Search Results

You are looking at 1 - 10 of 24 items for

  • Author or Editor: Imre Antal x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

A szerzők egy ritka antitestpozitivitással járó VIII.-faktor-hiányos beteg esetét ismertetik, akinél fájdalmas mozgáskorlátozottságot okozó bokaízületi bevérzések jelentkeztek 2–3 hetes gyakorisággal. A beteg MR-felvételei alapján diagnosztizálták, hogy a bal tibia distalis végét és a belbokát is beszűrő cysta a tibiotalaris ízfelszínt erodálva kis nyíláson át kommunikál a felső ugróízülettel. A cysta mérete, lokalizációja miatt fennállt egy ízületi felszínt is érintő patológiás törés veszélye. A beteg kezelését a hiányzó véralvadási faktor ellen a szervezetében magas koncentrációban képződő autoantitestek nehezítették. A törésveszély és a recidív bevérzések megszüntetése érdekében a cysta feltárása, falának kikaparása és az üreg csontallografttal történő kitöltése mellett döntöttek. A műtét alatt és a posztoperatív szakban a beteg rekombináns faktorkészítményt kapott, a szokásos thromboprophylaxis mellett. A vérzéses komplikáció jelentős kockázata ellenére a betegnek sem vérzéses, sem thromboemboliás szövődménye nem volt, műtéte óta felső ugróízületi haemarthrosisa sem ismétlődött. A szerzők az eset ismertetésével felhívják a figyelmet erre az életminőséget megnehezítő ritka betegségre, az ellátásához szükséges komprehenzív haemophiliaközpontokra és az összehangolt multidiszciplináris kezelés fontosságára. Orv Hetil. 2019; 160(17): 679–682.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A rotátorköpeny-szakadás következménye az izom atrófiája és zsíros degenerációja. Ezek mértéke befolyásolja az ín rekonstruálhatóságát és a műtét utáni funkciót. Célkitűzés: Degeneratív szakadások rekonstrukciója után vizsgáltuk az izomállomány változását és ennek összefüggését a posztoperatív funkcióval 65 év feletti betegeknél. Módszer: A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján artroszkópos rotátorköpeny rekonstrukciók utánkövetését végeztük. A vizsgálatba tizenegy, 65 év feletti beteg került bevonásra; az átlagos utánkövetési idő 39,9 hónap, a betegek átlagéletkora 71,9 év volt. A szakadás mérete szerint 3 C1, 3 C2, 4 C3 és 1 C4 volt. Minden betegnél műtét előtti és műtét utáni mágnesesrezonancia-vizsgálat elemzése, vizuális analóg skála és Constant-pontszám meghatározása történt. Eredmények: A posztoperatív átlagos Constant-érték 75 pont volt. Az izomatrófiára utaló értékek és a zsíros degeneráció nem mutattak szignifikáns javulást. Következtetés: A vizsgálat szerint a rotátorköpeny-szakadás 65 év felett végzett rekonstrukciója után az izomállomány zsíros degenerációja és atrófiája progrediál, az eredmények alapján ugyanakkor jó funkciót biztosít az ín rekonstrukciója. Orv Hetil. 2019; 160(14): 533–539.

Open access

Absztrakt:

A szerzők célja a felnőttkori szolid tumoroknál a műtétre, illetve definitív onkológiai kezelésre való várakozás szerepének tisztázása volt. Ennek érdekében az orvosi szakirodalom áttekintésével, 67 retrospektív vizsgálat, illetve összefoglaló munka elemzésével felmérték az időfaktor, azaz a diagnózist követő kezelésindítás statisztikailag számszerűsíthető hatását a teljes túlélésre. Az időfaktornak biztosan komoly szerepe van a biológiailag agresszívebb betegségeknél, például fiatalkori emlő- és hereráknál vagy fej-nyaki tumoroknál, de az első onkológiai ellátás néhány napos és indokolt megkésése nem negatív hatású a legtöbb szolid daganatos betegségben. A kivizsgálás, illetve a kezelésindítás menetét több orvosi és pszichoszociális tényező alakíthatja, és sokszor éppen a legelőrehaladottabb kórképek ellátása történik meg korábban, inverz túlélési hatást eredményezve. Az onkológiai kezelések eredményességét alapvetően az optimális terápiaválasztás határozza meg, mindazonáltal az időfaktor szerepének megértéséhez feltétlenül további kutatások szükségesek. Orv Hetil. 2018; 159(14): 535–546.

