Search Results

Kutatásunk során arra kerestünk választ, hogy nem klinikai populációhoz tartozó főiskolai hallgatók körében milyen mértékben mutatható ki a szubklinikus depressziós tünetegyüttes és az ezzel összefüggő diszfunkcionális attitűdök jelenléte, milyen megküzdési stratégia preferenciák alakultak ki náluk, s milyen attribúciós stílus jellemzi őket. A vizsgálatban 681 hallgató vett részt, köztük 465 nő és 216 férfi volt. A vizsgálati csoportba kerültek azok a hallgatók, akik a Beck-féle Depresszió Skálán elért eredményeik alapján a minta negyedik kvartilisébe estek (170 fő: 128 nő, 42 férfi). A kontrollcsoportot alkották azok a hallgatók, akik a minta első kvartilisébe kerültek (204 fő: 118 nő, 86 férfi). A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a depressziós tünetegyüttes előfordulása a főiskolai populációban nem tér el jelentősen az irodalomban jelzett arányoktól, bár kissé magasabb értékeket mutat. A vizsgálati csoport tagjaira a diszfunkcionális attitűdök közül elsősorban a külső kontroll attitűd volt jellemző. A problémaközpontú megküzdési módokat tekintve a kognitív átstrukturálás alacsonyabb és a külső alkalmazkodás magasabb szintjét tudtuk kimutatni náluk, mint a kontrollcsoport tagjainál. Az érzelemközpontú megküzdési módok közül az érzelmi indíttatású cselekvés és a visszahúzódás előnyben részesítése jellemzi őket. Az attribúciós stílusuk pesszimista.

Kutatásunk során arra kerestünk választ, hogy nem klinikai populációhoz tartozó főiskolai hallgatók körében - akiknek a szocializációja sikeresnek mondható - a szubklinikus depressziós tünetegyüttes és a vele kapcsolatban lévő megküzdési stratégiák (a kognitív átstrukturálás alacsonyabb szintje, a külső alkalmazkodás, érzelmi indíttatású cselekvés és visszahúzódás magasabb szintje) és a pesszimista attribúciós stílus milyen összefüggést mutatnak a családi szocializációs tényezőkkel (családi légkörrel, a szülői nevelési célokkal, a szülői nevelési stílussal, szülői nevelői attitűdökkel, valamint a szülői bánásmóddal), valamint a személyiség temperamentum- és a karakterjellemzőivel. A vizsgálatban 681 hallgató vett részt (465 nő, 216 férfi). A vizsgálati és a kontrollcsoport kialakításánál a különböző vizsgálati eszközökön (Beck-féle Depresszió Skála, Konfliktusmegoldó Kérdőív, Attribúciós Stílus Kérdőív) elért eredményeket vettük figyelembe, ezen belül is azt, hogy a minta melyik kvartilisébe kerültek a hallgatók. A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a szubklinikus depresszív tünetegyüttes és a vele szorosan összefüggő megküzdési stratégiák, valamint attribúciós stílus kialakulása a családi szocializációs tényezők közül a szülők nevelői attitűdjével volt a legszorosabb kapcsolatban. A nevelői attitűdök közül is a legszorosabb kapcsolatban a manipulatív, inkonzisztens nevelői attitűd magas szintjével voltak összefüggésben a vizsgált tényezők. Ezek egyaránt prediszponálhatnak depressziós tünetegyüttes kialakulására, inadekvát problémaközpontú és érzelemközpontú megküzdési stratégiák alkalmazására, valamint a pesszimista attribúciós stílus stabilitásának és globalitásának megerősödésére, mind a saját teljesítmény, mind a veszteségek megítélésénél. A temperamentumskálák közül csak az ártalomkerülés magasabb szintje mutatott összefüggést a fenti tényezőkkel. A karakterskálákkal szorosabb összefüggést találtunk. Minden vizsgált tényező összefüggésbe hozható az önirányítottság alacsonyabb szintjével. Az alacsony önirányítottság a személyiség éretlenségére utal.

