Az emlőrák IV. stádiuma gyógyíthatatlan, de kezelhető állapot, amelyben elsősorban szisztémás és tüneti kezelések szükségesek, míg a sebészet szerepe alárendelt. Az átlagos teljes túlélés 18–24 hónap, az 5 éves túlélés 5–20%. A szoliter, illetve oligometasztatikus szelektált esetekben mind a primer daganatnak, mind a visceralis áttéteknek az agresszív sebészi eltávolítása túlélési előnyt eredményezhet. A műtéti indikációt biológiai szemlélettel, multidiszciplináris megközelítésben kell felállítani. További sebészi indikációt képezhetnek a kifekélyesedett, vérző, az emberi léthez méltatlan higiéniás állapotok, a központi idegrendszeri áttétek, akut neurológiai tünetek, a hydro-, pneumothorax vagy a fenyegető törések. A sebészi beavatkozások a mellűri drenázst, a minimálisan invazív technikákat, a testüregi műtéteket, a kiterjedt lágyrész-, mellkasfali reszekciókat és plasztikai rekonstrukciót is magukban foglalják. A IV. stádiumban végzett sebészet pontos onkológiai értékének felmérése további multicentrikus, prospektív összehasonlító vizsgálatokat szükségeltet. Jelen közlemény áttekinti a távoli áttétet adó emlőrákok eseteiben végezhető sebészi beavatkozásokat és ezek eredményeit, valamint a helyileg kiújuló tumorok műtéti lehetőségeit. Orv. Hetil., 2014, 155(37), 1461–1468.

A tüdőtranszplantáció jelenti gyakran az egyetlen lehetséges megoldást a tüdő konzervatív kezelésre rezisztens – parenchymás vagy vascularis – betegségei esetében. Az International Society for Heart and Lung Transplantation 2012-ben közzétett statisztikája szerint 2010-ben világszerte több mint 3500 tüdőtranszplantációt végeztek. A Bécsi Orvostudományi Egyetem, Sebészeti Klinika Mellkassebészeti Osztályán, amely a világ egyik vezető tüdőtranszplatációs centruma, prof. dr. Walter Klepetko irányításával 1989 óta mintegy 1500, 2012-ben 115 tüdőtranszplantációs műtét történt. Bécsben transzplantálják, más közép-európai országokhoz hasonlóan, a magyar betegeket is. Az indikáció felállítása, a beteg felkészítése, a donorszerv kiemelése, a gondozás hazánkban már fokozatosan megvalósult. Jóllehet, a transzplantációs műtét ma is Bécsben történik, a humán erőforrás itthon rendelkezésre állna: 2003 óta a magyar betegek nagy részét is jelen sorok két sebész szerzőtársa operálta. Az eljárás iránti hazai igény 1999 óta folyamatosan növekszik, és lassan eléri azt a számot, ami indokolja az önálló nemzeti program elindítását, amelynek személyi feltételei már adottak. A tárgyi feltételek megteremtése részben finanszírozási, részben szervezési kérdés. A továbblépéshez egészségpolitikai döntésre van szükség. Orv. Hetil., 2013, 154, 868–871.

Absztrakt:

