Search Results

A tanulmány szemlélteti, milyen lehetőségeket nyújtott és nyújt a tudomány az építőművészet fejlődésében és milyen feladatok elé állítja az avantgárd-építészet a mérnököket és a tudományt. Az építőművészet a művészet és a használhatóság szintézise. Az építőművészet ideája ( Hegel ) a használhatóság, az állékonyság, ebben segít a tudomány. A tudomány születése Galilei szerint a paraméterek szeparálása volt. A tudományos ismeretek lehetővé tették a közvetlen tapasztalatok keretének átlépését. A tudomány nem dönt, csak megállapít. A döntés erkölcsi jellegű. Számos példa – melyek többnyire a szerző munkái - mutatja az egyes tudományágak adta lehetőségeket az építmények kialakítására: e tudományágak a geometria, a statika, az építményfizika, az épületgépészet és az építőtechnológia. A tanulmány példaképpen ismerteti és analizálja a tervezési döntési folyamatot is és azon keresztül a természetszemlélet valamint a képzőművészet befolyását az építőművészetre. Új építési feladatok, például lakóhidak (living bridge) várnak megvalósulásra. A karcsú építmények dinamikus problémái, a rezgés és rezgéscsillapítás, illetve az alakváltozás hidraulikus kompenzálása átlépik a statika határait.

A tanulmány célja, hogy bemutassa a felsőoktatási hallgatók mobilitásának nemzetközi alakulását, valamint hogy elemezze a mobilitás legfontosabb okait és sajátosságait. Az elemzés célja az is, hogy a nálunk tanuló külföldi hallgatók létszáma növelésének realitását vizsgálja. Az írás először a nemzetközi és a hazai demográfiai folyamatokat tekinti át, rámutatva, hogy a fejlett országok felsőoktatásának kitörési lehetősége a demográfiai apály hatásából az, hogy a fejlődő világ hallgatóit igyekszik megnyerni. A tanulmány ezt követően áttekinti és elemzi a felsőoktatási mobilitást meghatározó, illetve azzal korrelációban álló tényezőket. Bemutatja a legnagyobb küldő és a legnagyobb fogadó országokat, majd külön elemzi a közép-európai országokba, köztük Magyarországra irányuló hallgatói mobilitás sajátosságait. Rámutat a fogadó országok oktatás- és tudománypolitikájának a mobilitással való összefüggésére is. Befejezésül megfogalmaz néhány olyan kérdést, amelyek óvatosságra intenek a hozzánk irányuló felsőoktatási mobilitás jövőjének túlértékelésétől.

Absztrakt:

A tanulmány a hazai elsősorban humánerőforrás-fejlődést vizsgálja a csatlakozás óta eltelt időben, azt igyekszik feltárni, hogy Magyarország mennyire tudta kihasználni a csatlakozás előnyeit, hol tart a felzárkózási versenyben. Az írás a gazdasági fejlődés és fejlettség mutatói mellett elemzi az EU 2020 stratégia humán erőforrások fejlettségére vonatkozó indikátorait (foglalkoztatás, oktatás, iskolázottság, szegénység, társadalmi kirekesztés) összehasonlítva a magyar adatok 2004-óta tartó alakulását a mai 28 tagországéval, valamint ezen belül a Magyarországgal együtt csatlakozó posztszocialista országokéval. Ezt követően néhány további mutató változásait is elemzi (a népesség alakulása, a születéskor várható élettartam, a Human Development Index, a szabadságindex, illetve a Világbanknak a kormányzat minőségével kapcsolatos indikátorai). Megállapítja, hogy a magyar kormányok teljesítménye az egyik legrosszabb az Unió tagországai között.

Magyarország meglehetősen szerény felzárkózást tud felmutatni a vizsgált időszak alatt, ráadásul e szerény felzárkózás mellett rendkívül jelentős elmaradások látszanak a magyar humán erőforrás fejlődésben, ami hosszabb távon radikálisan megbosszulhatja magát. Félő, hogy a diplomások elmaradó aránya, a növekvő alacsony iskolázottságú hányad, a növekedésében elmaradó HDI-érték miatt nagyon hamar felmorzsolódik ez a kicsi és relatív előny.

A tanulmány azzal zárul, hogy úgy tűnik, Magyarországnak nem sikerült kihasználnia az uniós csatlakozás által kínált történelmi lehetőségeket.

