Search Results

You are looking at 1 - 10 of 36 items for

  • Author or Editor: István Hartyánszky x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A veleszületett szívhibák újszülött-, csecsemőkori új sebészi korrekciós megoldásai szükségessé tették a coronariaartériákon történő műtéti beavatkozásokat: szájadékok átültetését, sérülések ellátását, valamint a szerzett Kawasaki-betegség okozta szűkületek áthidaló (bypass) megoldásait. Módszer: A közlemény összegzi azokat a sebészi megoldásokat, melyek az újszülött-, csecsemőkori veleszületett és szerzett coronariabetegségek megoldásait jelentik. Eredmények: A kihívások 7 területen jelentkeznek: 1) a bal coronaria eredése az arteria pulmonalis törzsből, 2) coronariaeredési variációk nagyér-transzpozícióban, 3) akut és késői problémák „switch műtét” során, 4) komplikációk „coronariatranszfer-” (Ross-, Nikaidoh-) műtét során, 5) a coronariaarteria sérülése, 6) Kawasaki-betegség, 7) a fenti problémák koraszülött esetén. A coronariatranszfer-műtét az első megoldás, sikertelensége esetén és az ischaemiás szívizom-károsodás megelőzésére, a legtöbbször sürgősségi megoldásként, a bypassműtét jön szóba. A hosszú távú jobb eredmény érdekében az arteria mammaria interna használata előnyösebb a vena saphena használatánál. E beavatkozások sikeresen, biztonsággal végezhetők el megfelelő nagyító és fonal alkalmazásával. Következtetés: Újszülött- és csecsemőkorban a coronariasebészet biztonsággal, megbízhatóan alkalmazható, és így egy új ágát jelenti a szívsebészetnek. A congenitalis szívsebész megfelelő tréninggel, biztonsággal alkalmazhatja a coronariatranszfer és bypassmegoldásokat még koraszülötteken is. Orv Hetil. 2019; 160(49): 1935–1940.

Open access

Absztrakt

Bevezetés: Down-szindrómás betegeknél gyakori a veleszületett szívfejlődési rendellenesség. Célkitűzés: A szerzők megvizsgálták, hogy a szívsebészetben bekövetkező szemléletváltozások hogyan befolyásolják a Down-szindrómás szívbetegek életkilátásait. Módszer: 1974–1997 között a szerzők 359 Down-szindrómás szívbeteg gyermek adatait elemezték. 255 esetben nem történt beavatkozás, a mortalitás 25,9% volt, 104 esetben végeztek műtétet 8,6%-os mortalitással. Eredmények: Az összehasonlító vizsgálatok igazolták, hogy a sikeres műtéti beavatkozás ugyanazt az életkilátást biztosítja a Down-szindrómás betegek számára, mint nem szívbeteg társaikénak. Azóta jó eredményekkel történnek csecsemőkori primer rekonstrukciós beavatkozások. Napjainkra már fokozatosan növekszik a felnőttkort megélő operált és nem operált veleszületett szívbetegek száma. A legutóbbi három év alatt 82 felnőtt, közöttük 4 Down-szindrómás betegen (életkoruk 24–60 év) végeztek sikeres szívsebészeti korrekciós műtétet. Következtetések: A csecsemőkori szívsebészeti beavatkozások eredményeként fokozatosan nő a felnőttkorú veleszületett szívbetegek száma. A szívsebészek készek javítani e betegek optimális életkilátásait, azonban a Down-szindrómás betegeknél jelentkező speciális problémák (reoperációk indikációja, szükségessége, életkor megválasztása stb.) még nem megoldottak, és kihívást jelentenek a kardiológusok, szívsebészek számára. Orv. Hetil., 2016, 157(40), 1601–1603.