Bevezetés: A modern mellkassebészeti műtétek nagy része féloldali tüdőlélegeztetéssel és az operált oldal nyugalomba helyezésével történik úgy, hogy a sebészi feltárás és a beteg oxigenizációja egyaránt megfelelő legyen. A beavatkozás technikai korlátja, ha az intraoperatív gázcsere nem biztosítható: nincs elérhető légút, vagy nincsen elegendő gázcserét biztosító tüdőparenchyma. A lélegeztetés alternatíváját kezdetben a cardiopulmonalis bypass jelentette, napjainkban az extrakorporális membránoxigenizáció (ECMO) használata került előtérbe. Célkitűzés: Az elektív, intraoperatív, venovenosus (VV-) ECMO-val végzett mellkassebészeti műtéteink indikációinak, biztonságosságának, a perioperatív morbiditásra és mortalitásra gyakorolt hatásának retrospektív vizsgálata. Betegek és módszer: A 2014. 04. 28. és a 2018. 04. 30. közötti időszakra vonatkozóan az Országos Onkológiai Intézet számítógépes adatbázisából megállapítottuk, hogy 12 beteg műtéténél használtunk intraoperatív VV-ECMO-t. Eredmények: A betegek átlagéletkora 45 év volt, alapbetegségük 2 esetben benignus, 10 esetben malignus daganat. Az ECMO indikációját 3 esetben extrém súlyos légcsőszűkület jelentette, 4 betegnél korábbi tüdőreszekció miatt az intraoperatív gázcseréhez elégtelen tüdőállomány. 5 beteg esetében mind a légút, mind a parenchyma hiánya képezte az ECMO indikációját. Az apnoe (átlagosan 142 perc) megszakítására nem volt szükség. A VV-ECMO-kezeléssel összefüggő szövődményt nem észleltünk. Intraoperatív halálozás nem történt, a 30 napos perioperatív halálozás 8,33% volt. Következtetés: Technikai inoperabilitás esetén, ha nincs az intraoperatív lélegeztetéshez használható légút, vagy nem áll rendelkezésre elegendő tüdőparenchyma a gázcseréhez, és a kis vérköri vérkeringés fenntartásához elegendő a pulmonalis érmeder, valamint nincs szükség a nagyerek reszekciójára, a VV-ECMO biztonságosan, a vérzésveszély fokozódása nélkül, több órán keresztül pótolja a teljes pulmonalis gázcserefunkciót. A VV-ECMO alkalmazása nem növelte a perioperatív morbiditást és mortalitást. A VV-ECMO alkalmazásával inoperábilis betegek válnak operálhatóvá. Orv Hetil. 2019; 160(42): 1655–1662.

Absztrakt

Bevezetés: Az ETS a mellüregben 2 porton keresztül végzett sympathectomia, diathermia és videothoracoscop segítségével. A szerzők gyakorlatukban 2 portos eljárást alkalmaztak, fél ülőhelyzetben, kétoldalon egy ülésben, mellkasi szívódrain visszahagyása nélkül. A szimpatikus lánc identifikálása után a megfelelő ganglionok eltávolításra kerülnek. Anyagok és módszerek: 2008. december és 2011. január között 22 beteget operáltunk meg kétoldali 2 portos VATS-val, a T2–T4 területen, félig ülő helyzetben palmaris és axillaris hyperhydrosis miatt. Eredményeink: A 22 páciens közül 5 férfi és 17 nő volt, átlagéletkoruk 39,9 (19–63 év között), átlagos műtéti idő 36,125 perc volt (30–61 perc). Következtetés: Posztoperatív szövődményünk nem volt, a két portos ETS, drain visszahagyása nélkül, egy biztos és jó módszer a tenyéri és hónalj izzadás megszüntetésére, akár egynapos sebészeti eljárás keretében is.

Absztrakt

Bevezetés: A primer malignus csontdaganatok kb. 30%-a chondrosarcoma, leginkább az elülső mellkasfalon jelentkeznek. Azoknak a betegeknek, akik megfelelő sebészi kezelést kapnak, 97%-os a 10 éves túlélési rátájuk. Ezenfelül fontos a terhelhetőség és a légzési funkció megőrzése, nem utolsósorban pedig az esztétikai eredmény. Beteg: A szerzők egy 44 éves férfi beteg esetét ismertetik, aki sportmasszőrként dolgozott, és a manubrium sterni Grade II chondrosarcomája miatt került műtétre. A beavatkozás során a sternum érintett része szélesen az épben kimetszésre került, a helyreállítás során a Dual Mesht bal oldali pectoralis major lebennyel fedték, valamint egyedi megoldásként a semitendinosus és -gracilis izmok inát felhasználva fixáltak két claviculát egymáshoz, ezáltal nagyfokú stabilitást adva a mellkasfalnak, és -visszaadva a felső végtag, illetve a vállöv terhelhetőségét. Eredmény: Eseménytelen posztoperatív szak után a beteg hamar felépült, és gyorsan visszatérhetett korábbi, a vállövet jelentősen igénybe vevő munkájához. Következtetés: A szerzők nem találtak hasonló műtéti eljárást az irodalomban, és ajánlják alkalmazását hasonló esetekben.