Restricted access
Authors: Balázs Répásy, Dóra Endrei, Antal Zemplényi, István Ágoston and Imre Boncz

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Célunk a montelukaszt hatóanyagú készítmények betegeket terhelő terápiás költségének vizsgálata volt Magyarországon. Módszer: Vizsgálatainkat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár gyógyszerforgalmi adatbázisára alapoztuk. A 2007 és 2015 közötti időszakra elemeztük a montelukaszt hatóanyagú gyógyszerek forgalmát és árát. Az alábbi indikátorokat használtuk: fogyasztói ár, napi terápiás költség, beteg általi térítési díj, kvázi térítési díj, a kezelési napok száma. Eredmények: A betegek által befizetett térítési díjtömeg a kezelési napok számának növekedése miatt 2011-ig nőtt, elérte a 277 millió forintot, majd 2012-ben a versenyhelyzet és a vaklicites eljárások miatt 133 millió forintra csökkent. A térítési díjtömeg az originális Singulairról 3 év alatt (2011–2014) áthelyeződött a generikumokra. A vizsgált időszakban a Singulair 10 mg filmtabletta napi terápiás költsége 314 forintról 96 forintra, a Montelukast Teva 10 mg filmtabletta napi terápiás költsége 187 forintról 46 forintra csökkent. Következtetés: A generikus verseny hatására javult a montelukasztterápia hozzáférhetősége: nőtt a kezelési napok száma, és csökkent a betegek által fizetendő térítési díj. Orv Hetil. 2018; 159(17): 682–687.

Restricted access
Authors: Imre Sallai, Eszter Kővári, Ádám Koteczki, Balázs Kovács, Péter Magyar, Balázs Futácsi, Imre Antal and Gábor Skaliczki

Bevezetés:A rotátorköpeny rekonstrukciója után kialakuló posztoperatív funkciót rendkívül sok tényező befolyásolja, közülük kiemelten fontos az esetlegesen kialakuló reruptura. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki az artroszkópos rotátorköpeny-rekonstrukción átesett betegek műtét előtti és utáni állapotának összehasonlítását. Módszer: 2008 és 2012 júliusa között operált 22 beteg 23 vállát vizsgálták prospektíven. Minden esetben fizikális vizsgálat, röntgen és ultrahang történt. Az életminőséget és a funkcionális eredményeket Constant Score és Vizuális Analóg Skála segítségével határozták meg. Eredmények: A rekonstrukció a használt pontrendszerek alapján a betegek több mint 80%-ánál kiváló vagy jó eredményt hozott, a Constant Score 45-ről 79-re emelkedett, a Vizuális Analóg Skálán mért fájdalom szintje 6,6-ről 2,5-re csökkent. Teljes vastagságú szakadást nem, részleges szakadást 7 esetben (30%) észleltek. Az operált oldalon az acromiohumeralis távolság átlagosan 8,5 mm volt az ép oldalon mért 9,5 mm-rel szemben. Következtetések: Az artroszkópos rotátorköpeny-rekonstrukcióval a nyílt műtéthez hasonló jó eredmények érhetőek el. Orv. Hetil., 2014, 155(16), 620–626.

Open access
Authors: Attila Szatmári, Ákos Menyhárt, Imre Antal, Imre Sallai, Gergely Holnapy, Zoltán Bejek and Gábor Skaliczki

Absztrakt:

Bevezetés: Az egyre nagyobb számban végzett nagyízületi arthroplasticák miatt előtérbe került a posztoperatív kórházi napok számának csökkentése, valamint a rehabilitáció gyorsítása. Ehhez elengedhetetlen a megfelelő, hatékony, biztonságos posztoperatív fájdalomcsillapítás. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja az volt, hogy összehasonlítsuk a hagyományos és az újfajta multimodális fájdalomcsillapító kezelésben részesült betegek posztoperatív funkcionális eredményeit, a műtétet követő fájdalomszintjüket és opioidfájdalomcsillapító-igényeiket. Módszer: Prospektív vizsgálatunkba 81 beteget vontunk be, akiknél 2017. február és 2018. január között intézetünkben primer csípőprotézis-implantációt végeztünk. A randomizált módon csoportosított betegek közül a kontrollcsoportban 38 fő, a multimodális fájdalomcsillapításban részesült betegek csoportjában 43 fő szerepelt. Vizuális analóg skála (VAS) segítségével ellenőriztük a betegek szubjektív fájdalomszintjét, valamint rögzítettük fájdalomcsillapító-igényüket. Eredmények: Multimodális fájdalomcsillapításban részesült betegeinknél az opioidtartalmú fájdalomcsillapítók iránti szignifikánsan alacsonyabb igényt, valamint szignifikánsan alacsonyabb VAS-értéket tapasztaltunk a posztoperatív 6. órában, 3. és 4. napon. Továbbá e csoport betegei szignifikánsan rövidebb ideig tartózkodtak a kórházban a műtétet követően. Következtetések: Tapasztalataink alapján a multimodális fájdalomcsillapítás egyoldali primer csípőízületi arthroplastica esetén szignifikánsan csökkentette a betegek posztoperatív szubjektív fájdalomérzetét és fájdalomcsillapító-igényét. Orv Hetil. 2019; 160(52): 2054–2060.

