Search Results

You are looking at 1 - 10 of 21 items for

  • Author or Editor: Imre Gerlinger x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

A cervicalis vertigo létezése napjainkban is vita tárgyát képezi. A kórkép alaptézise, hogy a nyak rendellenessége szédülést okoz. Maga az elnevezés nem pontos, hiszen a leírások alapján nem is igazi vertigóról van szó. A cervicalis vertigóra leginkább jellemző tünetek a nyaki fájdalom vagy diszkomfortérzet, az egyensúlyzavar vagy bizonytalanságérzet és a nyaki mozgáskorlátozottság. A kórkép eredete nem tisztázott egyértelműen. A szakirodalom alapján négy, leginkább elfogadott hipotézisről beszélhetünk: neurovascularis, vascularis, proprioceptív elmélet és migrénasszociált cervicalis vertigo. Ezek közül a neurovascularis elmélet már idejétmúlt, létezése egyértelműen megcáfolható. A cervicalis vertigo diagnózisának felállításakor minden esetben az alábbi nehézségekkel szembesülünk: nincs a kórképre specifikus diagnosztikai módszer, cervicalis vertigóra pathognomicus klinikai elemek nem állnak rendelkezésre, egyértelmű terápiás ajánlás nem létezik. A kórkép felállítása kizárásos elven alapul, azonban a pszichogén vertigo lehetősége további nehézségek elé állítja a klinikusokat. Kezelését illetően a manuálterápiás eljárások – vestibularis fejlesztőgyakorlatokkal kombinálva – tűnnek a leginkább célravezetőnek. Orv Hetil. 2019; 160(25): 967–972.

Open access
Hungarian Medical Journal
Authors: Imre Gerlinger, Péter Bakó, Krisztina Somogyvári, Péter Móricz, and József Pytel

Introduction: Development of surgical treatment of otosclerotic stapes fixation is one of the success stories of otology during the past five decades. Nowadays not only stapedectomy and partial stapedectomy but stapedotomy can also be considered a well-established otological procedure. Aim: To introduce this minimally invasive surgical technique into the Hungarian otolaryngology practice, to gain useful experiences, and to analyze the hearing improvements and postoperative complications. Methods: The authors give account of their first clinical experiences with 14 patients with KTP laser assisted stapedotomies using the self-crimping Nitinol piston. A total of 14 patients (11 females, 3 males) who have undergone the procedure between March 2006 and April 2007 were reviewed. The average age of the patients was 42.2 years, 6 procedures were carried out on left ears and 8 on right ones. The average length of follow-up was 9 months (ranging from 6 weeks to 1 year). Results: Pure tone audiograms documented a hearing threshold improvement of 21.5 dB averaged across 0.5–1–2–3 kHz frequencies. The air-bone gap improvement averaged on the same frequencies was 18.7 dB. After an average 9 months postoperative follow-up period, the average air-bone gap was < 10 dB in 85% of the patients, however < 20 dB in 100% of the patients. As for the average air conduction result: it was < 30 dB in each patient except one. In this series, neither facial nerve paresis nor high frequency deterioration of the bone conduction thresholds was reported in the postoperative follow-up period. Conclusions: Based on the authors’ favourable experiences and the review of the literature, KTP laser assisted stapedotomy with the use of Nitinol piston has several advantages: 1. the laser-activated memory effect of the piston prevents the disadvantages of the crimping manouvre made around the long process of the incus; 2. vertigo, experienced in the early postoperative period is milder and takes shorter time, reducing the length of hospitalisation; 3. the procedure is cost-effective and minimally-invasive; 4. application of KTP laser assures a bloodless operating field and minimal cochlear trauma; 5. migration of the prosthesis can be prevented, the degree of the surrounding granulation is less; 6. high frequency hearing improvement can be achieved on the long run; 7. the frequency and seriousness of complications are less, therefore this technique can be reccommended for unexperienced ear surgeons too; 8. the procedure can be used in difficult situations, too, e.g. in the presence of stapedial artery, obliterative otosclerosis, floating footplate, abnormal position of the facial nerve in the middle ear, revision cases; 9. the interindividual differences of hearing results are much less. Based on their favourable initial experiences, the authors plan to conduct a long-term follow-up on a greater number of patients.