Bevezetés: A tüdőrák diagnosztikájának metodikája rendkívül széles, magába foglalja a különböző röntgenológiai, citológiai és patológiai vizsgálóeljárásokat. Célkitűzés: A dolgozat célja a perifériás tüdőtumorok CT-vezérelt vékonytű-technikás aspirációs citológiai gyors, azonnal adott diagnózisainak követése, citohisztológiai összehasonlítása, illetve minőségbiztosítása volt. Módszer: 128 beteg CT-vezérelt percutan tüdőaspirációs citológiai vizsgálatát végezték el. A citológiai diagnózisokat négy kategóriába (malignus, malignitásra suspect, malignitásra negatív, nem reprezentatív) sorolták. Az aspirációs citológiai módszer diagnosztikus érzékenységét a szövettani eredményekhez viszonyítva elemezték. Eredmények: 128 perifériás tüdőelváltozásból a citológiai diagnózis 71 esetben malignus, 14-ben suspect, 14-ben negatív, 29-ben pedig nem reprezentatív volt. A mintavételeket 33 (25,6%) esetben követte szövettani vizsgálat. A tumorátmérő 0,8–11,5 cm (átlag 3,28) között változott. A kórszövettani vizsgálat hét benignus elváltozást, 17 primer tüdőrákot és kilenc metasztázist igazolt. A mintavételeket követő leggyakoribb szövődmény a pneumothorax volt. Az összesített pozitív–negatív esetek számításánál a szenzitivitás és a pozitív prediktív érték 88,8%-nak bizonyult. Megbeszélés: A szerzők megállapították, hogy tanulmányukban a perifériás tüdőtumorok CT-vezérelt aspirációs citológiai vizsgálatának minőségbiztosítási eredményei megfelelnek a nemzetközileg elvárt követelményeknek. Orv. Hetil., 2013, 154, 28–32.

Absztrakt

Esetismertetés: A szerzők 53 éves vesetranszplantált férfi betegről számolnak be, akinél fulladás és nehézlégzés miatt készült mellkasröntgen, majd mellkasi CT-angiographia bal oldali haemothoraxot okozó, rupturált aortaív-descendens aneurysmát igazolt. Acut műtét során sternotomiából ascendo-anonymo-caroticus Y-áthidalást, majd femoralis feltárásból stentgraft-implantációt végeztek. A bal mellkasfélben kialakult, a tüdő kompressziós atelectasiáját okozó haematomát és a szervülő fibrines felrakódásokat második lépésben, thoracotomiából távolították el. A kontroll során a beteg panaszmentes, a bifurcatiós protézis és a stentgraft jó helyzetben rögzült, az aneurysmazsák megkisebbedett, a tüdők expandáltak. Megbeszélés: Az aortaív-aneurysmák ellátásában a hagyományos műtét cardiopulmonalis bypass védelmében és teljes keringésleállítás mellett történik. A műtét alatt kialakuló cerebralis szövődmények magas kockázatát – a mély hypothermia cerebroprotektív hatásán túl – újabban az izolált cerebralis perfusio létesítésével tudták eredményesen csökkenteni. A tisztán sebészi megoldás alternatíváját jelentik a hybrid műtétek, amelyek során a supraaorticus ágak keringésének biztosítása (debranching) után történik stentgraft-implantáció. E beavatkozások kisebb megterhelést jelentenek, ugyanakkor állandó utánkövetést igényelnek, és hosszú távú eredmények még nem állnak rendelkezésre. Acut esetben az aortaív hybrid rekonstrukciója kis számban végzett beavatkozás, azonban a feltételek megléte esetén a magas kockázatú betegek ellátásának valós alternatívája. Jelen esetben fontos további szempont, hogy e metódus alkalmazásával a jól működő transzplantált vese keringése mindvégig biztosítva volt.

