Search Results

You are looking at 1 - 10 of 14 items for

  • Author or Editor: Gabriella Beko x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Az International Federation of Clinical Chemistry and Laboratory Medicine új, specifikus HbA1c-standardot állított elő. A jövőben a HbA1c-méréseket a laboratóriumok világszerte az International Federation of Clinical Chemistry and Laboratory Medicine módszere szerint standardizált tesztekkel végzik. A HbA1c mértékegysége is megváltozik az új referencia-módszer szerint. Hazai laboratóriumokban a bevezetés időpontja 2011. április 1. A megvalósítandó cél, hogy valamennyi laboratórium a standardizált módszert használja, a HbA1c-eredményeket mmol/mol egységben és az ebből visszaszámolt Diabetes Control and Complication Trial/National Glycohemoglobin Standardization Program szerinti százalékos értékben adja ki. A standardizáció eredményeként lehetővé válik a HbA1c-értékek széles körű összehasonlítása. Orv. Hetil., 2011, 152, 555–558.

Open access

Világszerte gyakori a szuboptimális D-vitamin-ellátottság. Cél: A szerzők egyéves időszakra vonatkozó retrospektív adatértékelésének a célja az volt, hogy jellemezzék a Semmelweis Egyetemen a járó vagy fekvő betegektől kért D-vitamin-szint-meghatározások eredménye alapján a súlyos (<15 ng/ml) és mérsékelt (15–30 ng/ml) D-vitamin-hiány gyakoriságát, illetve az ismételt mérések alapján a D-vitamin-szintek változását. Módszer és eredmények: Az elemzés során 5808 személy (3936 nő és 1872 férfi) esetében az átlagos D-vitamin-szint 25,5±10,9 ng/ml volt. A mérsékelt D-vitamin-hiány előfordulási gyakorisága a teljes populációban 72%, a súlyos D-vitamin-hiányé 12% volt. A referens tartományt meghaladó D-vitamin-szintet a betegek 0,8%-ában mértek. Az alacsony D-vitamin-szint tekintetében a női nem, az időskor, illetve a téli hónapok független kockázati tényezőnek bizonyultak. 1307 személynél ismételten sor került D-vitamin-szint meghatározásra. A második mérés kapcsán az átlagos D-vitamin-szint alacsonyabb volt (27,07±13,2 vs. 25,9±9,11 ng/ml, p <0,001). A súlyos és a közepes D-vitamin-hiány gyakorisága az ismételt mérés kapcsán is 8,1, illetve 71,5% volt. A súlyos D-vitamin-hiányban szenvedő 110 beteg ismételt vizsgálatakor csak 11 esetében normalizálódott a második alkalomra a D-vitamin-szint. Következtetések: Ezek az eredmények jelzik, hogy a súlyos, illetve a mérsékelt D-vitamin-hiány gyakori jelenség a Semmelweis Egyetemen kezelt betegek körében. Az ismételt D-vitamin-szint-mérések felvetik, hogy a D-vitamin-hiány korrekciójára alkalmazott szupplementáció hatékonysága elmarad az ideálistól. Orv. Hetil., 2011, 152, 1272–1277.

