Search Results

You are looking at 1 - 10 of 13 items for

  • Author or Editor: Gábor Halász x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Abstract

Innovations created by teachers, teacher communities and schools in their daily practice play a key role in improving the quality and effectiveness of education. As protocols, central regulations, ready-made teaching materials do not provide solutions to all problems emerging in daily practice the invention of new, original solutions are necessary to respond the challenges teachers and schools encounter in their everyday work. Similarly to other knowledge intensive professions creativity and innovativeness are necessary skills for teachers and teacher communities to work effectively. In many countries schools are encouraged to support innovative work behaviour and they are expected to manage effectively change and innovation processes. The increasing importance of innovations and innovation processes in education raises the question of how to measure innovation in this sector and how decision makers can use innovation data. This article presents some of the outcomes of an education sector innovation survey conducted in Hungary in 2018. It demonstrates the possibility to design data collection instruments that allow capturing school/department level innovation processes. The article focuses on one specific problem area: the relationship between organisational characteristics and innovation activity/behaviour.

Open access

Peregrination in Germany

Bódog Somló at the Universities of Leipzig and Heidelberg (1896–1897)

Acta Juridica Hungarica
Authors: Iván Halász and Gábor Schweitzer

The literature dealing with the life of Bódog Somló (1873–1920), one of the most outstanding authors of jurisprudence in Hungary in the last century, does not pay special attention to his study-tour in Germany. Somló spent the fall semester of academic year 1896/97 at the faculty of humanities of the Leipzig University, while the spring semester int the law school at the Heidelberg University. Somló’s peregrinatio academica, which is equally remarkable for both historical and cultural aspects, can be reconstructed on the basis of his correspodence. He was influenced by the lectures and seminars of K. G. Lamprecht and W. Wundt in Leipzig, and later by O. Karlowa and E. E. Bekker in Heidelberg. Because of the preparations of his acceptance as a lecturer in 1899 at the University of Cluj, the grand tour in Germany had a great importance in Somló’s life.

Full access

Innovációk és innovációs folyamatok a magyar oktatási rendszerben

Innovations and Innovation Processes in the Hungarian Education System

Educatio
Authors: Ágnes Fazekas, Gábor Halász, and László Horváth

Absztrakt:

Az innovációs politikák kiemelt és növekvő szerepet kapnak a nemzeti fejlesztési stratégiákban, és az egyes ágazatok maguk is létrehozhatnak a sajátosságaikat tükröző ágazati innovációs stratégiákat. Az oktatási ágazat általában kettős szerepet kap a nemzeti innovációs stratégiákban: egyfelől a gazdasági és társadalmi fejlődés egyik legfontosabb motorjaként jelentik meg, másfelől az ágazaton belül zajló, belső innovációkat is támogatnia kell. Egyéb ágazatokhoz hasonlóan az oktatás ágazat innovációs stratégiájának is egyik meghatározó eleme az innovációk mérhetővé tétele. A tanulmány szerzői 2016-ban indítottak egy olyan kutatást (Innova kutatás), melynek keretei között az innovációs folyamatok megragadását és mérését célzó munka is folyik.

Jelen tanulmány az Innova kutatás első adatgyűjtésére támaszkodva mutatja be, milyen innovációs aktivitás jellemzi a magyar oktatási rendszert, illetve konkrét esettanulmányokon keresztül elemzi a hazai oktatási innovációs gyakorlat természetét. Az elemzésekből kiderül, hogy az oktatási ágazat innovációkban igen gazdag, és képes az innovációs folyamatok menedzselésére. Megállapítható, hogy az innovációs folyamatok elemzése egyaránt igényel kvantitatív és kvalitatív eszközöket, illetve – a vizsgált jelenség összetettsége miatt – többféle perspektíva párhuzamos alkalmazását. A tanulmány indirekt módon alátámasztja, hogy a nemzeti innovációs stratégiát érdemes és lehetséges kibővíteni ágazatspecifikus, ezen belül az oktatási ágazatra vonatkozó elemekkel.