Bevezetés: Az emlőrákok regionális nyirokcsomóstátuszának meghatározásában az őrszemnyirokcsomó-biopszia mára rutin emlősebészeti eljárássá vált. A magas szintű bizonyítékon alapuló, minimál invazív sebészi módszer a klinikailag negatív hónalji nyirokcsomók esetén sikerrel váltja ki a diagnosztikus axillaris lymphadenectomiát. Az eljárás fontossága abban rejlik, hogy negatív nyirokcsomóstátusz esetén elkerüli az akár 70%-os morbiditással járó (hónalji fájdalom, vállmerevség, lymphoedema és paraesthesia) teljes hónaljárki lymphadenectomiát. Célkitűzés: Jelenleg az elfogadott eljárás pozitív őrszemnyirokcsomó esetén a teljes komplettáló axillaris blokkdisszekció. Eközben több randomizált klinikai vizsgálat bizonyította, hogy a hónalji nyirokcsomók besugárzása és az elektív axillaris blokkdisszekció között nincs különbség a túlélés tekintetében az emlőrákos betegeknél. Az Országos Onkológiai Intézet Emlősebészeti Osztálya ebben a témában kezdett előretekintő, randomizált, kétkarú összehasonlító klinikai vizsgálatot. Az OTOASOR vizsgálat (Optimal Treatment of The Axilla – Surgery or Radiotherapy) célja korai emlőrákos esetekben, pozitív hónalji őrszemnyirokcsomó-státusz esetén az axilla két különböző kezelési lehetőségének, a hagyományos axillaris lymphadenectomiának és a régió további műtét nélküli célzott besugárzásának hosszú távú eredményeinek összehasonlítása volt. Módszer: A tanulmányba korai stádiumú primer, invazív emlőrákos nőbetegeket vontak be, akiknél a tumor 3 cm-nél kisebb volt és a műtét előtt nem volt klinikai gyanújel axillaris nyirokcsomó-propagációra. A betegeket a műtét előtt két karra randomizálták, vagy hagyományos komplettáló axillaris blokkdisszekció („A” kar – hagyományos kezeléses kar), vagy hónalji nyirokcsomó-besugárzás („B” kar – vizsgálati kar). Az őrszemnyirokcsomó-biopszia izotóp segítségével történt, a kék festék használata opcionális volt. Az eltávolított őrszemnyirokcsomók végleges szövettani vizsgálata 0,5 mm-es szinteken hematoxin-eozin festéssel történt. A vizsgálati karon a komplettáló sebészeti beavatkozás elmaradt, és a betegek 50 Gy (2 Gy/nap) irradiációban részesültek további axillaris műtét helyett. A műtét utáni adjuváns kezelés és a betegek utánkövetése az aktuális intézeti protokollnak megfelelően történt. Eredmények: A vizsgálatba 2002. augusztus és 2009. június között összesen 2109, korai emlőrákban szenvedő beteg került besorolásra, a komplettáló axillaris blokkdisszekció karra 1054 beteg, míg a sugárterápiás karra 1052 beteg került. A 2 követéses karon a betegek egyenletesen oszlottak el a legjelentősebb prognosztikai faktorokat tekintetbe véve. Az őrszemnyirokcsomó-biopszia 2073 betegnél volt sikeres (98,4%), és ezek közül 526 betegnél lett pozitív az őrszemnyirokcsomó (25,4%). Ötvenkét beteg került kizárásra a vizsgálatokból különböző okok miatt. A fennmaradó 474 beteg közül a hagyományos komplettáló axillaris lymphadenectomia karra 244 beteg („A” kar), míg a sugárterápiás karra 230 beteg („B” kar) került besorolásra. A korai utánkövetési idő jelenleg 41,9, illetve 43,3 hónap a két karon, és ezalatt nem jelentkezett szignifikáns különbség a két kar betegei között. A hónalji kiújulásban sem találtak eddig lényeges különbséget, 0,82%-nak bizonyult az „A” karon, míg 1,3% volt a vizsgálati „B” karon. Ugyancsak nem találtak szignifikáns különbséget a betegek teljes túlélésében sem eddig a korai utánkövetési időpontig. Következtetések: A 3,5 éves medián utánkövetési idő után vizsgált kezdeti eredmények a felvetett hipotézis helyességét tűnnek alátámasztani, miszerint az axillaris blokkdisszekció a regionális sugárkezeléshez képest nem javítja az őrszemnyirokcsomó-pozitív betegek regionális kontrollját és a betegek teljes túlélési mutatóit. Orv. Hetil., 2013, 154(49), 1934–1942.

