Search Results

A migrén kezelési stratégiája a fejfájás gyakoriságától és súlyosságától, továbbá az egyidejűleg fennálló egyéb betegségektől függ. Számos gyógyszert hoztak forgalomba kimondottan a migrén kezelésére, azonban primeren más betegség kezelésére alkalmas szer is hasznos lehet. A szerzők irodalmi kutatáson alapuló munkájának célja a vérnyomáscsökkentő szerek (béta-blokkoló, kalciumcsatorna-blokkoló, angiotenzinkonvertálóenzim-gátló, angiotenzinreceptor-blokkoló és egyéb szerek) migrénprofilaxisban való szerepének és a kedvező hatást alátámasztó bizonyítékok áttekintése. Vizsgálták továbbá e szerek egyéb hatásait (cardiovascularis hatás, béta-blokkolók szívbetegség hiányában való adásának potenciálisan hátrányos hatásai, esetleges extrapyramidalis mellékhatások kalciumcsatorna-blokkolók alkalmazásakor, angiotenzinkonvertálóenzim-gátló és angiotenzinreceptor-blokkoló szerek egyéb additív hatásai). A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján strukturális szívbetegség hiányában migrén és hypertonia együttes fennállása esetén angiotenzinkonvertálóenzim-gátló (elsősorban lisinopril) vagy angiotenzinreceptor-blokkoló (elsősorban candesartan) kezelés ajánlott, szívbetegség esetén javasolt csak béta-blokkoló hosszú távú adása. Orv. Hetil., 2015, 156(5), 179–185.

Az aktuális ajánlások alapján egyértelműen statinkezelés ajánlott cerebrovascularis betegek hosszú távú kezelésében, függetlenül a vérzsírszintektől. A rosuvastatin hatékonyságát és biztonságosságát számos multicentrikus vizsgálat igazolta. A hazánkban időközben bevezetett rosuvastatingenerikumok hatásosságát korábban még nem vizsgálták cerebrovascularis eseményen átesett betegekben. Betegek és módszerek: Százkilenc, ischaemiás stroke-on vagy átmeneti ischaemiás attakon átesett beteg kezelésének eredményeit összegezzük a tanulmányban. A betegek az ictust követő hetedik naptól 20 mg generikus rosuvastatinkezelésben részesültek, majd három hónap múlva vérzsírkontroll történt. Eredmények: 20 mg generikus rosuvastatinkezelés szignifikánsan csökkentette a teljes koleszterin (5,47 vs. 3,88 mmol/l, p<0,01), az alacsony denzitású lipoprotein (3,16 vs. 1,84 mmol/l, p<0,01) és triglicerid szintjét (1,77 vs. 1,33 mmol/l, p<0,05). A magas denzitású lipoprotein értékeinek növekedése nem ért el szignifikáns mértéket (1,27 vs. 1,36 mmol/l, p = 0,08), az ultraszenzitív C-reaktív fehérje értékében szignifikáns csökkenést észleltek (3,73 vs. 2,82 mg/l, p<0,01). Összességében 30%-os koleszterin, 42%-os alacsony denzitású lipoprotein, 25%-os triglicerid és ultraszenzitív C-reaktív fehérje szint csökkenés, továbbá 9%-os magas denzitású lipoprotein szint növekedés volt elérhető. Nemkívánatos esemény öt betegnél fordult elő (4,5%), amely közül kettő (1,8%) volt egyértelműen gyógyszermellékhatásként értékelendő. Következtetés: A vizsgált generikus rosuvastatinkészítmény biztonságos és klinikailag hatékony volt a vizsgálati periódus alatt. Orv. Hetil., 2012, 153, 857–860.

