Search Results

Az antibiotikum-érzékenység az eradikációs kezelés sikerének fontos meghatározója. Célkitűzés: A dolgozat célja a clarithromycin-rezisztencia gyakoriságának meghatározása és a magyarországi adatok áttekintése. Módszer: A) Gasztroenterológiai szakrendelésen vizsgált 238, véletlenszerűen kiválasztott eset biopsziás anyagából fluoreszcens in situ hibridizációval határozták meg a Helicobacter pylori törzs elsődleges és másodlagos clarithromycin-rezisztenciájának gyakoriságát és annak összefüggését a demográfiai adatokkal. B) Az 1995–2006 közötti irodalomból meghatározták a chlarithromycin-rezisztencia gyakoriságát, jellegét és időbeli változását. C) Elemezték a clarithromycin forgalmi adatait. Eredmények: A) A primer clarithromycin-rezisztencia gyakorisága 17,3%, amely az esetek 47,4%-ában teljes, 52,6%-ban részleges. A másodlagos rezisztencia gyakorisága 55,5%-os. A primer rezisztencia és az életkor ( r = 015), női nem ( r = 0,10) és a dohányzás ( r = 0,16) között gyenge, de pozitív összefüggést észleltek. B) A hazai irodalomban 8 dolgozatban 775 betegben mérték fel az antibiotikum-érzékenységet. A fenotípusmódszerekkel észlelt elsődleges rezisztencia 3,9%, míg fluoreszcens in situ hibridizációval országosan 17,0%-os rezisztenciát észleltek. Az eredmények között regionális különbségek vannak. A másodlagos rezisztencia országos aránya 53,5% fenotípus-, 49% genotípusmódszerrel. C) 1993 és 2005 között a clarithromycin forgalma ötszörösére emelkedett. Megbeszélés: A fluoreszcens in situ hibridizációval vizsgált primer rezisztencia hazai prevalenciája lényegesen magasabb a fenotípusmódszerek arányánál. A jelenség feltételezhetően összefügg a makrolidok fokozott használatával.

A hepatocellularis carcinoma (HCC) igen rossz prognózisú daganat, azonban diagnosztikája és kezelése területén az utóbbi években jelentős előrehaladás történt. Mindehhez hozzájárult a HCC molekuláris patogenezisének mélyebb megismerése. A cirrhosis talaján kialakult HCC praemalignus elváltozásai a nagy regeneratív nodulus, az alacsony („low”) és magas („high”) fokozatú diszplasztikus nodulus. Mikroszkóposan a WHO trabecularis (micro-, macrotrabecularis), acinaris (pseudoglandularis,), scirrhosus és szolid formát különít el, speciális altípusként a világos sejtes, fibrolamellaris és kevert cholangiohepatocellularis szöveti forma ismert. Ezen szövettani típusok prognosztikai jelentősége vitatott. A fibrolamellaris, fiatalokban előforduló, nem cirrhoticus HCC-t jobb prognózisúnak tartják, bár valószínű, hogy ez annak a következménye, hogy ezen típust cirrhosis nem kíséri. A diagnózist segíthetik egyes, a szérumban és a daganatban is kimutatható tumormarkerek, így a jól ismert alfa-fetoprotein (AFP) mellett a glipikán-3 és a survivin, az újabban leírt agrin és claudinok, valamint a májsejteredetet bizonyító hepatocytaspecifikus antigén (HSA). Újabban az úgynevezett mikro-RNS-ek diagnosztikus jelentősége, elsősorban a májsejtspecifikus mir-122-é is felmerült. A HCC molekuláris osztályozása, a kezelés irányait is megszabó barcelonai beosztás (BCLC) mellett, kulcsfontosságú molekuláris eltérések alapján csoportosítja a HCC-t. Számos olyan molekuláris alteráció észlelhető, amely minden HCC-ben megfigyelhető, míg egyes eltérések csak bizonyos tumorokban detektálhatók.

