Search Results

You are looking at 1 - 10 of 10 items for

  • Author or Editor: Gergely Kriván x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors:
Orsolya Horváth
,
Zoltán Prohászka
,
Krisztián Kállay
,
Csaba Kassa
,
Anita Stréhn
,
Katalin Csordás
,
János Sinkó
, and
Gergely Kriván

Absztrakt:

Az őssejt-transzplantációhoz társult thromboticus microangiopathia egy multifaktoriális szövődmény transzplantáció után. Incidenciája a különböző diagnosztikus kritériumrendszerek miatt nagyon eltérő az irodalomban. A thromboticus microangiopathia aktivitását jelző klinikai paraméterek, így a laktátdehidrogenáz-emelkedés, a hematológiai paraméterek és a vesefunkció változásai az őssejt-transzplantáció után nem specifikusak. A patomechanizmusában a klasszikus és az alternatív út diszregulációjának egyaránt szerepe lehet, azonban a komplex patomechanizmus pontosan még nem ismert. A jövőben a komplement paraméterek, köztük a terminális komplement út aktivációs komplex monitorozása segítheti a klinikusokat a gyors és pontos diagnózisban, a kezelésre szoruló betegek optimális kiválasztásában, a terápia várható hatékonyságának előrejelzésében és eredményességének monitorizálásában. A közlemény a thromboticus microangiopathia diagnosztikus kritériumrendszereinek és a terápiás lehetőségeinek változásait, valamint a hazai gyermek betegekben szerzett tapasztalatokat mutatja be. Orv Hetil. 2017; 158(27): 1043–1050.

Open access

Infekciók kockázatának csökkentése veleszületett és szerzett komplementdefektusokban.

Irodalmi áttekintés és javaslat hazai gyakorlatra

Reducing the risk of infections in hereditary and acquired complement deficiencies.

Review of the literature and proposal for best practice in Hungary
Orvosi Hetilap
Authors:
Éva Karászi
,
Beáta Onozó
,
Andrea Kulcsár
,
János Szlávik
,
Vera Goda
,
Gergely Kriván
,
Zoltán Prohászka
, and
Botond Lakatos

A veleszületett komplementdefektusok világszerte ritkán fordulnak elő, a primer immunhiányok 1–10%-át teszik ki. A szerzett komplementdefektusok gyakoribbak, és a komplementgátló kezelések egyre elterjedtebb alkalmazásával a szerzett komplementhiányos betegek incidenciája nő. A terápia okozta komplementdeficientia a genetikailag meghatározott formákhoz hasonlóan döntően tokos baktériumok által okozott, visszatérően jelentkező, életveszélyes fertőzésekre hajlamosít (sepsis, meningitis). A leggyakoribb kórokozók a Neisseria meningitidis, a Streptococcus pneumoniae és a Haemophilus influenzae. Hazánkban C5- és C3-komplement-gátló gyógyszerek érhetők el a klinikai gyakorlatban, melyek elsődlegesen paroxysmalis nocturnalis haemoglobinuria, myasthenia gravis, neuromyelitis optica és atípusos haemolyticus uraemiás szindrómás betegek kezelésére indikáltak. A fenti kezelésben részesülő betegek körében kiemelt jelentőségű és a kezelésnek elengedhetetlen feltétele a súlyos, potenciálisan életet veszélyeztető, gyors progressziójú bakteriális fertőzések megelőzése. Ennek ellenére az infekciós kockázatot csökkentő hazai ajánlás nem létezik, a megelőzési stratégia nem standardizált, gyakran hiányos, ami az érintett betegeket súlyosan veszélyezteti. Közleményünk célja a nemzetközi gyakorlat és klinikai útmutatók áttekintésével a komplementhiányos betegeknél alkalmazható szakmai javaslat megfogalmazása a bakteriális fertőzések prevenciójára vonatkozóan, mely egy későbbi hazai irányelv alapjául szolgálhat. Orv Hetil. 2023; 164(25): 971–980.