The importance of cerebrovascular diseases is indicated by the fact that – following cardiovascular and neoplastic diseases – stroke represents the third most frequent cause of death worldwide. As the affected cerebral parenchyma becomes irreversibly damaged, the patients’ condition can be improved by stimulating the areas which are located around the infarction and remained intact but are usually hypoperfused. An improvement is also to be expected by increasing cerebral perfusion in patients who had no stroke yet, but suffer in chronic hypoperfusion. Objective, methods: The aim of this study is to review the results of human studies, published up to now, on the use of vinpocetine in patients with acute and chronic cerebrovascular diseases, and to give a summary on the major areas of the drug’s indication, and its efficacy observed there. Results: There are few studies on the use of vinpocetine in acute ischemic stroke, and their results are controversial. In patients with chronic cerebrovascular disease, an increase in the perfusion as well as glucose and oxygen consumption of the intact areas around the lesion could be demonstrated by PET, SPECT, TCD and NIRS examinations following both single dose and long-term vinpocetine treatments, and a significant improvement could also be observed in the rheological parameters of the blood. Based on a metaanalysis of international studies evaluating clinical efficacy, the oral use of the drug leads to a significant improvement in cognitive performance and in daily activities. Conclusions: Based on the results of the above studies it can be stated that vinpocetine, by its multifaceted pharmacological activity, exerts a beneficial influence on the perfusion and metabolism of the intact cerebral areas, and thus improves the quality of life in patients with chronic cerebrovascular diseases.

Az agyérbetegségek jelentőségét jelzi, hogy a cardiovascularis és tumoros betegségek után a stroke jelenti a harmadik leggyakoribb halálokot világszerte. Mivel stroke során az érintett agyállomány irreverzíbilisen károsodik, az infarktust övező épen maradt, de általában hipoperfundált agyterületek működésének serkentésével lehet a betegek állapotán javítani. Az agyi véráramlás növelése révén várható javulás a stroke-on még át nem esett, de krónikus agyi hipoperfúzióban szenvedő betegek tüneteiben is. Célkitűzés, módszer: Jelen tanulmány célja, hogy áttekintse a vinpocetin akut és krónikus agyérbetegségekben történő alkalmazásának eddig publikált humán vizsgálati eredményeit, és összefoglaló képet adjon a gyógyszer főbb indikációs területeiről, az ott mutatott hatékonyságról. Eredmények: A vinpocetin akut ischaemiás stroke-ban történő alkalmazását vizsgáló tanulmányok száma csekély, eredményeik pedig ellentmondásosak. Krónikus agyérbetegek esetében mind az egyszeri, mind a hosszú távú vinpocetinkezelést követően PET-, SPECT-, TCD- és NIRS-vizsgálatokkal a laesio körüli ép agyterületek perfúziónövekedése, fokozott glükóz- és O ₂ -felhasználása igazolódott, és jelentős javulás volt észlelhető a vér reológiai paramétereiben is. A klinikai hatékonyságot értékelő nemzetközi tanulmányok metaanalízise alapján a gyógyszer per os alkalmazásával szignifikáns javulás jelentkezik a kognitív teljesítményben és a napi aktivitásban. Következtetések: A fenti vizsgálatok eredményei alapján kimondható, hogy a vinpocetin sokrétű farmakológiai hatása révén kedvezően befolyásolja az agy ép területeinek perfúzióját és metabolizmusát, a vér áramlási viszonyait, javítva ezzel a krónikus agyérbetegek életminőségét.

A szénhidrátszegény transzferrin (CDT: carbohydrate-deficient transferrin) meghatározása a napi 60 g-nál több alkoholt fogyasztók körében volt használatos, elsősorban biztosítás-orvostani szempontok miatt, mivel a szintje 2-3 héttel a fogyasztás befejezése után is informatív értékű. Célkitűzés: A vegyszerek, gyógyszerek vagy táplálékkiegészítők és úgynevezett proteinek nem rendeltetésszerű használata esetén a CDT% szintjére vonatkozóan nincs sok információ a szakirodalomban, ezért eseteinket bemutatásra érdemesnek tartjuk. Esetismertetés: A bodybuilderek CDT%-értéke mindhárom esetben, nem orvosi utasításra, hanem önként, laikus módon használt szerek, gyógyszerek, élelmiszerek fogyasztása után – alkoholt nem fogyasztván –, lényeges emelkedést mutatott. Következtetés: Mivel mindhárom bodybuilder egyébként egészséges, alkoholt nem fogyaszt, munkahelyén vegyszerrel nem kerül kapcsolatba, feltételezésünk szerint csak az általuk szedett, forgalomban lévő testépítő anyagok hatására mutathatnak emelkedett CDT%-szintet.