Open access

Absztrakt

A krónikus C-vírus hepatitis kezelés nélkül 15–25 év alatt májzsugort, májelégtelenséget, májrákot okozhat. A krónikus C hepatitis kezelésében túlzás nélkül forradalminak nevezhető változást hozott a telaprevir és a boceprevir után a simeprevir, majd a második generációs direkt antivirális szerek, a nukleotidanalóg polimerázgátló sofosbuvir, az újabb proteázgátlók, az asunaprevir és a paritaprevir, az NS5A-gátlók, mint a daclatasvir, a ledipasvir és az ombitasvir, továbbá a nem nukleotidanalóg polimerázgátló, a dasabuvir elérhetővé válása. E készítmények kombinációival még a legnehezebben kezelhető betegcsoportokban is – a korábbi kezelésekhez képest rövidebb idő alatt és sokkal kevesebb mellékhatással – 90% feletti gyógyulás érhető el. Kizárólag szakmai szempontokat figyelembe véve minden, hepatitis C-vírus-fertőzött beteg antivirális kezelése indokolt, és biztonságosságuk miatt valamennyi, kezelésre szoruló betegnél egyértelműen az interferonmentes kezelés az optimális. A szerzők áttekintik a legújabb kezelési lehetőségeket, amelyekkel már a hepatitis C-vírus teljes eradikációja sem utópia, ez azonban jól megtervezett, megszervezett szűrőprogramok nélkül nem lehetséges. Orv. Hetil., 2015, 156(21), 841–848.

Open access

A krónikus C-hepatitis leghatékonyabb, és így elsőként választandó terápiája a pegilált interferon- + ribavirinkezelés. A kezelés igen magas költsége miatt, döntően anyagi megfontolások alapján született a stopszabály, melynek lényege, hogy a nem kellő virológiai választ mutató betegek kezelését félbe kell szakítani; hátránya, hogy „kiejti” azokat a betegeket, akiken a kezelés hatására a májbetegség aktivitása megszűnik, vagy igen jelentősen csökken („biokémiai válasz”), bár víruspozitívak maradnak. Célkitűzés: Több irodalmi adat is alátámasztja, hogy az interferonkezelés még a relapser, illetve nonresponder esetekben is csökkenti a fibrosis progresszióját, lassítja, vagy meg is előzheti a cirrhosis kifejlődését, valamint csökkenti a hepatocellularis carcinoma kialakulásának a kockázatát. E megfontolások alapján a hazai szakmai protokoll lehetővé teszi a stopszabály alapján a kombinált kezelésből kizárt betegek kezelésének folytatását természetes interferonnal. Betegek és módszer: A szerzők 15, a pegilált interferon- + ribavirinkezelésből kizárt beteg (8 férfi, 7 nő, életkor 35–63, átlag: 48,8 év; HCV-genotípus: 1b minden esetben; HAI-átlag: 6,7, SD: ±5,03; stage-átlag: 1,75 SD: ±0,9) kezelését folytatták természetes interferonnal 16–36 (átlag: 23,7) hétig. Az összes kezelési idő 48–52 hét, az utánkövetési idő legalább 6 hónap volt. A kontrollcsoport 18 pegilált interferon- + ribavirinkezelésből kizárt beteg (7 férfi, 11 nő, életkor: 32–63, átlag: 48,7 év, HCV-genotypus: 1b, HAI-átlag: 10,1, SD: ±4,8; stage-átlag: 2,0 SD: ±0,6). Az utánkövetési idő legalább 6 hónap volt. Eredmények: A két csoport adatai között szignifikáns különbség nem volt. A pegilált interferon- + ribavirinkezelés hatására az ALT-érték kifejezetten csökkent (73,4 U/l SD: ±25,5 versus 45,9 U/l SD: ±22,1), és ez a csökkenés a természetes interferonkezelés és az utánkövetési idő alatt is változatlan maradt (45,7 U/l SD: ±15,1, illetve 49,3 U/l SD: ±19,4 U/l; p < 0,001). A kontrollcsoportban az ALT-szint csökkent (108,5 U/l SD: ±69,8 versus 86,0 U/l SD: ±82,8) a pegilált interferon- + ribavirinkezelés hatására, de a kezelés elhagyása után relapsus következett be (ALT: 99,7 U/l SD: ±60,9). A pegilált interferon- + ribavirinkezelésre virológiailag nonresponder (↓ < 2 log 10 ) betegeken a kezelés elhagyására a vírusszám a kiindulási értékhez képest nagyságrenddel nőtt. A természetes interferonkezelés a vírusreplikációt képes kontrollálni (ezt a vírustiter-emelkedést megakadályozza), de a természetes interferonkezelés elhagyását e betegeken is hasonló vírustiter-emelkedés követi. A természetes interferonkezelés alatt a szubjektív mellékhatásokat a betegek enyhébbnek ítélték. Leukopenia, thrombocytopenia ritkábban és kisebb mértékben fordult elő, mint a kombinált antivirális kezelés során. A betegek számára a természetes interferonkezelés technikai nehézségei (heti háromszori injekciózás, im. adagolás stb.) nem jelentettek komoly problémát, amiben nyilván jelentős része volt annak, hogy e kényelmetlenségeket ellensúlyozta az a pozitív pszichés hatás, hogy nem maradnak kezelés nélkül. Következtetés: A szerzők a kis esetszám miatt messzemenő következtetések levonására nem vállalkozhatnak. A természetes interferonkezelés kedvező hatása e betegcsoportban további bizonyításra szorul. Nagyobb betegcsoporton, hosszabb utánkövetési idővel végzett klinikai vizsgálat szükséges, melynek értékét jelentősen növelné, ha kontroll-májbiopszia is történne. Tapasztalataik alapján e szakmai protokoll által kínált lehetőség széles körű alkalmazását és az említett vizsgálat megszervezését ajánlják.

