Search Results

You are looking at 1 - 3 of 3 items for

  • Author or Editor: Eszter Mán x
Clear All Modify Search
Authors: Áron Nyilas, Attila Paszt, Zsolt Simonka, Szabolcs Ábrahám, Bernadett Borda, Eszter Mán and György Lázár

Absztrakt

Háttér: A laparoscopos splenectomia (LS) során extrém lépméret esetén gyakori technikai probléma a specimen hasüregből való eltávolítása. Általában a specimen EndoBagbe helyezése és morcellatiót követő eltávolítása terjedt el. Masszív splenomegalia, 1000–2000 grammos lépek esetén ez a módszer olykor nem kivitelezhető, mivel a lép mérete meghaladja a legnagyobb EndoBag űrtartalmát. Ebben az esetben, irodalmi adatok szerint, vagy a hasüregen belüli morcellatiót végezhetünk (splenosis veszélye), vagy laparotomiából távolíthatjuk el a speciment. Munkacsoportunk a problémára megoldásként 2009 óta Pfannenstiel-metszést alkalmaz a specimen eltávolítására. Módszer: A 2002. január 1. és 2014. szeptember 30. között klinikánkon végzett 74 LS eredményeit elemeztük. A speciment 56 esetben a szokásos módon a lateralis port helyén morcellatióval, míg nagyméretű lépek esetén 12 esetben 10–12 cm-es Pfannenstiel-metszésből távolítottuk el. Eredmények: A műtétek átlagos hossza 121 (50–220) perc volt. Pfannenstiel-metszésből történő specimeneltávolítás esetén szignifikánsan rövidebb műtéti időt tapasztaltunk (108 vs. 125 perc; p = 0,05) és nagyobb méretű lépeket tudtunk eltávolítani (1032 vs. 338 gramm; p = 0,0001), mint a hagyományos morcellatiós technikával. A módszer a kórházi benntartózkodás hosszát nem nyújtotta meg (4,7 vs. 5,2 nap; p = 0,178). Következtetések: Vizsgálatunk alátámasztja, hogy a laparoscopos lépeltávolítás biztonságos és számos előnnyel jár masszív splenomegalia esetében is. A specimen Pfannenstiel-metszésből történő eltávolítását biztonságos és kozmetikailag is elfogadható alternatívának tartjuk.

Restricted access
Authors: László Varga, Gellért Baradnay, József Hőhn, Zsolt Simonka, Katalin Hideghéthy, Anikó Maráz, Alíz Nikolényi, Blanka Veréb, László Tiszlavicz, István Németh, Eszter Mán and György Lázár

Absztrakt

Az előrehaladott rectumcarcinoma méretének, stádiumának csökkentése, a reszekabilitás arányának növelése céljából vezettük be az ún. hosszúidejű neoadjuváns radio-kemoterápiát. 2005. VI. 1. és 2008. VII. 31. között 67 előrehaladott rectum-adenocarcinomás (T2–4N1–2M0) beteg neoadjuváns és műtéti kezelését végeztük. A 44 férfi/23 nő átlagéletkora 61,3 év (46–84 év) volt. A neoadjuváns sugárkezelés 25 alkalommal összesen 45 Gy, valamint az első és az utolsó héten, 5–5 napon át 350 mg/m2/nap 5-FU és 20 mg/m2/nap leucovorin kemoterápia, az utóbbi időben kiegészítve célzottan a makroszkópos tumorra biztonsági zónával 3x1,8 Gy előrehozott boost besugárzással. Restaging vizsgálatokat követően átlagosan 8 héttel az onkológiai kezelés után végeztük a műtéteket. 38 (57%) elülső rectumreszekció történt kettős stapler technikával, 18 (27%) abdominoperinealis rectumexstirpációt, 7 Hartmann-műtétet, illetve 4 per anum excíziót végeztünk. A patológiai feldolgozás a preoperatív staginghez képest 6 esetben (11%) teljes (PT0N0) remissziót, 43%-ban parciális remissziót mutatott. A regressziós gradiens alapján TRG 1 11%, TRG 2 25%, TRG 3 32,2%, TRG 4 26,8%, TRG 5 5% volt. Reoperációt igénylő morbiditás 5,9% volt. Varratelégtelenség nem fordult elő. Az onkológiai és sebészi kezelésnek mortalitása nem volt. A hosszúidejű neoadjuváns onkológiai kezelés az esetek többségében a rectumdaganat stádiumát csökkenti, ezzel emeli a reszekabilitást és a jobb életminőséget jelentő reszekciós műtétek arányát.

Restricted access
Authors: Orsolya Huszár, József Baracs, Mariann Tóth, László Damjanovich, Róbert Kotán, György Lázár, Eszter Mán, Gellért Baradnai, Attila Oláh, Zoltán Benedek-Tóth, Sándor Bogdán-Rajcs, Péter Zemanek, Tibor Oláh, Krisztián Somodi, Mihály Svébis, Tamás Molnár and Örs Péter Horváth

Absztrakt

Bevezetés: A sebészeti sebgyógyulási zavar (Surgical Site Infection, SSI) a harmadik leggyakoribb nosocomialis fertőzés, az összes infekciót tekintve megközelíti a 14–16%-ot. A jelentős költségvonzattal is járó magas infekciós ráta javítása, valamint a triclosannal bevont varrófonalakról szóló pozitív nemzetközi tanulmányok arra ösztönöztek, hogy randomizált vizsgálat keretében győződjünk meg a triclosan hatásosságáról – a magas infekciós rátájú – colorectalis műtétek kapcsán. Módszer: Hét sebészeti osztály bevonásával indítottuk prospektív, randomizált, multicentrikus vizs-gálatunkat, mely során triclosannal bevont (PDS plus®), valamint azonos anyagból készült, nem bevont varróanyag (PDS II®) hasfali varratként való összehasonlítását végeztük a sebfertőzés gyakoriságát illetően elektív colorectalis műtéteket követően. A vizsgálat alapvető célja a posztoperatív sebinfekció jelenlétének, az azt kiváltó kórokozók törzseinek, valamint az SSI okozta többletköltségeknek a meghatározása volt. Eredmények: 485 beteget randomizáltunk, ebből 47 (12,5%) esetben fordult elő SSI, 23 (12,23%) beteg a triclosanos csoportból (n = 188), 24 (12,18%) beteg pedig a nem bevont csoportból (n = 197) került ki (p = 0,982). 13 (27,66%) betegnél alakult ki késői sebgyógyulási zavar, ebből 4 (8,51%) esetben a triclosanos fonalat és 9 (19,15%) esetben a nem bevont fonalat (p = 0,041) alkalmaztuk. Nem találtunk különbséget a colon- és a rectumműtéteket követő SSI aránya között. Következtetések: A triclosan Gram-pozitív baktériumok elleni, korábbi tanulmányokban bizonyított hatását – a kis esetszám miatt – nem tudtuk bizonyítani. Szintén nem tudtunk igazolni a triclosan hatékonyságát a Gram-negatív colonflóra esetében sem. A retrospektív vizs-gálatunkhoz viszonyítva sebinfekciós eredményeink 50%-os javulást mutattak, függetlenül attól, hogy a PDS loop be volt-e vonva triclosannal, vagy sem. Az SSI előfordulásának szempontjából az operatív faktorok lényegesebbnek bizonyultak, mint a beteg rizikófaktorai/kísérőbetegségei. Tanulmányunk igazolta, hogy az SSI megnyújtja a hospitalizációt, és jelentősen növeli a kezelési költségeket.

Restricted access