Search Results

Absztrakt:

A primer immunhiányos betegségek a természetes és az adaptív immunrendszer elemeit érintő, genetikailag heterogén immunológiai rendellenességek. A primer immunhiányban szenvedő betegek nemcsak visszatérő fertőzésekre, de noninfektív kórállapotokra, így gyulladásos vagy granulomatosus eltérésekre, lymphoproliferativ és szolid daganatos megbetegedésekre, autoinflammatiós állapotokra, valamint a legkülönfélébb autoimmun kórformákra is hajlamosabbak. Az elsődleges immunhiány és az autoimmunitás paradoxonnak tűnő együttes megjelenése valódi kihívást jelent az immunhiányos betegek autoimmun szövődményeinek felismerésében. A primer immunhiányos állapotok hátterében általában egy vagy több, az immunregulációban és/vagy az immuntolerancia kialakításában kulcsszerepet játszó gén mutációja áll. A szerteágazó immunológiai rendellenességek, a kompenzatorikus, túlzott mértékű krónikus gyulladásos válaszreakció és a következményes szövetkárosodás együttese végső soron szerv-, sejtspecifikus vagy szisztémás autoimmun betegségek kialakulásához vezet. Számos primer immunhiányos kórképet különböző, sajátos autoimmun manifesztáció jellemez. A jelen összefoglaló célja a primer immunhiányos állapotokban megjelenő autoimmun kórképek, valamint az immunrendszeri rendellenességek alapjául szolgáló molekuláris és celluláris mechanizmusok áttekintése. A dolgozat végén ismertetett eset rávilágít arra, hogy immunhiányos állapotokban az autoimmun betegségek felismerése, illetve a dominálóan autoimmun kórkép formájában induló fenotípusoknál az immunhiány kórismézése egyaránt kihívást jelenthet. Orv Hetil. 2018; 159(23): 908–918.

A Good-szindróma igen ritka és szokatlan immunhiányos állapot, melyre a thymoma és a hypogammaglobulinaemia társulása jellegzetes. A közel 70 éve leírt, alapvetően rossz prognózisú betegségben szenvedők különösen fogékonyak visszatérő invazív bakteriális és opportunista fertőzésekre, emellett autoimmun és malignus megbetegedések is gyakrabban manifesztálódnak. Elsősorban középkorúakat érint. A legjellemzőbb immunológiai eltérésként a hypogammaglobulinaemia és a csökkent/hiányzó B-sejt-szám említhető. Napjainkban a betegséget szerzett kombinált (T, B) immunhiányos állapotként, fenokópiaként osztályozzák. A komplex immunkompromittált kórállapot klinikailag rendkívül heterogén fenotípusos megjelenésre vezethet, így felismerése valódi kihívás. A thymoma többnyire benignus, és általában véletlenszerűen kerül felfedésre. Mivel a thymus kulcsszerepet játszik az immunrendszer fejlődésében, thymoma esetén a megváltozott szöveti struktúra és mikrokörnyezet egyaránt hajlamosíthat immundeficientia és autoimmunitás kialakulására. A betegség kialakulásának oka máig tisztázatlan. Feltételezik, hogy főként epigenetikai faktorok és szerzett genetikai tényezők együttesen tehetők felelőssé a kórkép megjelenéséért. A Good-szindrómának jelenleg nincs specifikus kezelése. A thymectomia mellett alapvető az infekciók gyógyszeres kontrollja, esetleg szekunder prevenciója és a rendszeres immunglobulin-pótlás. Orv Hetil. 2023; 164(22): 859–863.

Az amyloidosis azoknak a szokatlan kórformáknak az egyike, amelyeket a beteg vizsgálatakor gyakran nem ismernek fel. Az elmúlt három évtized kutatásai komoly előrelépést jelentettek a kórkép biokémiai természetének, osztályozásának, patogenezisének, megnyilvánulási formáinak, felismerésének és a lehetséges kezelés mikéntjének megértése és elmélyítése tekintetében. A változatos klinikai megjelenés alapján az emésztőrendszeri amyloidosis diagnózisa valódi kihívás. Fennállásával elsősorban olyan 30 év feletti betegek esetében lehet és kell számolni, akik nem tisztázott hátterű hasmenésben, fogyásban, motilitási vagy felszívódási zavarban szenvednek.

