Search Results

You are looking at 1 - 9 of 9 items for

  • Author or Editor: Gábor Méhes x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Absztrakt

A glialis eredetű daganatok hatékony kezeléséhez egyre gyakrabban szükséges a diagnosztikus célból vett daganatszövet molekuláris patológiai vizsgálata. A jelen közleményben a szerzők irodalmi adatokra támaszkodva foglalják össze a malignus glialis daganatok biológiai sajátságait és az innen levezethető prediktív biológiai markerek jelentőségét. Napjainkra három területen történt jelentősebb előrelépés. (i) A glioblastoma kezelésében igen hatásosnak bizonyult temozolomide (Temodal) effektivitása az O6-metilguanin-DNS-metiltranszferáz (MGMT) gén promoterének metilációjától függ. Az MGMT metilációjának meghatározása a daganatszövetből metiláció-specifikus PCR (MSP) segítségével a kezelés sikerét vetíti előre. (ii) Az EGFR-alapú célzott terápiák hatása az EGF-receptor expressziójának ill. a gén amplifikációjának függvénye. Az EGFR-expresszió arányos a gén amplifikációjával és korrelál a tumorok gradusával. Az amplifikáció mértéke szabja meg a mutáns receptorfehérje (EGFRvIII) megjelenését is. Az EGFR genetikai hátterének tisztázására FISH-vizsgálat végzése ajánlható. (iii) Elsősorban az oligodendroglialis daganatok kezelésénél érdekes az 1p és a 19q kromoszomális régiók vizsgálata. A kombinált, ún. PCV terápia azokban a daganatokban hatásos, melyekben 1p- és 19q-deléció észlelhető; a meghatározó a rövid kar vesztése. A bizonyíthatóan hiteles prediktív markerek meghatározása – a betegek érdekében csakúgy, mint a kezelés racionális finanszírozása szempontjából – egyaránt elengedhetetlennek tűnik. A módszerek anyag- és forrásigénye miatt javasolható, hogy a prediktív neuro-onkológiai diagnosztika patológiai centrumokba összpontosítva történjék. A szerzők a rutin szövettani diagnosztika elemeinek (morfológia, fehérjeexpresszió, génszintű vizsgálatok) egymásra épülését propagálják.

Restricted access

A formalint, azaz a formaldehid telített vizes oldatát szinte valamennyi egészségügyi intézményben nagy mennyiségben használják hígított formában emberi szövetminták fixálása céljából. A fixálási eljárás lényegében változatlan formában maradt fenn a fixálószer 120 évvel ezelőtti felfedezése óta. Az alapvető hisztológiai technikák mellett folyamatosan nő a klinikai igény, hogy a szövetek szinte valamennyi biológiai alkotója molekuláris szinten is megvizsgálható legyen. A mára magától értetődő DNS-izolálás és DNS-mutáció-vizsgálatok sikere nagyrészt a minta megfelelő előkészítésén múlik. A modern patológiai diagnosztikai eljárások a fixálás folyamatának szigorú ellenőrzését és magának a formalinoldat aktuális összetételének ismeretét is megkívánják. Orv. Hetil., 2014, 155(14), 550–553.

Restricted access

A csontvelőben található polyclonalis mesenchymalis sejtek növekedési faktorok, citokinek, extracelluláris mátrix termelésével, adhéziós molekulák expressziójával, a kalciumion- és oxigénkoncentráció szabályozásával egy olyan funkcionális mikrokörnyezetet hoznak létre, amely aktívan részt vesz a haemopoesis fenntartásában. Számos gyulladásos és neoplasticus folyamat során jöhet létre kóros kölcsönhatás a haemopoeticus progenitor sejtek és a csontvelői stroma között. Ennek hatására sokszor a stroma aktivációja, expansiója és a mesenchymalis sejtek által termelt reticulin- és kollagénrostok akkumulációja figyelhető meg. Az így kialakult myelofibrosis számos, csontvelőt érintő elváltozás kísérő jelensége lehet, megítélése azonban kórképről kórképre eltérő. Jelen összefoglalás célja a normális és kóros csontvelői mesenchymalis környezet bemutatása, a myelofibrosis kimutatásának szemléltetése. Tanulmányukban a szerzők részletesen jellemzik a myelofibrosis szerepét myeloproliferativ neoplasiákban, myelodysplasiás szindrómákban, illetve kitérnek a rostszaporulat jelentőségére egyéb neoplasticus folyamatokban. Orv. Hetil., 2014, 155(10), 367–375.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: László Bidiga, László Asztalos, Zoltán Fülep, Béla Fülesdi, and Gábor Méhes