Bevezetés: A Helicobacter pylori prevalenciája a fejlett országokban csökken, de a jelenség időbeli lefolyása nem kellően ismert. Cél: A szerzők endoszkópos centrumukban a H. pylori-fertőzés-prevalencia időbeli változásának kiértékelését tűzték ki célul. Módszer: A szerzők 1997 és 2012 között vizsgált 4647 beteg adatait dolgozták fel. A Helicobacter pylori-fertőzést módosított Giemsa-festéssel és ureázgyorsteszttel igazolták. A fertőzés prevalenciáját az endoszkópos vizsgálat éve, a diagnózis, a születési kohorszok és a korcsoportok szerint értékelték ki. Eredmények: A fertőzés általános prevalenciája 54,7% volt: 1998-tól 71,3%-ról 2011-re 32,6%-ra csökkent. Az 1920 és 1959 közötti 10 éves születési kohorszokban a fertőzés prevalenciája 62,5% volt, 1960–1969 között 57,4%, 1970 és 1979 között 39%, 1980 és 1989 között 26,7%. A 18–19 éves korcsoportban 21,8%, 20–29 év között 34,9%, 30–39 éveseknél 46,5%, 40–49 éves korban 63,7%, 50–59 éveseknél 63,2%, 60–69 éveseknél 59,2%-os prevalenciát észleltek. A Helicobacter pylori-pozitív nyombélfekélyek aránya az 1998-as 95,9%-ról 2011-ben 59,1%-ra csökkent (p = 0,001). Következtetések: A Helicobacter pylori-fertőzés prevalenciája a vizsgált időszakban jelentősen csökkent: ez az 1960-as évek közepén, az 1970-es években született kohorszoknál kezdődött, másfél évtizeddel megelőzve a baktérium felfedezését. Orv. Hetil., 2013, 154, 900–907.

Absztrakt

Bevezetés: A vékonybél ischaemiás-reperfusiós (I-R) károsodása napjainkban is magas mortalitással járó kórkép, mely az arteria mesenterica superior (AMS) occlusiója vagy keringési redisztribúció során jöhet létre. Kísérletünk célja a posztkondicionálás lokális és távoli szervekre kifejtett protektív hatásának vizsgálata volt, patkányvékonybél ischaemiás-reperfusiós modelljében. Módszerek: Hím Wistar-patkányokon az AMS 60 perces occlusióját hoztuk létre. Az állatokat (n = 30) három csoportra osztottuk: áloperált (Álop), I-R kontroll (I-R) és posztkondicionált (PC). Az utóbbi csoportban a kirekesztést követően 2 percen át 6 ciklusban 10 másodperces felengedés és reocclusio repetitív ismétlése után került sor reperfusióra. A 6 órás reperfusio végén az állatokat exsanguináltuk, a vékonybél mindhárom szakaszából, illetve a tüdőből, a veséből és a májból szövettani mintákat vettünk, valamint nyálkahártya-kaparékból homogenizátumot készítettünk az antioxidáns status meghatározása céljából. Eredmények: A kontrollcsoportban nagyobb szöveti destrukcióra utaló jeleket észleltünk a vékonybelek, a tüdő, a vese és a máj tekintetében egyaránt. A károsodás mértékével összhangban a „wet/dry” ratio (p = 0,026) és a szérumkreatinin (p = 0,013), ASAT (p = 0,038), LDH (p = 0,028) és CK (p = 0,038) szintjének szignifikáns emelkedése volt mérhető a kontrollcsoportban a posztkondicionált csoporthoz képest. Javult továbbá a vékonybél-nyálkahártya antioxidáns statusa és a szérum-IL-6 koncentrációja (420 pg/ml vs. 188 pg/ml). Következtetés: A posztkondicionálás csökkentette a vékonybél lokális ischaemiás-reperfusiós károsodását. A strukturális károsodás mérséklődésén túlmenően javult a szisztémás antioxidáns status, és csökkent a távoli szervek károsodása.