Az agy véráramlásának szabályozásában az autoreguláció alapvető jelentőségű. Az agyi perfúzió – a szisztémás vérnyomás ingadozásai ellenére – az autoregulációnak köszönhetően jelentős tartományban (egészségesekben 50–150 Hgmm között) állandó. Hypertoniásokban az autoregulációs görbe jobbra, azaz nagyobb vérnyomásértékek felé tolódik el (patológiás autoreguláció). A vérnyomás drasztikus csökkentése, ha a vérnyomás az autoregulációs sáv alsó szintje alá esik, az agyi véráramlás redukciójához vezet. A szerzők 73 éves generalizált érbeteg férfi esetét ismertetik. Klinikai felvétele előtt a betegnél magasabb vérnyomást (160/100 Hgmm) és vércukorértéket (14,8 mmol/l) észlelt orvosa, ezek gyors rendezése után rövid időn belül a beteg kontaktusképtelenné vált. A klinika ambulanciájára érkezésekor kontaktusba nem volt vonható, soporocomatosus volt és agytörzsi tüneteket észleltek nála. Akut koponya-komputertomográfiás vizsgálattal vérzés, friss ischaemia nem ábrázolódott. Két nappal később készült kontroll-komputertomográfiás vizsgálat mindkét arteria carotis interna ellátási területét érintő, szekunder agytörzsi kompressziót okozó, friss ischaemiát detektált. Komputertomográfiás angiográfia során kétoldali arteria carotis interna okklúzió igazolódott. Az eset kapcsán megállapítható, hogy a nagyfokú vérnyomáscsökkenés önmagában ischaemiához vezethet, különösen krónikusan fennálló hypertonia, illetve az agyat ellátó erek szűkülete esetén. Orv. Hetil., 2014, 155(42), 1685–1689.

Bevezetés: Korábban már leírták a clopidogrelkezelés hatékonyságát akut ischaemiás cerebrovascularis eseményen átesett betegek körében rövid távon. Célkitűzés: A szerzők célja a betegek egyéves utánkövetési adatainak bemutatása. Módszer: A vizsgálatban 100, akut stroke-on/tranziens ischaemiás attakon átesett beteg vett részt. A betegek az első 48 órában aszpirinkezelésben, majd clopidogrelkezelésben részesültek. A kezelés hatékonyságát a gyógyszeres terápia bevezetését követően 7 és 28 nap, majd 3, 6 és 12 hónap után ellenőrizték. A betegeket két csoportra osztották optikai aggregometriás leletük alapján (clopidogrelérzékeny és -rezisztens). A két csoport kockázati profilját, gyógyszereit, laboratóriumi paramétereit és a klinikai kimenetelt elemezték. Eredmények: A clopidogrelkezelés esetében szoros összefüggés mutatkozott az aktuális vérnyomás, a vércukor- és vérzsíranyagcsere-paraméterek, az ultraszenzitív C-reaktív protein szintje és a thrombocytaaggregációs értékek között (p<0,05). Erélyes szekunder prevenciós kezelés hatására a fent jelzett paraméterek normalizálásával párhuzamosan a thrombocytaaggregáció-gátló kezelés hatékonysága is növelhető volt, hosszabb távon rezisztens beteg nem volt. Az egyéves utánkövetés során a kezdetben rezisztens betegek esetében több volt a vascularis események aránya (4 kezdeti clopidogrelérzékeny [4,5%] vs. 2 kezdeti clopidogrelrezisztens [18,1%], p<0,01), ugyanakkor a rezisztencia jelensége nem bizonyult a későbbi kedvezőtlen kimenetel független kockázati faktorának a multivariációs analízis során. Következtetések: Jelen vizsgálat eredményei alapján igen komolyan felvetődik az erélyes szekunder prevenciós kezelés szerepe a thrombocytaaggregáció-gátló terápia hatékonyságának hátterében. Orv. Hetil., 2015, 156(2), 53–59.

