Search Results

You are looking at 1 - 10 of 34 items for

  • Author or Editor: Ferenc Szalay x
Clear All Modify Search

A vastúlterheléssel járó betegségek többnyire rejtetten zajlanak, progresszív és sokszor irreverzíbilis szervkárosodást okoznak még mielőtt a klinikai tünetek jelentkeznének. Vannak gyakori formák, mint az öröklődő, a HFE-gén mutációjával összefüggő haemochromatosis és a béta-thalassaemia, míg a többi forma viszonylag ritkán fordul elő. A betegségek ismerete azért fontos, mert a vastoxicitás következményei enyhíthetők vagy megelőzhetők. Az elmúlt években jelentősen bővültek a vasanyagcserére vonatkozó ismereteink. A HFE és egyéb génmutációk mellett egyre többet tudunk a ferroportin és a máj által termelt hypoferraemia-hormon, a hepcidin működéséről, de számos kérdés még mindig nyitott. A lokális vasfelhalmozódás különleges formái az agyban, a basalganglionokban deponált vas által extrapiramidális tüneteket okozó betegségek, mint a Hallervorden–Spatz-szindróma és a pantoténkináz-génmutációhoz társuló neurodegeneráció. Különleges forma az újszülöttkori haemochromatosis, ami nem genetikailag öröklődő betegség, a súlyos májbetegséget az extrahepaticus szövetek siderosisát többnyire gesztációs alloimunitás, az anyából a placentán átjutott antitestek által kiváltott májkárosodás okozza. Ebben a dolgozatban irodalmi adatok és saját tapasztalatok alapján foglalom össze a vasanyagcsere és a túlzott vasfelhalmozás néhány kérdését. Részletesen taglalom a herediter haemochromatosis patomechanizmusát, diagnosztikáját és kezelését. Orv. Hetil., 2013, 154, 1156–1164.

Open access

Ma már bizonyított, hogy nemcsak a HBV-, hanem a HCV-infekció is krónikus hepatitist, májcirrhosist és hepatocellularis májrákot (HCC) okozhat. A hepatitis C-vírus is onkogén vírusnak minősül. A két különböző vírus által indukált májrák kialakulásának mechanizmusa több közös és számos eltérő sajátságot mutat. Mindkét esetben többnyire hosszú évekig, akár évtizedekig tartó krónikus gyulladás által okozott májcirrhosis talaján alakul ki a májrák. A HCV mint RNS-vírus nem épül be a májsejt genomjába, hanem különböző utakon indukálja a ráksejtek kialakulását, amelyek azután kontroll nélkül proliferálnak. Már a HCV felfedezése előtt felfigyeltek az akkor még non-A-non-B-nek (NANB) nevezett hepatitis és a májrák közötti kapcsolatra. A későbbi epidemiológiai jellegű tanulmányok ezt megerősítették. Számos közlés van azonban arról, hogy a HCC cirrhosis nélkül is kialakulhat HCV-fertőzött egyénekben. A pontos mechanizmus nem ismert, de több adat utal arra, hogy a vírus bizonyos proteinjei képesek onkogén folyamatot indukálni. A HCV-core gén több pontján találtak különbséget a cirrhosis nélküli és a cirrhosis talaján kialakult HCC-ben. Feltételezhető, hogy a vírus az endoplazmás reticulumstressz és az oxidatív stressz következményeként különböző jelátviteli utak és az onkogén útvonalak direkt aktiválása révén fejti ki karcinogén hatását. Újabb adatok szerint a HCV inzulinrezisztenciát okozó hatásának is szerepe lehet az onkogenezisben. A vírus által determinált faktorok mellett a gazdaszervezet reakciójának, a tumor elleni védekezőképesség csökkenésének is szerepe van a májrák kialakulásában. Klinikai szempontból fontos a HCV-infekcióban szenvedő betegek rendszeres ellenőrzése tumorkialakulás szempontjából. A monitorozás fő eszköze az ultrahangvizsgálat. Az AFP csak az esetek egy részében pozitív. A már kialakult és diagnosztizált májrák kezelési stratégiája nem tér el a többi májbetegségben kialakult májrákétól. Orv. Hetil., 2010, 38, 1524–1529.

Open access
Authors: Béla Hunyady and Ferenc Szalay
Open access

It is difficult to define the optimal timing of the antiviral treatment in women infected with hepatitis C virus, who have child-bearing potential. Antiviral treatment is strictly contraindicated during the pregnancy and breast-feeding period. Data are conflicting about the question of treatment with modern drugs (peginterferon and ribavirin) before or after pregnancy. The risk of vertical transmission from mother to child is estimated about 5%. The mother’s viraemia seems to be the main transmission factor. There is a worse prognosis in nulliparous and postmenopausal women in the natural history of viral hepatitis C. Poor outcome in gestational age, maturity and Apgar score was not associated with hepatitis C virus infection. Combined antiviral treatment has frequent gynecological and other side-effects. The timing of the antiviral therapy in women in the child-bearing period is recommended individually.

