Search Results

You are looking at 1 - 5 of 5 items for

  • Author or Editor: Gabriella Kulcsár x
Clear All Modify Search

A Kárpát-medence központi területén a középső bronzkorban (ca. 2000/1900–1500/1450 cal BC) virágzó nagy kulturális egységet — az azonos kerámiastílus alapján — Vatya-kultúrának nevezzük. A kultúra ún. erődített, több rétegű tell-településekből, változó méretű és jellegű nyíltszíni telepekből álló településhálózatot hozott létre, mely talajtani és földtani képződmények egyaránt értékes elemei kulturális és természeti örökségünknek. Az összefoglaló néven „földvárnak” is nevezett lelőhelyek talajtani és környezettörténeti jelentősége abban áll, hogy eltemetett talajokat, illetve az emberi megtelepedés eredményeképpen létrejött és módosult antropogén üledékrétegeket rejtenek.

Ezek vizsgálatával olyan talaj- és üledéktani adatokhoz juthatunk, amelyek környezettörténeti, illetve az emberi környezetalakítással kapcsolatos következtetéseknek nyitnak teret.

A Kiskunsági homokhát, a Pesti hordalékkúp-síkság, illetve a Pilis–Alpári homokhát találkozásánál az ócsai Turjánvidék szomszédságában elterülő „Kakucs–Turján mögött” lelőhely — a korábban végzett geofizikai felmérés és régészeti terepbejárás alapján — a Vatya-kultúra egyik jellegzetes települése.

A területen a sekélyföldtani fúrások eszközének segítségével alkalom nyílt arra, hogy feltérképezzük a bronzkori település talajtani, illetve sekélyföldtani viszonyait. Ennek érdekében egy olyan nagyfelbontású és célzott fúrási tervet hoztunk létre, amely amellett, hogy alkalmas a terület részletes és pontos talajtani, üledéktani és rétegtani viszonyainak feltérképezésére, segíti a régészeti lelőhely fejlődéstörténetének, illetve tafonómiájának megértését is.

A nagyfelbontású térképező fúrással, helyszíni és laboratóriumi talajvizsgálatot követően meghatároztuk és leírtuk a lelőhely recens talajtakaróját, amely egy homokon fejlődött csernozjom talaj tulajdonságait mutatta. A lelőhely megközelítőleg 100 méteres átmérőjét az északidéli és a keletnyugati irányokban kialakított, egyenként 10–10 darab felvételi ponttal jellemzett fúrássorozat írja le. Ez alapján világossá vált, hogy a lelőhely egy egykori vízjárta, fluvioeolikus és alluviális üledékek mozaikjából kiemelkedő homokos löszháton helyezkedik el.

Ezen túlmenően, a fedő talajképződmény alatt meghatároztuk az antropogén hatásra fejlődött és módosult talajok, valamint üledékek vertikális és horizontális kiterjedését. Ennek keretében vizsgáltuk a hármas tagolású lelőhely kerítőárkainak betöltését, illetve az épületobjektumok által megjelenített megtelepedési és pusztulási rétegeket.

Az épületobjektumokat átvágó fúrássorozatok során meghatározott antropogén üledékrétegek (kultúrrétegek) az egykori megtelepedés, a helyben lakásból származó antropogén anyagfelhalmozódás, valamint a későbbi, a lelőhelyet lezáró pusztulási rétegek egymáshoz viszonyított helyzetére utal. A pusztulási rétegként megha-tározott K1 réteg magas patics- és faszéntartalmával ellentétben az alatt elhelyezkedő — mindenvalószínűség szerint az eredeti megtelepedési szintet megjelenítő — K2 réteg kevesebb antropogén szemcsét tartalmazott.

A nagyfelbontású térképező fúrással végzett felmérés alapján sikerült megraj-zolni egy homok textúrájú talajtani környezetben elhelyezkedő és ebben fejlődő, majd pusztuló lelőhely rétegtani viszonyait, illetve lehetséges fejlődéstörténetét.