Restricted access

The first choice and most efficient therapy for chronic hepatitis C is pegylated interferon + ribavirin treatment. The introduction and application of the STOP rule (pegylated interferon + ribavirin treatment should be stopped in cases without sufficient virological response to therapy at Week 12 or 24) is motivated by the very high cost of this treatment. The application of the STOP rule has the disadvantage of ‘dropping out’ these patients from the proven benefits of one year interferon treatment (it arrests or decreases inflammation, delays or prevents progression to cirrhosis, and reduces the risk of a developing hepatocellular carcinoma), observed even in virologically slow, partial, or non-responder patients who received one year interferon therapy. Based on these data, the official Hungarian treatment protocol allows and recommends the continuation of antiviral treatment by natural interferon for patients whose pegylated interferon + ribavirin treatment should have been stopped because of the STOP rule. In 15 patients whose pegylated interferon + ribavirin treatment should have been stopped because of the STOP rule (8 men, 7 women, age: 35 to 63 years, mean: 48.8 years; HCV genotype: 1b; HAI: mean: 6.7; SD: ±5.03; stage: mean: 1.75; SD: ±0.9), the treatment was continued with natural interferon for further 16 to 36 (mean: 23.7) weeks. The total duration of treatment was 48 to 52 weeks, and the duration of follow-up was at least 6 months. The control group consisted of 18 patients whose pegylated interferon + ribavirin treatment had to be stopped because of the STOP rule (7 men, 11 women, age: 32 to 63 years, mean: 48.7 years; HCV genotype: 1b; HAI: mean: 10.1; SD: ±4.8; stage: mean: 2.0; SD: ±0.6). The duration of follow-up was at least 6 months. There was no significant difference between the two groups. Due to the treatment with pegylated interferon + ribavirin, ALT levels showed a marked decrease (73.4 U/L; SD: ±25.5 versus 45.9 U/L; SD: ±22.1) and this reduction remained unchanged also during the treatment with natural interferon and the follow-up period (45.7 U/L; SD: ±15.1 and 49.3 U/L; SD: ±19.4; p < 0.001). The difference is significant. In the control group, ALT levels decreased (108.5 U/L; SD: ±69.8 versus 86.0 U/L; SD: ±82.8) due to the treatment with pegylated interferon + ribavirin, but increased after cessation of the therapy (99.7 U/L; SD: ±60.9). The biochemical response (significant reduction of ALT level) which was detected during the pegylated interferon + ribavirin treatment remained permanent during the continuation and after the cessation of the therapy in the natural interferon treated group, while relapse occurred in every case in the control group. The viral load increased at least 1 log 10 after cessation of the therapy in pegylated interferon + ribavirin treatment non-responder patients. Natural interferon therapy was able to control viral replication (it prevents the increase of viral load), but after the withdrawal of natural interferon dosage, similar elevation of viral load was observed. The subjective side effects of natural interferon treatment were milder. Leukopenia and thrombocytopenia occurred more rarely and to a lesser extent than during the combined antiviral therapy. Patients have no difficulty in the application of natural interferon; probably the positive psychic effect of not being debarred from treatment compensated for the technical hardness (three injections weekly). The authors suggest widespread application of this therapeutic possibility and further studies with larger a number of patients.