Restricted access

Introduction: In the past decade several multicentre, prospective, randomised trials have revealed a significant progress in the therapy for chronic viral hepatitis, but only limited and contradictory data are available regarding the real value of the antiviral treatment in the everyday routine clinical practice. Objective: A nation-wide retrospective analysis has been performed in order to assess the efficacy of antiviral therapy for patients with chronic hepatitis B and C representing the entire population that needed treatment in Hungary during a seven-year period. In addition, results of a prospective Hungarian study including patients with chronic hepatitis C are also presented. Patients and methods: A total of 220 patients with chronic hepatitis B treated with standard interferon-alpha (112), pegylated interferon-alpha-2a (23) or lamivudine (85) were investigated and the ratio of HBeAg seroconversion and/or undetectable HBV-DNA has been assessed. Of the 2442 patients with chronic hepatitis C, 333 were treated with standard interferon monotherapy, 1122 with standard interferon + ribavirin and 987 with pegylated interferon + ribavirin combination for 6 to 12 months. In a prospective study, 69 patients with chronic hepatitis C were enrolled and treated with pegylated interferon-alpha-2a + ribavirin. The rate of sustained virological response, the predictors of outcome and the adverse effects of treatment were evaluated. Results: For HBV patients standard IFN, PEG-IFN and lamivudine provided 31, 30, and 31 to 33% sustained virological response rate, respectively. In chronic hepatitis C, a continuous improvement was noted in sustained virological response, from 13% with interferon monotherapy to 31% with pegylated interferon + ribavirin combination, while even a 48% sustained virological response has been achieved in the prospective trial. The most important predictors of outcome were the 4-week ‘rapid’ and 12-week ‘early’ virological responses, then female gender, age, BMI and adherence. The most frequent complications of the treatment were cytopenia, haemolysis and depression, occurring in 9% of patients. Conclusion: Unlike in HBV infection, in chronic HCV hepatitis the efficacy of antiviral treatment has gradually improved in our everyday clinical practice, but the results are far poorer than those achieved in a prospective study. To manage the growing populations of hard-to-treat patients with chronic viral hepatitis, there is a need for more effective treatment modalities, including optimalized, individualized dosing and novel antiviral agents.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: Az idült hepatitis C-vírus (HCV)-fertőzés gyakori szövődményei a májzsugor (20–25%) és a májrák (1,5–3%), valamint az inzulinrezisztencia (30–40%) és a 2-es típusú diabetes mellitus (25–30%); az utóbbiakról kevés magyar adat érhető el. Célkitűzés: A kórképek gyakoriságát, az interferonalapú terápiával kapcsolatos metabolikus változásokat és a virológiai válaszkészséget értékeltük magyar betegekben, akiket tartósan követtünk a májrák korai felismerésére. Módszer: Vizsgálatunkban 150 HCV-beteg (átlagéletkor: 48,55 ± 8,55 év, férfi/nő: 45/55%) kezelés előtti, alatti és utáni adatait elemeztük, majd 5 éves követést végeztünk (2012–2017). Eredmények: A vizsgálatba bevont betegek 35,3%-a inzulinrezisztensnek, míg 27,3%-a diabetesesnek bizonyult; e két vizsgálati alcsoportban a vérminták levételének napján a kiindulásihoz képest szignifikánsan csökkent éhgyomri vércukorértékek mutatkoztak a kezelést követően fél évvel (5,47 ± 0,66 vs. 5,08 ± 0,60, p<0,001; 7,90 ± 2,67 vs. 7,04 ± 2,75, p = 0,006). Észlelésünk független volt az antivirális kezelés sikerétől, mely a cukorbetegekben jelentősen kisebbnek bizonyult az inzulinszenzitív és az inzulinrezisztens csoportétól (17% vs. 46% és 40%). A tartós vírusmentesség elérésében nem volt előny az inzulinszenzitivitás. Az 5 éves követés alatt három cukorbetegben jelent meg májrák, amelyek felismerése rendszeres ultrahang-szűrővizsgálat révén történt. Következtetés: Az inzulinrezisztencia és a 2-es típusú diabetes az irodalmi adatokkal egyezően gyakori volt idült HCV-fertőzött betegeinkben. Az antivirális kezelés kedvező szénhidrátanyagcsere-változásokat eredményezett. Adataink megerősítik, hogy a korai májrák felfedezésére a májzsugorban és cukorbetegségben szenvedő HCV-betegekben is félévenként hasi ultrahangvizsgálat végzése szükséges. Orv Hetil. 2019; 160(40): 1591–1602.

