Search Results

This article aims to reconsider the controversial issue of the lawfulness of unauthorised humanitarian intervention. After providing a definition of humanitarian intervention and outlining its legality under contemporary international law, it examines the most common arguments raised in the literature for the purpose of justifying unilateral humanitarian intervention. The analysis covers such topics as the powers of the UN General Assembly to pass resolutions on the use of force, the theories on implicit or ex post facto authorisations by the Security Council, the text of the UN Charter, customary international law, as well as an alleged conflict of peremptory norms of international law.

The necessity and usefulness of a thorough examination of the legality of humanitarian intervention under traditional international law is obvious. Following the analysis of customary law, the teachings of contemporary international lawyers, the relevant treaty stipulations, the doctrine of bellum iustum, the general principles of international law, and the ius ad bellumone may come to realize that a definitive conclusion on the issue simply cannot be derived, as both proand contraviews are verifiable, but neither is absolutely correct.

The declared objective of recent efforts to reform the Security Council is to increase effectiveness. A careful investigation applying certain theses of organization theory, however, reveals that neither the prevailing structure nor the working methods of the Council unavoidably hamper the achievement of organizational goals; therefore, arguments pertaining to the issue of effectiveness do not necessarily justify reform proposals. A similar conclusion can be reached by examining other possible causes of reform, namely the fundamental change of organizational environment, power struggles between various principal organs of the United Nations, and some harshly criticized features of the Council itself. It seems that the necessity of reform is rooted in various individual and highly subjective interests of member states rather than objective circumstances, and the organization has no other option, but to fulfill their demands in order to secure its own survival.

Összefoglaló. A szerzők ismertetik vizsgálataik eredményeit, melyeket a közelmúltban az in vitro fertilizációs kezelésben részesülő betegeikben a tüszőfolyadék biomarkereinek analízisével értek el. A vizsgálatok célja annak feltárása volt, hogy az in vitro fertilizációs eljárás során a petesejtek aspirációjakor nyert tüszőfolyadék-biomarkerek lokális/ovarialis vagy szisztémás eredetűek, és milyen összefüggést mutatnak az in vitro fertilizáció eredményességét jelző paraméterekkel. Megerősítettük, hogy az autokrin/parakrin szerotoninrendszer már a fejlődés legkorábbi időszakában is működőképes, és mind az anyai szérum, mind a tüszőfolyadék szerotoninszintje szignifikáns pozitív összefüggést mutatott az érett petesejtek számával és a klinikai terhességgel (β = 0,447, p = 0,015, illetve β = 0,443, p = 0,016). Az agyi eredetű neurotrofikus faktor (BDNF) esetében ilyen kapcsolat nem volt igazolható, de a tüszőfolyadék BDNF- és szerotoninszintjei közötti pozitív korreláció (r = 0,377, p = 0,040) azt mutatja, hogy a két neurohormon ’feed-forward’ (előrecsatoló ) szabályozása ovarialis szinten is működik. A hypothalamicus kisspeptin esetében csupán a posztstimulációs anyai szérumhormonszint befolyásolta az érett petesejtek számát (β = 0,398, p = 0,029). A triptofán–kinurenin–szerotonin rendszer elemzése azt mutatta, hogy kedvezőbb in vitro fertilizációs kimenetel várható, ha a szerotonin–kinurenin egyensúly a szerotonin javára tolódik el. Az oxidatívstressz-markerek közül vizsgálták a DNS-károsodás biomarkerét, a 8-hidroxi-2’-deoxiguanozin és a totális antioxidáns-kapacitás szérum- és tüszőfolyadékszintjeit, és megállapították, hogy mindkét marker kedvezőtlenül befolyásolja az életképes embriók számát (r = 0,302, p = 0,027 és r = 0,268, p = 0,039). A protektív hatású szirtuinok – nikotinamid-adenin-dinukleotid-függő hiszton-deacetiláz fehérjék – közül a vizsgált szirtuin-1 és szirtuin-6 a szérumszintektől függetlenül kimutatható a tüszőfolyadékban. Szignifikáns pozitív korreláció van a tüszőfolyadék-szirtuin-6 és az érettpetesejt-szám (F = 6,609, p = 0,016), valamint a szérum-szirtuin-1 (F = 10,008, p = 0,005) és a szérum-szirtuin-6 (F = 5,268, p = 0,031) és a klinikai terhesség gyakorisága között. Eredményeink alapján megállapítható, hogy a tüszőfolyadék biomarkereinek vizsgálata javíthatja az in vitro fertilizáció kimenetelének megítélését. Orv Hetil. 2021; 162(14): 523–529.

