Search Results

You are looking at 1 - 5 of 5 items for

  • Author or Editor: Gergely Jakab x
Clear All Modify Search
Agrokémia és Talajtan
Authors: Boglárka Keller, Judit Szabó, Csaba Centeri, Gergely Jakab and Zoltán Szalai

Summary

Adaptation is the most important strategy to reduce the effect of climate change and soil erosion. During this process adequate, rational land use is necessary to ensure climate resilience. Therefore, the main objective in this study was to evaluate the susceptibility of different land use intensities (arable land and grassland) to soil erosion. The rainfall simulation method is a good tool to measure and estimate soil erosion in situ. The comparative measurements were carried out in the field with a Shower Power-02 simulator on 6 m2 plots in Gerézdpuszta, where the slope angles were ~8% and the simulated rainfall events had high intensities (~70-96 mm h−1). The runoff and soil loss were significantly higher from arable land. The runoff-infiltration ratio and runoff coefficient showed lower infiltration capacity in the case of arable land. On average, the suspended sediment loads were tenfold higher under intensive land use. In the case of grassland a moderate increase in infiltration was observed due to higher rainfall intensity, as also reported in the literature. The rainfall simulation method provides good data for soil loss estimations.

Restricted access

Talajok szemcseösszetételének vizsgálata előtt nélkülözhetetlen a talajban található eltérő tulajdonságú kötőanyagok feloldása, roncsolása, mivel ezeknek fontos szerepe van a mikro- és makroaggregátumok kialakításában. Ennek hiányában jelentős mennyiségű agyagszemcse marad aggregátumokban, a szemcseösszetételt, agyagtartalmat jelentősen módosítva. Jelen tanulmányban az egyik leggyakoribb ragasztóanyagnak, a talajok humusztartalmának a hatását vizsgáltuk. A statisztikai analízis eredménye szerint a humuszt bontó hidrogén-peroxidos kezelésekkel – a kontrollként használt, humusz nélküli folyóvízi homok kivételével – szignifikánsan nagyobb agyagtartalmat mérünk, mint a MSz szerinti Na-pirofoszfátos kezeléssel. A hidrogén-peroxidos előkészítéssel a talajminták szemcseösszetételének varianciája lényegesen kisebb, mint más kezeléseké, vagyis az intenzívebb előkészítő eljárásokkal a minták szemcseméret eredményeinek különbsége csökken. Az előkészítő eljárások különbségének az okát keresve a talajok humusz- és agyagtartalmának korrelációját elemeztük. A humusz az agyagtartalommal gyengén korrelált. Az 1–5. kezelésekkel kapott agyag- és a talaj humusztartalma között negatív, míg a hidrogén-peroxidos kezelések esetén gyenge pozitív kapcsolatot mutattunk ki. Az ultrahangos kezelések kiemelt jelentőségűek az előkészítésekben, de az agyagtartalomban szignifikáns különbség csak a hidro-gén-peroxidos kezelések esetén mutatható ki. Vizsgálataink megmutatták a talajminták szemcseméret elemzése előkészítésének, az ásványi szemcsék dezaggregálásának fontosságát, valamint azt, hogy a dezaggregálás elégtelensége jelentősen kisebb agyagtartalmat eredményez. Talajok szemcseméret meghatározásában, de különösen a jelentősebb szervesanyag-tartalmú talajokéban a hidrogén-peroxidos előkészítő eljárás használandó. A Na-pirofoszfátnak és az ultrahangos kezelésnek a talajminta diszpergálásában van nagy jelentősége. Szükségesnek tartjuk ezért a hazai talaj szemcseméret-elemzés szabványát (szabványait) felülvizsgálni, továbbá az európai szemcseméret-elemzési eljárások tapasztalatainak megismerését és beépítését a hazai szemcseméret analitikai gyakorlatba.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Judit Müller, Zsuzsanna Molnár, Árpád Illés, Monika Csóka, Zsuzsanna Jakab, Beáta Deák, Tamás Schneider, Erika Várady, András Rosta, Zsófia Simon, Katalin Keresztes, Lajos Gergely and Gábor Kovács