Absztrakt

Bevezetés: Az acut végtagi ischaemiás események kezelése stádiumtól függően revascularisatio vagy amputáció. A végső irreverzibilis károsodást jelentő stádium elkülönítése azonban jelen ismereteink alapján nem egyértelmű. Célkitűzés: Acut, hosszú idejű verőér-elzáródások vizsgálata állatkísérletesen, illetve a posztkondicionálás alkalmazhatóságának megítélése hosszú idejű ischaemiát követően. Anyagok és módszerek: I. kísérlet: hím Wistar-patkányokon infrarenalis aortakirekesztést követően 4, 6 és 8 órás ischaemia került létrehozásra reperfusio nélkül. II. kísérlet: az irreverzibilisnek vélt ischaemiát 2 óra reperfusio követte, az egyik csoportban posztkondicionálás történt. Mindkét kísérlet során izomszövettani mintavétel történt rutin szövettani, valamint nitroblue-tetrazolium enzim-hisztokémiai vizsgálatok céljából. A második kísérlet során a microcirculatiós változások Laser Doppler Flowmeterrel (LDF) kerültek regisztrálásra, valamint kreatin-kináz-meghatározás történt. Eredmények: I. kísérlet: 8 órás kirekesztést követően a morfológiai, valamint az enzim-hisztokémiai vizsgálatok irreverzibilis károsodást jeleztek. II. kísérlet: A súlyosan csökkent életképesség és microcirculatiós eredmények megerősítik az irreverzibilitást a 8 órás ischaemia után. A posztkondicionált csoport izomrostjainak életképessége szignifikánsan magasabbnak mutatkozott (p < 0,001), a microcirculatio reperfusiót jellemző paraméterei szignifikáns javulást mutattak (p < 0,05), valamint a szérum-kreatin-kináz-szintek szignifikánsan alacsonyabbak voltak (p < 0,05) a kontrollhoz képest. Következtetés: A 8 óra kirekesztés irreverzibilis károsodáshoz vezethet patkányban. A posztkondicionálás javasolható eljárás az acut végtagi verőér-elzáródások által okozott károsodás mérséklésére.

Absztrakt

Bevezetés: A vékonybél ischaemiás-reperfusiós károsodása – mely az arteria mesenterica superior occlusiója vagy keringési redistributio során jelentkezik leggyakrabban – jelentős mortalitású kórkép. Kísérletünk során a posztkondicionálás felmerülő protektív hatását vizsgáltuk patkányvékonybél ischaemiás-reperfusiós modelljében. Módszer: Hím Wistar-patkányokon az arteria mesenterica superior 60 perces kirekesztését végeztük. Az állatokat négy – áloperált, kontroll- és két posztkondicionált csoportra osztottuk. A posztkondicionált csoportokban a kirekesztést követően háromszor 1 perces, illetve 10 másodperces reperfusiós-reocclusiós ciklusok ismétlése után került sor 60 perc reperfusióra. A vékonybél microcirculatióját laser Doppler-flowmeterrel detektáltuk. A reperfusio első órájának végén vér- és szöveti mintavétel történt. Szérum-necroenzim- és IL-6-szinteket, fénymikroszkópos szöveti képet, mesenterialis vénás vérgázértékeket és nyálkahártya-antioxidáns-statust vizsgáltunk. Eredmények: A microcirculatiót jellemző paraméterek mindkét posztkondicionált csoportban szignifikánsan javultak. A gyulladásos válaszjelenségek és a szövetkárosodás mértéke szignifikáns módon csökkent, mely a necroenzimszint-csökkenéssel is korrelált. Megfigyelhető volt továbbá az antioxidáns-statusra gyakorolt kedvező hatás és a pH késleltetett normalizálódása is. Következtetés: A posztkondicionálás alkalmas sebésztechnikai módszer lehet a vékonybél túlélési esélyének javítására arteria mesenterica superior occlusiója során kialakuló ischaemiás-reperfusiós károsodás esetén.