Summary. This article outlines the result of recent studies on several follicular fluid biomarkers in patients undergoing in vitro fertilization. The aim of these studies was to investigate whether 1) the follicular fluid biomarkers in question are produced locally by the ovaries or they originate from the circulating plasma, 2) and to establish their association with parameters of in vitro fertilization outcome. It was confirmed that the autocrine/paracrine serotonin system is functional already at the earliest stage of development and both maternal serum and follicular fluid serotonin levels were positively related to the number of mature oocytes (β = 0.447, p = 0.015 and β = 0.443, p = 0.016, respectively) and clinical pregnancy (β = 1.028, p = 0.047). Such associations for brain-derived neurotrophic factor (BDNF) could not be found, but BDNF and serotonin in the follicular fluid were closely related (r = 0.377, p<0.040) suggesting that the feed-forward regulation of these neurohormones is activated at ovarian level. The hypothalamic kisspeptin in the post-stimulation maternal serum also increased the number of mature oocytes (β = 0.398, p = 0.029). Analysis of the tryptophan–kynurenine–serotonin system showed a more favourable in vitro fertilization outcome when the serotonin–kynurenine balance was shifted and serotonin predominated over kynurenine. The oxidative stress markers, 8-hydroxy-2’-deoxyguanosine, an indicator of DNA damage and the total antioxidant capacity in follicular fluid and maternal serum had negative impact on the number of viable embryos (r = 0.302, p = 0.027 and r = 0.268, p = 0.039), respectively. The protective sirtuins – the nicotinamide adenine dinucleotide-dependent histone deacetylase proteins – could be detected in follicular fluid irrespective of their maternal serum levels. Significant positive relationship was demonstrated between follicular fluid sirtuin 6 and mature oocytes (F = 6.609, p = 0.016) as well as between serum sirtuin 1 (F = 10.008, p = 0.005) and serum sirtuin 6 (F = 5.268, p = 0.031) and the rate of clinical pregnancy, respectively. On the basis of these results, it can be concluded that measuring several follicular fluid biomarkers may improve the prediction of the outcome of in vitro fertilization. Orv Hetil. 2021; 162(14): 523–529.

A beteg nyolc hónapos életkorban került vizsgálatra pár napja észlelt étvágytalanság és mérsékelt elesettség miatt. Laboratóriumi eredményei súlyos hypokalaemiát, hyponatraemiát és hypochloraemiás alkalosist mutattak. Mivel az alacsony szérumelektrolit-értékeknek megfelelően alacsony vizeletelektrolit-ürítés és emelkedett renin-, aldoszteronszint volt észlelhető, az állapot pszeudo-Bartter-szindrómának felelt meg. Felvetődött a mucoviscidosis diagnózisa, ezt az emelkedett verejtékkloridszint igazolta. A cisztás fibrosis transzmembrán regulátor gén 27 exonjának szekvenálása során a szerzők két, ritkán előforduló mutációt detektáltak kevert heterozigóta formában, az egyik a 10. exonban talált C1529G-, a másik a 20. exonban azonosított G3978A-mutáció. Ezek a cserék a mutáció helyén stopkodon létrejöttéhez vezetnek mindkét allélon (S466X és W1282X). A mutációk közül az első hordozását az egyébként tünetmentes anyában, az utóbbiét a szintén panaszmentes apában sikerült kimutatni. A gyermekben és az anyában a fentiek mellett a 17-es exonban még egy G3341A-mutációt is találtak, ami elméletileg R1070Q-aminosav-cserével is jár. A gyakorlatban azonban ez nem következhet be a gyermekben a C1529G-mutációval társuló stopkodon kialakulása miatt, így következménnyel sem kell számolni. Ezek az eltérések ΔF508-mutációval kombinálva eltérő súlyosságú tüneteket okoznak a különböző betegekben; együttes előfordulásukról azonban a szerzőknek nincs ismeretük. A beteg másfél éves nyomon követése során a kórlefolyás benignusnak tűnt.