A H1N1-influenzavírus-fertőzéssel kapcsolatban a legsúlyosabb szövődményként a víruspneumoniát, illetve az ehhez társuló másodlagos fertőzéseket szokás emlegetni. A fatális kimenetelű esetekben a halált progresszív légzési elégtelenség okozza. Egyes, laboratóriumban igazolt H1N1-fertőzött esetekben ugyanakkor nem lehet egyértelműen tüdőgyulladást megállapítani, ilyenkor az amúgy elesett beteg kórlefolyásában a H1N1-fertőzés szerepe is tisztázatlan marad. Ismertetőnkben egy súlyos, veseelégtelenség miatt kezelés alatt álló beteg H1N1-fertőzés asszociált, szervülő pneumoniáját mutatjuk be, mely típusosnak tartható. A vírusfertőzés szövődményeinek igazolása nélkül a járvány epidemológiai és halálozási kimutatásai is torzulhatnak.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Egyes felmérések szerint Hashimoto-thyreoiditises érintettség esetén a papillaris pajzsmirigy-carcinoma gyakoribb, stádiuma pedig kevésbé előrehaladott, mint Hashimoto-thyreoiditis nélkül. Kutatásunkban a két betegség összefüggéseit vizsgáltuk az északkelet-magyarországi régióban. Betegek és módszer: Vizsgálatunk során a 2007 és 2012 között a Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Sebészeti Intézetben operált 230 papillaris pajzsmirigy-carcinomás beteg adatait elemeztük. Vizsgált paramétereink a nem, életkor, szövettani típus, multifokalitás és stádium voltak. Eredmények: Eseteink között 40 (17,4%) Hashimoto-thyreoiditises (4 férfi, 36 nő) és 190 (82,6%) Hashimoto-thyreoiditis nélküli papillaris pajzsmirigy-carcinomás (44 férfi, 146 nő) szerepelt. A papillaris carcinoma lényegesen gyakrabban bizonyult multifokálisnak Hashimoto-thyreoiditisben (16/40; 40,0%), mint nélküle (45/190; 23,7%; p = 0,034). A papillaris carcinoma ugyanakkor szignifikánsan ritkábban érintette a nyirokcsomókat HT-vel társult esetekben (4 pN1 [36,4%]; 7 pN0 [63,6%]), mint HT nélkül (34 pN1 [82,9%]; 7 pN0 [17,1%]; p = 0,002). Következtetés: A gyakori előfordulás és a mindkét betegség fennállta esetén gyakoribb multifokális daganatképződés arra utal, hogy a Hashimoto-thyreoiditis hajlamosít papillaris pajzsmirigy-carcinoma kialakulására, azonban ennek a kapcsolatnak a biológiai háttere egyelőre nem tisztázott. Orv. Hetil., 2017, 158(5), 178–182.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Irsai, Tatjana Tampu-Kiss, Balázs Dezső, Zsófia Miltényi, Árpád Illés, and Gábor Méhes