A gyomorrák célzott, HER2-ellenes terápiájának bevezetése a klinikai gyakorlatba nagy előrelépést jelent a kezelés és a betegség prognózisa szempontjából. A célzott terápia azonban csak úgy válhat igazán sikeressé, ha a HER2-meghatározás módszertana megfelelően validált, szigorú kritériumok alapján történik. Különösen fontos ezt szem előtt tartani azért is, mert a gyomorrákok egy részében kizárólag biopsziákból történik a diagnosztika, amelyek esetében a HER2-meghatározást különösen tapasztalt patológusoknak, és gyakorlott, standardizált módszereket alkalmazó laboratóriumoknak szabad csak végeznie. Mint diagnosztikus értékű és terápiás döntést befolyásoló vizsgálat, alapvető fontosságú a minden tekintetben megfelelő minőség, amelynek biztosítéka a rendszeres külső technikai és interpretációs minőségellenőrzés. A hazai patológusok a Roche Magyarország Kft. segítségével szinte a célzott kezelés hazai bevezetésével egyidőben lebonyolítottak egy minőségellenőrző körvizsgálatot, amelyben a résztvevő laboratóriumok döntő többségének alkalmassága bizonyosodott be. Magyar Onkológia 54: 343–350, 2010

Bevezetés: A SARS-CoV-2 (súlyos akut légzőszervi szindrómát előidéző koronavírus) okozta COVID–19 világszerte sajnálatosan nagy halálozással jár. A fertőzés kimutatása elsősorban polimeráz-láncreakcióval (PCR) történik élőben vagy a halál után, amely azonban nem ad információt arról, hogy a vírus mely sejtekben, szövetekben van jelen. A SARS-CoV-2 tüske- és nukleokapszid-proteinjeinek, valamint a vírus-ribonukleinsavnak (RNS) az in situ kimutatása igazolhatja a vírus jelenlétét, valamint adatot szolgáltathat annak direkt vagy indirekt sejtpusztulást okozó mechanizmusáról. Jelenleg számos SARS-CoV-2-tüske- és -nukleokapszid fehérjeellenes antitest van kereskedelmi forgalomban, melyek eltérő eredménnyel képesek a megfelelő antigének kimutatására. Célkitűzés: A jelen munka célja a megfelelő, megbízhatóan működő antitest kiválasztása volt. Módszer: COVID–19-ben elhunyt 3 egyén formalinfixált, paraffinba ágyazott, SARS-CoV-2-PCR-pozitív tüdejének anyagai, valamint fertőzött placenta anonim módon jelölt mintái kerültek vizsgálatra, megfelelő negatív kontrollal. Az immunhisztokémiai reakciók intenzitását és specificitását hasonlították össze négy hazai orvostudományi egyetemi patológiai intézet részvételével, különböző antitesteket és hígításokat alkalmazva. Az elvégzett immunhisztokémiai reakciók szkennelt, kódolt metszeteken kerültek értékelésre, majd az eredmények összesítése után statisztikai elemzésre. Eredmények: A vizsgálatok alapján meghatározhatók voltak azon antitestek, amelyek a jelölt hígításban és módszerrel megfelelő intenzitású, megbízható eredményt adtak. Következtetés: A vizsgálat alapot ad arra, hogy a SARS-CoV-2 egyes komponensei biopsziás/sebészi anyagban és az elhunytak szöveteiben nagy pontossággal és reprodukálható módon kimutathatók legyenek a COVID–19-ben megbetegedett, elhunyt egyének élőben vagy halál után eltávolított szöveteiben, sejtjeiben. Orv Hetil. 2022; 163(25): 975–983.

