Search Results

Absztrakt

Bevezetés: A krónikus pancreatitis (CP) egy jóindulatú, gyulladásos megbetegedés, mely a pancreasfej jelentős megnagyobbodását idézi elő, ennek következménye a súlyosbodó fájdalom, a testsúly csökkenése és az életminőség jelentős romlása. A betegséget alapvetően a fájdalom és a funkcionális eltérések jellemzik, melyeket kezdetben konzervatív módon kezelhetünk, de komplikációk jelentkezésekor (nem csillapítható fájdalom, vezetékrendszerek obstructiója) a sebészi terápia válik szükségessé. Módszerek: A közlemény áttekinti a CP gyógyításával kapcsolatos irodalmi vonatkozásokat, különös tekintettel a CP szövődményeinek sebészi kezelését taglaló randomizált kontroll- és metaanalízisen alapuló vizsgálatokra. Eredmények: Az utóbbi időszak felmérései igazolták, hogy a hosszú távú életminőség-javulás és a fájdalommentesség vonatkozásában a sebészi kezelés elsődlegesen hatásosabb az endoscopos terápiával szemben. Összehasonlítva a pancreatico-duodenectomiát (PD) a Beger szerinti duodenummegtartó pancreasfej-resectióval (DPPHR) és ennek módosításával (duodenum- és szervmegtartó pancreasfej-resectio [DOPPHR]) igazolást nyert, hogy a műtétek után a posztoperatív fájdalommentesség, az összmortalitás nem különbözik, ugyanakkor a DPPHR és a DOPPHR-t követően, a kórházi tartózkodás, testsúlynövekedés, az exokrin, endokrin státus és az életminőség szignifikánsan javul. Következtetések: A DPPHR és PD műtétek egyaránt hatásosak a fájdalommentesség és az összmortalitás vonatkozásában. A jelen vizsgálatok azonban a DOPPHR elsődlegességét támasztják alá a CP szövődményeinek sebészi gyógyítására a peri- és posztoperatív paraméterek és az életminőség javulása alapján.

A hasnyálmirigy neuroendokrin daganatainak több mint 50%-a (kivéve az insulinoma) a diagnózis felállításakor már malignus elfajulást mutat, ezért a gyógyításnak mind a tumor eltávolítására, mind az általa termelt magas hormonszintek csökkentésére is irányulnia kell. A sebészi kezeléssel csökkenthető a betegek morbiditása és mortalitása, és lokalizált elváltozások esetén a daganat teljes reszekciója végleges gyógyulást eredményezhet. Az összefoglaló tanulmány iránymutatást ad a pancreas neuroendokrin daganatainak sebészi kezelésére, amely magába foglalja a metasztázisok, illetve a multiplex endokrin neoplasia 1-es típusának terápiáját is. Orv. Hetil., 2013, 154, 1565–1568.

Absztrakt

Krónikus pancreatitisben (CP) szenvedő betegek egyharmadában az inflammatoricus folyamat a pancreasfej gyulladásos tumorát idézi elő, mely a vezetékrendszerek obstructióját, fájdalmat és fogyást okoz. Egy biztonságos, szervmegtartó pancreasfej-resectiót (OPPHR) dolgoztunk ki. Közleményünkben az elmúlt 8 évben végzett 150 OPPHR műtéti és késői eredményeiről számolunk be. A sebészi beavatkozás magában foglalja a pancreasfejben kialakult gyulladásos tumor széles resectióját anélkül, hogy a pancreast a v. portae felett izolálnánk, illetve átvágnánk. A rekonstrukció, amely biztosítja a resecált pancreas secretióját az emésztőtraktus felé, a vékonybélből izolált Roux-kaccsal történik. A posztoperatív időszakban két reoperációra kényszerültünk, egyrészt anastomosisvérzés, másrészt vékonybél-adhaesiós ileus miatt, ugyanakkor halálos szövődmény nem jelentkezett. Az ápolási idő 7 és 12 nap között változott. Az áltagos utánkövetési idő 4,5 év volt (0,5–8 év). A késői mortalitás 4%-osnak bizonyult. A műtét után a betegek 89%-ában az életminőség javult, melyet EORTC Quality-of-Life kérdésekre adott válaszok bizonyítottak. A 8 éves klinikai megfigyeléseink egyértelműen alátámasztották, hogy az OPPHR műtét egy biztonságos és hatásos sebészi beavatkozás a CP komplikációinak megoldására, és javasolt műtétnek tekinthető a CP gyógyítására.