Open access

A SARS-CoV-2-járvány kihívásai és tapasztalatai a molekuláris diagnosztikában

Challenges and experiences of the SARS-CoV-2 pandemic in molecular diagnostics

Orvosi Hetilap
Authors: András Zóka, Bálint Tresó, and Gabriella Bekő

Összefoglaló. Bár a SARS-CoV-2-pandémia próbára tette a diagnosztikus kapacitásokat, számos hasznos tapasztalattal is szolgált, melyek alacsonyabb mintaszám mellett nem lettek volna levonhatók. Míg korábban a PCR-vizsgálatok jellemzően diagnosztikus, illetve kvantitatív követési célokat szolgáltak, a járvány során többségbe kerültek a szűrő- és (kezdetben) a felszabadító vizsgálatok. Jól követhető volt, hogy a tesztek piacra juttatásának erőltetett üteme sokszor nem tette lehetővé a teljesen kiforrott koncepciók létrehozását. Tekintettel arra, hogy a molekuláris diagnosztika során nem teljes vírusgenomokat, hanem célszakaszokat mutatunk ki, amelyek aránya a fertőzés egyes szakaszaiban nem feltétlenül állandó, egyre valószínűbb, hogy nem azonos célgének a legmegfelelőbbek diagnosztikus, szűrő- és felszabadító vizsgálatokhoz. A nagy mennyiségű, aspecifikusan végzett vizsgálat még kiváló fajlagosság mellett is a pozitív prediktív érték csökkenéséhez vezethet, amennyiben a fertőzés tényleges prevalenciája a vizsgálati csoportban alacsony. Munkánkban megkíséreljük irodalmi és saját adatok felhasználásával összefoglalni az elmúlt két év fontosabb diagnosztikus tapasztalatait a teljesség igénye nélkül. Orv Hetil. 2021; 162(52): 2071–2078.

Summary. Although the SARS-CoV-2 pandemic has been a great challenge for the diagnostic capacities, it also proved to be a unique source of experience. While previously PCR tests had overwhelmingly been used for targeted diagnostic and quantitative follow-up testing, screening and (initially) release tests became far more prevalent during the pandemic. It was well to be seen that the forced pace of bringing tests to market often gave way to not fully mature concepts. The PCR method is based on the detection of sequences, the proportions of which are likely to alter throughout the course of the disease. It is becoming increasingly clear that different target genes might be the best suitable for diagnostic, screening and release testing. Even with specific assays, an unprecedentedly high number of tests might result in the inflation of the positive predictive value, when the true prevalence of the infection remains very low among the tested individuals. Here we try to summarize some of the potentially most relevant diagnostic conclusions of the pandemic so far according to our own data and the literature. Orv Hetil. 2021; 162(52): 2071–2078.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tatjána Ábel, Anna Blázovics, Alexandra Wimmer, Gabriella Bekő, Balázs Gaál, Balázs Blazics, Mohamed Gamal Eldin, János †Fehér, and Gabriella Lengyel

A mérsékelt alkoholfogyasztás csökkenti a cardiovascularis halálozást az átlagpopulációban. Viszonylag kevés vizsgálat jelent meg a fehérbor inzulinérzékenységre gyakorolt hatásával kapcsolatban. Célkitűzés: A szerzők a kis mennyiségű Pintes fehérbor fogyasztásának inzulinérzékenységre és egyéb anyagcsere-paraméterekre gyakorolt hatását vizsgálták. Módszer: A prospektív vizsgálatban 18 metabolikus szindrómás beteg vett részt. A betegek négy héten át Pintes bort fogyasztottak. A borfogyasztás előtt, illetve után meghatározták a klinikai paramétereket. Eredmények: A HOMA-IR szignifikáns mértékű csökkenést mutatott a fehérbor fogyasztását követően (2,28±2,04 vs. 1,08±0,6; p = 0,002). Nem változott a szérum összes koleszterin, az LDL-koleszterin, a triglicerid és az éhomi plazma vércukor szintje sem. Következtetések: A fehérbor fogyasztása javította az inzulinérzékenység mértékét metabolikus szindrómás betegekben. Orv. Hetil., 2012, 153, 861–865.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Nyirády, Éva Sárdi, Gabriella Bekő, Miklós Szűcs, András Horváth, Edit Székely, Klára Szentmihályi, Imre Romics, and Anna Blázovics

