Search Results

Az elmúlt évek nagy felületű régészeti ásatásai a leletanyag és a régészeti megfigyelések ugrásszerű gyarapodását eredményezték. A nagy mennyiségű új információ lehetővé tette tágabb környezetrégészeti összefüggések felismerését. Tanulmányunkban a Balaton déli parti területeinek és a Dunakanyar városainak régészeti adataira támaszkodva rekonstruálunk bizonyos környezeti és településtörténeti változásokat a 13–18. század közötti időszakban. Az éghajlati változásokra a Balaton-parti és a Duna menti települések hasonlóan, de időbeli eltolódással reagáltak. A hidroklimatikus változások a vízparti települések helyszínében, szerkezetében elmozdulást eredményeztek, amely a Balaton-part esetében horizontális, a vizsgált Duna menti településeken vertikális jellegű volt.

A felső-Tisza-vidéki Polgár-szigeten a késő neolitikumban kialakult településhálózatot vizsgáljuk a jelen tanulmány keretein belül. Ehhez kapcsolódóan Polgár-Csőszhalom környezetében végzett, több évig tartó geomágneses munkák eredményét mutatjuk be. Ez alapján a Csőszhalom és a körülötte található horizontális település együttesen 67,5 hektár nagyságúnak határozható meg.

A Kárpát-medence központi területén a középső bronzkorban (ca. 2000/1900–1500/1450 cal BC) virágzó nagy kulturális egységet — az azonos kerámiastílus alapján — Vatya-kultúrának nevezzük. A kultúra ún. erődített, több rétegű tell-településekből, változó méretű és jellegű nyíltszíni telepekből álló településhálózatot hozott létre, mely talajtani és földtani képződmények egyaránt értékes elemei kulturális és természeti örökségünknek. Az összefoglaló néven „földvárnak” is nevezett lelőhelyek talajtani és környezettörténeti jelentősége abban áll, hogy eltemetett talajokat, illetve az emberi megtelepedés eredményeképpen létrejött és módosult antropogén üledékrétegeket rejtenek.

Ezek vizsgálatával olyan talaj- és üledéktani adatokhoz juthatunk, amelyek környezettörténeti, illetve az emberi környezetalakítással kapcsolatos következtetéseknek nyitnak teret.

A Kiskunsági homokhát, a Pesti hordalékkúp-síkság, illetve a Pilis–Alpári homokhát találkozásánál az ócsai Turjánvidék szomszédságában elterülő „Kakucs–Turján mögött” lelőhely — a korábban végzett geofizikai felmérés és régészeti terepbejárás alapján — a Vatya-kultúra egyik jellegzetes települése.

A területen a sekélyföldtani fúrások eszközének segítségével alkalom nyílt arra, hogy feltérképezzük a bronzkori település talajtani, illetve sekélyföldtani viszonyait. Ennek érdekében egy olyan nagyfelbontású és célzott fúrási tervet hoztunk létre, amely amellett, hogy alkalmas a terület részletes és pontos talajtani, üledéktani és rétegtani viszonyainak feltérképezésére, segíti a régészeti lelőhely fejlődéstörténetének, illetve tafonómiájának megértését is.

A nagyfelbontású térképező fúrással, helyszíni és laboratóriumi talajvizsgálatot követően meghatároztuk és leírtuk a lelőhely recens talajtakaróját, amely egy homokon fejlődött csernozjom talaj tulajdonságait mutatta. A lelőhely megközelítőleg 100 méteres átmérőjét az északidéli és a keletnyugati irányokban kialakított, egyenként 10–10 darab felvételi ponttal jellemzett fúrássorozat írja le. Ez alapján világossá vált, hogy a lelőhely egy egykori vízjárta, fluvioeolikus és alluviális üledékek mozaikjából kiemelkedő homokos löszháton helyezkedik el.

Ezen túlmenően, a fedő talajképződmény alatt meghatároztuk az antropogén hatásra fejlődött és módosult talajok, valamint üledékek vertikális és horizontális kiterjedését. Ennek keretében vizsgáltuk a hármas tagolású lelőhely kerítőárkainak betöltését, illetve az épületobjektumok által megjelenített megtelepedési és pusztulási rétegeket.