Restricted access

Absztrakt

Bevezetés: A háló alkalmazásával végzett rekonstrukciók egyre gyakoribbak a különféle sérvek ellátásánál, beleértve a posztoperatív sérveket is. A hálós sérvműtétek esetén a leggyakoribb szövődmény a seroma-, haematoma- és abscessusképződés. Korábban irodalmi ritkaságnak számított a késői posztoperatív időszakban megjelenő fibrosus cystás elváltozás, azonban több klinikai tanulmány, valamint saját tapasztalatunk is arra enged következtetni, hogy ez gyakoribb elváltozás, és esetleges jelentkezésével számolnunk kell.

Beteganyag: 2001. január 01. és 2005. december 31. között 148 esetben végeztünk háló beültetésével hasfali rekonstrukciót hegsérv miatt. Késői szövődményként 4–25 hónap után 5 esetben észleltük pseudocysta kialakulását onlay behelyezett polipropilén hálót követően. A cystafal széles excisióját követően betegeink szövődménymentesen gyógyultak.

Megbeszélés: A pseudocysta-képződés etiológiája nem tisztázott, de valószínűsíthető az összefüggés seroma, illetve haematoma kialakulásával, annak ellenére, hogy ezeket az elváltozásokat a közvetlen posztoperatív szakban betegeinknél nem észleltük. Nem bizonyítható az sem, hogy a háló tulajdonsága, illetve beültetésének módja hatással van-e a fibrosus cysta kialakulására. Kiemelendő, hogy az onlay hálós sérvrekonstrukcióknak ezen késői szövődménye csak egy ismételt műtéttel gyógyítható. A pseudocysta-képződés megelőzhetőnek tűnik a sublay és minimálisan invazív technikák szélesebb körű alkalmazásával.

Restricted access

Abstract

The choice between the subject and the object approaches and their combination is one of the challenges designers of innovation surveys face. Although it is encouraged by the Oslo manual, the combined use of these two approaches is rare. The paper presents a large scale education sector innovation survey using these approaches simultaneously in a matched employer/employee data collection with a special focus on small innovations initiated at grassroots level.

Open access

The estimation of environmental risk caused by pollution with potentially toxic elements (PTE) is usually carried out using the (3+1) step sequential extraction procedure suggested in 1993 by the Community Bureau of Reference (BCR). In the 1st step the water-soluble, exchangeable and carbonate-bound element content is extracted with acetic acid. In 2002 a fractionation procedure based on the application of supercritical CO2, subcritical H2O and of a mixture of subcritical H2O/CO2 was proposed, which allowed the water-soluble and carbonatebound element contents to be extracted separately from sediment or soil samples weighed into the preparative column of a supercritical fluid extractor and diluted with quartz sand in a mass ratio of 1:20. The aim of the present study was to develop a new reduced-size column construction with which this dilution rate could be decreased to 1:2. A kinetic study was performed to determine the extraction time necessary for samples with different carbonate contents and the extracted element contents were compared to the results of the BCR sequential procedure on the same samples. It was established that fractionation using the reduced-size column may be a rapid way to obtain more reliable information on the easily mobilizable (watersoluble and carbonate-bound) PTE content of soils and sediments than was previously available to supplement BCR fractionation.