Absztrakt:

A tanulmány először a közoktatásban bekövetkezett változásokat veszi számba az intézmények fenntartói szerkezetének átalakulását, s ennek nyomán az iskolatípusok közötti arányváltozást és változás személyzeti kihatásait. Kitér a közoktatás állami kiadásainak alakulására – nemzetközi összehasonlításban is –, valamint a pedagógus bérrendszer bevezetésének problémáira.

Ezt a felsőoktatásban bekövetkezett változások áttekintése követi: a felsőoktatás kondícióinak a költségvetési törvények alapján történő elemzése, az állami támogatások strukturális átalakulásának bemutatása, a finanszírozási módszer átalakulásának rövid leírása, majd egy nemzetközi összehasonlítás a kondíciók és a rankingok alapján. Végül az oktatók tudományos teljesítményének és keresetének nemzetközi összehasonlításával zárul a dolgozat.

Absztrakt:

A tanulmány arra vállalkozik, hogy felvázolja a magyar gazdaságtudomány történetét a negyvenes évek végétől a rendszerváltásig. Az írás először az ötvenes évektől a nyolcvanas évekig tekinti át a legfontosabb mozzanatokat: az intézmények szovjetesítését, a legjelentősebb közgazdasági gondolkodókat (Jánossy Ferenc, Bródy András és Kornai János), majd a rendszerváltás előtti említésre méltó intézményvezetőket és változásokat. Végül a tanulmány a rendszerváltás előtt zárul a reformközgazdászok bemutatásával.

Absztrakt:

A tanulmányban a magyar innovációs teljesítményt vizsgáljuk különböző mérőszámokkal nemzetközi összehasonlításban. Ezek a mérőszámok a következők: az egymillió lakosra és az egy kutatóra-fejlesztőre jutó szabadalmak száma; az egymillió lakosra és az egy kutatóra-fejlesztőre jutó nemzetközi publikációk száma; az innovátor vállalatok aránya; Global Innovation Index; Bloomberg Innovation Index; Innovation Union Scoreboard; Global Talent Competitiveness Index; Global Competitiveness Index. Az oktatástudomány esetében is megvizsgálunk két innovációs teljesítménymutatót: az egymillió lakosra és az egy kutatóra-fejlesztőre jutó nemzetközi oktatástudományi publikációk számát, és az OECD oktatásra vonatkozó innovációs adatait. Az elemzés alapján azt állapítottuk meg, hogy az innovációs mutatók nagy része a magyar innováció teljesítményromlását, esetleg stagnálását mutatja. Az oktatás területén mérhető innováció hazai jellemzői pedig elég ellentmondásos képet mutatnak.

Absztrakt:

A tanulmány célja, hogy – 1968 kapcsán – a 60-as és a 70-es évek társadalom- és gazdaságtörténeti, valamint gazdaságpolitikai összefüggéseit röviden áttekintse, a diáklázadások gazdasági, társadalmi hátterét valamennyire megvilágítsa.

Először egy rövid történelmi áttekintést ad az írás az ’50-es évek végétől a ’70-es évek elejéig tartó időszak legfontosabb történelmi eseményeiről. Ezt követően a fejlett világban a ’60-as években induló posztindusztriális korszak társadalmi, gazdasági és oktatási összefüggéseit ismerteti röviden. Majd a ’60-as évek végén megtorpanó jóléti állam társadalmi sajátosságait vázolja fel, bemutatva a gazdaságpolitikai korszakváltást: a keynesiánizmus leáldozását és a libertariánus megközelítés felerősödését.

Befejezésül az írás rámutat, hogy a 60-as évek vége fontos korszakhatár volt, amelyet a diáklázadások mintegy lakmuszpapírként jeleztek.

Összefoglaló. A tanulmány célja, hogy bemutassa a hazai közoktatás és felsőoktatási rendszer elmúlt tízéves átalakulását s annak kedvezőtlen következményét a pandémiás oktatás eredményességére.

Az írás először áttekinti a közoktatásban bekövetkezett változásokat, amelyek közül az intézmények államosítása, az intézmények nem mérséklődő polarizáltsága és a forráskivonás súlyos problémákat eredményezett a pandémiás oktatás időszakában. A forráskivonás nyomán elavultak az iskolai IKT-eszközök, a polarizáltság nyomán a tanulók legalább egyötödéhez nem jut el a távolléti oktatás, és a központosítás következtében mind az iskolák, mind a pedagógusok magukra maradtak.