Absztrakt

A szerzők konzervatív módon sikeresen kezelt esetük kapcsán a pancreatopleuralis fistula (PPF) terápiás stratégiájának lehetőségeit foglalják össze. A PPF ritka szövődménye a krónikus pancreatitisnek. Többnyire alkoholos etiológiára visszavezethető, relapsusban levő pancreatitis talaján jön létre, és dominálóan dyspnoés tüneteket produkál. Diagnózishoz fizikális vizsgálat mellett a mellkasi folyadék laboratóriumi vizsgálatával, illetve képalkotó eljárások segítségével juthatunk. Az ERCP a legfontosabb lépés a PPF diagnózisának felállításában. Gyógyítása során a somatostatin analóg gyógyszeres, az endoscopos kezelés során végzett EST, illetve a ductus Wirsungianus stentelése és a folyamatos enteralis (jejunalis) táplálás együttes hatása vezethet eredményre. E komplex terápia melletti sikertelenség esetén a PPF műtéti megoldása javasolt.

Az akut pancreatitis diagnosztikája és kezelési lehetőségei jelentős változáson mentek át az elmúlt évtizedekben. A laboratóriumi és képalkotó diagnosztika fejlődése, a kórkép patomechanizmusának kutatási eredményei a betegség diagnosztikus és terápiás elveinek jelentős változását eredményezték. A szerzők célkitűzése az volt, hogy a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati és Sebészeti Klinikáján 1996-ban (I. periódus) és a 2004-ben (II. periódus) kezelt akut pancreatitises betegeik adatainak elemzésével és összehasonlításával értékeljék a betegség nemzetközileg elfogadott kezelési elveinek érvényesülését a belgyógyászati és sebészi kezelés során. Eredmények: A két vizsgálati periódusban észlelt 126, illetve 124 akut pancreatitises beteg adatait elemezték. Ennek során a biliaris acut pancreatitis előfordulásának növekedését, a következményes antibiotikum-szükséglet emelkedését, az urgens operatív endoszkópia (papillotomia, kőeltávolítás) gyakoribbá válását, az enterális táplálás általános elterjedését, a nekrózis felülfertőződésének gyanúja esetén az ultrahang vezérelte mintavétel és bakteriális tenyésztés gyakorlatának terjedését, valamint a fertőzött nekrózissal járó esetek komplex sebészi (necrosectomia, lavage) és szupportív kezelésének hatékonyabbá válását észlelték a II. vizsgálati periódusban. Következtetések: Bár az akut pancreatitises betegek belgyógyászati/endoszkópos és sebészi ellátásában a nemzetközi trendeknek megfelelő elvek többsége érvényre jutott, a betegek morbiditási és mortalitási adatainak érdemi változása a két periódus összevetése során nem volt kimutatható.

Összefoglaló. Bevezetés: A hímtag körméretének növelése érdekében, az annak bőre alá bejuttatott zsírnemű anyag szklerotizáló lipogranulomát okoz. Hazánkban a szklerotizáló lipogranuloma okozta hímvessző-deformitások kezelésének legelterjedtebb módszere a két ülésben végzett bőrpótlás. Ennek ellenére a magyar nyelvű szakirodalomban kevés adat áll rendelkezésre a kétüléses műtét eredményességéről és várható szövődményeiről. Célkitűzés: Tanulmányunkban a szklerotizáló lipogranuloma okozta deformitások miatti – két ülésben végzett – hímvesszőbőr-helyreállítással szerzett tapasztalatainkról, a műtét után kialakuló szövődményekről számolunk be retrospektív adatgyűjtés alapján. Módszer: 2008. március 1. és 2020. március 1. között a Debreceni Egyetem Urológiai Klinikáján 17 betegen végeztünk kétüléses hímvesszőbőr-helyreállító műtétet. A szklerotizáló lipogranuloma által érintett bőrt teljes mértékben eltávolítottuk, majd a lecsupaszított hímtagot a herezacskó elülső felszínén kialakított subcutan csatornába helyeztük. A második ülés során a herezacskó bőre alá ültetett hímvesszőt felszabadítottuk. Eredmények: A Clavien–Dindo-beosztás szerint az első ülés után három, a második ülés után egy I. gradusú szövődmény alakult ki; II–V. gradusú szövődményt nem figyeltünk meg. Azon 9 beteg közül, akik mindkét ülésen átestek, 7 beteg elégedett volt a beavatkozás eredményével, 2 beteg korrekciós műtéten esett át fél és 9 évvel a második ülés után. A 8 beteg közül, akik csak ez első ülést vállalták, egy korrekciós műtét történt 4 hónappal a műtét után. Következtetés: A hímvessző szklerotizáló lipogranulomája esetén az érintett bőrterület kimetszése után hímvesszőbőr-helyreállítás szükséges. A herezacskó-bőrlebeny alkalmazásának előnye, hogy a herezacskó színe és elaszticitása a hímvesszőbőréhez hasonló, a tapintás- és erogén érzet megmarad. A kétüléses hímvesszőbőr-helyreállítás kevés szövődménnyel, plasztikai sebészeti jártasság nélkül elvégezhető. Orv Hetil. 2021; 162(35): 1413–1417.