Restricted access
Authors: István Hartyánszky, Sándor Varga, István Hartyánszky and Gábor Bogáts

Absztrakt:

A veleszületett szívhibák sebészi kezelése a technika fejlődésével folyamatosan változik. Az egyik legegyszerűbb, legközismertebb fejlődési rendellenesség a coarctatio aortae. A szerzők az elmúlt évtizedek során alkalmazott műtéti megoldásokat (’end-to-end’ anasztomózis, foltplasztikák, interpositumok), a műtéti lehetőségeket mutatják be, hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján ismertetik a különböző megoldások eredményeit, előnyeit, hátrányait. Nagy sebészi kihívást jelent az újszülöttkori súlyos aorta-hypoplasiával járó eseteknek, a későbbiekben a kialakuló restenosisoknak és az esetleges szövődményeknek (aneurysmák, dissectiók) a megoldása. A coarctatio aortae megoldásai még napjainkban is nehézségeket, sebészi kihívást jelentenek, hiszen ezeknek mások a megoldásai csecsemőkben és nagyobb gyermekekben, illetve felnőttkorban. Itt már sokszor kell alkalmazni a katéterintervenciós megoldásokat is, melyek helyes időzítése még napjainkban is nagy kihívást jelent. Orv Hetil. 2020; 161(21): 861–866.

Open access

A szerzők célja volt csecsemőkorban vizsgálni a veleszületett mitralisbillentyű-szűkület és -elégtelenség sebészi kezelését, valamint a komplett atrioventricularis septumdefektus (CAVD) teljes korrekciója során a mitralis billentyű kialakításának, pótlásának lehetőségét. Betegek: 2001 és 2007 között 82, egy évnél fiatalabb csecsemőn a korrekciós műtétet követően 7 betegben (5 hét–7 hónap, 3,5–5 kg) mitralis (bileaflet) műbillentyű korai beültetése vált szükségessé. A két műtét közti idő 0–7 nap, de a legkisebb csecsemőnél intenzív kezelés mellett 38 napot kellett várni az annulus feltágulására, hogy a legkisebb műbillentyű beültethető lehessen. A műbillentyűk típusa: 16 mm-es Carbomedics 2, 16 mm-es ATS 3, 17 mm-es Sorin 1, 19 mm-es Sorin 1. Congenitalis mitralis stenosis, illetve insufficientia miatt 2-2 csecsemőbe kellett 16 mm-es ATS billentyűt beültetni. Eredmény: 30 napos mortalitás 0. Egy-egy csecsemő a 46., illetve a 71. posztoperatív napon szepszisben meghalt. 1–6 (átlag 3) éves utánkövetés: 1 betegben kellett pannust eltávolítani, a betegek panaszmentesek. Az antikoaguláns terápia helyes beállítása nehézséget jelentett. Összefoglalás: Congenitalis mitralis stenosis és elégtelenség, valamint a CAVD sebészi korrekciója már kis súlyú újszülötteken is sikerrel elvégezhető. Kedvezőtlen anatómiai helyzetben a mitralis billentyű kialakításának lehetetlensége esetén csak a műbillentyű-beültetés a megoldás. Ez kilátástalannak tűnő helyzetben (kis mitralis annulus) is elvégezhető jó eredménnyel. (Tudomásunk szerint 3500 g súlyú betegünk a legkisebb, sikeresen operált eset.) Ezt igazolják eseteink korai és középtávú eredményei.

Restricted access
Authors: István Hartyánszky, Krisztina Kádár, Sándor Mihályi and Edgár Székely

Absztrakt

Az arteria pulmonalis törzsből eredő bal arteria coronaria ritka fejlődési rendellenesség, amely a súlyos balkamra elégtelenség miatt, kezeletlenül csecsemőkorban 85%-os halálozással jár. Sebészi kezelésének módozatait illetően a kórosan eredő ér lekötését, (esetleg kiegészítve az arteria subclavia – bal arteria coronaria bypass készitésével), a bal coronaria szájadék aortába történő implantálása váltotta fel. Egy 20 hónapos kisded esetét ismertetik, akinél a coronaria szájadék átültetése technikai okok miatt nem volt lehetséges, ezért azt az aorto-pulmonalis fenestratio és arteria pulmonalis törzsben kialakított tunel készítésével kapcsolták az aortához. A műtét sikerét a jó korai eredmények igazolják. Ez az első sikeres Takeuchi-műtét hazánkban.