A felsőoktatás-politikai változások legfontosabb elemei az intézményi autonómiát beszűkítő központosítás, az elitizálás és a forráskivonás. A pandémiás oktatás eredményességét ezek az intézkedések jelentősen befolyásolták. Az elitizálás nyomán a távoktatás a magyar felsőoktatási rendszerben rendkívül szűk, így sem az intézmények eszközállománya, sem az oktatók nem voltak felkészülve a tömeges távolléti oktatásra. A forráshiány akadályozta a gyors reagálást, és az autonómia hiánya is az önálló kezdeményezések helyett a központtól való függést eredményezte.

A tanulmány azzal a megállapítással zárul, hogy a pandémiás oktatás hatása a magyar társadalomra alighanem két súlyos hosszú távú következménnyel jár: részint csökkenti a társadalmi kohéziót, részint nyomában tovább növekszik – az egyébként is egyre szembetűnőbb hátrányban lévő – magyar emberi erőforrások lemaradása a fejlett világtól.

Summary. The aim of the study is to present the transformation of the Hungarian public education and higher education system over the past ten years, and its unfavorable consequences for the effectiveness of pandemic education. The paper first presents the changes that have taken place in public education, of which the nationalization of institutions, the polarization of non-declining institutions, and the withdrawal of resources have resulted in serious problems during the period of pandemic education. Withdrawals have led to the obsolescence of school ICT tools, polarization means that at least one-fifth of pupils do not have access to distance education, and centralization has left both schools and teachers to themselves.

The most important elements of higher education policy changes are centralization, which reduces institutional autonomy, the elitization s the withdrawal of funds. The effectiveness of pandemic education has been significantly affected by these measures. Following the elitization, distance education in the Hungarian higher education system is extremely narrow, so neither the equipment of the institutions nor the lecturers were prepared for mass distance education. Lack of resources prevented a rapid response, and a lack of autonomy resulted in dependence on the center instead of independent initiatives.

The study concludes that the impact of pandemic education on Hungarian society is likely to have two serious long-term consequences: partly reducing social cohesion, and partly increasing the backwardness of Hungarian human resources, which are already becoming more and more disadvantaged.

Összefoglaló. Ennek a tanulmánynak az a célja, hogy megvizsgálja fennállásának 30 éves évfordulóján az Educatio folyóirat néhány tudománymetriai jellemzőjét. Az írás elemzi a folyóirat egyes tartalmi, mennyiségi jellemzőjét és a neveléstudomány területén mérhető súlyát, jelentőségét és hatását összehasonlítva a másik három jelentős magyar pedagógiai folyóirattal: a Magyar Pedagógiával, az Iskolakultúrával és az Új Pedagógiai Szemlével. Ezen túlmenően megvizsgálja, hogy a hazai neveléstudomány jelentősebb műhelyeinek tagjai mennyit publikálnak az Educatióban és mennyit hivatkoznak a folyóirat írásaira.

Summary. The purpose of this study is to examine some of the scientific metrics of the journal Educatio on the occasion of its 30th anniversary. The article analyzes some of the content and quantitative features of the journal and its measurable weight, significance and impact in the field of educational research, comparing it with the other three major Hungarian pedagogical journals: Magyar Peadgógia (Hungarian Pedagogy), Iskolakultúra (School Culture) and Új Pedagógiai Szemle (the New Pedagogical Review). In addition, the study examines how much the teaching and research members of the most significant workshops in Hungarian education publish in Educatio and how much they refer to the journal’s writings.

Összefoglaló. Az OECD 1961-ben – hatvan éve – alakult, s Magyarország 1996 óta, 25 éve tagja a szervezetnek. Ez a kettős évforduló teremtett arra alkalmat, hogy az Educatio egy tematikus szám keretében elemezze a szervezet céljait és jelentőségét, meghatározóan az oktatáspolitikai hatását, de kitekintve a gazdaságpolitikai összefüggésekre is. Az írás először felvillant néhány véleményt az OECD-ről, elsősorban annak oktatáspolitikai szerepéről, majd bemutatja az OECD 1961/2021 című Educatio szám szerzőit és az írások legfontosabb mondanivalóját.

Summary. The OECD was founded in 1961 – sixty years ago – and Hungary has been a member since 1996, 25 years ago. This double anniversary provided the opportunity for Educatio to analyse the aims and significance of the organisation, its impact on education policy in particular, but also its economic policy context in a thematic issue. The paper first outlines some views on the OECD, especially its role in education policy, and then introduces the authors of the Educatio issue 1961/2021 and the main messages of the papers.