A Whipple-kór bakteriális fertőzés okozta, ritkán előforduló, számos szerv érintettségével, így változatos klinikummal társuló, alattomos kezdetű, relapsusokkal kísért idült lefolyású, kezelés nélkül fatális gyulladásos betegség. A kórkép gyanúját a jellegzetes (de nem specifikus) tüneti triász (fogyás, krónikus hasmenés, arthralgia) megjelenése sugallhatja. Elhúzódó, intermittáló jellegű láz és lymphadenopathia társulásakor fennállásának különösen nagy a valószínűsége. A Whipple-kór vonatkozásában meghatározó jelentőségű volt az egyedi tulajdonságokkal bíró kórokozó, a Tropheryma whipplei felismerése. A bakteriális fertőzés vélhetően gyakori, betegség viszont csak a hajlamosító immunológiai tényező(k) megléte esetén alakul ki. Tekintettel az alapvetően a macrophagokban perzisztáló és szaporodó baktériumokra, főként a mononuclearis-phagocyta rendszer kóros funkciója tételezhető fel. (A Whipple-kór elsősorban macrophag betegségként értelmezhető.) A klinikai kép sokszínű. Bár a Whipple-kórt eredetileg a gastrointestinalis rendszer megbetegedésének vélték, ma szisztémás betegségnek tekintik. A fertőzés gyanújakor az elsőként választandó vizsgálat a gasztroszkópia: jellegzetes esetben a postbulbaris duodenum és a jejunum területén az erythemas, erodált, sérülékeny nyálkahártyán szétszórt halványsárgás plaque-ok mutatkoznak. A szövettani mintákban előtérben áll a kifejezett macrophag infiltráció (a baktérium intracelluláris inváziójával). A betegség igazolásának klasszikus eszköze a vékonybél-biopsziás minták PAS-festése, valamint a kórokozó PCR-ral történő igazolása. A megfelelő antibiotikum kiválasztása és a terápia időtartama napjainkban is nagyrészt empirikus.

Gut-associated lymphoid tissue (GALT) is supposed to play an integral role in the organization of colonic repair mechanisms. Majority of the GALT is composed of isolated and aggregated lymphoid follicles distributed throughout the intestines. These lymphoid follicles, including Peyer’s patches of the small, and isolated lymphoid follicles (ILFs) of both the small and large intestines, are composed of a specialised follicle associated epithelium overlying a subepithelial dome containing numerous dendritic cells, macrophages, T and B cells. Within inflammatory conditions the number, the diameter and the density of ILFs are increasing. Follicles are involved not just in immune surveillance, but their presence is also indispensable for normal colonic mucosal regeneration. Regarding mucosal repair the relation of ILFs to bone marrow derived stem cells, follicular dendritic cells, subepithelial myofibroblasts and crypt formations, and the putative organizer role of ILFs have not been clarified yet.

Tekintettel alapvető élettani jelentőségükre, az immunválaszban való részvételükre és a bélbetegségek kialakulásával való szoros kapcsolatukra, az elmúlt tizenöt évben jelentősen megnőtt az érdeklődés a bélhámsejtek iránt. A bélféreg- és protozoonfertőzésekkel való szoros kapcsolatuk – ami 2016-ban jelentős felfedezés volt – tovább ösztönözte a ritka kemoszenzitív epithelialis bojtos sejtek kutatását. Bár számuk viszonylag alacsony, a bojtos sejteket ma már a gyomor-bél traktus lényeges őrszemeként ismerik el, mivel szukcinát-, édes- és keserűíz-érzékelő receptoraik folyamatosan figyelik a béltartalmat. Stimuláció esetén számos effektormolekulát szabadítanak fel, köztük immunmoduláló hatásúakat is, mint az interleukin-25, a prosztaglandin-E2 és -D2, a ciszteinil-leukotrién-C4, az acetil-kolin, a thymus stromalis lymphopoetin és a béta-endorfin. Kimutatták, hogy a bojtos sejtek döntő szerepet játszanak a fonálférgek és protozoonok elleni immunitásban. A bojtossejt-kutatások többsége egérkísérleteken alapul, amelyek során a ’doublecortin’-szerű kináz-1 fehérje marker alapján azonosítják őket. A ciklooxigenáz-1 (COX1) enzim expressziója azonban segíthet a humán bélbolyhok bojtos sejtjeinek azonosításában. Kevés tanulmány vizsgálta az ezen sejtek és a bélbetegségek közötti összefüggést emberekben. Cikkünkben az intestinalis bojtos sejtekről nyújtunk naprakész tájékoztatást, beleértve fiziológiájukat, immunológiai központi funkciójukat és szerepüket a humán betegségekben. Végezetül a bojtos sejtek potenciális klinikai terápiás felhasználásának lehetőségeire is kitérünk. Orv Hetil. 2023; 164(44): 1727–1735.