Célkitűzés: Kutatásunk során arra kerestünk választ, hogy a Goodman és Gotlib (1999) modelljében leírt kockázat-átviteli mechanizmusok (genetikai-biológiai-, interperszonális-, szociális tanulással összefüggő kognitív-, valamint stresszel kapcsolatos faktorok) milyen szerepet játszanak a depresszió fokozott kockázatának az átvitelében depressziós anyák gyermekeinél, valamint ezek a kockázat-átviteli mechanizmusok milyen interakcióban állnak egymással. Módszerek: A genetikai-biológiai faktort egyes temperamentumjellemzőkkel, az interperszonális faktorokat az anyai nevelési célokkal, nevelői attitűdökkel, nevelési stílussal, valamint az anyai bánásmóddal, a szociális tanulással összefüggő faktorokat egyes karakterjellemzőkkel, valamint az attribúciós stílussal, a stresszorokat pedig a családi légkör minőségével, valamint az elmúlt félév stressz-terheltségével vizsgáltuk. Vizsgálataink során a „páros összehasonlítás” (matched groups) módszerével dolgoztunk. Depressziós anya (orvosilag diagnosztizált depresszió) által felnevelt főiskolás fiatalokat hasonlítottunk össze szociális ikerpárjaikkal, akiknek anyja nem szenvedett depresszióban (n = 50, 32 nő, 18 férfi). Eredmények: Kutatásunk eredményei bizonyítják, hogy a depressziós anyák gyerekei egyrészt fokozott kockázatnak vannak kitéve a depresszív veszélyeztetettség területén (a veszélyeztetett csoport depressziós tünetek tekintetében szignifikáns mértékben magasabb szintet mutatott, mint a kontrollcsoport), másrészt a depressziós anyák gyermekeinél a kockázat-átviteli mechanizmusok mindegyikének a szerepét sikerült kimutatnunk a depresszióra való veszélyeztetettség megjelenésében.

A személyes törekvések (egyéni aspirációk), mint a személyiség dinamikus jellemzői fontos mutatói lehetnek a szubjektív jóllétnek. Kutatásunk során azt vizsgáltuk, hogy főiskolai hallgatóknál milyen a szubjektív jóllét szintje, milyen egyéni aspirációk jellemzőek rájuk, továbbá milyen jellegű kapcsolat található az egyéni aspirációk (személyes törekvések) és a szubjektív jóllét között. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy ezeken a területeken milyenek a nemi különbségek. A vizsgálatban 712 főiskolai hallgató vett részt (545 nő, 167 férfi). A vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy a főiskolai hallgatók számára az intrinzik célok, ezen belül is az egészség, a személyes növekedés és a társas kapcsolatok bizonyultak a legfontosabb személyes törekvésnek. A szubjektív jóllét különböző komponensei (élettel való elégedettség, élettel kapcsolatos pozitív attitűd, önértékelés, az élet öröme, depresszív hangulat, személyes problémák, szomatikus tünetek és reakciók) egyértelmű kapcsolatban állnak a személyes törekvésekkel. Az egyéni aspirációk mindhárom szintje (fontossága, valószínűsége, megvalósultsága) szoros kapcsolatot mutatott a szubjektív jóllét mutatóival. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a férfiak esetében mutatkozott szorosabb kapcsolat az egyéni aspirációk és a szubjektív jóllét között. Az egyéni aspirációk – nemi hovatartozástól függetlenül – a legszorosabb kapcsolatban az élethez való pozitív attitűd kialakításával és az önértékeléssel voltak.

