Search Results

You are looking at 1 - 10 of 17 items for

  • Author or Editor: Erzsébet Toldy x
  • All content x
Clear All Modify Search

A fibroblast a kötőszövet egyik fontos sejtje. Ma már több fenotípusa ismert, melyek számos reparatív és patológiás folyamatban vesznek részt. Ezek során sejtes és molekuláris történések zajlanak le, melyekben a fibroblastok fontos szerepet játszanak. A molekuláris tényezők közül az integrinek, növekedési faktorok, citokinek, mátrixmolekulák említendők elsősorban. A jelen munka célja ismertetést adni a laza és tömött rostos kötőszövetben a fibroblastok morfológiai, biokémiai és funkcionális szerepéről a fiziológiás történéseken túlmenően olyan reparatív és patológiás folyamatokban, mint a sebgyógyulás, Dupuytren-betegség, rheumatoid arthritis, Graves-ophthalmopathia és a carcinogenesis. Az ismertetésből kiderül, hogy a fibroblastok milyen dinamikus kapcsolatban vannak más sejtekkel és a sejt közti állománnyal. Az új kutatások eredményei jobban megvilágítják a szövetekben lezajló fiziológiás és patológiás folyamatokat, ugyanekkor potenciálisan segítséget nyújthatnak egyes betegségek új terápiás lehetőségeihez. A szerzők irodalmi adatok és saját vizsgálataik alapján foglalják össze a témakör fontosabb kérdéseit.

Restricted access

The fibroblast is counted as one of the important cells of the connective tissue. At the present time many phenotypes are known taking part in normal, repair and pathological processes, meanwhile cellular and molecular events occur, where fibroblasts play essential role. Among molecular factors, first of all integrins, growth factors, cytokines and matrix molecules are discussed. The aim of this work is to make known the morphological, biochemical and functional role of fibroblasts in addition to the physiological process, in wound repair and in such pathological processes as Dupuytren’s disease, rheumatoid arthritis, Graves’ ophthalmopathy and carcinogenesis. It became known that fibroblasts participate in dynamic interplay with other cells and with the extracellular matrix. The results of the new investigations clarify better the physiological and pathological processes of the tissue, at the same time give potential help to the therapy of some illnesses. The authors summarise on the basis of international literature and of their own investigations the most important data of the subject.

Restricted access

A csontvelőből származó mesenchymalis őssejtek pluripotensek, s képesek porc, csont, valamint adiposus és ínsejtekké differenciálódni. Ezen mesenchymalis progenitor sejteket stromasejteknek vagy mesenchymalis őssejteknek nevezik. A csontvelőben két fő sejttípus van: haematopoeticus sejt és stromasejt. Mesenchymalis őssejtek kis beavatkozással nyerhetők a csontvelőből, majd sejtkultúrában szaporíthatóak. Differenciálódásuk bioaktív molekulákkal, specifikus növekedési faktorokkal segíthető elő. A transforming growth factor beta (TGF-β) család tagjai proteinek, közülük a bone morphogenetic proteinek (BMP) a legfontosabb faktorok, amelyek elősegítik a mesenchymalis őssejtek porc- és csontszövetté történő differenciálódását. Kevésbé ismert még ezen sejteknek a tenogenesisben való szerepe, de már vannak biztató adatok e téren is. A mesenchymalis őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült szövetekbe való juttatásra vivő vázanyagra (carrier, scaffold) van szükség. Mesenchymalis őssejtek használhatók fel génterápiára és a tissue engineering alkalmazására. A szerzők jelen munkájukban áttekintik a mesenchymalis őssejtek, biomolekulák és növekedési faktorok szövetpótlás céljából történő használatával foglalkozó kísérletes vizsgálatok eddigi eredményeit és ismertetik a klinikai alkalmazás lehetőségeit.

Restricted access

Abstract

Mesenchymal stem cells are known as multipotent and exhibit the potential for differentiation into different cells/tissue lineages, including cartilage, bone, adipose tissue, tendon, ligament. These pluripotent mesenchymal progenitor cells are denoted as stromal or mesenchymal stem cells. Bone marrow contains two main cell types: hematopoetic cells and stromal cells. The stem cells for non-hematopoetic tissues are referred as mesenchymal cells because of their ability to differentiate as mesenchymal or stromal cells. Mesenchymal cells are easily obtainable from bone marrow by means of minimally invasive approach and can be expanded in culture and permitted to differentiate into the desired lineage. The differentiation can be reached by the application of bioactive, signaling molecules, specific growth factors. The transforming growth factor beta (TGFβ) superfamily member proteins such as the bone morphogenetic proteins (BMPs) are the most important factors of chondrogenic and osteogenic differentiation of mesencymal stem cells. From the series of recently indentified, BMP 2,4 and 7 may play an important role in chondrogenic and osteogenic differentiation proteins. Little is still known about the signaling pathway involved in tenogenesis of mesenchymal stem cells, but there are some encouraging data about fibroblastic differentiation and affects of growth factors. The success of growth factor therapy needs a delivery system with biomaterials. Mesenchymal stem cells have become promising vehicles for gene therapy, cell therapy and tissue engineering. The authors deal in these review with the experimental investigations and with the clinical application of the adult bone marrow derived mesenchymal stem cells with bioactive molecules, growth factors.