A dermatofibrosarcoma protuberans alacsony vagy közepes malignitású, ritka, rosszindulatú daganat. A tumort a lassú, de agresszív lokális növekedés, az alacsony áttétképzési és a magas helyi kiújulási arány jellemzi. Az elsődleges kezelés a radikális sebészi eltávolítás hagyományos kimetszéssel vagy Mohs-féle sebészi technikával. Pozitív sebészi szél, recidív tumor esetén radio-, kemoterápia, illetve újabban imatinib mesylat alkalmazható. Célkitűzés: A szerzők 26, dermatofibrosarcoma protuberans miatt onkológiai centrumban multidiszciplinárisan kezelt beteg hosszú távú klinikopatológiai utánkövetését végezték. Módszer és eredmények: A betegek átlagéletkora 44,7 év volt. Az utánkövetés átlagideje 60,57 hónap volt. Tizenöt betegnél (57,7%) sikerült R0 eltávolítást végezni, míg 11 betegnél (42,3%) csak R1 reszekciót. Az R0 reszekciók eléréséhez átlagosan 1,87 kimetszésre volt szükség. Adjuváns kezelésként a primer tumor eltávolítását követően 6 beteg (23%) részesült radioterápiában és 2 (7,6%) beteg kemoterápiában. Tizenhat betegnél nem észleltünk kiújulást. Tíz betegnél (38,4%) alakult ki recidíva, amely miatt további kezeléseket folytattunk. Egy beteg távoli áttétek miatt elhunyt. Statisztikai módszerekkel vizsgáltuk az irodalomban prognosztikai faktornak számító 50 év feletti életkor és a sebészi radikalitás hatását a helyi kiújulásra. Következtetések: A dermatofibrosarcoma protuberans multidiszciplináris kezeléssel eredményesen kezelhető daganat. Pontosabb következtetések levonásához nagyobb esetszám és multicentrikus randomizált vizsgálatok szükségesek.

Meghatározott bőrtumoroknál a Mohs-féle mikrográfikus sebészeti eljárás kínálja a legjobb lehetőséget a tumor teljes eltávolítása mellett a maximális funkcionális és kozmetikai állapot megtartására. A módszer előnye, hogy horizontálisan vezetett fagyasztásos metszetekkel a specimen sebészi széleinek 100%-át, beleértve a perifériás és mély felszínt is, intraoperatívan vizsgálja. Ez az eljárás a konvencionális sebészi kimetszéssel vagy más technikával szemben szignifikánsan magasabb ablasticitást eredményez. A Mohs-féle mikrográfikus sebészet a választandó beavatkozás nagy, kiújult vagy inkomplett módon eltávolított bőrdaganatok esetén, illetve ha a daganat funkcionálisan vagy esztétikailag kényes anatómiai régiót érint. A szerzők egy 75 éves férfi esetét mutatják be, akinél a talpon másodszor lokálisan kiújult invazív melanoma malignumot kezeltek sikeresen Mohs-féle mikrográfikus sebészeti technikával, azonnali rekonstrukcióval, félvastag lebenyt alkalmazva.