Célkitűzés:jelen tanulmány célja a Cloninger-féle Temperamentum és Ka­rakter Kérdőívvel (TCI) elkülöníthető egyes temperamentum- és karaktertípusoknak a depressziós tünetekkel, diszfunkcionális attitűdökkel és megküzdési stratégiákkal való kapcsolatának vizsgálata, főiskolai hallgatók körében. Módszer:a vizsgálatban részt vevő főiskolai hallgatók</o:p>(n = 681) közül 465 nő, 216 férfi volt. A temperamentum- és karaktertípusok elkülönítésére a TCI-t, a depresszió mérésére a Beck-féle Depresszió Kérdőív rövidített változatát használtuk. A diszfunkcionális attitűdöket a Weismann-féle Diszfunkcionális Attitűd Skála magyar változatával, a megküzdési stratégiákat a Folkman és Lazarus-féle Konfliktusmegoldó Kérdőív magyar adaptációjával mértük. Eredmények:vizsgálataink azt mutatják, hogy minden temperamentum- és karaktertípus jellemezhető volt a depressziós tünetek, disz­funkcionális attitűdök és megküzdési stratégiák egyedi kombinációjával. Vizsgálataink során feltártuk az érett és éretlen karaktertípusokra jellemező diszfunkcionális attitűdöket és megküzdési stratégiákat is. Konklúzió:vizsgálatunk eredményei az egyetemista, főiskolai hallgatók egyre növekvő táborának mentális egészségével foglalkozó szakemberek munkájához nyújthat segítséget, következtetéseink elsősorban a tanácsadási gyakorlatban használhatók fel eredményesen.</o:p>

Jelen tanulmány célja, hogy feltárja az iskolai erőszakkal kapcsolatban előforduló egyes magatartásminták közül az áldozat-, támadó- és provokatíváldozat-magatartásmintáknak az egyes szülői, nevelési hatások mintázatával jellemezhető családtípusokkal való kapcsolatát. A szülői nevelési hatásokat komplexitásukban igyekeztünk megragadni: egyszerre vizsgálva a családi légkört, a szülői nevelői attitűdöket, a szülői nevelési stílust, a szülői nevelési célokat és a szülői bánásmódot. A vizsgálatban 647 általános- és középiskolai tanuló (301 lány, 346 fiú) vett részt. Az iskolai erőszak során előforduló magatartásminták azonosítására az Iskolai Erőszak Kérdőívet, a szülői nevelői hatások vizsgálatára pedig a Családi Szocializációs Kérdőívet és a Szülői Bánásmód Kérdőívet használtuk. Kutatásunk eredményei azt mutatják, hogy a szülői nevelői hatások négy alapvető mintába rendeződtek: a szabályorientált, a konfliktusos, a túlvédő és a korlátozó szülői bánásmóddal jellemezhető családtípusba. A szabályorientált családi minta jellemzője az erősen szabályorientált családi légkör, melyben a szülők konformitást követelnek meg a gyerektől, mely a szülők büntető nevelési stílusával és következetes nevelői attitűdjével társul. A konfliktusos családi klíma konfliktusos családi légkört jelez, amelyet a szülők manipulatív és inkonzisztens nevelői attitűdje, valamint a szülői gondoskodás és szeretet hiánya jellemez. A korlátozó szülői bánásmódot hangsúlyozó családban a szülők túlzottan korlátozóak, amelyhez ebben a családban a szülői támogatás és önállóságra nevelés hiánya társul. A túlvédő szülői bánásmóddal jellemezhető családi mintában mind az anya, mind az apa túlvédő. Az iskolai erőszak során előforduló magatartásmintákkal legszorosabb kapcsolatban a konfliktusos családi klímával jellemezhető családtípus állt. Az erre a családtípusra jellemző szülői nevelési hatások – nemi hovatartozástól függetlenül – mind az áldozat-, mind a provokatíváldozat-magatartásminta megjelenésére hajlamosító tényezőként hatnak. A fiúk esetében a támadó magatartásminta hátterében is ki tudtuk mutatni ezt a családtípust. Szintén szoros kapcsolatot találtunk a túlvédő szülői bánásmóddal jellemezhető családtípus és az iskolai erőszak során fellépő magatartásminták között. Az ebben a családtípusban megfigyelhető anyai és apai túlvédés – nemi hovatartozástól függetlenül – mind a támadó-, mind a provokatíváldozat- (fiúk esetében még az áldozat-) magatartásminta megjelenésére prediszponálhatja az ilyen családtípusban felnövő gyermeket. Kevésbé szoros kapcsolatot tudtunk kimutatni a szabályorientált családtípus és az iskolai erőszak során fellépő magatartásminták között. Az erre a családtípusra jellemző nevelési hatások – nemi hovatartozástól függetlenül – a provokatív áldozattá válásra, a fiúk esetében pedig áldozattá válásra hajlamosító tényezőként jelennek meg. A korlátozó szülői bánásmód és az iskolai erőszak során előforduló magatartásminták között csak egy területen tudtunk kapcsolatot kimutatni. Az ilyen családtípusban felnövő fiúk hajlamosak áldozattá válni az iskolai erőszak során.