Számos közlemény beszámol tumoros betegek életminőségének javítására alkalmazott étrend-kiegészítők hatásáról, de mindezek élettani vizsgálata szegényes. A cékla számos, a szervezetben lezajló biokémiai reakcióutat, enzim- és metabolitszintézist befolyásol. Módszer: A szerzők hormonrezisztens és metasztatikus prosztatarák miatt taxán-kemoterápiában részesülő betegek életminőségének javítása érdekében kereskedelmi forgalomból származó természetes céklakészítményt adtak egy hónapon át 2×10 g dózisban 24 (életkor: 68±8 év) betegnek, akik 3,6±2,8 éve jelentkeztek először panaszaikkal. A kezelést követően 18 fő esetében tudták az adatokat kiértékelni. A rutin laboratóriumi vizsgálatok mellett a betegek PSA-, HbA 1c -értékeit, 9 citokin- és 3 növekedésifaktor-szintet, a redox-homeosztázis globális paramétereit, fémionháztartásuk néhány elemét, Zn- és szabadprotoporfirin-szintjét, transzmetiláló képességét a kezelés megkezdése előtt és egy hónap múlva határozták meg. Eredmények: Eredményeik azt mutatták, hogy a betegek döntő többségében a cékla kedvező hatása érvényre jutott, és a tumoros betegekre jellemző szignifikánsan magas Zn- és szabadprotoporfirin-szintek csökkentek, valamint a transzmetilezési folyamatok felgyorsultak. Következtetések: Eredményeik alapján úgy tűnik, hogy az általuk alkalmazott céklakészítmény mérsékelt és tartós fogyasztása kedvezően befolyásolja a betegek életminőségét, de több esetben megfigyelhető növekvő EGF-érték miatt szoros orvosi kontroll szükséges kemoterápiában részesülő prosztatarákos betegeknél. Orv. Hetil., 2010, 37, 1495–1503.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Nikolett Lendvai, Ildikó Szabó, Henriett Butz, Gabriella Bekő, János Horányi, Mária Tarjányi, Sándor Alföldi, István Szabó, Károly Rácz, and Attila Patócs

A familiáris paraganglioma/phaeochromocytoma szindróma autoszomális domináns öröklődésű betegség, amelyet a mitokondrium légzési láncban részt vevő szukcinát dehidrogenáz (SDH) enzim alegységeit kódoló gének mutációi okoznak. A betegség kialakulásában az SDH génmutációk patogenetikai szerepét 2000-ben ismertették elsőként. A szerzők az első genetikailag igazolt hazai beteg kórtörténetét ismertetik, és áttekintik az SDH génmutációk következményeként kialakuló örökletes szindrómák legfontosabb jellemzőit. Esetismertetés: A 33 éves férfit magas vérnyomás, verejtékezés és palpitáció miatt vizsgálták. A laboratóriumi vizsgálatok megnövekedett vizeletnoradrenalin- és -normetanephrin-ürítést, a radiológiai képalkotó vizsgálatok az aorta hasi szakasza előtt 3,5 cm átmérőjű szolid daganatot mutattak ki. A daganat műtéti eltávolítása után a beteg panaszmentessé vált, a szövettani vizsgálat extraadrenalis phaeochromocytomát igazolt. A beteg családi anamnézise nem, de fiatal életkora felvetette örökletes daganat lehetőségét. A perifériás vér DNS-mintájában az SDHD gén nukleotidszekvencia-analízise kereteltolódással járó heterozigóta c. 148-149 insA mutációt igazolt, amely csonkolt fehérjét eredményez. Családvizsgálattal a mutációt a tünetmentes édesapában is kimutatták, míg a beteg édesanyja és testvére nem hordozta a mutációt. Következtetés: A bemutatott eset az első hazai beteg, akiben az extraadrenalis phaeochromocytoma hátterében genetikai vizsgálattal SDHD génmutációt mutattak ki. A családfavizsgálat felvetette a betegségre jellemző genomiális imprinting jelenség lehetőségét.

Open access
Acta Microbiologica et Immunologica Hungarica
Authors: László Gopcsa, Ilona Bobek, Gabriella Bekő, Botond Lakatos, Eszter Molnár, Marienn Réti, Péter Reményi, János Sinkó, János Szlávik, Gábor Tatai, and István Vályi-Nagy