Restricted access
Authors: István Hartyánszky, László Ablonczy, Elek Bodor, István Hartyánszky jr., Gábor Bodor, Sándor Mihályi, Erzsébet Sápi, Balázs Héthársi and András Szatmári

A szerzők egy 7 éves dilatativ cardiomyopathiás gyermek esetét ismertetik, akinél megelőzően súlyos aortainsufficientia miatt műbillentyű-beültetés történt. Az NYHA–IV. stádiumba került betegnél 2007. október 18-án szívtranszplantációt végeztek. Magyarországon ez volt az első sikeres gyermekszív-átültetés. Zavartalan korai posztoperatív szak után 6 hónappal a gyermek panaszmentes, szívizom-biopszia, echokardiográfiás vizsgálat rejectiót nem mutat, keringéstámogató gyógyszert nem igényel, immunszuppresszív terápiájaként az interleukin-2-receptor-blokkoló basiliximabbal történő indukciója után hármas kombinációt (tacrolimus + mycophenolate mofetil + corticosteroid) alkalmaznak.

Restricted access
Authors: Zoltán Szabolcs, Endre Moravcsik, Tivadar Hüttl, István Hartyánszky, Astrid Apor, Elektra Bartha, Miklós Kertai and Elek Bodor

Absztrakt

A Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikáján 2006. szeptember 28-án megtörtént a 100. szívátültetés, majd 15 évvel a magyar szívátültetési program 1992. évi elindítását követően. Ez adja az aktualitását az elmúlt 15 év eredményei áttekintésének. A viszonylag magas műtéti halálozás (15,68%) leggyakoribb oka az akut graft elégtelenség. A Kaplan-Meier túlélési görbe alapján 56%-os 5 éves, és 46%-os 10 éves túlélés találtak. A jelenleg is élő 63 beteg 95% a New York Heart Assotiation (NYHA) I. stádiumban van. A késői halálokok sorában a rosszindulatú betegségek előfordulása a leggyakoribb. Szerzők megállapítása szerint a műtéti szám emelkedésének legfőbb akadálya a várólistára kerülő kevés beteg.

Restricted access
Authors: Tivadar Hüttl, Imre Kassai, István Hartyánszky, László Daróczi, Orsolya Friedrich, Katalin Széphelyi and Zoltán Szabolcs

Absztrakt

Felkartörések ellátásánál használt tűződrótok dislocatióját és elvándorlását találták az első kontrollvizsgálaton mindössze 13 nappal a traumatológiai ellátást követően. Észleléskor az egyik tűződrót a lateralis mellkasfal izomzatában helyezkedett el, míg a másik, hegyével a szívcsúcs izomzatába fúródva, a szívkontrakciókkal szinkron mozgott. Eltávolításukra szívsebészeti műtőben, bal oldali anterolateralis thoracotomiából került sor.

Restricted access
Authors: István Hartyánszky, András Kollár, Krisztina Kádár, László Ablonczy, Edit Novák and Attila Tóth

Bevezetés: A balkamra-kiáramlási pálya, az aortagyök és a billentyű betegségeinek sebészi kezelése a technika fejlődésével folyamatosan változik, csak a Ross-műtét jelent 45 éve standard megoldást. Cél: A szerzők egy sebész eredményei alapján vizsgálták a Ross-műtét korai és középtávú eredményeit a veleszületett szívhibák kezelésében. Módszerek és betegek: 2001 és 2011 között Ross-műtétet 40, Ross–Konno-műtétet 17, Ross–Konno-műtétet mitralisbillentyű-műtéttel kombinálva hat betegen (életkor: 28 nap–21 év, átlag: 10 év; testsúly: 3,4–96 kg, átlag: 8,8 kg) végeztek. A Ross-műtét 15 esetben primer aortainsufficientia (nyolc esetben VSD-vel társult), 25 betegben aortastenosis tágítása utáni insufficientia miatt történt. Ross–Konno-műtét esetén az indikációt négy esetben subaorticus stenosissal társuló billentyűbetegség, egy esetben izolált aortastenosis, 12 betegben aortastenosis tágítása utáni insufficientia jelentette. Mitralisbillentyű-plasztikát, illetve műbillentyű-beültetést Ross–Konno-műtét mellett három betegben Shone-szindrómában, három betegben komplett pitvar-kamrai septumdefektus-rekonstrukció után végeztek. Eredmények: Ross-műtét után egy korai (agyi szövődmény) és egy késői (homograftendocarditis) mortalitás volt, egy esetben autograftendocarditis miatt homograftimplantációt követően 12 éves korban Bentall-műtét történt. Autograftelégtelenség miatt egy beteg vár reoperációra. Ross–Konno-műtét után korai és késői mortalitás nem volt, reoperációra nem volt szükség. Ross–Konno-műtét+mitralisműbillentyű-beültetést követően egy 28 napos újszülöttet vesztettek el; hároméves utánkövetés során öt betegnél reoperációra nem volt szükség. Következtetés: Gyakorlott sebész kezében a Ross-műtét, Ross–Konno-műtét és a mitralisbillentyű-sebészetével társuló Ross–Konno-műtét nagyon jó korai és középtávú eredménnyel végezhető. Újszülött-, csecsemő- és kora gyermekkorban balkamra-kiáramlási betegségekben csak a Ross-, Ross–Konno-műtéti megoldás jön szóba. A Ross–Konno-mitralis műtéti megoldás komplex beavatkozás, de sikeres megoldás az alternatív („egykamrás repair”, transzplantáció) megoldásokkal szemben. Orv. Hetil., 2013, 154, 219–224.