Restricted access

Az utóbbi években ismertté vált, hogy a D-vitamin milyen sokféle hatást gyakorol az emberi szervezetre, s hiánya egyre több egészségügyi problémát okoz. Egyik legfőbb szerepe a kalcium-anyagcsere szabályozása és a csontanyagcserére gyakorolt hatás. Az ilyen tárgyú közleményekből kitűnik, hogy a D-vitamin-hiány fontos kockázati tényező az elesések során a törések kialakulásában. A szerzők áttekintik a téma közelmúltban közölt irodalmi adatait, amelyek tárgyalásával fel kívánják hívni a hazai szakemberek – főleg a töréskezeléssel foglalkozó traumatológusok – figyelmét a D-vitamin pótlásának fontosságára, amire különösen az idősebb korosztályba tartozók esetében kell gondolni. Orv. Hetil., 2013, 154, 731–736.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: A diagnosztika fejlődése és az elérhető hatékony antimikrobás szerek ellenére a neuroinfekciók továbbra is magas letalitással járó kórképek. Célkitűzés: A retrospektív vizsgálat célja, hogy felmérje a nyugat-dunántúli régióban 2010 és 2016 között otthon szerzett neuroinfekciók epidemiológiai és klinikai jellemzőit. Módszer: Életkor szerinti csoportosításban (<65 év és >65 év) elemeztük 176 beteg adatait. Eredmények: 81 bakteriális, 91 virális, 1 parazitás és 3 kevert neuroinfekció fordult elő. A leggyakrabban izolált baktérium a Streptococcus pneumoniae (20%) és a Borrelia burgdorferi (16%) volt. A virális kórokozók közül a legtöbbször a kullancsencephalitis-vírus (37%), majd a herpes simplex vírus (10%) és az enterovírus (7%) fordult elő. Az összes eset 40%-ában az etiológia ismeretlen maradt. Az incidencia átlagosan 9,8/100 000 fő/év, a letalitás 12% volt. Az idősek körében szignifikánsan gyakrabban fordult elő az immunrendszert negatívan befolyásoló tényező (p = 0,008), alacsony felvételi Glasgow Kóma Skála-érték (p = 0,017) és tudatzavar (p = 0,050). Kedvezőtlen klinikai kimenetelt prognosztizált az idős életkor (OR = 6,5 CI95%: 2,5–17,1; p<0,001), a sérült immunstatus (OR = 3,1 CI95%: 1,2–8,1; p = 0,019) és az alacsony felvételi Glasgow Kóma Skála-érték (OR = 1,6 CI95%: 1,3–1,9; p<0,001). Következtetések: A bakteriális kórképek között továbbra is a S. pneumoniae a vezető kórokozó. Régiónkban a kullancsencephalitis incidenciája jelentősen magasabb az országos átlaghoz képest (2,3 versus 0,35/100 000 fő/év). Vizsgálatunk epidemiológiai és klinikai jellemzést tett lehetővé a régiónkban előforduló neuroinfekciókról. Orv. Hetil. 2019; 160(40): 1574–1583.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Döbrönte, Erzsébet Toldy, Levente Márk, Krisztina Sarang, and Lilla Lakner

A nem szteroid gyulladásgátlók néhány eddigi tanulmányban eredményesnek tűntek a poszt-ERCP-s pancreatitis incidenciájának csökkentésében, de az eredmények további megerősítésre szorulnak. Célkitűzés: Rectalis indometacin hatásosságának megítélése az ERCP-t követő pancreatitis gyakoriságának csökkentésében. Módszer: Prospektív, randomizált, placebokontrollált tanulmány. Kétszázhuszonnyolc beteg ERCP előtt 10 perccel randomizáltan kapott 100 mg indometacint vagy placebokúpot. A pancreatitis értékelése a klinikai tünetek és a 24 órás szérumamilázszintek alapján történt. Eredmények: Sem a pancreatitis, sem a hyperamylasaemia gyakoriságában nem volt szignifikáns különbség a két vizsgálati csoport között, jóllehet, az indometacint kapottak közt jóval ritkábban fordult elő pancreatitis, különösen nők, 60 év felettiek és 25-nél kisebb BMI esetén. E tendencia egyáltalán nem érvényesült pancreasvezeték-töltés és pancreas-EST esetén. Következtetések: Az eredmények statisztikailag nem erősítik meg, hogy a rectalisan adott indometacin csökkenti a poszt-ERCP-s pancreatitis gyakoriságát, de az észlelt tendencia az indometacin preventív hatása mellett szólhat. Nagyobb esetszámú multicentrikus tanulmány szükséges az indometacin szerepének biztonságos megítéléséhez. Orv. Hetil., 2012, 153, 990–996.