Restricted access

Az allogén vérképző őssejtátültetés korai szövődményei gyermekkorban

Early complications aft er allogeneic stem cell transplantation in childhood

Hematológia–Transzfuziológia
Authors:
Orsolya Horváth
,
Judit Nyirő
,
Krisztián Kállay
,
Blanka Mező
,
Csaba Kassa
,
Lídia Hau
,
Gabriella Kertész
,
Máté Horváth
,
János Sinkó
,
Zoltán Prohászka
, and
Gergely Kriván

Absztrakt:

Bevezetés: Az allogén vérképző őssejt-transzplantáció (tx) indikációja gyermekkorban a magas szövődményráta és a nem elhanyagolható halálozás miatt csak az életet veszélyeztető betegségekre korlátozódik. A csökkentett toxicitású kondícionáló kezelések bevezetése után célul tűztük ki az egyes a transzplantációs szövődmények, mint graft-versus-host betegség (GVHD), vírusreaktiváció és transzplantációhoz társult thromboticus microangiopathia (TA-TMA) időbeli és egymáshoz viszonyított előfordulásának és a különböző kondícionáló kezelések és a fenti transzplantációs szövődmények összefüggéseinek feltárását. Betegek és módszer: Prospektíven száz (8,5 ± 4,9 év) gyermeket vizsgáltunk, akik malignus (n = 54) és nem malignus alapbetegség (n = 46) miatt részesültek allogén tx-ban. A kondícionáló kezelés megkezdésétől monitoroztuk a korai szövődmények, így az akut GVHD, a vírusreaktivációk, a TA-TMA felléptét, illetve relapszus jelentkezését. Eredmények: A gyerekek kétharmadánál (67%) észleltünk legalább egy korai szövődményt a felsoroltak közül. A leggyakoribb transzplantációs szövődmény a vírusreaktiváció volt (50%). Akut GVHD a betegek 26%-ánál, a medián 31. (10.–174.) napon alakult ki. Az akut GVHD-s esetek 27%-a (7/26) zajlott súlyos (Grade III–IV) formában. A TA-TMA döntően enyhe volt, kizárólag ciclosporin adása során, más transzplantációs szövődményekhez társultan jelentkezett. A TA-TMA kialakulását 5/20 esetben GVHD, 5/20 esetben vírusreaktiváció, és 4/20 esetben vírusreaktiváció és GVHD is megelőzte. A súlyos szövődmények alacsony számával ellentétben a relapszusráta (22/54; 41%) magas volt. A vizsgált betegcsoport összesített túlélése medián 3,8 (1,3–6,5) év követési idő múltán 74%. A nem malignus betegség miatt transzplantált gyermekek összesített túlélése kiváló (43/46; 93,5%). Ezzel szemben a malignus csoportban a halálozási arány – a magas relapszusrátának megfelelően – (17/54, 31,5%) magas. Következtetés: A csökkentett toxicitású kondícionáló kezelések bevezetése óta a súlyos korai transzplantációs szövődmények száma alacsony. A TA-TMA döntően enyhe formában, vírusreaktivációhoz vagy GVHD-hoz társultan jelentkezett. A malignus alapbetegség esetén a halálozás fő oka a relapszusok magas száma.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Anita Stréhn
,
László Szőnyi
,
Gergely Kriván
,
Lajos Kovács
,
György Reusz
,
Attila Szabó
,
Imre Rényi
,
Gábor Kovács
, and
Antal Dezsőfi

Bevezetés: A poszttranszplantációs lymphoproliferativ betegség a leggyakoribb szolid szerv- vagy allogén vérképző őssejt-transzplantációt követően kialakuló malignitás gyermekkorban. E széles spektrumú betegség immunszuppresszió talaján jön létre, kialakulásában kiemelkedő jelentőségű az Epstein–Barr-vírus immunsejteket módosító hatása. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki a Magyarországon előforduló gyermekkori esetek összefoglaló felmérését. Módszer: A Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinikáján gondozott vese-, máj- és tüdőtranszplantált, valamint a Szent László Kórházban kezelt őssejttranszplantált gyermekek képezték a vizsgált betegpopulációt. Hetvennyolc vese-, 109 máj-, 17 tüdő-, illetve 243 allogén őssejttranszplantált gyermek adatait dolgozták fel. Eredmények: 1998 és 2012 között 13 transzplantált gyermeknél alakult ki szövettanilag igazolt poszttranszplantációs lymphoproliferativ betegség. A megbetegedettek közül 8 gyermek esett át szolid szervtranszplantáción, 5 beteg pedig őssejtátültetésen. A 8 szervtranszplantált közül hármat, míg az 5 őssejttranszplantált közül 4 beteget veszítettünk el. A poszttranszplantációs lymphoproliferativ betegség legmagasabb arányban a tüdőtranszplantáltak között alakult ki (17,6%). Következtetések: Az eredmények alátámasztják, hogy a poszttranszplantációs lymphoproliferativ betegség ritka, ám nagyon magas letalitású kórkép. A legfontosabb terápiás lehetőség az immunszuppresszió csökkentésén túl a kemoterápia és a rituximab. A kimenetelt döntően befolyásolja a korán felállított diagnózis, amelynek fontos eszköze a magas kockázatú betegek Epstein–Barr-vírus-szűrése polimeráz láncreakcióval. Orv. Hetil., 2014, 155(8), 313–318.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Gergely Kriván
,
Dolóresz Szabó
,
Krisztián Kállay
,
Gábor Benyó
,
Csaba Kassa
,
János Sinkó
,
Vera Goda
,
András Arató
, and
Gábor Veres