Restricted access

A Kiskunsági homokhát, a Pesti hordalékkúp-síkság, illetve a Pilis—Alpári homokhát találkozásánál az ócsai Turjánvidék szomszédságában található Kakucs—Turján mögött lelőhely a Kárpát-medence középső bronzkorában (ca. 2000/1900–1500/1450 cal BC) a Vatya-kultúra népességének egyik jellegzetes települése volt.

A területen több talajtani módszer együttes alkalmazásával lehetőség nyílt arra, hogy feltérképezzük a bronzkori település talajtani, sekélyföldtani viszonyait, illetve a régészeti lelőhely fejlődéstörténetének, tafonómiájának egyes részleteit rekonstruáljuk.

A talajtani térképező fúrások eszközének segítségével a fedő talajképződmény alatt meghatároztuk az antropogén hatásra fejlődött és módosult talajok, valamint üledékek vertikális és horizontális kiterjedését. Ennek keretében nem csak a hármas tagolású lelőhely kerítőárkainak betöltését, hanem az épületobjektumok által megjelenített megtelepedési és pusztulási rétegeket is vizsgáltuk. A pusztulási rétegként meghatározott K1 réteg magas patics- és faszéntartalmával ellentétben az alatt elhelyezkedő — minden valószínűség szerint az eredeti megtelepedési szintet megjelenítő — K2 réteg kevesebb antropogén szemcsét tartalmazott.

Kakucs—Turján mögött bronzkori lelőhelyen végzett régészeti talaj mikromorfológiai megfigyelések arra utalnak, hogy a K1 rétegben régészeti módszerekkel meghatározott két feltételezett padló szint közül egyik sem in situ helyzetű. Bár mindkét esetben megfigyelhetők padlótöredék-darabok, ezek nagy valószínűséggel áthalmozott formában vannak jelen. Ezt támasztja alá a T4-es vékonycsiszolati mintában az égetetlen padló töredékek jelenléte, amelyek tetején égetetlen talajos jellegű betöltés és égett patics található (T3). A patics körül nincs nyoma égésnek, így az is áthalmozott anyag. A korábban padlóként meghatározott rétegtani egységek (T6 ‘c’ és T7 ‘a’) ugyancsak nem in situ, hanem áthalmozott anyagként definiálhatóak. A megfigyelések arra utalnak, hogy legalább kétféle padló típussal számolhatunk a lelőhelyen. Az egyik egy igen finom szerkezetű, kifejezetten meszes, a másik pedig homokos vályog alapanyagú. Ebből az anyaghasználat, építéstechnika, ezzel együtt pedig esetlegesen a helyhasználat különbözőségére következtethetünk.

Az antropogén eredetű összetevők aránya alacsony. Talán ez is annak a jele, hogy nem egy in situ házzal/épülettel, hanem annak áthalmozott maradványaival van dolgunk. Az antropogén eredetű mikro-maradványok a mindennapi élethez kapcsolhatók (pl. hamu, faszén — égetés; csont — élelem, ételkészítés; kerámia — tárolás, fazekasság). Az elemzett vékonycsiszolatok az anyagok folyamatos áthalmozását mutatják, ami intenzív emberi jelenlétre utal.

A vékonycsiszolatokban megfigyelt, a telepen zajló anyagmozgatás, áthalmozás mértékével kapcsolatban általánosítani nem lehet. A mintázott profil azonban jól mutatja a szándékos anyagmozgatást, áthalmozást, mely a mintázás helyén sem egyszeri esemény. A padlók esetében régészetileg is bizonytalan interpretációt („feltételezett padló”) szándékoztunk megerősíteni vagy elvetni. A terepi megfigyelések szerint valószínűsíthető volt a mintázott helyen padlók megléte, melyek nem őrződtek meg minden kétséget kizáróan. A vékonycsiszolatok megfigyelései igazolták a padlók (pontosabban padló alapanyagok) meglétét, hisz valóban padló anyag került lerakásra, de ezek vélhetően nem elsődleges, azaz kialakításuk pozíciójában voltak jelen. „Bolygatatlan” padló töredéket csupán a T2-es mintában találtunk. Bár mintázáskor itt nem rögzítettük padló jelenlétét, mind az ásatási dokumentáció mind pedig a mikroszkópos megfigyelés azt mutatja, hogy in situ padlót találtunk.