Summary. Introduction: Subcutaneous injection of liquid fatty materials to enhance penile girth induce sclerosing lipogranuloma of the penis. In spite of its well known severe consequences there has been a persistent use of this practice in non-medical circumstances. Objective: The aim of this paper is to present our observations with staged penile skin reconstruction for sclerosing lipogranuloma and to evaluate postoperative complications in a retrospective manner. Method: Between 2008 and 2020, 17 patients underwent surgery to treat sclerosing lipogranuloma of the penis by staged penile skin reconstruction at our department. Complete exscision of the involved tissue was performed, then the denuded penile shaft was inserted into a subcutaneous channel on the anterior side of the scrotum during the first stage. The second stage of reconstruction consisted of releasing the penile shaft from the scrotum. The second stage was performed merely on 9 in 17 patients. Results: According to the Clavien–Dindo classification system, 3 grade I and 1 grade I complications occurred in the postoperative period after the first and second stage, respectively. Grade II–V complications were not observed. 7 of 9 patients who underwent both stages were satisfied with the final result, 2 patients had minor correction surgery 6 months and 9 years following the second stage. 1 of 8 patients who underwent only the first stage had minor correction surgery 4 months following the operation. Conclusion: In case of sclerosing lipogranuloma of the penis, excision of the affected tissue and reconstruction of the penile skin are indicated. Advantages of using scrotal skin flaps are that colour and elasticity of the scrotal skin are similar to penile skin, erogenous sensation of the scrotal flap remains intact. Applying staged penile skin reconstruction with scrotal skin flap has the advantage of few postoperative complications and it is easy to perform. Orv Hetil. 2021; 162(35): 1413–1417.

Absztrakt

Bevezetés: A műtét előtti onkológiai kezelés az előrehaladott emlőrákok mellett az utóbbi években a primeren operábilis esetekben is egyre nagyobb teret hódít. Retrospektív vizsgálatunk célja volt a primer szisztémás terápián (PST) átesett emlőtumoros betegek radiológiai és szövettani leleteinek kiértékelése az alkalmazott sebészi kezelés tükrében. Anyag és módszerek: Klinikánkon 2007 márciusa és 2010 januárja között 114 esetben előzte meg preoperatív kemoterápia az emlőműtétet, ebből 22 esetben a kezelés indikációja lokális irresecabilitas volt. 92 esetben az onkoteam a beteg fiatal kora, magas gradusú daganat vagy axillaris nyirokcsomó-metastasis miatt döntött a PST mellett. A betegek 6 ciklus 5-Fluorouracil-Epirubicin-Cyclophosphamid vagy Taxotere-Epirubicin kezelésben részesültek, melyet radiológiai kontroll, majd műtét követett. Vizsgálatainkban a preoperatív staging eredményeket hasonlítottuk össze a műtéti specimenből meghatározott patológiai staging eredményekkel. Eredmények: A PST után az operált betegek 17%-nál komplett, 21%-nál jelentős, míg 43%-nál mérsékelt regressziót értünk el. A preoperatív kezelésre 19%-uk nem reagált. A feldolgozás során észlelt T és N stádiumok csökkenése nem minden esetben korrelált egymással, illetve a PST-re adott radiológiai és hisztológiai válasz is eltérő volt. Konklúzió: Az alkalmazott PST a daganat méretének csökkentésére kifejezetten hatásosnak bizonyult, de a nyirokcsomóstátusz változása tekintetében kevésbé volt hatásos. A residualis DCIS miatt gyakran nem tudjuk annyira csökkenteni a resectio volumenét, mint amennyire a daganat méretének csökkenése azt megengedné.