A Crohn-betegség pontos oka ismeretlen, így terápiája sem megoldott. Kezelésében az infliximab jelentős áttörést jelentett, a mindennapi gyakorlatban azonban vannak olyan betegek, akik a kombinált immunszuppresszív, illetve biológiai terápia ellenére sem kerülnek remisszióba. Ezekben az esetekben új esélyt jelenthet az őssejt-transzplantáció. A szerzők egy 15 éves fiúgyermek történetét mutatják be, akinél 2008 februárjában súlyos Crohn-betegséget (aktivitási index [PCDAI]: 82,5 – maximumérték: 100) kórisméztek. Konzervatív kezelésének 3 éve alatt a kombinált terápia (immunszuppresszió, antibiotikum, infliximab) ellenére sem került tartós remisszióba. Az ígéretes külföldi esetközlések nyomán autológ őssejt-transzplantációt végeztek, amely a Crohn-betegség remisszióját eredményezte. Egy évvel az őssejt-transzplantáció után az alapbetegség relapsusa jelentkezett, amely a korábbiakhoz képest lényegesen enyhébb, konzervatív terápiával uralható formában zajlott. A szerzők tudomása szerint hazánkban még nem végeztek őssejt-transzplantációt terápiarezisztens Crohn-betegség kezeléseként, amely – noha végleges gyógyulást nem jelentett – terápiás alternatíva lehet súlyos, refrakter esetekben. Orv. Hetil., 2014, 155(20), 789–792.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Éva Pállinger
,
Dániel Erdélyi
,
Gábor Kovács
,
Gergely Kriván
,
Zsuzsanna Korponay
,
György Fekete
,
András Szabó
,
András Falus
, and
Beáta Dérfalvi

A haemophagocytás lymphohistiocytosis a citotoxikus T-lymphocyták és a természetes ölősejtek kontrollálatlan aktiválódása és funkcionális zavara, illetve a következményes generalizált macrophagaktiváció miatt kialakuló extrém gyulladással társuló immunszabályozási zavar. Familiáris formájának hátterében a perforin fehérje működését, illetve exocytosisát érintő mutációk állnak. A szerzők egy fatális kimenetelű familiáris haemophagocytás lymphohistiocytosisban szenvedő csecsemő esetén keresztül kívánják bemutatni a funkcionális áramlási citometria jelentőségét. Meghatározták a természetes ölősejtek és a citotoxikus T-lymphocyták perforintartalmát és ölőaktivitását, illetve a perforin szekréciójához nélkülözhetetlen LAMP1 fehérje (CD107a) in vitro stimulációt követő sejtfelszíni expresszióját. Betegüknél csökkent citotoxikus aktivitás és fokozott perforinexpresszió mellett csökkent CD107a-expressziót mutattak ki a lymphocytákon in vitro stimulációt követően, ami a perforinszekréció zavarára utalt. A későbbiekben elvégzett genetikai vizsgálat igazolta a diagnózist: a haemophagocytás lymphohistiocytosis 3-as típusával összefüggésben álló MUNC 13-4 gén mutációját. Az esetbemutatással a szerzők az áramlási citometria jelentőségére kívánják felhívni a figyelmet az immunsejtek funkcionális aktivitásának jellemzésében. Orv. Hetil., 2014, 155(10), 389–395.