Abstract

Allogeneic hematopoietic stem cell transplantation (HSCT) and coronavirus disease 2019 (COVID-19) infection can both lead to severe cytokine release syndrome (sCRS) resulting in critical illness and death. In this single institution, preliminary comparative case-series study we compared clinical and laboratory co-variates as well as response to tocilizumab (TCZ)-based therapy of 15 allogeneic-HSCT- and 17 COVID-19-associated sCRS patients. Reaction to a TCZ plus posttransplant cyclophosphamide (PTCY) consolidation therapy in the allogeneic-HSCT-associated sCRS group yielded significantly inferior long-term outcome as compared to TCZ-based therapy in the COVID-19-associated group (P = 0.003). We report that a TCZ followed by consolidation therapy with a Janus kinase/signal transducer and activator of transcription (JAK/STAT) inhibitor given to 4 out of 8 critically ill COVID-19 patients resulted in their complete recovery. Non-selective JAK/STAT inhibitors influencing the action of several cytokines exhibit a broader effect than TCZ alone in calming down sCRS. Serum levels of cytokines and chemokines show similar changes in allogeneic-HSCT- and COVID-19-associated sCRS with marked elevation of interleukin-6 (IL-6), regulated upon activation normal T-cell expressed and secreted (RANTES), monocyte chemoattractant protein-1 (MCP-1) and interferon γ-induced protein 10 kDa (IP-10) levels. In addition, levels of IL-5, IL-10, IL-15 were also elevated in allogeneic-HSCT-associated sCRS. Our multi-cytokine expression data indicate that the pathophysiology of allogeneic-HSCT and COVID-19-associated sCRS are similar therefore the same clinical grading system and TCZ-based treatment approaches can be applied. TCZ with JAK/STAT inhibitor consolidation therapy might be highly effective in COVID-19 sCRS patients.

Open access

A súlyos akut légzőszervi szindrómát okozó koronavírus-2 elleni immunválasz

Immune response against the severe acute respiratory syndrome coronavirus 2

Orvosi Hetilap
Authors: Ferenc Uher, Zsolt Matula, Márton Gönczi, László Gopcsa, Gabriella Bekő, Marienn Réti, Zoltán Szekanecz, Éva Ajzner, and István Vályi-Nagy

A koronavírus-betegség (COVID–19) lefolyása rendkívül sokféle lehet. Az érintettek egy része gyakorlatilag tünetmentes marad, míg másoknál súlyos, esetenként halálos kimenetelű komplikációk alakulnak ki. Ennek a variabilitásnak a hátterében – bár kétségtelenül szükség van további kutatásokra is – minden jel szerint az immunrendszer egyes alkotóelemeinek eltérő, néha kifejezetten kóros működése áll. Összefoglalónkban azt szeretnénk bemutatni, hogy milyen kölcsönhatás alakul ki a természetes és az adaptív immunrendszer, valamint a súlyos akut légzőszervi szindrómát okozó koronavírus-2 (SARS-CoV-2) között az emberi szervezetben. Megvizsgáljuk, hogyan befolyásolja a betegség lefolyását az I-es típusú interferonoknak a genetikai hibákra vagy az antiinterferon-autoantitestek jelenlétére visszavezethető elégtelen aktivitása, a myeloid rendszer zavara, a hipergyulladásos állapot kialakulása, a lymphopenia és az adaptív immunrendszer egyénenként eltérő működése. Kitérünk azokra a kulcsfontosságú megfigyelésekre is, amelyek segítettek körvonalazni a SARS-CoV-2-specifikus humorális és sejtközvetített immunmemória legfontosabb jellemzőit. Orv Hetil. 2022; 163(20): 774–787.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Ágnes Mondok, Miklós Tóth, Attila Patócs, Nikolette Szücs, Péter Igaz, Péter Pusztai, Sándor Czirják, Gabriella Bekő, Edit Gláz, Károly Rácz, and Zsolt Tulassay