Open access
Authors: Nóra Ambrus, Kálmán Havasi, Krisztina Berek, Anita Kalapos, István Hartyánszky, Gábor Bogáts, Tamás Forster and Attila Nemes

Absztrakt:

Bevezetés: Krónikus szívelégtelenségben és congenitalis szívbetegségekben etiológiától függetlenül igazolták a B-típusú natriureticus peptid (BNP)-szint prognosztikai szerepét is. Célkitűzés: A jelen vizsgálat célja a klinikai rutinban mérhető N-terminális pro-B natriureticus peptid (NT-proBNP) és a fontosabb klinikai és echokardiográfiás paraméterek összehasonlítása volt az általunk gondozott felnőtt korú congenitalis szívbetegekben. Módszer: Összesen 70 beteg adatait dolgoztuk fel. A diagnózis 34 betegnél korrigált Fallot‑tetralógia és 19 esetben korrigált teljes nagyér-transzpozíció volt. Tizenhét esetben egyéb congenitalis vitiumos beteg tartozott a vizsgálati csoportba. Valamennyi esetben ambuláns vizsgálat történt elektrokardiográfiával, echokardiográfiával és NT‑proBNP-méréssel kiegészítve. Meghatároztuk a szívelégtelenség New York Heart Association (NYHA) szerinti stádiumát, és a betegek az életminőségükkel kapcsolatos kérdőívet is kitöltötték. Eredmények: A magasabb NT‑proBNP-szint rosszabb életminőséggel (visual analogue scale, VAS) és nagyobb jobb kamrai végdiasztolés átmérővel járt együtt, és az arrhythmiák előfordulása is magasabb volt. Negatív korreláció volt igazolható az NT‑proBNP-szint és a betegek VAS-pontszáma (r = –0,45, p = 0,0001), valamint a bal kamrai ejekciós frakció (BK-EF) között (r = –0,67, p<0,0001). A ROC-analízis során az NT‑proBNP≥668 pg/ml-t találtuk a legnagyobb pontosságú határértéknek a NYHA III–IV. stádium előrejelzésében (szenzitivitás 93%, specificitás 63%, görbe alatti terület 80%, p = 0,001). Hasonlóan, az NT‑proBNP≥184,7 pg/ml-t találtuk a legnagyobb pontosságúnak az 55%-nál kisebb BK-EF előrejelzésében (szenzitivitás 66%, specificitás 67%, görbe alatti terület 77%, p = 0,02). Következtetések: Az NT-proBNP-nek jelentősége van a felnőtt korú komplex congenitalis szívbetegséggel bíró betegek megítélésében, prognózisuk meghatározásában, és a betegek utánkövetésére alkalmazott egyéb vizsgálómódszerek mellett segíthet a reoperáció vagy az esetleges szívtranszplantáció idejének kiválasztásában. Orv Hetil. 2018; 159(4): 141–148.

Restricted access