Open access

Gaucher-kór és az ajánlott új diagnosztikai algoritmus

The new diagnostic algorithm recommendations in Gaucher-disease

Hematológia–Transzfuziológia
Authors:
Ottó Csacsovszki
,
Hussain Alizadeh
,
Árpád Bátai
,
Gergely Kriván
,
Imelda Marton
,
Gábor Mikala
,
György Pfliegler
, and
Tamás Masszi

A Gaucher-kór a leggyakoribb herediter lizoszómális tárolási betegség. Az autoszómális recesszíven öröklődő GBA1 gén mutációja következtében a savas-β-glükozidáz enzim aktivitása csökken, ezért a glücocerebrozidok felhalmozódnak a makrofágokban és főként a parenchymás szervekben. Jellegzetes tünetei közül a thrombocytopenia és a splenomegalia emelendők ki. A betegség jelentősen aluldiagnosztizált, így a Gaucher-kór igazolása a tünetek megjelenését követően átlagosan 10 évet késik. Az elmúlt évtizedekben nem állt rendelkezésre olyan nemzetközileg elfogadott diagnosztikus algoritmus, amely elősegítette volna a betegség korai felismerését. 2022-ben az ún. Delphi Konszenzus alapján az eddigi tapasztalatokat egybevetve egy olyan általános és egyszerű algoritmust alakítottak ki, amely minden gyakorló orvos és hematológus számára könnyen elsajátítható. Mivel a Gaucher-kórra hatásos terápia áll rendelkezésre, így a korai felismeréssel és a kezelés megkezdésével elkerülhetőek a betegségből adódó, több szervrendszert sokszor irreverzibilisen érintő elváltozások.

Open access

Kimérizmusvizsgálatok jelentősége allogén hematopoetikus őssejt-transzplantációt követően

Significance of chimerism testing following allogeneic hematopoietic stem cell transplantation

Hematológia–Transzfuziológia
Authors:
Nóra Meggyesi
,
Hajnalka Andrikovics
,
András Kozma
,
András Bors
,
Lívia Varga
,
Zoltán Őrfi
,
László Gopcsa
,
Melinda Paksi
,
Éva Torbágyi
,
Nóra Lovas
,
Marienn Réti
,
Gergely Kriván
,
István Vályi-Nagy
, and
Péter Reményi

Összefoglaló. Bevezetés: Az allogén hematopoetikus őssejt-transzplantáció (allo-HSCT) kiemelkedő szerepet tölt be a hematológiai betegségek gyógyításában. A kimérizmusvizsgálat a donor és a recipiens típusú vérképzés jelenlétét különíti el örökletes genetikai markerek segítségével. Az allo-HSCT kimenetele (pl. az engraftment dinamikája vagy a relapsus előrejelzése) jól követhető kimérizmusvizsgálatokkal, akár a betegségspecifikus markerek hiányában is. Célkitűzés: Munkánk során a kimérizmusvizsgálatok terén arany standardnak számító short tandem repeat (STR) és a fluoreszcens in situ hibridizáció (FISH) módszereket hasonlítottuk össze, valamint vizsgáltuk az allo-HSCT kimenetelét a kimérizmuseredményektől függően. Módszer: Az STR és FISH módszerek összehasonlítását 2018-ban gyűjtött, a két különböző vizsgálatra ugyanazon a napon beküldött 210 mintán végeztük. A kimérizmusvizsgálatok klinikai jelentőségét 2015. január és 2018. február között 378 allogén HSCT-n átesett beteg adatainak elemzésével vizsgáltuk. Eredmények: A két vizsgálati módszerrel kapott eredmények 95,2%-ban megegyeztek. A teljes kimérizmust elért betegek (n = 311) összesített túlélése (OS) kedvezőbb volt, mint azoké, akik nem értek el teljes kimérizmust (n = 44; OS 24 hónapban: 59,4% vs. 23,6%; p < 0,001). Következtetések: Vizsgálatunkban a két kimérizmusvizsgálati módszer (STR és FISH) eredményei jól korreláltak egymással, mindkettő alkalmasnak bizonyult a betegek allo-HSCT utáni követésére. A teljes donorkimérizmus elérése szignifikánsan jobb túléléssel társult. A kevert kimérizmus hatékonyan visszafordítható donor lymphocytainfúzió adásával, mely fokozza a graft alloreaktivitását.