Az adolescenskorú Hodgkin-lymphomás betegek egy része felnőtt-, más része pedig gyerekosztályokon kerül ellátásra. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja a 14–21 év közötti Hodgkin-lymphomás betegek kezelési és túlélési eredményeinek összehasonlítása két, felnőtteket (F) kezelő intézet és a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat (GY) tíz központjának adatai alapján. Módszerek: 1990 januárja és 2004 decembere között 138 Hodgkin-lymphomás, 14–21 év közötti beteget diagnosztizáltunk és kezeltünk két felnőttintézményben (95: OOI és 43: DEOEC), míg 107-et a gyermekonkológiai központokban. Eredmények: A férfi-nő arány 1:1,51 (F) és 1:1,38 (GY), az átlagéletkor 18,6 (F), illetve 15,7 (GY) év volt. A klinikai stádiumok szerinti megoszlás a két csoportban csak kis eltérést mutatott. A szövettani megoszlás a két csoportban (F és GY): nodularis sclerosis 47% és 59%, kevert sejtes 45% és 25%, lymphocytagazdag klasszikus 1,5% és 10%, lymphocytaszegény 4% és 1%, nodularislymphocyta-túlsúlyos 1,5% és 3%, nem volt besorolható 1% és 2%. A betegek döntő többsége ABVD (F), illetve OPPA/OEPA ± COPP kezelést (GY) kapott. A betegek 80%-a (F) és 91%-a (GY) részesült irradiációs kezelésben. A betegek 14%-ánál (F) és 13%-ánál (GY) észleltük az alapbetegség relapsusát. Az F-csoport betegei közül 16-ot veszítettünk el, a GY-csoportból 7-et. A betegek 5 és 10 éves teljes túlélése (OS) a két csoportban nem különbözött szignifikánsan. Az eseménymentes túlélés (EFS) 5 és 10 évnél az F-csoportban 76,5 ± 4% és 72,5 ± 4%, míg a GY-csoportban mindkét időpontban 85,3 ± 3% volt ( p = 0,0452). Következtetés: A Hodgkin-lymphoma jól kezelhető adolescenskorban, a betegek 80-90%-a véglegesen meggyógyul. Adataink szerint a gyermekintézményekben kezeltek eseménymentes túlélése jobb, mint a felnőttintéz­ményben kezelteké. Ennek alapján javasoljuk, hogy a 14–18 év közötti fiatalok gyermekonkológiai központokban vagy az ott alkalmazott protokoll szerint részesüljenek kezelésben.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Nemes, Fanni Gelley, Gergely Zádori, Dénes Görög, Imre Fehérvári, Katalin Jakab, János Fazakas, Tamás Mándli, Zsuzsa Gerlei, Enikő Sárváry, Attila Doros and László Kóbori