Open access
Authors: Attila Szatmári, Balázs Benedek, Tamás Perlaky, Krisztián Szalay, Imre Sallai, Gábor Skaliczki, Miklós Szendrői and Imre Antal

Absztrakt:

Bevezetés: A válltáji primer és áttéti csonttumorok miatt végzett humerus proximalis vég reszekciókat követő rekonstrukcióra több módszer (csontgraft, endoprotézisek) is használatos. Az új eljárások egyike az ízületi felszínek és az eltávolított, különböző hosszúságú humerus proximalis vég reverz vállprotézissel, adott esetben csontbeültetéssel kiegészített (kompozit eljárás) pótlása, az elérhető jobb vállfunkció reményében. Célkitűzés: A fenti eljárással általunk operált betegcsoport vállfunkciójának összevetése azon betegekkel, akiknél a reverz protézis indikációját degeneratív vállbetegség (rotátorköpeny-arthropathia) képezte. Továbbá annak vizsgálata, hogy a két csoport között mekkora különbséget találunk a vállfunkciót, stabilitást, a protézis megbízhatóságát illetően, azokat nem onkológiai jellegű értékelőrendszerekkel vizsgálva. Módszer: A vizsgálatban 23 beteg vett részt (13 férfi, 10 nő), akiket 2012 és 2016 között operáltunk intézményünkben. Közülük 15-nél rotátorköpeny-arthropathia volt a reverz protézis indikációja, míg 8 esetben tumoros elváltozás miatt végeztük a humerus vállközeli reszekcióját, illetve a protetizálást. Betegeink átlagéletkora 62,5 év volt (17–82), az átlagos utánkövetés időtartama pedig 23,5 hónap (5–57). Betegeinknél fizikális vizsgálatot végeztünk, az operált karjukról röntgenfelvételek készültek, valamint funkcionális pontrendszerek alapján rögzítettük és elemeztük az adatokat. Eredmények: A betegek által jelzett posztoperatív fájdalom mértéke csaknem megegyezett a két csoportban, azonban csak a rotátorköpeny-arthropathiás csoportban voltak olyan betegek, akik gyógyszeres fájdalomcsillapításra szorultak. Várakozásunkkal összhangban tumoros betegeink esetén mindhárom pontrendszerben valamelyest alacsonyabb értékeket kaptunk. A tumoros betegek az elért eredménnyel elégedettek voltak. Következtetések: A humerus proximalis vég reszekciókat követően a reverzprotézis-beültetés esetenként csontallografttal kiegészítve a rekonstrukció megbízható módszere, mely az elérhető funkciókat és a megbízhatóságot illetően megközelíti a nem tumoros indikációval vállprotetizált betegeknél tapasztalhatókat. Orv Hetil. 2018; 159(45): 1838–1843.

Open access
Authors: Imre Sallai, Nóra Péterfy, Mohammad Sanatkhani, Zoltán Bejek, Imre Antal, Gyula Prinz, Katalin Kristóf and Gábor Skaliczki

Absztrakt:

A Rhodococcus equi ritka patogén, amely főként gyengült immunrendszerű vagy immunszupprimált betegekben okoz fertőzést. Esetbemutatásunkban Rhodococcus equi által okozott nagyízületi endoprotézis körül kialakult fertőzést mutatunk be, amelynek leírására még nem volt példa a nemzetközi irodalomban. A 88 éves férfi beteget láz és jobb oldali csípőfájdalom miatt vettük fel klinikánkra. A beteg anamnézisében több, mindkét oldalt érintő csípőműtét szerepelt, és a jobb oldalon aszeptikus lazulás miatt korábban revíziós arthroplastica is történt. Ismert betegségei között szerepelt cukorbetegség, diabeteses nephropathia, valamint korábbi stroke miatt bal oldali hemiplegia, azonban kifejezett immunszuppresszió nem. A képalkotó vizsgálatok a jobb oldali csípőprotézis komponenseit stabilnak mutatták, az ízületi punkcióból pedig Rhodococcus equi tenyészett ki. A betegnek azonnali feltárást és a protézis körüli terület tisztítását javasoltuk, amit visszautasított. Konzervatív kezelést, parenteralis antibiotikum-terápiát kezdtünk. A beteg gyulladásos paraméterei csökkentek, fájdalma megszűnt. Esettanulmányunk célja, hogy a nagyízületi protézisek szeptikus komplikációi kapcsán felhívjuk a figyelmet a ritka patogének növekvő szerepére. Orv Hetil. 2017; 158(27): 1071–1074.