Summary. Introduction: Allogeneic hematopoietic stem cell transplantation (allo-HSCT) plays a pivotal role in the cure of hematologic malignancies. Chimerism testing can differentiate recipient and donor hematopoiesis by hereditary genetic markers. The outcome of allo-HSCT (e.g. the dynamics of engraftment and the prediction of relapse) can be monitored by chimerism testing even in the case of lacking disease specific markers. Aims: In the current study we compared the gold standard short tandem repeat (STR) and the fluorescent in situ hybridization (FISH) chimerism testing methods; and we examined the outcome of allo-HSCT depending on chimerism results. Methods: The comparison of STR and FISH methods was performed on 210 samples parallelly tested for chimerism by both methods on the same day in 2018. The clinical significance of chimerism testing was investigated by clinical data analysis of 378 patients treated by allo-HSCT between 1 January 2015 and 28 February 2018. Results: Chimerism results tested by the two methods showed 95.2% concordance. Patients with complete donor chimerism (n = 311) had a more favourable overall survival (OS) than patients without complete donor chimerism (n = 44; OS at 24 month years 59.4% vs. 23.6%, respectively, p < 0.001). Conclusion: In our comparison both chimerism testing methods correlated well, and proved to be suitable for chimerism monitoring after allo-HSCT. Achieving complete donor chimerism was associated with better survival. In case of mixed chimerism, donor lymphocyte infusion can be an effective therapeutic option since it increases graft alloreactivity.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Krisztián Kállay
,
Judit Csomor
,
Emma Ádám
,
Csaba Bödör
,
Csaba Kassa
,
Réka Simon
,
Gábor Kovács
,
György Péter
,
Gábor Ottóffy
,
Katalin Bartyik
,
Csongor Kiss
,
Péter Masát
,
Marienn Réti
,
Blanka Tóth
, and
Gergely Kriván

Absztrakt:

Bevezetés: A gyermekkori szerzett csontvelő-elégtelenségek ritka, kezelés nélkül halálos betegségek. Egységes diagnosztikájukat és terápiájukat európai munkacsoport felügyeli. A munkacsoport bevezette a hypocellularis gyermekkori refrakter cytopenia entitást, melyet csökkentett intenzitású kondicionálással transzplantálva lényegesen jobb túlélési eredményeket kaptak. Célkitűzés: A protokollhoz csatlakozás előtt és az azóta eltelt 5 évben kezelt betegek eredményeinek ismertetése. Módszer: A 2013 és 2017 között eltelt 5 évben a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat 8 központjában 55 gyermeket kezeltünk (súlyos aplasticus anaemia: 9, myelodysplasticus szindróma: 41, juvenilis myelomonocyter leukaemia: 5). Súlyos aplasticus anaemiában 7 esetben végeztünk őssejt-transzplantációt, egy esetben antithymocytaglobulin-kezelést, egy beteg a diagnózis előtt meghalt. Myelodysplasiában 37 esetben végeztünk transzplantációt, 4 esetben a szoros megfigyelést választhattuk. E transzplantációk 54%-a (20 eset) csökkentett intenzitású kondicionálással történt. A juvenilis myelomonocyter leukaemiában szenvedő 5 betegnél transzplantáció történt. Eredmények: A diagnózis és a kuratív kezelés között eltelt idő medián 92 (3–393) nap volt, súlyos aplasticus anaemia esetén 28 (3–327) nap. Akut graft versus host betegség II–IV. fokozatú súlyossággal 22,6%, III–IV. fokozatú súlyossággal 6,8%-ban jelentkezett, míg betegeink 11,2%-a krónikus graft versus host betegségben szenvedett. A súlyos aplasticus anaemiával kezelt 8 beteg mindegyike teljes remisszióban él (100%). A myelodysplasia miatt transzplantált betegek becsült túlélése 85,1%, juvenilis myelomonocyter leukaemiában 75%. A medián követési idő 30,4 (1,1–62,5) hónap volt. Jelen eredményeinket összevetettük az 1992 és 2012 között kezelt betegek eredményeivel. A túlélés az új szemlélet nyomán jelentősen javult, súlyos aplasticus anaemiában trendszerűen 70%-ról 100%-ra (p = 0,133), myelodysplasticus szindrómában szignifikánsan 31,3%-ról 85,1%-ra (p = 0,000026). Következtetés: Paradigmaváltás történt a gyermekkori szerzett csontvelő-elégtelenségek kezelésében, a betegcsoport túlélése szignifikánsan növekedett. Orv Hetil. 2018; 159(42): 1710–1719.