A homokos/homokos vályog szerkezetnek köszönhetően a szerves (növényi) anyagok megőrződése igen rossz. Gyakorlatilag nincsenek jelen a mintákban, így ezekkel kapcsoltban nem állt módunkban megfigyeléseket tenni.

Az intenzív emberi jelenlét az egész lelőhelyen megfigyelhető, melyet a fúrások során tapasztalt változó vastagságú kultúrréteg is mutat. A telep egyes részein anyagok halmozódtak fel, kerültek lerakásra, míg máshol ilyen jellegű tevékenység nem figyelhető meg, sekélyebb üledékréteget hátrahagyva.

Mind a talajfúrások, mind pedig a vékonycsiszolatok elemzése alapján a lelőhelyképződés a következőképen vázolható:

  1. Eredeti természeti környezet
  2. Emberi megtelepedés
  3. Az eredeti/eltemetett talaj felszínének modifikációja, mely nem drasztikus, hanem folyamatos.
  4. Folyamatos emberi behatás (házak építése, mindennapi tevékenység következtében kialakuló anyagok felhalmozódása (kerámia, patics, csont, hamu stb.), anyagok áthalmozása).
  5. Telep el/felhagyása, a telep pusztulása, eltemetődése
  6. Recens talajfejlődés

Restricted access

A középső bronzkori (ca. 2000/1900—1500/1450 cal BC) Vatya-kultúra erődített, több rétegű tell-településekből, változó méretű és jellegű nyíltszíni telepekből álló településhálózatainak talajtani és földtani képződményei egyaránt értékes elemei kulturális és természeti örökségünknek. Az ún. „földvár“ talajtani és környezettörténeti jelentősége abban áll, hogy eltemetett talajokat, illetve az emberi megtelepedés eredményeképpen létrejött és módosult antropogén üledékrétegeket rejtenek. Ezek vizsgálata környezettörténeti, illetve az emberi környezetalakítással kapcsolatos következtetéseknek nyitnak teret.

Kakucs—Turján mögött“ lelőhely a Kiskunsági-homokhát, a Pesti hordalékkúp-síkság, illetve a Pilis—Alpári-homokhát találkozásánál fekszik, közvetlenül az ócsai Turjánvidék szomszédságában. A térképező talajtani fúrás eszközének alkalmazásával lehetőségünk nyílt arra, hogy feltérképezzük a bronzkori település talajtani, illetve sekélyföldtani viszonyait. Ennek érdekében egy olyan nagyfelbontású és célzott fúrási tervet dolgoztunk ki, amely amellett, hogy alkalmas a terület részletes és pontos talajtani, üledéktani és rétegtani viszonyainak feltérképezésére, segíti a régészeti lelőhely fejlődéstörténetének, illetve tafonómiájának megértését is.

A nagyfelbontású térképező fúrással, helyszíni talajvizsgálati módszerekkel, valamint alapvető laboratóriumi mérések elvégzésével meghatároztuk és leírtuk a lelőhelynek a fedő talajképződmény alatti antropogén hatásra kifejlődött és módosult talajainak, valamint üledékeinek vertikális és horizontális kiterjedését. Ennek keretében vizsgáltuk a hármas tagolású lelőhely kerítőárkainak betöltését. Eredményeink arra utalnak, hogy a közel 4–4,5 méteres mélységű egykori árkok a korabeli felszíni talajtakaróra jellemző nagyobb humusz és szerves anyag tartalmú rétegekkel töltődtek fel. Emellett, olyan — a fokozatos betöltődés morfológiai jegyeiként meghatározott — (mikro)rétegeket is sikerült felismerni a bolygatatlan fúrómagokban, amelyek a vízzel időszakosan feltöltődött árkokban rakódhattak le.

A nagyfelbontású térképező fúrással végzett felmérés alapján sikerült megrajzolni egy homok textúrájú talajtani környezetben elhelyezkedő és ebben fejlődő, majd pusztuló lelőhely rétegtani viszonyait, illetve lehetséges fejlődéstörténetét.