Restricted access

Absztrakt

A regionális nyaki lymphadenectomia – elterjedt nevén nyaki dissectio – a fej-nyaki tumorsebészet fontos alapműtéte. Ezen műtét 110 éves evolúciója során a különböző iskolák, nevezéktanok és műtéti technikák keveredése nyomán olyan mértékű zavar alakult ki az irodalomban és a mindennapi szakmai életben, amely szinte lehetetlenné teszi a sebészi és onkológiai eredmények standardizálását és objektív összehasonlítását. Ezt a helyzetet kísérlik meg a szerzők jelen összefoglaló munkájukban közérthetően tisztázni, a multidiszciplináris fej-nyaki terápiás döntésekben részt vevő kollégák kommunikációját megkönnyítendő annak érdekében, hogy a fej-nyaki tumoros betegek számára minden esetben optimális terápiás döntés szülessék. A közlemény történeti és irodalmi áttekintést ad, valamint ismerteti a két legelterjedtebb műtéti technika eredményeinek statisztikai összehasonlítását. A műtéti technika megválasztása szignifikáns hatással van az onkológiai hozamra. A megfelelő sebészi koncepció az onkológiai haszon maximalizálása mellett a betegek életminőségét a lehető legkisebb mértékben befolyásolja, egyrészt a primer sebészi terápiás morbiditás csökkentése, másrészt az adjuváns indikációk optimalizálása révén. Orv. Hetil., 2016, 157(47), 1871–1879.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: János Uzsaly, Imre Gerlinger, Gréta Bodzai, Márton Kovács, and Péter Bakó

Absztrakt:

A hallásjavító implantátumok térnyerésével szinte bármely súlyosságú halláscsökkenés hatékonyan rehabilitálható. Magyarországon először a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján került sor Codacs™ (Cochlear’s direct acoustic cochlear stimulator; Cochlear, Sydney, Ausztrália) implantációjára. Ez az implantátum egy, a középfülbe helyezhető elektromechanikus elven működő hallásjavító eszköz, melyet súlyos fokú, siketséggel határos, kevert típusú, kétoldali halláscsökkenés esetén ajánlhatunk fel betegeinknek. Esetünkben kétoldali előrehaladott otosclerosisban szenvedő, 67 éves férfi betegünk részesült Codacs™-implantációban, mellyel páciensünk posztoperatív hallásküszöbe és beszédértése nagymértékben javult. Orv Hetil. 2020; 161(24): 1015–1019.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Éva Orosz, Katalin Gombos, Péter Révész, István Kiss, József Pytel, Imre Gerlinger, and István Szanyi

Bevezetés: A mikro-RNS-ek a gének szabályozásán keresztül szerepet játszanak a daganatok kialakulásában. Célkitűzés: A szerzők a „cancer field” elmélet tükrében nemcsak magát a tumoros folyamatot, hanem annak környezetét is vizsgálva igyekeztek feltérképezni a meso- és hypopharynxlaphám-carcinomák mikro-RNS-mintázatát. Módszer: A szerzők által kidolgozott térképbiopsziás (1.: tumor, 2.: tumortól 1 cm-re, 3.: 2 cm-re és 4.: 3 cm-re) mintavételt követően 13 friss fagyasztott szövetből real-time quantitative polimeráz láncreakciós módszerrel határozták meg a mikro-RNS-expressziót. Eredmények: A miR-221 csak mesopharynxszövetekben, míg a miR-21, miR-143 és miR-155 hypopharynxdaganatokban mutatott szignifikánsan magasabb expressziót. A tumoros és a hozzá közeli mikroszkóposan ép szövet mikro-RNS-mintázata hasonló volt, míg a távoli ép szöveteké eltért a tumortól. Következtetések: A szerzők a mikro-RNS-expressziós mintázat alapján sikeresen különítették el a hypopharynx- és mesopharynxdaganatokat, valamint a tumor környéki szöveteket. A módszer jövőbeni jelentőségét az adja, hogy betekintést enged a szövetek epigenetikus szabályozásába, így a tumoros folyamat olyan korán fellelhető, amikor a sejt még fenotípusosan ép. Orv. Hetil., 2014, 155(27), 1063–1070.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zalán Piski, Imre Gerlinger, Eszter Tóth, István Háromi, Nelli Nepp, and László Lujber

Absztrakt:

Bevezetés: Az endoszkópos melléküregműtétek során alkalmazott orrtamponáló módszerek hatékonysága máig ellentmondásos témakör az irodalomban. Célkitűzés: Egy új típusú, kitozánt tartalmazó orrtamponnak a gyógyulási folyamatra gyakorolt hatását vizsgáltuk állatkísérletes modellen. Módszer: Vizsgálatunkban 10 nyúlon standard nyálkahártya-sérülést okoztunk, kétoldali endoszkópos orrüregi beavatkozás során. Az egyik orrfélbe kitozán orrtampont helyeztünk, míg a másik orrfél tamponálás nélkül maradt. Az eredmények értékelése a posztoperatív 12. héten történt orrendoszkópos vizsgálatokkal, illetve szövetmintavétellel. A szövetmintákat pásztázó elektronmikroszkóppal is vizsgáltuk, ennek során a csillókkal nem rendelkező vagy elhalt hámsejteknek az épen maradt hámsejtekhez viszonyított arányát százalékban határoztuk meg. Orrendoszkópiával a nyálkahártya ödémáját, pörkösödését és az orrváladék jellegét, valamint az adhaesioképződés mértékét vizsgáltuk. A tünetek súlyosságától függően 0-tól 3-ig terjedő pontszámokat osztottunk ki Berlucchi és mtsai pontozási rendszerének módosításával. A magasabb pontszámok jelezték a kedvezőtlenebb állapotot. Eredmények: Az adhaesiót vizsgálva a nem tamponált orrfeleknél mindössze 1 pont adódott (átlag: 0,1; standard deviáció [SD]: 0,32), míg a tamponált oldalon egyáltalán nem jelentkezett ez a tünet. A nem tamponált orrfelek pörkösödése 1 ponttal bizonyult kevesebbnek (9, átlag: 0,90; SD: 0,74), mint a tamponált orrfélnél (10, átlag 1,00; SD: 0,82). Orrváladék és nyálkahártya-ödéma nem volt észlelhető. Az elektronmikroszkópos vizsgálat alapján a százalékos értékek átlaga a tamponált oldalon 22,06% (SD: 0,25), míg a nem tamponált oldalon 36,11% (SD: 0,48) volt. A különbségek nem érték el a szignifikancia szintjét (p = 0,806). Következtetés: A kitozántampon vizsgálata során egyik állatban sem tapasztaltunk műtéti szövődményt. A tamponált és a tampon nélküli orrfelek nyálkahártyájának gyógyulása között nincs szignifikáns különbség ezen állatkísérletes modell alapján. Orv Hetil. 2018; 159(47): 1981–1987.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Imre Gerlinger, László Török, Ágnes Nagy, Ágnes Patzkó, Hajna Losonczy, and József Pytel

A tonsillectomiát követő legsúlyosabb komplikáció az utóvérzés. Primer post-tonsillectomiás vérzésről akkor beszélünk, ha az a műtétet követően a nem megfelelően ellátott artériák vérzése miatt 24 órán belül fordul elő. Szekunder post-tonsillectomiás vérzés esetében a komplikáció az 1–10. posztoperatív nap egyikén, legnagyobb gyakorisággal az 5–8. napon jelentkezik. A szekunder vérzések rizikófaktorait illetően az irodalom rendkívül ellentmondásos. Célkitűzés: A szerzők azt a kérdést vizsgálták, hogy a rejtett coagulopathiáknak van-e oki szerepe a post-tonsillectomiás vérzésekben, valamint hogy a műtét előtti általános hematológiai szűrésnek van-e létjogosultsága. Módszer: Vizsgálataik során a 2002 és 2004 között a PTE Fül-orr-gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinikájára utóvérzés miatt felvett 115 beteg közül 107 esetben (59 nő, 48 férfi, átlagéletkor 29 év ± 10,9 év) kezdeményeztek utánvizsgálatot a thrombocytaszám, a vérzési idő, a trombinidő (TI), az aktivált parciális tromboplasztinidő (aPTI), a protrombin/INR ráta és a fibrinogénszint meghatározásával. Eredmények: Az utánvizsgálaton 58 beteg vett részt, közülük 28 esetben (49%) észleltünk kóros értékeket. A kóros értékeket mutatók számára javasolt izolált faktormeghatározáson 19 beteg (68%) vett részt, végül 2 betegben, az utánvizsgálaton megjelentek 3,4%-ában igazolták a korábban nem ismeretes, rejtett coagulopathiát (egy esetben izolált VII. faktorszintcsökkenést, egy esetben kombinált VII. és XII. faktorszintcsökkenést). Meglepő, hogy 3, anticoncipienst szedő nőbetegben trombózisra hajlamosító IX. faktorszint-emelkedést diagnosztizáltak. Következtetések: Vizsgálataikból számos gyakorlati következtetés vonható le: 1. a mindenkire kiterjedő szűrés nem tűnik költséghatékonynak; 2. elsősorban gyermekkorban és pozitív családi anamnézis esetében, valamint pozitív fizikális vizsgálat és gyanút keltő preoperatív anamnesztikus adatok (ismételt orrvérzések!) ismeretében a coagulopathia oka lehet az utóvérzésnek; 3. a legérzékenyebb haemostaseologiai paraméter beteganyagukban az aktivált parciális tromboplasztinidő (aPTI) volt (15/28 kóros érték); 4. a coagulopathia az esetek többségében öröklődő betegség, ezért egy beteg diagnosztizálása segíthet a családtagok vérzékenységének felderítésében is; 5. a szekunder utóvérzések döntő többsége bipoláris olló és bipoláris csipesz használata mellett fordult elő; 6. ugyancsak fontos tanulság, hogy a vérzési idő korrekt vizsgálatára csakis az Ivy-módszer a megbízható technika.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Kinga Harmat, Gergely Thurén, László Simon, Nelli Nepp, Adrienn Németh, Imre Gerlinger, and Péter Bakó