A daganat terjedésével járó helyi tünetek és a kemoterápia mellékhatásai gyakran elfedik a cytomegalovirus-fertőzés következtében létrejött elváltozásokat malignus betegségben szenvedőknél. A cytomegalovirus-fertőzés manifesztációinak spektruma igen változatos, halálos kimenetel is előfordulhat az érintett szervek elégtelenségének következtében. Jelen összefoglalóban a szerzők egy 29 éves nőbeteg esetét ismertetik, aki polikemoterápiában és autológ csontvelő-transzplantációban részesült klasszikus Hodgkin-lymphoma diagnózisa után. Az intenzív kezelés ellenére csak részleges terápiás választ sikerült elérni, és a tumor a beteg halálához vezetett. A kórbonctani vizsgálat regresszív máj- és lépmanifesztáció mellett a parenchymás szövetekben (tüdő, vesék, vékonybél, máj, pancreas, ovariumok) kiterjedt cytomegalovirus-fertőzés jellegzetes képét mutatta. Az ovariumok kétoldali megnagyobbodását a subepithelialis kéregállományban jelentkező, részben nekrotizáló óriássejtes proliferáció okozta, amely CD30-negativitás, illetve cytomegalovirusantigén-pozitivitás kapcsán florid cytomegalovirus oophoritis diagnózisához vezetett. A számos szervben észlelt cytopathiás elváltozás mellett a lépben, a májban és a csontvelőben jelentős haemophagocytosisra is fény derült. Az aktív cytomegalovirus-fertőzésnek tehát döntő szerepe lehet az immunszupprimált onkohematológiai betegekben kialakuló többszervi elégtelenségben. A kórboncolás a vírusfertőzés tényét, annak aktivitását és az antivirális terápia hatásosságát is igazolhatja. Orv. Hetil., 2012, 153, 751–755.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Judit Bedekovics, László Rejtő, Béla Telek, Miklós Udvardy, Anikó Újfalusi, Éva Oláh, Zsuzsa Hevessy, János Kappelmayer, Béla Kajtár, and Gábor Méhes

A nucleophosmin gén (NPM1) 12-es exonjának mutációja, jelenlegi ismereteink szerint, a leggyakoribb genetikai eltérés akut myeloid leukaemiában. Az eddigi beszámolók alapján kimutatásával a betegség sajátos biológiájú és kedvező lefolyású formája határozható meg, amely a leukaemiák WHO-osztályozásában 2008-tól külön csoportként kerül említésre. A mutáció hatására megváltozik a kódolt fehérje sejten belüli eloszlása, és az NPM fehérje a sejtmag helyett a citoplazmában halmozódik fel (NPMc+). Ez a jelenség, amely a kizárólag mutáns géntermék kapcsán figyelhető meg, szövettani vizsgálat keretében immunhisztokémiával is kimutatható. Jelen tanulmányunkban hazai körülmények között először vizsgáltuk az NPM-mutáció előfordulását felnőttkori AML-ben immunhisztokémia módszerével. A 2005 és 2008 között diagnosztizált összesen 41 eset részletes kiértékelése során 6 esetben (14,6%) észleltünk citoplazmikus reakciót, valamennyi de novo jelentkező és jellegzetes citogenetikai eltérést nem mutató AML-esetek közül került ki (6/23, 26,1%), egy kivételével nőbetegekben. A blasztsejtek alacsony CD34-, c-kit- és HLA-DR-expressziója alapján a NPMc+ AML a nem érintett esetektől jól elkülöníthetőnek bizonyult, ezek a markáns jellegzetességek az eddig közölt külföldi adatokkal teljes mértékben megegyeznek. Tapasztalataink alapján az NPM-mutáció immunhisztokémiai vizsgálata egyszerűen beépíthető a hétköznapi hematológiai diagnosztikai gyakorlatba.

Restricted access

SARS-CoV-2-fehérjék kimutatása immunhisztokémiai módszerrel emberi szövetekben.

Patológiai körvizsgálat

Detection of SARS-CoV-2 proteins by immunohistochemistry in human tissues.