Restricted access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Margit Kulcsár, Gabriella Dankó, H. G. I. Magdy, J. Reiczigel, T. Forgach, Angella Proháczik, Carole Delavaud, K. Magyar, Y. Chilliard, L. Solti and Gy. Huszenicza

Maternal plasma leptin is elevated in ewes during pregnancy. The authors studied whether there was any relation between maternal plasma leptin and insulin concentrations, the number of fetuses and the circulating and faecal levels of gestagens. At the end of the breeding season in January the ovarian activity of Prolific Merino ewes was induced/synchronised with gestagen + eCG treatment. Ewes were inseminated artificially (AI) by laparoscopy. Blood and faecal samples were collected before AI (day 0) and again 41, 81 and 101 days later. The plasma levels of leptin (pL), insulin and progesterone (pP4), and the faecal P4 metabolite (P4-met) content were determined. The day 0 level of pL was significantly higher in pregnant (n = 24) than in non-pregnant ewes (n = 32). By day 41 the pL of pregnant animals had doubled, it showed a further moderate increase on day 81, and decreased slightly thereafter. During pregnancy pP4 and faecal P4-met rose continuously and were positively correlated at all stages. The mean levels of pL and pP4 and the faecal content of P4-met were lower in ewes bearing single (n = 12) than in those with 2 (n = 6) or 3-5 fetuses (n = 6). Analysis of variance demonstrated significant differences according to the number of fetuses in the pL and pP4, but not in P4-met (p = 0.042, 0.044, and 0.051, respectively). Leptin showed positive correlation with insulin before the AI but not during pregnancy. On days 41 and 81 pL showed a slight positive correlation with P4 and P4-met, which decreased slightly by day 101. This study shows that although leptinaemia is affected by the number of fetuses and the level of P4, pregnancy stage is a more important regulator than these additional factors.

Restricted access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Margit Kulcsár, Gabriella Dankó, Carole Delavaud, C. Mircu, Anna J. Nikolic, A. Gáspárdy, H. Cernescu, Y. Chilliard, S. Cseh, P. Rudas and Gy. Huszenicza

Ketosis was diagnosed in a flock of Merino ewes that conceived from synchronised oestrus in the early autumn period. On day 140 of pregnancy the ewes were sampled for determination of βOH-butyrate (BHB), AST, glucose, non-esterified fatty acids (NEFA), total cholesterol (TCH), insulin, T4, T3, cortisol, IGF-1 and leptin. The results were evaluated according to the number of fetuses born some days later and the presence of hyperketonaemia (BHB: ≥ 1.60 mmol/l). In May, about 3 months after lambing, cyclic ovarian function was induced (Cronolone + eCG), and the ewes were inseminated artificially (AI) 48 h after the removal of gestagen-containing sponge. At the time of AI and 10 days later blood samples were collected again to check the plasma levels of the same constituents as previously (in samples taken at AI), and to monitor the ovarian response by assaying progesterone (in both samples). On day 140 of gestation significantly lower BHB levels were detected in dams with single (n = 41) than in those with twin (n = 57) pregnancies. Hyperketonaemia was found only in ewes bearing twins (n = 27). These animals had higher NEFA and cortisol, and lower TCH, insulin, IGF-1, leptin and T3 levels than their normoketonaemic twin-bearing flock-mates, and those with single pregnancy. The blood glucose concentrations varied within a wide range, and the means of groups did not exhibit any significant differences. The formerly hyperketonaemic individuals were characterised by lower leptin level 3 months after lambing, and they showed a poorer response to the cycle-induction procedure than the others. The non-responders had lower IGF-1 and leptin levels than those ovulated after this treatment. It was concluded that the subclinical form of ovine ketosis is characterised by complex endocrine alterations, reflecting an obvious form of negative energy balance. If attempts to induce cyclic ovarian function outside the breeding season are made soon after lambing, the ovarian response and fertility of these ewes may also be depressed.

Restricted access