Célkitűzés: Jelen tanulmány célja, hogy feltárja az iskolai gyakorlatban előforduló erőszakos magatartás- és viselkedésminták szerkezetét, a támadó, az áldozat, a csatlakozó beavatkozó, a segítő beavatkozó és szemlélő magatartásminta előfordulási arányait az általános- és középiskolás tanulók között, különös tekintettel a nemi és életkori eltérésekre. Módszerek: Az iskolai gyakorlatban az iskolai erőszakkal kapcsolatos magatartás- és viselkedésminták vizsgálatára kutatócsoportunk tesztfejlesztő eredményeként kialakított Iskolai Erőszak Kérdőívet használtuk. Eredmények: Az általános iskolai korosztálynál (11–14 év) az iskolai erőszakra adott reakciók közül a leggyakrabban előforduló magatartásminta — nemektől függetlenül — a segítő beavatkozás volt. A segítő beavatkozás összetevői közül a békítő beavatkozás mutatkozott a leggyakrabban használt magatartásmintának. A középiskolai korosztálynál eltérést találtunk a fiúk és a lányok között. A lányoknál szintén a segítő beavatkozás maradt a legerősebb magatartásminta, a fiúknál a támadóhoz való csatlakozó beavatkozás magatartásmintája vált a legjelentősebbé az iskolai erőszakra adott reakciók közül. Az iskolai erőszakra adott második legerősebb magatartásminta tekintetében szintén jelentősebb eltérések mutatkoztak a fiúk és lányok között. A lányoknál minden korosztály esetében ez a szemlélő, az általános iskolai fiúknál a támadóhoz való csatlakozó beavatkozás, a középiskolai fiúknál pedig a segítő beavatkozás magatartásminta volt. Az iskolai erőszakra adott támadó magatartásmódot nem találtuk jellemzőnek egyik korosztály esetében sem. A támadó magatartásminta azonban minden korosztály esetében jelentős, szignifikáns mértékben volt jellemzőbb a fiúkra, mint a lányokra. A fiúkra minden korosztály esetében szignifikáns mértékben jellemzőbb volt a fizikai és verbális erőszak alkalmazása és a támadásból származó előny preferálása. Az iskolai erőszakra adott reakciók közül az áldozat magatartásmintát találtuk a legkevésbé jellemzőnek a vizsgálati mintára. 11–12 éves korban még kb. azonos szinten váltak áldozatává az iskolai erőszaknak a lányok és fiúk. 13–14 éves kortól kezdve viszont ezt a magatartásmintát elsősorban a lányokra találtuk jellemzőbbnek, ami a szignifikáns mértéket azonban egyik korosztály esetében sem érte el. Az iskolai erőszakra adott magatartásminták egyes összetevőit vizsgálva szintén jelentős nemi eltéréseket sikerült kimutatnunk.