Pathology collaborative analysis
Orvosi Hetilap
Authors: Adrián Pesti, Csaba Gyömörei, Péter Juhász, Endre Kálmán, András Kiss, Levente Kuthi, Gábor Lotz, Gábor Méhes, Zsuzsa Schaff, and László Tiszlavicz

Bevezetés: A SARS-CoV-2 (súlyos akut légzőszervi szindrómát előidéző koronavírus) okozta COVID–19 világszerte sajnálatosan nagy halálozással jár. A fertőzés kimutatása elsősorban polimeráz-láncreakcióval (PCR) történik élőben vagy a halál után, amely azonban nem ad információt arról, hogy a vírus mely sejtekben, szövetekben van jelen. A SARS-CoV-2 tüske- és nukleokapszid-proteinjeinek, valamint a vírus-ribonukleinsavnak (RNS) az in situ kimutatása igazolhatja a vírus jelenlétét, valamint adatot szolgáltathat annak direkt vagy indirekt sejtpusztulást okozó mechanizmusáról. Jelenleg számos SARS-CoV-2-tüske- és -nukleokapszid fehérjeellenes antitest van kereskedelmi forgalomban, melyek eltérő eredménnyel képesek a megfelelő antigének kimutatására. Célkitűzés: A jelen munka célja a megfelelő, megbízhatóan működő antitest kiválasztása volt. Módszer: COVID–19-ben elhunyt 3 egyén formalinfixált, paraffinba ágyazott, SARS-CoV-2-PCR-pozitív tüdejének anyagai, valamint fertőzött placenta anonim módon jelölt mintái kerültek vizsgálatra, megfelelő negatív kontrollal. Az immunhisztokémiai reakciók intenzitását és specificitását hasonlították össze négy hazai orvostudományi egyetemi patológiai intézet részvételével, különböző antitesteket és hígításokat alkalmazva. Az elvégzett immunhisztokémiai reakciók szkennelt, kódolt metszeteken kerültek értékelésre, majd az eredmények összesítése után statisztikai elemzésre. Eredmények: A vizsgálatok alapján meghatározhatók voltak azon antitestek, amelyek a jelölt hígításban és módszerrel megfelelő intenzitású, megbízható eredményt adtak. Következtetés: A vizsgálat alapot ad arra, hogy a SARS-CoV-2 egyes komponensei biopsziás/sebészi anyagban és az elhunytak szöveteiben nagy pontossággal és reprodukálható módon kimutathatók legyenek a COVID–19-ben megbetegedett, elhunyt egyének élőben vagy halál után eltávolított szöveteiben, sejtjeiben. Orv Hetil. 2022; 163(25): 975–983.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Béla Kajtár, Pál Jáksó, László Kereskai, Ágnes Lacza, Gábor Méhes, Mária Bodnár, Péter Dombi J., Zoltán Gasztonyi, Miklós Egyed, János Iványi, Gábor Kovács, Éva Marton, Aranka Palaczki, Sándor Petz, Péter Tóth, Erzsébet Sziládi, Hajna Losonczy, and László Pajor

Bevezetés: Az utóbbi években felfedezett számos új prognosztikai faktor segítséget nyújthat a várható túlélés meghatározásához krónikus lymphocytás leukémia esetében. Célok: Jelen tanulmány célja e prognosztikai faktorok gyakoriságának, valamint egymással való összefüggésének meghatározása volt 419 beteg mintáin. Módszerek: 160 esetben végezték el az immunglobulin-nehézláncgén mutációs vizsgálatát. Eredmények: Az esetek 62%-ában nem mutált immunglobulin gént találtak, a nehézlánc géncsaládok használata különbözött a mutációs státusz függvényében. A CD38 expresszió 78%-os konkordanciát mutatott a mutációs státusszal, a ZAP-70-expresszió tekintetében korrelációt nem figyeltek meg. Citogenetikai abnormalitást 76%-ban láttak, a leggyakoribb eltérések a del(13q) (57%), a 12-es triszómia (15%), a del(11q) (12%) és a del(17p) (6%) voltak. A del(11q)-t hordozó esetek 95%-a nem mutált, az egyedül del(13q)-t hordozó esetek 74%-a mutált IgH-gént tartalmazott. Következtetések: A vizsgált paraméterek nem függetlenek egymástól, ezért alkalmazásuk a klinikai gyakorlatban gondos tervezést igényel.

Restricted access