A heveny hasnyálmirigy-gyulladás, mint az egyik leggyakoribb akut emésztőszervi kórkép, amelyet szignifikáns morbiditás és mortalitás jellemez, korszerű és bizonyítékokon alapuló kezelési útmutatót igényel. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport célul tűzte ki, hogy a jelenleg elérhető nemzetközi irányvonalakat, illetve evidenciákat alapul véve az akut pancreatitis konzervatív és sebészi kezelésének kulcskérdései vonatkozásában bizonyítékalapú irányelveket fogalmazzon meg. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport által kijelölt előkészítő és konzulens munkacsoport lefordította, és ahol szükségesnek találta, kiegészítette és/vagy módosította a nemzetközi irányelveket. Összesen 11 témakörben (Diagnózis és etiológia, Prognózis, Képalkotók, Folyadékterápia, Intenzív kezelés, Fertőzéses szövődmények megelőzése, Táplálás, Epeúti beavatkozások, Endoszkópos retrográd cholangiopancreatographiát követő pancreatitis, Intervenció indikációi, időzítése és stratégiája nekrotizáló pancreatitisben, Cholecystectomia [vagy endoszkópos sphincterotomia] időzítése) 42 releváns kérdést állított össze. Az evidencia osztályozását az UpToDate^® rendszere alapján határozta meg. Az irányelvek a 2014. szeptember 12-ei konszenzustalálkozón kerültek bemutatásra és megvitatásra. A résztvevők 25 kérdést csaknem teljes egyetértéssel (95% felett), míg 17 kérdést erős egyetértéssel (70% felett) fogadtak el. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport jelen kezelési irányelve az első, bizonyítékon alapuló akut pancreatitiskezelési útmutató hazánkban. Az irányelv komoly segítséget nyújt az akut pancreatitis oktatásához, a mindennapi betegellátáshoz és a megfelelő finanszírozás kialakításához, ezért a szerzők bíznak abban, hogy ezen irányelvek minél szélesebb körben alapreferenciaként szolgálnak majd majd Magyarországon. Orv. Hetil., 2015, 156(7), 244–261.

A krónikus pancreatitis a hasnyálmirigy idült gyulladásos megbetegedése, amely a hasnyálmirigy strukturális és funkcionális károsodásával jár. Az esetek jelentős részében fájdalom, emésztési zavarok, testsúlyvesztés áll a tünetek középpontjában, amely jelentősen rontja az életminőséget. A betegség korrekt diagnózisa, differenciáldiagnosztikája és a betegek megfelelő kezelése korszerű és bizonyítékokon alapuló kezelési útmutatót igényel. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport célul tűzte ki, hogy a jelenleg elérhető nemzetközi irányvonalakat, illetve evidenciákat alapul véve a krónikus pancreatitis kezelésének kulcskérdései vonatkozásában bizonyítékalapú irányelveket fogalmazzon meg. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport által kijelölt előkészítő és konzulens munkacsoport lefordította, és ahol szükségesnek találta, kiegészítette és/vagy módosította a nemzetközi irányelveket. Összesen 11 témakörben 123 releváns megállapítás került összeállításra. Az evidencia osztályozása az UpToDate^® rendszere alapján került meghatározásra. Az összeállított irányelvek a 2014. szeptember 12-ei konszenzustalálkozón kerültek bemutatásra és megvitatásra. A résztvevők minden kérdést teljes, illetve erős egyetértéssel fogadtak el. A jelen irányelv hazánkban az első, bizonyítékalapú útmutató a krónikus pancreatitis kezeléséhez. Az irányelv komoly segítséget nyújt a krónikus pancreatitis oktatásához, a mindennapi betegellátáshoz és a megfelelő finanszírozás kialakításához. Ezért a szerzők bíznak abban, hogy ezen irányelvek minél szélesebb körben alapreferenciaként fognak szolgálni Magyarországon. Orv. Hetil., 2015, 156(7), 262–288.