Open access
Authors: Gábor Skaliczki, Attila Szatmári, Imre Sallai, Imre Antal, Balázs Kiss, Zoltán Bejek, Gergely Holnapy, Tibor Major, Gábor Czirók and Tamás Terebessy

Absztrakt:

Bevezetés: Csípőprotézis-beültetés után gyakran van szükség vértranszfúzióra, mely esetenként komoly mellékhatásokkal járhat, nehezen hozzáférhető és költséges. Célkitűzés: Munkánk célja az volt, hogy megvizsgáljuk, saját gyakorlatunkban milyen gyakran van szükség primer csípőprotézis-beültetés során vérátömlesztésre, és ennek gyakoriságát mely tényezők befolyásolják. Módszer: Vizsgálatunkban 210, csípőprotézis-beültetésen átesett beteg anyagát dolgoztuk fel. Feljegyeztük a műtét előtti hemoglobin- és hematokritértékeket, a betegek életkorát, nemét, testtömegindexét, a beültetett protézis típusát, a drénhasználatot, valamint a perioperatív időszakban használt véralvadásgátló és a műtét során alkalmazott vérzéscsökkentő szereket. Az adatokat összevetettük az alkalmazott transzfúzió mennyiségével és típusával. Eredmények: Összesen a betegek 41%-a kapott vérkészítményt, az allogén transzfúzió aránya 8,6% volt. Az autotranszfúziós betegek nem igényeltek allogénvér-átömlesztést. A transzfúziós igény függött a preoperatív hemoglobin- és hematokritértékektől, a protézis típusától, a drénhasználattól és a vérzéscsillapító szerek használatától. A vérátömlesztés mennyisége nem mutatott összefüggést a betegek nemével és testtömegindexével. Következtetés: Vizsgálatunk alapján allogén vér transzfúziójára az esetek kevesebb mint 10%-ában van szükség primer csípőprotézis-beültetés során. A vérátömlesztést a leginkább a preoperatív hemoglobin- és hematokritértékek, valamint az alkalmazott, fibrinolízist gátló szerek befolyásolják. Az autotranszfúzió alkalmas módszer az allogénvér-átömlesztés elkerülésére. Orv Hetil. 2020; 161(8): 290–294.

Open access
Authors: József Furák, Ervin Bács, Radek Grochulski, Antal Wolfárd, Tamás Szőke, Imre Troján, Edina Csernay and György Lázár

Absztrakt

Retrospektív tanulmányunkban az osztályunkon 2006-ban bevezetett, videoasszisztált minithoracotomiából (VAMT) végzett lobectomiákkal szerzett tapasztalatainkról számolunk be. 2006 első félévében 10 betegnél végeztünk minimálisan invazív technikával lobectomiát. A 8 nő- és 2 férfibeteg átlagéletkora 61,4 év (47–68) volt. A műtéti indikációt 3 betegnél jóindulatú daganat, 6 betegnél igazolt T1N0 laphámcarcinoma, 1 esetben a CT-kép alapján feltételezett, T1N0 stádiumú malignus folyamat képezte. Izolált intubálást követően történt a videothoracoscopos exploratio, majd a lapocka csúcsa alatt egy 6–8 cm-es minithoracotomiát végzünk. A bordák 2 cm-es felterpesztését követően végezzük el a tüdő áttapintását, a resectiót és malignus esetekben a mediastinalis blokkdissectiót. 5 alsólebeny-, 4 felsőlebeny-lobectomiát és 1 felső bilobectomiát végeztünk. Műtéti mortalitás vagy lényeges morbiditás nem volt. Az átlagos műtéti idő 130 perc (80–200) volt. A 3 benignoma hamartochondromának bizonyult. A szövettani vizsgálat 4 esetben T1N0, 2 esetben T2N2 laphámcarcinomát és 1 esetben T1N2 kissejtes tüdőrákot (műtét előtt laphámráknak diagnosztizálták) igazolt. A videoasszisztált minithoracotomiából végzett lobectomia biztonsággal alkalmazható műtéti eljárás. A tüdőállomány áttapintása és resectiója, valamint a mediastinalis blokkdissectio a nyitott műtétekhez hasonlóan kivitelezhető.

Restricted access