Open access

Az utolsó évtizedben számos multicentrikus, randomizált vizsgálat bizonyította az előrehaladást a krónikus vírushepatitisek kezelésében. Ugyanakkor csak korlátozott számú és ellentmondásos adatokat közöltek az antivirális terápia reális értékéről a mindennapos rutin klinikai gyakorlatában. Cél: Retrospektív felmérést végeztünk a terápia hatékonyságának megállapítására krónikus B- és C-hepatitisben, egy 7 éves periódus alatt kezelt országos populációban. Emellett bemutatjuk még egy hazai prospektív vizsgálat néhány adatát is. Módszerek: 220 krónikus B-hepatitises beteget kezeltünk, közülük 112 standard interferon-, 23 pegilált interferon-, 85 lamivudin-terápiában részesült, akikben a HbeAg-szerokonverzió és/vagy HBV-DNS-negatívvá válás arányát vizsgáltuk. A retrospektív elemzésben szereplő 2442 krónikus C-hepatitises közül 333 standard interferon-monoterápiát, 1122 standard interferon + ribavirin kombinációt és 987 pegilált interferon + ribavirin-kezelést kapott. A prospektív vizsgálatban 69 HCV1-beteg pegilált interferon α-2a + ribavirin terápiában részesült 6–12 hónapon át. A tartós virológiai válasz mellett vizsgáltuk a kedvező kimenetel prediktorait és a mellékhatások előfordulását. Eredmények: Krónikus B-hepatitisben a standard interferon 31%-os, a pegilált interferon 30%-os, a lamivudin 31–33%-os tartós vírusnegativitáshoz vezetett. Krónikus C-hepatitisben a tartós virológiai válasz aránya az interferon-monoterápiával észlelt 13%-ról a pegilált interferon + ribavirin mellett 31%-ra nőtt, a prospektív vizsgálatban ez 48% volt. A jó prognózis prediktora a rapid (4 hetes) és a korai (12 hetes) virológiai válasz, a női nem, az életkor, BMI és az adherencia volt. A betegek 9%-ában fordult elő mellékhatás, leggyakrabban cytopenia, haemolysis és depresszió. Következtetés: A krónikus B-hepatitisszel ellentétben, a hepatitis C-vírusinfekció kezelésének effektivitása hazánkban is fokozatosan javult. A mindennapi gyakorlat országos adatai azonban elmaradnak a prospektív vizsgálat sikerességétől. A jövőben hatékonyabb terápiás stratégiák szükségesek, beleértve az individualizált dozírozást és az új antivirális szerek alkalmazását.

Restricted access

Az antivirális kezelés időzítése nehéz feladat a fogamzóképes korú, hepatitis C-vírus által fertőzött nők esetében. Bár a női nem jobb prognosztikai faktor a betegség lefolyását illetően, az egyes esetek aktivitása és a fertőzöttségi periódus jelentősen különbözhet egymástól, ami befolyásolhatja a reproduktív korúakban a terápia időzítését. Terhesség, szoptatás alatt az antivirális kezelés szigorúan ellenjavallt. Az irodalmi adatok megoszlanak azon a téren, hogy a gyermeket tervezők kezelése a modern kezelési formákkal (peginterferon + ribavirin) a terhesség(ek) előtt vagy azt követően történjen-e meg. A szülés kapcsán a fertőzés anyáról gyermekre való átvitelének valószínűsége mintegy 5% körüli, amit a leginkább az anyai viraemia befolyásol. Nem szült nők és menopauza kapcsán a prognózis a C-vírus-hepatitis lefolyását illetően rosszabb. A magzati fejlettséget, a koraszülések arányát nagy betegszámú vizsgálatokban sem befolyásolta a hepatitis C-vírus-fertőzöttség. A kombinált kezelés több nőgyógyászati és egyéb mellékhatással is járhat (vérzészavarok, libidó csökkenése, depresszió). A leginkább az ajánlható, hogy egyedi mérlegeléssel döntsünk még nem szült hepatitis C-vírus-fertőzött, gyermeket akaró nőbetegeink antivirális kezelésének időpontjáról.

Restricted access

The intensity of immunostaining for the glial fibrillary acidic protein (GFAP) is outstandingly high in the interpeduncular nucleus. This nucleus was compared in males and females for its GFAP immunoreaction. Immunohistochemistry was carried out on free floating vibratome slices and evaluated by surface den- sitometry. While in males the reactions were similar, females showed individual variations. Since the interpe- duncular nucleus is a hormonally inactive brain area where gonadal hormones do not induce plastic synaptic changes, it is concluded that concerning this astroglial marker a sexual dimorphism exists also outside the ihendocrine brainli.

Restricted access