Absztrakt

Bevezetés: Az infrarenalis aortaszakaszon végzett érműtétek utáni alsó végtagi ischaemiás-reperfusiós (IR) károsodás lokális és szisztémás szövődmények forrása. A folyamatban a tüdőszövet jelentős mértékben érintett. Célkitűzés: Az alsó végtagi IR károsodás hosszú távú tüdőszövődményeinek csökkentése posztkondicionálással. Anyagok és mód-szerek: Hím Wistar-patkányokon, 180 perces bilateralis alsó végtagi ischaemiát hoztunk létre. Az állatokat Áloperált, IR és Posztkondicionált (PostC, 6×10 sec) csoportokra osztottuk. A reperfusiós időtartamok alapján (24 és 72 óra) további alcsoportokat hoztunk létre. Szövettani vizsgálat, szérum szabadgyök-, IL-6-, szöveti Hsp72-szint, illetve a szöveti nedvességarány (W/D) és myeloperoxidáz (MPO) meghatározása történt. Eredmények: A detektálható tüdőkárosodás a PostC csoportok metszetein kedvezőbb képet mutat. A PostC csoport tüdő MPO aktivitása nem mutatott jelentős különbséget, a W/D arány mindkét időpontban szignifikánsan alacsonyabb volt (68% vs. 65%; 72% vs. 68%; p < 0,05). A PostC csoportokban a szabadgyök-szint (42,9 ± 8,0 vs. 6,4 ± 3,4; 27,3 ± 4,4 vs. 8,3 ± 4,0 RLU%) szignifikánsan alacsonyabb volt; az IL-6- (238,4 ± 31,1 vs. 209,1 ± 18,8; 190,0 ± 8,8 vs. 187,0 ± 14,9 pg/ml) és Hsp72-szint nem mutatott szignifikáns eltérést. Következtetés: A posztkondicionálás csökkentheti az alsó végtagi nagyérműtétek utáni hosszú távú tüdőkárosodást.

Absztrakt

Bevezetés: A posztkondicionálás – amely egy ischaemizált szerven a reperfusio első perceiben alkalmazott több ciklusban ismétlődő, rövid idejű reocclusio – mérsékelni képes az ischaemiás-reperfusiós szervkárosodást. Az aorta és/vagy alsó végtagi verőerek kirekesztése kapcsán a végtag ischaemiás-reperfusiós károsodást szenved, illetve esetenként nagyfokú keringési redistributióhoz vezet. A műtét szövődményei – távoli szervi dysfunctiókban, szisztémás gyulladásos válaszreakcióban, illetve akár shockban megnyilvánuló – ún. reperfusiós syndroma képében jelentkezhetnek. Kísérletünkben a posztkondicionálás hatását vizsgáltuk aortakirekesztéssel járó érsebészeti állatmodellben. Anyagok és módszerek: Hím Wistar-patkányokon 180 perces infrarenalis aortakirekesztést hoztunk létre; az állatok egyharmadánál a reperfusio első 2 percében végzett posztkondicionálással (10 s felengedés + 10 s reocclusio, 6 ciklusban). A haemodynamicai paramétereket invazív artériás nyomásmérővel, a microcirculatiós változásokat lézer-Doppler-áramlásmérővel detektáltuk. A 4. posztoperatív órában vizelet-, plazma-, illetve szövettani mintavétel történt, laboratóriumi és morfológiai vizsgálatok céljából. Eredmények: A reperfusio kezdetekor a 180 perces kirekesztés szignifikáns különbséget okoz a haemodynamicai paraméterekben, posztkondicionálás hatására a microcirculatiót jellemző áramlási görbék karaktere megváltozott, az áramlás hyperaemiával stabilizálódott. A gyulladásos válasz szignifikáns mértékben csökkent (TNF-α, szabadgyök-szintek) a posztkondicionált csoportban. A posztkondicionálás a reperfusiós syndroma részjelenségeként megjelenő távoli szervhatásokat (vese, tüdő) szöveti és laboratóriumi paraméterek tekintetében egyaránt csökkentette. Következtetés: A posztkondicionálás alkalmas módszernek tűnik a hosszú idejű, alsó végtagi keringésleállások okozta szervkárosodások enyhítésére érsebészeti műtétek során.