Cerebrovascularis betegekben gyakoriak a haemorrheologiai és haemostaseologiai paraméterek kóros eltérései. A statinok az ischaemiás stroke prevenciójában hatékonyan alkalmazható szerek, kedvező hatásuk hátterében a lipidszint csökkentése mellett egyéb tényezők is igazolhatók. Célok: Tanulmányukban a szerzők áttekintik az atorvastatin stroke-prevencióval, haemorrheologiai és haemostaseologiai hatásaival kapcsolatos irodalmi adatokat, hivatkozva egy korábbi vizsgálatuk eredményeire, mely kis dózisú atorvastatinkezelés rövid távú haemorrheologiai, valamint endothel-diszfunkcióra és a thrombocytaaggregációra gyakorolt effektusait vizsgálta. Módszerek: 27 krónikus, hyperlipidaemiás agyérbetegnél (átlagéletkor: 61 ± 8 év) meghatározták a szérumlipidszinteket, a haemorrheologiai paramétereket (haematocrit, plazmafibrinogén-koncentráció, plazma- és teljesvér-viszkozitás, vörösvértest-aggregáció és -deformabilitás), a thrombocytaaggregációt kiinduláskor, majd 1 és 3 hónappal napi 10 mg atorvastatinkezelést követően. Az endothel-diszfunkciót jelző von Willebrand-faktor aktivitását a kezelés előtt, majd 1 hónap múlva mérték meg. Eredmények: A plazmakoleszterin-szint átlagos csökkenése 1, illetve 3 hónap múlva egyaránt 28% volt ( p < 0,001), az LDL-koleszterin-szint 40%-kal, illetve 38%-kal ( p < 0,001) csökkent a kiindulási értékhez képest. Az atorvastatinkezelés a teljesvér-viszkozitást a 3. hónap végére, míg a vvt-deformabilitást már az első hónap végére szignifikánsan csökkentette ( p < 0,05). A kollagén indukálta thrombocytaaggregáció a kiindulási értékhez képest szignifikánsan csökkent ( p < 0,001) változatlan antiaggregációs kezelés mellett. Szintén szignifikánsan javult a von Willebrand-faktor-aktivitás már 1 hónapos kezelést követően ( p < 0,05). Következtetések: Mind az irodalmi, mind a szerzők saját eredményei az atorvastatin komplex, kedvező hatására utalnak. A lipidcsökkentő effektus mellett a kis dózisban és rövid ideig alkalmazott atorvastatin javítja a haemorrheologiai paramétereket, a thrombocytaaggregációt és az endothel-diszfunkciót.

A digitalizáció és az egyre szélesebb körben elérhető, megfizethető árú internet következtében a 21. századra a problémás internethasználat előfordulása és aránya is nő, mely döntően a fiatalkorúakat érinti, és a jövőben feltehetően egyre nagyobb kihívást fog jelenteni az egészségügyi ellátórendszerek számára. Az internetfüggőség kialakulásának legfontosabb rizikófaktorai az életkor (minél korábbi életkorban használ az illető digitális eszközt), a férfinem, valamint a nem megfelelő társas és családi kapcsolatok. Egyes belső tulajdonságok, mint a neurózis, a túlzott visszahúzódás is szerepet játszhatnak létrejöttében. Szövődhet pszichés problémákkal (depresszió, szorongás), mentális és szomatikus betegségekkel, továbbá gyakran társul egyéb függőségekkel. Funkcionális képalkotó vizsgálatok eredményei alapján bizonyos agyterületek kóros változásai mutathatók ki az érintett egyéneknél, ezek között azonban jelentős heterogenitás figyelhető meg. Más függőségekhez hasonlóan az extenzív internethasználat az élet valamennyi területére kedvezőtlen hatással bír. Kezelésére egyelőre nem rendelkezünk magas szintű evidenciákkal, úgy tűnik azonban, hogy egyéb (klasszikus) függőségek kezelésében használt terápiák hatékonyak lehetnek. Orv Hetil. 2022; 163(38): 1506–1513.