Az épületobjektumokat átvágó fúrássorozatok során meghatározott antropogén üledékrétegek (kultúrrétegek) az egykori megtelepedés, a helyben lakásból származó antropogén anyagfelhalmozódás, valamint a későbbi, a lelőhelyet lezáró pusztulási rétegek egymáshoz viszonyított helyzetére utal. A pusztulási rétegként megha-tározott K₁ réteg magas patics- és faszéntartalmával ellentétben az alatt elhelyezkedő — mindenvalószínűség szerint az eredeti megtelepedési szintet megjelenítő — K₂ réteg kevesebb antropogén szemcsét tartalmazott.

A nagyfelbontású térképező fúrással végzett felmérés alapján sikerült megraj-zolni egy homok textúrájú talajtani környezetben elhelyezkedő és ebben fejlődő, majd pusztuló lelőhely rétegtani viszonyait, illetve lehetséges fejlődéstörténetét.

A középső bronzkori (ca. 2000/1900—1500/1450 cal BC) Vatya-kultúra erődített, több rétegű tell-településekből, változó méretű és jellegű nyíltszíni telepekből álló településhálózatainak talajtani és földtani képződményei egyaránt értékes elemei kulturális és természeti örökségünknek. Az ún. „földvár“ talajtani és környezettörténeti jelentősége abban áll, hogy eltemetett talajokat, illetve az emberi megtelepedés eredményeképpen létrejött és módosult antropogén üledékrétegeket rejtenek. Ezek vizsgálata környezettörténeti, illetve az emberi környezetalakítással kapcsolatos következtetéseknek nyitnak teret.

„Kakucs—Turján mögött“ lelőhely a Kiskunsági-homokhát, a Pesti hordalékkúp-síkság, illetve a Pilis—Alpári-homokhát találkozásánál fekszik, közvetlenül az ócsai Turjánvidék szomszédságában. A térképező talajtani fúrás eszközének alkalmazásával lehetőségünk nyílt arra, hogy feltérképezzük a bronzkori település talajtani, illetve sekélyföldtani viszonyait. Ennek érdekében egy olyan nagyfelbontású és célzott fúrási tervet dolgoztunk ki, amely amellett, hogy alkalmas a terület részletes és pontos talajtani, üledéktani és rétegtani viszonyainak feltérképezésére, segíti a régészeti lelőhely fejlődéstörténetének, illetve tafonómiájának megértését is.

A nagyfelbontású térképező fúrással, helyszíni talajvizsgálati módszerekkel, valamint alapvető laboratóriumi mérések elvégzésével meghatároztuk és leírtuk a lelőhelynek a fedő talajképződmény alatti antropogén hatásra kifejlődött és módosult talajainak, valamint üledékeinek vertikális és horizontális kiterjedését. Ennek keretében vizsgáltuk a hármas tagolású lelőhely kerítőárkainak betöltését. Eredményeink arra utalnak, hogy a közel 4–4,5 méteres mélységű egykori árkok a korabeli felszíni talajtakaróra jellemző nagyobb humusz és szerves anyag tartalmú rétegekkel töltődtek fel. Emellett, olyan — a fokozatos betöltődés morfológiai jegyeiként meghatározott — (mikro)rétegeket is sikerült felismerni a bolygatatlan fúrómagokban, amelyek a vízzel időszakosan feltöltődött árkokban rakódhattak le.

A nagyfelbontású térképező fúrással végzett felmérés alapján sikerült megrajzolni egy homok textúrájú talajtani környezetben elhelyezkedő és ebben fejlődő, majd pusztuló lelőhely rétegtani viszonyait, illetve lehetséges fejlődéstörténetét.

A Kiskunsági homokhát, a Pesti hordalékkúp-síkság, illetve a Pilis—Alpári homokhát találkozásánál az ócsai Turjánvidék szomszédságában található Kakucs—Turján mögött lelőhely a Kárpát-medence középső bronzkorában (ca. 2000/1900–1500/1450 cal BC) a Vatya-kultúra népességének egyik jellegzetes települése volt.

A területen több talajtani módszer együttes alkalmazásával lehetőség nyílt arra, hogy feltérképezzük a bronzkori település talajtani, sekélyföldtani viszonyait, illetve a régészeti lelőhely fejlődéstörténetének, tafonómiájának egyes részleteit rekonstruáljuk.

A talajtani térképező fúrások eszközének segítségével a fedő talajképződmény alatt meghatároztuk az antropogén hatásra fejlődött és módosult talajok, valamint üledékek vertikális és horizontális kiterjedését. Ennek keretében nem csak a hármas tagolású lelőhely kerítőárkainak betöltését, hanem az épületobjektumok által megjelenített megtelepedési és pusztulási rétegeket is vizsgáltuk. A pusztulási rétegként meghatározott K₁ réteg magas patics- és faszéntartalmával ellentétben az alatt elhelyezkedő — minden valószínűség szerint az eredeti megtelepedési szintet megjelenítő — K₂ réteg kevesebb antropogén szemcsét tartalmazott.