Open access

Microchimaerismus kimutatása nagy érzékenységű droplet digitális PCR technikával és szerepe a vérképzőőssejt-transzplantált betegek monitorozásában

Detection of microchimerism with high sensitivity droplet digital PCR technique and its significance in monitoring of hematopoietic stem cell transplanted patients

Orvosi Hetilap
Authors:
Zoltán Őrfi
,
Nóra Meggyesi
,
Lívia Varga
,
András Bors
,
László Gopcsa
,
Melinda Paksi
,
Viktor Lakatos
,
Krisztián Kállay
,
Gergely Kriván
,
Alexa Jónás
,
Attila Tordai
,
István Vályi-Nagy
,
Péter Reményi
, and
Hajnalka Andrikovics

Bevezetés: Az allogén haemopoeticusőssejt-transzplantáción átesett betegek esetében betegségspecifikus biomarker nem mindig áll rendelkezésre, ekkor a beteg állapota chimaerismusvizsgálattal monitorozható, amely tájékoztatást ad a relapsusról, a vérképző sejtek megtapadásáról és a recipienseredetű vérképzésről. A klinikai chimaerismus, vagyis két vagy több különböző egyén sejtjeinek egymás melletti jelenléte, többféle módszerrel mutatható ki. A „short tandem repeat”-ek (STR) detektálásán alapuló fragmensanalízis-módszerrel legkevesebb 1–5% recipiensarány, ezzel szemben az érzékenyebb és pontosabb módszerekkel már a microchimaerismus (<1%) is kimutatható. Célkitűzés: A microchimaerismus detektálására alkalmas deletiós insertiós polimorfizmusok (DIP) jelenlétén alapuló módszer bevezetése és beállítása droplet digitális PCR (ddPCR-) technikával, illetve az STR- és a DIP módszerrel mért eredmények összehasonlítása. Módszer: A beállítás önkéntesek (n = 6) genomiális DNS-éből, mesterséges, kevert chimaeraminták előállításával történt, melyek során vakpróba és kimutathatósági határértékeket (LoB, LoD) számítottunk. Az STR- és a DIP-módszer mérési eredményeit korreláltattuk egymással (n = 48 recipiens, 146 minta), és informativitási értéket számítottunk 403 transzplantációs esetet felhasználva. A rutinvizsgálatok elvégzéséhez és a számításokhoz 8 DIP- és egy további, Y-kromoszóma-specifikus markert használtunk. A relapsus korai kimutatására retrospektív vizsgálatot végeztünk. Eredmények: A bevezetett ddPCR-módszer megbízható, és kifejezett korrelációt mutatott az STR-vizsgálat eredményeivel az 1–100% kevert chimaerismustartományban (R2 = 0,988; n = 146 minta). A gyakorlati alkalmazhatóságot jellemző informativitási érték egy donorral történt transzplantáció esetében 96%-os, vagyis igen nagy valószínűséggel, legalább 1 markerrel detektálni tudtuk a kevert chimaeraállapotot. Az új módszerrel lerövidült a mintaátfordulási idő, és 1–1,5 nagyságrenddel javult a kimutathatósági határ az STR-technikához képest. Következtetés: Rendszeres ddPCR-monitorozással bizonyos esetekben még a klinikai relapsus megjelenése előtt, korai szakaszban előre jelezhető a betegség kiújulása. A ddPCR-rel végzett, nagy érzékenységű chimaerismusvizsgálat lehetséges alkalmazási területei: haemopoeticusőssejt-mikrotranszplantáció, szolidszerv-transzplantáció után a graftkilökődés korai kimutatása, illetve autoimmun betegségek és várandósság alatt előforduló microchimaerismust célzó kutatások. Orv Hetil. 2024; 165(8): 297–308.

Restricted access