Összefoglaló. Bevezetés: Napjaink egyik legszélesebb körben emlegetett jelensége a kiégés (burnout), mely a leggyakrabban a segítő szakmákban dolgozókat érinti. Célkitűzés: Munkánk célja a kiégés jelenségének komplex vizsgálata szociális munkások körében. Módszerek: A demográfiai adatok felvétele mellett a kiégés vizsgálatához a Maslach Burnout Inventory (MBI) kérdőívet használtuk, a kognitív/viselkedésbeli hibákat, diszfunkcionális elvárásokat pedig a Diszfunkcionális Attitűd Skála (DAS) segítségével térképeztük fel. A hangulatzavar kimutatásához a Beck Depresszió Kérdőív rövidített változatát alkalmaztuk, továbbá az Erőfeszítés–Jutalom Egyensúlytalanság Kérdőív és a Társas Támogatás Kérdőív is kitöltésre került. Eredmények: Összesen 300 fő töltötte ki a kérdőívet: 106 férfi, 194 nő. A munkavállalók döntően a fiatal/középkorú korcsoporthoz tartoznak, a 26–45 év közöttiek aránya 52,2%. Az átlagos kiégési pontszám 53,9 (SD = 18,7) volt, melyből 105 fő (35,1%) alacsony, 182 fő közepes (60,6%) és 13 fő (4,3%) súlyos kiégéssel érintett. A multivariációs analízis során a női nem (OR: 5,857), az életkor (OR: 4,126), a munkában eltöltött évek (OR: 2,721), a sokgyermekes család (OR: 2,861) és a társas támogatás hiánya (OR: 2,81) bizonyultak a kiégés független rizikótényezőinek (p<0,05 minden esetben). A depresszió és a kiégés (p<0,001), valamint a diszfunkcionális attitűdök és a kiégés között pozitív kapcsolat igazolódott (korrelációs együttható = 0,316; p<0,001). Következtetés: Eredményeink alapján a szociális munkások jelentős része közepes fokú kiégésben, 5%-uk pedig súlyos fokú kiégésben szenved. A kiégésnek vannak befolyásolható (munkahelyi attitűdök, társas támogatás) és nem befolyásolható (életkor, nem, család) tényezői, melyeket az esetleges prevenciós, illetve intervenciós beavatkozások során figyelembe kell venni. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1884–1890.

Summary. Introduction: Burnout is increasingly prevalent mainly involving employees working in the social sphere. Objective: The aim of our study was to examine the complexity of burnout among social workers. Methods: Baseline demographic data were recorded. Burnout was assessed by the Maslach Burnout Inventory (MBI), and the intensities of dysfunctional attitudes were also studied. Depression was detected by the abbreviated version of the Beck Depression Questionnaire, furthermore social supports and effort–reward imbalance were also examined. Results: Overall 300 employees participated in our study. Age group distribution was young/middle-aged access, the vast majority of the workers was between 25 and 45 years. The mean burnout scale was 53.9 (SD = 18.7), 105 workers had mild (35.1%), 182 moderate (60.6%) and 13 severe (4.3%) burnout. In a multivariate analysis, the female gender (OR: 5.857), the age (OR: 4.126), the years spent with working (OR: 2.721), the number of children (>3) (OR: 2.861) and the lack of social support (OR: 2.81) were independently associated with burnout (p<0.05 in all cases). There was a significant association among burnout, depression and dysfunctional attitudes. Conclusion: The vast majority of our social workers suffered from moderate and a small, but a significant proportion from severe burnout. Our work draws attention to the modifiable and unmodifiable risk factors of burnout in this population, which may help in the development of preventive strategies. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1884–1890.