Restricted access

A differenciált pajzsmirigy-karcinómás betegek gondozásában a szérumtireoglobulin alapvető tumormarker. A tireoglobulin teljes hiányát nem lehet bizonyítani immunanalitikai módszerekkel, ha a beteg szérumában tireoglobulin ellen képződő autoantitest van jelen, ami differenciált pajzsmirigy-karcinómában szenvedő betegek közel 20%-ában előfordul. Ezért a szakmai ajánlások csak a tireoglobulin-autoantitest mennyiségének ismeretében javasolják a szérumtireoglobulin-lelet értékelését. A tireoglobulin-autoantitest normális szintje nem zárja ki a zavaró hatást, ugyanis nem ismert, hogy mekkora antitest-koncentrációnál nem kell antitest-interakcióval számolnunk. Ebben a tekintetben nem következetesek az irodalmi ajánlások, mivel ritkán tesznek különbséget a tireoglobulinautoantitest-negativitás és az alacsony, de még mérhető antitestszint között. Ezért nem egyértelmű, hogy az alacsony antitestszintek mennyire befolyásolják a tireoglobulin kimutathatóságát. A szerzők az irodalmi adatok és szakmai ajánlások tükrében tekintik át a szérumtireoglobulin- és tireoglobulinautoantitest-vizsgálat preanalitikai és analitikai korlátait, és saját eredményeik alapján javaslatot tesznek a tireoglobulinmeghatározás diagnosztikai pontosságának növelésére. Orv. Hetil., 2011, 152, 743–752.

Open access

A csontvelőben lévő mesenchymalis őssejtek multipotensek, kitűnő regenerációs készséggel rendelkeznek, sejtkultúrában nemcsak mesodermalis, hanem ectodermalis és endodermalis eredetű sejtekké is képesek differenciálódni. A regeneratív folyamatot bioaktív molekulák, speciális növekedési faktorok és vivőanyagok támogatják. A csontvelőben lévő mesenchymalis őssejtek jól felhasználhatók a sérült szövetek pótlásában és egyes betegségek gyógyításában. Az álízületek, csontdefektusok gyógyításában előnyösen alkalmazható a sejtes terápia, a csontvelőben lévő mesenchymalis őssejtekből megfelelő eljárással osteoblastok alakulnak ki. Ma már a klinikai alkalmazásról is vannak sikeres adatok. A sérült ízületi porc gyógyítása a csontvelőben lévő mesenchymalis őssejtek felhasználásával sikeresnek látszik a porcszövet regenerációjában. A kardiológia területén a myocardialis infarctus, továbbá a központi idegrendszer egyes betegségeinek és sérülésének gyógyításában számoltak be eredményes vizsgálatokról és klinikai alkalmazásokról. Vannak már biztató adatok máj- és vesebetegségekben, sérülésekben és a diabetesben történt alkalmazásról is. A közlemény célja, hogy áttekintse a közelmúltban végzett számos preklinikai vizsgálat során a mesenchymalis őssejtek molekuláris jellegzetességeit, az állatkísérletek során nyert eredményeket és a klinikai alkalmazás lehetőségeit. Orv. Hetil., 2012, 153, 1807–1815.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Antal Salamon, Erzsébet Toldy, Csaba Biró, Ákos Mátrai, Tibor Balassa, and Zoltán Lőcsei

Absztrakt:

A D-vitamin fontos szerepet játszik a kalcium- és csontanyagcserében, hiánya rizikófaktora az osteoporosissal és a gyakoribb elesésekkel összefüggő csonttöréseknek. Időskorban a D-vitamin-hiány gyakori, a következményes parathormon-növekedés jelentős csontmátrixveszteséget okoz, ezért a D-vitamin- és kalciumpótlás különösen nagy fontosságú. Jelen dolgozat célja, hogy a számos, részben ellentmondó irodalmi adat áttekintésével tájékoztatást nyújtson. Sok szerző közölt adatot a csípőtáji törés megelőzésével kapcsolatban alkalmazott D-vitamin-dózisokról. Az irodalmi adatokból kitűnik, hogy a szerzők egy része megelégszik a D-vitamin-pótlással, míg mások a D-vitamin és kalcium együttes adásával szereztek jó tapasztalatokat. Egyes metaanalízisek helyenként eltérő eredményekről számolnak be és további prospektív, jól definiált klinikai tanulmányok szükségességét javasolják. Vizsgálni kell még a különböző korcsoportokban a D-vitamin- és kalciumdózisok hatását. Mérlegelni kell a betegek táplálkozási szokásait, életstílusát, továbbá a társuló cardiovascularis és más olyan krónikus betegségek meglétét, amelyek a D-vitamin metabolizmusát befolyásolhatják. Orv Hetil. 2017; 158(43): 1699–1707.

Restricted access