Az acromegalia kezelésére rendelkezésre álló lehetőségek közül a gyógyszeres, elsősorban szomatosztatinanalógokkal történő kezelés jelentősége az utóbbi évtizedben számottevően megnőtt. Célok: Jelen közlemény a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának, II. Sz. Belgyógyászati Klinikáján az elmúlt 10 évben acromegalia miatt szomatosztatinanalóg kezelésben részesült betegek kezelési eredményeit foglalja össze. Betegek és módszerek: A szerzők 1–7 éven keresztül (átlag±SE 3,1±0,3 év) szomatosztatinanalóg kezelésben részesülő 32 acromegaliás betegben (26 nő és 6 férfi) a szérum-növekedésihormon (GH) és az inzulinszerű növekedési faktor-1 (IGF-1) koncentrációját, valamint MR-vizsgálattal a hypophysisadenoma méretének változását elemezték. Primer szomatosztatinanalóg kezelést 10 beteg (7 nő és 3 férfi) kapott, előzetes műtét után 15 beteg (14 nő és 1 férfi), előzetes műtét és sugárkezelés után 7 beteg (5 nő és 2 férfi) részesült szomatosztatinanalóg kezelésben. Eredmények: A szomatosztatinanalóg kezelés bevezetése után 3 hónappal mind a szérum-GH-, mind a kor és nem szerinti referenciatartomány felső határához viszonyított relatív IGF-1-értékek szignifikánsan csökkentek, majd a kezelés további időtartama alatt kisebb átmeneti változásoktól eltekintve a 3 hónap után elért csökkent szinten maradtak. A szérum-GH 15,7±4,9 ng/ml szintről a kezelés végére 5,5±1,4 ng/ml értékre, a relatív IGF-1 204±14%-ról 135±12%-ra csökkent. A kezelés hatékonyságát nem befolyásolta a szomatosztatinanalóg alkalmazását megelőző műtéti vagy műtéti és sugárkezelés. A kezelés végén a betegek 36,7%-ában észleltek biztonságos (<2,5 ng/ml) szérum-GH-szintet, míg a relatív IGF-1-érték a betegek 41,4%-ában érte el a célértéket (<100%). Az MR-vizsgálat a betegek 46%-ában mutatott ki hypophysisdaganat-regressziót, progressziót egyetlen esetben sem észleltek. Következtetések: A szomatosztatinanalóg kezelés hatékony kezelési lehetőséget jelent azoknál az acromegaliás betegeknél, akiknél primer hypophysisműtét a társuló betegségek, illetve szövődmények miatt nem végezhető, vagy a műtét (és sugárkezelés) ellenére a betegség aktivitása fennmarad, vagy a betegség kiújul.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Botond Lakatos, László Gopcsa, Enikő Gondos, Alexandra Riczu, Zsuzsa Várnai, Éva Nagy, Eszter Molnár, Gabriella Bekő, Ilona Bobek, Péter Reményi, János Szlávik, János Sinkó, and István Vályi-Nagy

Absztrakt:

Az elmúlt hónapokban pandémiához vezető, Kínából induló, új koronavírus okozta megbetegedés (COVID–19) rámutatott az emberiség kiszolgáltatottságára. Aktuálisan a COVID–19 kezelésére randomizált kontrollált vizsgálattal igazolt hatékonyságú, törzskönyvezett gyógyszer nem áll rendelkezésre. A súlyos akut légúti tünetegyüttest okozó koronavírus-2 (SARS-CoV-2) a jelen munka írásáig – a legóvatosabb becslések szerint is – közel 4 millió fertőzésért és megközelítőleg 300 000 halálesetért felelős. A patomechanizmus mélyebb megismerése fedte fel, hogy a fatális esetek hátterében az immunválasz diszregulációja, a citokinvihar-szindróma (CRS) áll. Eddigi ismereteink alapján a COVID–19-ben kialakuló citokinvihar sarkalatos szereplője az interleukin-6 (IL6). Esetleírások és kis betegcsoportokon végzett vizsgálatok eredményei alapján az IL6 monoklonális antitest gátló terápia (tocilizumab) eredményesnek mutatkozik a citokinvihar kezelésében. A szerzők egy eset leírása kapcsán foglalják össze a legfrissebb ismereteket a COVID–19 terápiájával kapcsolatosan. A jelen esetismertetés súlyos COVID–19-ben szenvedő betegben kialakult CRS sikeres terápiáját mutatja be, melynek során – a szerzők tudomása szerint – hazánkban elsőként került sor tocilizumab alkalmazására infektológiai osztályon. Orv Hetil. 2020; 161(26): 1070–1077.

Open access