Absztrakt

A közlemény célja a magyarországi multicentrikus, randomizált DCIS vizsgálat korai eredményeinek ismertetése. 2000 és 2007 között 278 DCIS miatt emlőmegtartó műtéttel kezelt beteget randomizáltunk a lokális recidíva szempontjából meghatározott rizikócsoportok szerinti besorolás után. Alacsony/közepes kockázat esetén (n=29) a betegek 50 Gy sugárkezelésben vagy szoros obszervációban részesültek. Magas kockázat mellett (n=235) 50 Gy vagy 50 Gy + 16 Gy tumorágy “boost” besugárzást adtunk. Igen magas kockázat (pozitív sebészi szél) esetén (n=14) a betegek emelt dózisú (50 Gy + 16 Gy “boost”) sugárkezelésen vagy reoperáción (reexcízió + sugárkezelés vagy masztektómia) estek át. Immunhisztokémiai (IHK) módszerrel vizsgáltuk a lehetséges molekuláris prognosztikai markerek (ER, PR, Her2, p53, Bcl-2 és Ki-67) expresszióját. A 36 hónapos medián követési idő alatt az alacsony/közepes és igen magas rizikójú betegcsoportokban daganatkiújulást nem észleltünk. A magas rizikójú betegcsoportban 4 (1,7%) lokális recidíva és 1 (0,4%) távoli áttét alakult ki, emlődaganatos haláleset nem volt. A magas rizikójú betegcsoportban a helyi daganatkiújulás 3 és 5 éves valószínűsége 1,1% és 3,1% volt. A pozitív IHK reakció a Her2 (38%), p53 (37%) és Ki-67 (44%) markereknél a nukleáris grade-del korrelált. Ezzel szemben az ER- (77%), PR- (67%) és Bcl-2- (64%) pozitivitás szignifikáns inverz összefüggésben volt a grade-del. Korai eredményeink alapján az emlő-DCIS kezelésében az emlőmegtartó műtét és posztoperatív sugárkezelés alkalmazásával a helyi daganatkiújulás éves aránya 1% alatt marad. A molekuláris prognosztikai faktorok IHK vizsgálata segíthet a DCIS biológiai heterogenitásának feltérképezésében.

A szerzők a szabadgyök-reakciók dinamikáját vizsgálják a transzplantált betegekben. A szervtranszplantáció előtt álló betegek szervezetében a kóros metabolizmus következtében szabadgyök-felszaporodás figyelhető meg, ezért antioxidáns-kapacitásuk csökken. Amennyiben a beültetett szerv megfelelően működik, a homeostasis szabadgyök-antioxidáns egyensúlya helyreáll. A korai posztoperatív időszakban kialakuló szövődmények (akut rejectio, infekció, akut tubularis necrosis, cholestasis) következtében a szabadgyök-reakciók száma szaporodik. A szerzők részletezik, hogy melyek azok a szabadgyök-folyamatokban részt vevő mediátorok (interleukin-6, C-reaktív protein, szérumamiloid-A, neopterin) és enzimek (dipeptidil-aminopeptidáz, glutation-S-transzferáz, mieloperoxidáz), amelyek változását érdemes vizsgálni a perioperatív szakban, mert jelzi a szabad gyökök felszaporodását. E paraméterek korai posztoperatív monitorozása alkalmas az akut rejectio előjelzésére, az antirejectiós terápia effektivitásának nyomon követésére. A legtöbb, általunk vizsgált paraméter mennyisége szignifikánsan növekszik akut rejectióban és infekcióban a kontrollhoz képest. Az immunrendszer aktiválódását igazolják, de differenciáldiagnózis felállítására nem alkalmasak. Ezek közül kivétel az interleukin-6 szintje, mert infekcióban szignifikánsan nagyobb értéket mértünk, mint akut rejectióban. A veseszövet-károsodás mértékének meghatározását vizeletenzim-meghatározással a beültetendő graftfunkció előjelzésére használtuk. A reaktív oxigén intermedierek károsító hatását a kóros mennyiségben felszabaduló máj- és vizeletenzimek (dipeptidil-aminopeptidáz, glutation-S-transzferáz) is alátámasztják. Megfelelő tesztek kiválasztásával monitorozni lehet a transzplantált betegek műtét utáni szabad gyökös státuszát, illetve antioxidáns szerek adagolásával csökkenteni és ellenőrizni lehet a reaktív oxigén-intermedierek kontrollálatlan felszaporodását.