A májátültetések számát korlátozza a beültetésre alkalmas donorszervek mennyisége. A szervhiány megoldására az egyik lehetőség az úgynevezett marginális donorok (extended donor criteria) elfogadása a májátültetési programban. Célkitűzés: A magyar májátültetési program szervdonációs jellemzőinek vizsgálata, különös tekintettel a marginális donorokra. Módszer: Donor- és recipiensadatok retrospektív feldolgozása 2003. január és 2008. december között. A marginálisdonor-kritériumrendszert nemzetközi ajánlások alapján állítottuk fel. Eredmények: A vizsgált periódus alatt összesen 1078 donort jelentettek a klinikán. Nyolcszázharmincöt esetben (77,4%) alkalmatlannak ítélték a donormájat a transzplantációra, 243 esetben (22,6%) volt beültetésre alkalmas a donormáj. A beültetett májgraftok közül 40 (16%) származott marginális, 203 (84%) nem marginális donorból. Marginális májgraftok beültetése esetén nem volt különbség a beteg- és grafttúlélésben, a posztoperatív graftfunkciót jelző paraméterekben és az általános szövődmények gyakoriságában. A korai hepatitis C-rekurrencia gyakoribb volt marginális graft beültetése esetén. Következtetések: A májátültetésre váró betegek száma hazánkban is folyamatosan növekszik. Marginális májgraftok alkalmazása esetén a betegek morbiditása és mortalitása nem különbözik számottevően a standard donorokból származó májgraftok beültetése után tapasztalt eredményektől. Hepatitis C-vírus esetén nem javasolt marginális májgraft beültetése. A donorok felső életkori határának kiterjesztése megfontolandó.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Nemes, Gergely Zádori, Erika Hartmann, Andrea Németh, Imre Fehérvári, Dénes Görög, Zoltán Máthé, Andrea Dávid, Katalin Jakab, Enikő Sárváry, László Piros, Szabolcs Tóth, János Fazakas, Zsuzsa Gerlei, Jenő Járay and Attila Doros

A szerzők összefoglalják a magyar májátültetési program epeúti szövődményeinek jellemzőit. Feltárják az epeúti szövődmények előfordulási gyakoriságát. Elemzik az epeúti szövődmények típusait és azok megoszlását, valamint hatásukat a beteg-, illetve graftvesztésre. Elemzik az irodalomban már ismert rizikófaktorokat a hazai betegpopulációban. Ismertetik az epeúti szövődmények kezelési lehetőségeit. Retrospektív vizsgálat során a betegeket két csoportba osztották aszerint, hogy a májátültetés után kialakult-e epeúti szövődmény, vagy nem, majd a két csoportot összehasonlították számos vizsgált paraméter, valamint a túlélések szempontjából. Az epeúti szövődményes betegeket tovább csoportosították annak alapján, hogy a szövődmény a májátültetés után három hónapon belül vagy később alakult ki. Ezt a két csoportot szintén összehasonlították a fentebb említett kontrollcsoporttal. Egyvariációs összehasonlítások esetén a folytonos adatokat a populáció homogenitásának vizsgálata után (Levene-teszt) kétmintás t -próbával, illetve Mann–Whitney-féle U-teszttel, a kategorikus adatokat χ 2 -próbával, illetve Kaplan–Meier-analízissel vizsgálták. A túlélést Kaplan–Meier-metodikával vizsgálták. Az eredményeket valamennyi statisztikai próbánál akkor tekintették szignifikánsnak, ha a p < 0,05 volt. Eredmények: Epeúti szövődmény a betegek 26%-ában jelent meg, 290 vizsgált beteg közül 76 esetben. A leggyakoribb a szűkület (18%), majd az epecsorgás (9%), a necrosis (6%), végül az ischaemiás típusú epeúti károsodás (3%). Epeúti szövődmények esetén az 5 éves kumulatív túlélés rosszabb (55%), mint ezek hiányában (66%), és a retranszplantációk aránya is magasabb (15%) volt. A leggyakoribb kezelési típusok: intervenciós radiológiai (69%), sebészi (17%), ERCP (14%). Következtetések: Az epeúti szövődmények aránya megfelel a nemzetközi közléseknek, 2002 óta arányuk csökkent. Epeúti szövődmények kialakulásának rizikófaktorai: cholangitis, az arteria hepatica thrombosisa és stenosisa, magas bevitt intraoperatív volumen, valamint az akut rejectio. Korai epeúti szövődmények gyakran társultak a beültetett májgraft kezdeti gyenge működésével (ún. „initial poor function”). A korai epeúti szövődmények felelősek a túlélés csökkenéséért, a késői szövődmények inkább az életminőséget rontják. Az epeúti szövődményes betegeket döntően intervenciós radiológiai módszerekkel kezelték.

Restricted access