A retroperitonealis fibrosis a retroperitoneum idült, nem specifikus gyulladása; az esetek 75%-ában idiopathiás. Fibrosis jellemzi, amely valószínűleg autoimmun gyulladást követően alakul ki. A kiváltó tényező nem ismert, de az atherosclerosis szerepét feltételezik. A jellegtelen klinikai tünetek, laboratóriumi eltérések miatt gyakran hosszú idő telik el a kórisméig, ezért sok esetben már szövődmények megjelenésével találkozunk. A gyógyszeres kezelés – a szövődmények sebészi vagy urológiai megoldását követően – az immunszuppresszív terápia. A kortikoszteroid a leggyakrabban alkalmazott készítmény, az optimális dózis és a kezelés időtartama nem teljesen egyértelmű. Kiújulás miatt az esetek többségében ismételt vagy a szteroiddózis csökkentését lehetővé tevő kezelés szükséges. A kezelésre adott válasz megjósolására, a kortikoszteroidigény megítélésére vagy a betegség visszatérésének előrejelzésére alkalmas tényezők nem ismertek. A szerzők két beteg kórtörténetét ismertetik – bemutatva a kórisme megállapításának nehézségeit. Orv. Hetil., 2011, 152, 1818–1826.

A vastagbél gyulladásos folyamataiban kialakuló regenerációban csontvelői eredetű mesenchymalis őssejtek (MSC) is részt vehetnek. Ezek a sejtek a vastagbél hámrétegébe vándorolnak, ahol hámsejtté érnek, vagy megtartva őssejttulajdonságaikat, utódsejteket hoznak létre. Az MSC-sejtek feltehetően a lymphoid aggregátumok területén lépnek ki az erekből, majd innen vándorolnak a környező cryptákba. Vándorlásuk során a szöveti mikrokörnyezet hatására megváltoznak. Célkitűzés: Munkánkban a csontvelői őssejtek vastagbélhámba épülésének jellegzetességeit vizsgáltuk egészséges és gyulladásos mintákban. Megvizsgáltuk a lymphoid aggregátumok szerepét is a hámréteg regenerációjában. Anyagok és módszerek: Tanulmányunkhoz férfi donor csontvelővel átültetett nők vastagbeléből származó biopsziás mintákat használtunk fel. A mintákon először nemi kromoszómákat mutattunk ki fluoreszcens in situ hibridizációval (FISH), majd a metszeteket digitálisan archiváltuk, ez után CD45 és cytokeratin (CK) kettős fluoreszcens immunhisztokémiai (IF) jelölést végeztünk. A metszeteket ismételten digitalizáltuk, a mintákat virtuális mikroszkóp (Mirax Viewer) segítségével párhuzamosan értékeltük. Eredmények: A crypták hámrétegébe beépülő Y-FISH-pozitív, CD45-negatív potenciális MSC-sejtek száma lényegességi szintet meghaladó (szignifikáns) emelkedést (p = 0,002; p = 0,003) mutatott (1,075%) a lymphoid aggregátumok környezetében, mind a normális vastagbélszövet (0,027%), mind az enyhe gyulladásos (0,045%) mintákhoz képest. Következtetés: Adataink arra utalnak, hogy a szöveti őssejtek kapacitása elégséges a kisfokú gyulladásos folyamatok regenerációjához. Az aspecifikus gyulladás esetében azonban a hámrétegbe beépülő MSC-sejtek száma megnő, ezek funkcionáló hámsejtté érése gyakoribb, mint az utódsejtek létrehozása. Eredményeink azt mutatják, hogy a lymphoid aggregátumok részt vesznek a hám regenerációs folyamataiban.