkövetését végezték. Módszer és eredmények: A betegek átlagéletkora 44,7 év volt. Az utánkövetés átlagideje 60,57 hónap volt. Tizenöt betegnél (57,7%) sikerült R0 eltávolítást végezni, míg 11 betegnél (42,3%) csak R1 reszekciót. Az R0 reszekciók eléréséhez átlagosan 1,87 kimetszésre volt szükség. Adjuváns kezelésként a primer tumor eltávolítását követően 6 beteg (23%) részesült radioterápiában és 2 (7,6%) beteg kemoterápiában. Tizenhat betegnél nem észleltünk kiújulást. Tíz betegnél (38,4%) alakult ki recidíva, amely miatt további kezeléseket folytattunk. Egy beteg távoli áttétek miatt elhunyt. Statisztikai módszerekkel vizsgáltuk az irodalomban prognosztikai faktornak számító 50 év feletti életkor és a sebészi radikalitás hatását a helyi kiújulásra. Következtetések: A dermatofibrosarcoma protuberans multidiszciplináris kezeléssel eredményesen kezelhető daganat. Pontosabb következtetések levonásához nagyobb esetszám és multicentrikus randomizált vizsgálatok szükségesek.