Restricted access

Néhány potenciálisan mérgező fém frakcióinak meghatározására alkalmazott analitikai módszer értékelése eltérő fizikai talajféleségű mintákon

Evaluation of analytical methods for the determination of different potentially toxic metal fractions in soils with different physical properties

Agrokémia és Talajtan
Authors: Kovács Katalin, Horváth Márk, Halász Gábor, Takács Anita, Heltai György, Boros Norbert, Sipos Péter, and Győri Zoltán

Munkánk során potenciálisan toxikus fémek frakcióinak meghatározására alkalmazott analitikai módszereket kívántunk értékelni, azok talajféleségtől való függése alapján.

A talajféleségtől való függés mértéke döntően megszabja a módszer használhatóságát. Jelen dolgozat célja, hogy a Cu, a Zn, a Fe és a Ni környezeti mobilitása szempontjából értékelje a vizsgálatba vont egy- és többlépéses kioldásos módszereket.

Vizsgálatainkhoz a TIM adatbázisból származó négy, eltérő fizikai talajféleségű mintát választottunk (homok-, homokos vályog-, vályog- és agyag-talaj sorrendjében növekvő agyag- és humusztartalommal és pH-val).

Öt különböző kivonószerrel végzett egylépéses extrakciót és kétféle szekvens, azaz 3+1 lépéses egymás utáni extrakciós vizsgálatot végeztünk (BCR és McGrath módszerekkel).

Elvégeztük a minták Magyar Szabvány (MSZ 21470-50) szerinti, mikrohullámú kezeléssel egybekötött, H2O2+HNO3 eleggyel való roncsolását is. Az így megállapított elemtartalom környezetvédelmi szempontból teljes („összes”) elemtartalomnak tekinthető.

A mérési eredmények alapján megkíséreltük kiválasztani a vizsgálatba vont módszerek közül azokat, amelyek a talajból már biztonsággal meghatározható mennyiségű elemet vonnak ki, de a kivont mennyiség még nem a teljes elemtartalommal arányos.

A mikrohullámú feltárással kapott Zn-, Cu-, Fe- és Ni-tartalmak, a homok-, homokos vályog-, vályog- és agyag-talaj sorrendben, vagyis az agyag- és humusztartalmukkal, valamint pH-jukkal párhuzamosan nő. Egy olyan összetett rendszerben, mint a talaj, az egyes talajtulajdonságok, így az agyag- és humusztartalom, valamint a pH hatása vizsgálataink alapján nem különíthető el, de mint várható volt, a nagyobb agyag- és humusztartalmú és magasabb pH-jú talajok ezekből az elemekből többet halmoztak fel.

Mivel a kelátképzőket tartalmazó kivonószerek az összes réztartalomnak mintegy harmadát kivonták, a kivont mennyiség a réztartalommal volt arányos, vagyis a réztartalom növekedésével párhuzamosan nőtt.

Ezek a kivonószerek tehát Cu esetében kevésbé alkalmasak az egyes talajféleségek toxicitása közti különbségek kimutatására.

A rézzel ellentétben, a másik három elemnél az egyes talajféleségeknél kivont kis elemmennyiségek esetenként nagyságrendileg is különböztek, így az elméleti meggondolásunknak megfelelően feltételezhető, hogy az egyes talajféleségek toxicitása közti különbséget mutatják.

A két szekvens módszernél a vasnál kapott mérési eredményeket azok szórása miatt nem lehetett értékelni.

Megállapítható, hogy a BCR agresszívebb kivonószereket használ, mint a McGrath módszer, ennek megfelelően a BCR módszerrel a talajok átlagában az elemek 36, a McGrath módszerrel pedig csak 9%-át vontuk ki.