Kakucs—Turján mögött bronzkori lelőhelyen végzett régészeti talaj mikromorfológiai megfigyelések arra utalnak, hogy a K1 rétegben régészeti módszerekkel meghatározott két feltételezett padló szint közül egyik sem in situ helyzetű. Bár mindkét esetben megfigyelhetők padlótöredék-darabok, ezek nagy valószínűséggel áthalmozott formában vannak jelen. Ezt támasztja alá a T4-es vékonycsiszolati mintában az égetetlen padló töredékek jelenléte, amelyek tetején égetetlen talajos jellegű betöltés és égett patics található (T3). A patics körül nincs nyoma égésnek, így az is áthalmozott anyag. A korábban padlóként meghatározott rétegtani egységek (T6 ‘c’ és T7 ‘a’) ugyancsak nem in situ, hanem áthalmozott anyagként definiálhatóak. A megfigyelések arra utalnak, hogy legalább kétféle padló típussal számolhatunk a lelőhelyen. Az egyik egy igen finom szerkezetű, kifejezetten meszes, a másik pedig homokos vályog alapanyagú. Ebből az anyaghasználat, építéstechnika, ezzel együtt pedig esetlegesen a helyhasználat különbözőségére következtethetünk.

Az antropogén eredetű összetevők aránya alacsony. Talán ez is annak a jele, hogy nem egy in situ házzal/épülettel, hanem annak áthalmozott maradványaival van dolgunk. Az antropogén eredetű mikro-maradványok a mindennapi élethez kapcsolhatók (pl. hamu, faszén — égetés; csont — élelem, ételkészítés; kerámia — tárolás, fazekasság). Az elemzett vékonycsiszolatok az anyagok folyamatos áthalmozását mutatják, ami intenzív emberi jelenlétre utal.

A vékonycsiszolatokban megfigyelt, a telepen zajló anyagmozgatás, áthalmozás mértékével kapcsolatban általánosítani nem lehet. A mintázott profil azonban jól mutatja a szándékos anyagmozgatást, áthalmozást, mely a mintázás helyén sem egyszeri esemény. A padlók esetében régészetileg is bizonytalan interpretációt („feltételezett padló”) szándékoztunk megerősíteni vagy elvetni. A terepi megfigyelések szerint valószínűsíthető volt a mintázott helyen padlók megléte, melyek nem őrződtek meg minden kétséget kizáróan. A vékonycsiszolatok megfigyelései igazolták a padlók (pontosabban padló alapanyagok) meglétét, hisz valóban padló anyag került lerakásra, de ezek vélhetően nem elsődleges, azaz kialakításuk pozíciójában voltak jelen. „Bolygatatlan” padló töredéket csupán a T2-es mintában találtunk. Bár mintázáskor itt nem rögzítettük padló jelenlétét, mind az ásatási dokumentáció mind pedig a mikroszkópos megfigyelés azt mutatja, hogy in situ padlót találtunk.

A homokos/homokos vályog szerkezetnek köszönhetően a szerves (növényi) anyagok megőrződése igen rossz. Gyakorlatilag nincsenek jelen a mintákban, így ezekkel kapcsoltban nem állt módunkban megfigyeléseket tenni.

Az intenzív emberi jelenlét az egész lelőhelyen megfigyelhető, melyet a fúrások során tapasztalt változó vastagságú kultúrréteg is mutat. A telep egyes részein anyagok halmozódtak fel, kerültek lerakásra, míg máshol ilyen jellegű tevékenység nem figyelhető meg, sekélyebb üledékréteget hátrahagyva.

Mind a talajfúrások, mind pedig a vékonycsiszolatok elemzése alapján a lelőhelyképződés a következőképen vázolható:

1. Eredeti természeti környezet

2. Emberi megtelepedés

3. Az eredeti/eltemetett talaj felszínének modifikációja, mely nem drasztikus, hanem folyamatos.

4. Folyamatos emberi behatás (házak építése, mindennapi tevékenység következtében kialakuló anyagok felhalmozódása (kerámia, patics, csont, hamu stb.), anyagok áthalmozása).

5. Telep el/felhagyása, a telep pusztulása, eltemetődése

6. Recens talajfejlődés