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Az otosclerosisban szenvedők vezetéses halláscsökkenésének hátterében legnagyobbrészt a kengyel (stapes) talpának a környezetéhez való fixációja áll. Az elváltozás terápiája általában műtéti, amelynek során a stapest részlegesen (stapedotomia) vagy teljesen (stapedectomia) eltávolítjuk. Stapedotomia során a stapes talpán lézer és mikrofúró segítségével egy 0,8 mm átmérőjű nyílást készítünk, stapedectomia során viszont a teljes talpat távolítjuk el, majd hallócsont-láncolati rekonstrukciót végzünk. A korai posztoperatív időszakban gyakran jelentkezik átmenetileg szédülés, amely a lábadozást nagyban befolyásolja. Módszer: A Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ, Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán 2010. február 1. és 2012. március 15. között műtéti megoldásként stapedotomiát, valamint stapedectomiát is alkalmaztunk. Vizsgálatunk a két különböző módszerrel operált betegek posztoperatív szédülésének összehasonlítására irányult. Feltételezésünk az volt, hogy a stapedotomia kapcsán készített kisebb nyílás kisebb traumát okoz a belső fülben, így enyhébb fokú és rövidebb időtartamú szédülés jelentkezik a posztoperatív időszakban. A betegek szubjektív szédülésérzetét retrospektív kérdőíves módszerrel mértük fel, emellett statikus poszturográfiás vizsgálatot is végeztünk. Eredmények: A kérdőíves felmérés alapján az első posztoperatív napon a stapedotomiával operált betegek közül szignifikánsan kevesebben és enyhébb mértékben éltek meg szédülést. A későbbi posztoperatív időszakra vonatkozóan azonban már nem találtunk szignifikáns különbséget a két műtéttípus között az adott válaszok alapján. Az objektív poszturográfiás vizsgálatok alapján nem találtunk szignifikáns különbséget a betegek stabilitásában a két műtéti csoport között. A kérdőíven adott válaszok, valamint a poszturográfiás vizsgálat eredményei nem mutattak összefüggést, a szédülés megélésének mértékét a poszturográfiás vizsgálatok eredményei nem támasztották alá. Következtetés: A stapesműtétek kapcsán jelentkező posztoperatív szédülés kialakulásában feltehetőleg számos faktor játszik szerepet, amelyet a műtéti típus lényegesen nem befolyásol. Orv Hetil. 2017; 158(38): 1503–1511.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Márton Kovács, János Uzsaly, Gréta Bodzai, Kinga Harmat, Adrienne Németh, Imre Gerlinger, and Péter Bakó

Absztrakt:

Hirtelen halláscsökkenésnek nevezzük a 72 órán belül kialakuló, 3 egymást követő frekvenciát érintő és 30 dB-t meghaladó sensorineuralis halláscsökkenést. A betegség a leggyakrabban idiopathiás, és mielőbbi kezelést igényel. A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján 2015. 01. 01. és 2016. 12. 31. között 149 beteget kezeltünk hirtelen halláscsökkenéssel. Retrospektív analízisünkben a kezelés eredményességét, valamint az azt befolyásoló tényezőket vizsgáltuk. A hallásjavulás mértékét negatívan befolyásolta a magas frekvenciákat érintő halláskárosodás (p = 0,012), az idősebb életkor (p = 0,005), a cardiovascularis társbetegség (p = 0,009), illetve a cukorbetegség megléte (p = 0,029), valamint a kisebb mértékű kisfokú halláscsökkenés (p<0,001). Nem befolyásolta a javulást a kezelés megkezdéséig eltelt idő, a beteg neme és az érintett fül oldalisága. Eredményeink döntőrészt megfelelnek a nemzetközi irodalmi adatoknak. Orv Hetil. 2019; 160(18): 687–693.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Imre Gerlinger, András Fittler, Anna Mayer, Ágnes Patzkó, Fruzsina Fónay, József Pytel, and Lajos Botz

A krónikus rhinosinusitis (KRS) a felnőttpopuláció 1–4%-át érintő, jelentős életminőség-romlást okozó idült, multifaktoriális, gyakran orrpolipképződéssel járó, etiológiáját illetően azonban pontosan nem tisztázott megbetegedés. Az elmúlt évtizedben felmerült, hogy az orrüregi nyálkahártya jellegzetes eozinofil sejtes beszűrődését okozó megbetegedésnek az orrüregi nyákban található gombák elleni fokozott – nem IgE típusú klasszikus allergiás – immunválasz a kiváltó oka. Célkitűzés: Ha igaz ez a feltételezés, akkor kézenfekvőnek tűnik, hogy az endoszkópos orrpolypectomiákat követően megfelelő ideig és koncentrációban adott amphotericin B-tartalmú orrspray kedvező hatású lehet a betegek számára, akár csökkentve a recidívák számát. Módszer: A feltételezés igazolá­sára a szerzők 33 beteg bevonásával prospektív, randomizált, placebokontrollált, kettős vak klinikai tanulmányt végeztek. A tanulmányt végül 30 beteg fejezte be. A 2005. november 1-je és 2006. október 1-je között orrpolyposissal endoszkópos műtétre került betegek egyik csoportja (A csoport, 14 beteg) egy évig 5 mg/ml koncentrációjú amphotericin B-tartalmú orrsprayt kapott, míg a placebo­csoport (B csoport, 16 beteg) hatóanyag nélküli orrsprayt. Az eredmények értékeléséhez a módosított Lund–Mackay-féle CT-értékelő pontrendszert, a tüneti változásokat vizsgáló pontrendszert (SNAQ-11), életminőségtesztet és endoszkópos kiértékelést végeztek. A műtétek előtt és a műtéteket követően egy évvel elvégzett vizsgálatok eredményeit SPSS 14.0 for Windows program segítségével értékelték. Eredmények: Az A csoport betegeinek CT-értékelő pontrendszere egy év elteltével jelentős szórást mutatott, a javulás jelei nélkül. A B csoportban a CT-értékelő pontrendszere enyhe javulást mutatott, azonban ez az A csoporttal összehasonlítva nem volt szignifikáns (p = 0,052). A tüneti változásokat vizsgáló pontrendszer (SNAQ-11), valamint az életminőségteszt mindkét betegcsoportban lényeges javulást mutatott, a két tesztben a változások mértékét összehasonlítva azonban egyik betegcsoport javára sem találtak szignifikáns különbséget. Az endoszkópos lelet az amphotericin B-csoport javára mutatott mérsékelt javulást 12 hónappal a műtéteket követően. Következtetések: A szerzők megállapítják, hogy az orrpolyposis miatt operált betegekben az amphotericin B-tartalmú orrcsepp egy évig történő adása nem okoz szignifikáns változást a CT-pontszámok, a klinikai tünetek, valamint az életminőség vonatkozásában. A betegek endoszkópos követése során az amphotericin B-csoportban észlelt kedvezőbb kép a klinikai tünetek javulásában nem nyilvánult meg. A szerzők a tanulmány eredményeiből levont tanulságok tükrében tárgyalják a gombaelméletről rendelkezésre álló eddigi ismeretanyagot. Kritikusan elemzik az elmúlt években publikált 7, ellentmondásos konklúziót mutató klinikai tanulmány tapasztalatait is.

Restricted access