A BCR módszernél nincs vízszerű gyenge kivonószer, amiből a különböző talajok összes elemtartalmából felszabaduló ionok mennyiségére lehetne következtetni. Az ecetsav, a leggyengébb kivonószer, de a kicserélhető elemtartalom mellett kivonja a karbonátokhoz kötött, vagyis biztosan nem szabad ionos elemtartalmat is.

Mivel a BCR módszer minden kivonószerével sok elemet vonunk ki, nincs érdemi különbség az elemek egyes talajoknál mért kivonási százaléka között, ami figyelembe véve, hogy a talajok elemtartalma a homoktól az agyagtalajig nő, azt jelenti, hogy a kivont mennyiség az összes elemtartalommal arányos.

Lényegében ugyanezt mondhatjuk a McGrath módszer két agresszívebb kivonószeréről is, annak ellenére, hogy lényegesen kevesebb elemet vonnak ki. Ezzel szemben a módszer leírása szerint, a 0,1 mólos kalcium-kloridos kivonatból a vízoldható és kicserélhető elemtartalomra lehet következtetni, így minden bizonnyal a talajok toxicitását mutatja.

In this study, we aimed to evaluate some analytical methods used to determine the fractions of potentially toxic metals, based on their dependence on soil type.

The degree of dependence on soil type determines the applicability of the method. The aim of the present paper is to evaluate the single- and multi-step extraction methods included in the study in terms of the environmental mobility of Cu, Zn, Fe and Ni.

For the studies, we selected four samples with different physical soil types from the Soil Information and Monitoring System database.

In order to establish trends, soil samples were selected so that their clay and humus content, i.e., their adsorption capacity as well as their pH increased in the order of sand, sandy loam, loam and clay soils.

One-step extractions with five different extractants and two sequential extraction analyses including 3+1 steps were performed (BCR and McGrath methods).

We also performed the digestion of the samples with H2O2 + HNO3 solvent combined with microwave treatment according to the Hungarian Standard (MSZ 21470-50). The element content determined in this way can be considered as the "total" element content from the environmental point of view.

Based on the results of the analyses, we tried to select from the methods included in the study those that already extract a safe amount of elements from the soil, but the extracted amount is not yet proportional to the total element content.

The Zn, Cu, Fe and Ni contents resulting from microwave digestion increased in the order of sand, sandy loam, loam and clay soils, i.e. in parallel with the clay and humus content and pH of the soils.

As the extractants containing chelating agents extracted about one-third of the total copper content, the amount extracted was proportional to the copper content, i.e. it increased in parallel with the increase in copper content. Thus, in the case of copper, these extractants are less suitable for detecting differences in the toxicity of different soil types.

In contrast to copper, in the case of the other three elements, the small amounts extracted from each soil type also differed in order of magnitude, so according to our theoretical consideration, it can be assumed that they show a difference between the toxicity of each soil type.

The results obtained with iron using the two sequential methods could not be evaluated due to their standard deviation.

It can be stated that BCR uses more aggressive extractants than the McGrath method, accordingly, the BCR method extracted 36%, whereas the McGrath method only 9% of the elements on average of the soils.

The BCR method does not have an aqueous weak extractant, which would indicate the amount of ions released from the total element content of the different soils. Acetic acid is the weakest extractant, but in addition to the exchangeable element content, it also extracts the ionic element content bound to carbonates, which is certainly not free.

Because a large amount of elements is extracted with each extractant in the BCR method, there is no significant difference in the percentage of elements extracted for each soil, which, given that soil element content increases from sand to clay soil, means that the extracted amount is proportional to total element content.

Basically, the same can be said for the two more aggressive extractants of the McGrath method, despite the fact that they extract significantly less amount of elements. In contrast, as described in the method, the water-soluble and exchangeable element content can be inferred from the 0.1 M calcium chloride extract, thus it certainly indicates soil toxicity.

Open access