Absztrakt:

Bevezetés: A subtotalis petrosectomia (STP) évtizedek óta ismert, de túlzott radikalitása és a hallásra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt a közelmúltig szinte feledésbe merült műtét a fülsebészet és az agyalapi sebészet határán. Az elmúlt évtizedben ez a beavatkozás számos előnye, valamint az új hallásrehabilitációs módszerekkel való kombinálhatósága miatt újra előtérbe került, hiszen számos problémás, a középfület érintő megbetegedésre nyújt végleges megoldást. Célkitűzés: Retrospektív klinikai tanulmányunkban a STP eredményességére kívántuk felhívni a figyelmet, hazai beteganyagon első alkalommal elemezve a műtét eredményességét, közreadva eddigi tapasztalainkat. Módszer: 44 betegünkön elvégzett 45 műtét adatait dolgoztuk fel. A sokrétű műtéti indikáció bemutatása mellett áttekintjük a műtét egyes lépéseit, elemezzük az audiológiai eredményeket – kitérve a különféle hallásrehabilitációs módszerekre is –, s elemezzük az előfordult komplikációkat is. Eredményeinket a nemzetközi szakirodalom tükrében is górcső alá vesszük. Eredmények: 44 betegünk közül 23 volt nő, 21 férfi. A betegek átlagéletkora 44,6 ± 20,5 év volt, átlagos követési idejük pedig 23 ± 16 hónap. Betegeink közül 25 (57%) korábban legalább két sikertelen fülműtéten esett át, 6 beteg (14%) a műtétet megelőzően már siket volt. A leggyakoribb indikáció a krónikus cholesteatomás otitis media volt. 13 betegen 14 cochlearis implantációt (23%) végeztünk, ezenfelül 6 alkalommal csontvezetéses implantátumot (BAHA) (14%) helyeztünk be; 2 betegnél (5%) kerekablak-VSB (Vibrant Soundbridge)-implantációra került sor. Komplikáció 11 betegünknél jelentkezett, ezek közül a leggyakrabban a liquorfistula (5 eset, 1%) és a sebszétválás (3 eset, 7%) fordult elő. Az audiológiai eredmények feldolgozására 3 betegünk adatai álltak rendelkezésre. Következtetés: A STP rendkívül hasznos műtéti megoldás számos, korábban jelentős problémát okozó fülészeti kórképben. Egyre növekvő népszerűségének hátterében az áll, hogy kombinálható számos modern, új hallásrehabilitációs módszerrel. Orv Hetil. 2020; 161(14): 544–553.

Bevezetés: A mikro-RNS-ek a gének szabályozásán keresztül szerepet játszanak a daganatok kialakulásában. Célkitűzés: A szerzők a „cancer field” elmélet tükrében nemcsak magát a tumoros folyamatot, hanem annak környezetét is vizsgálva igyekeztek feltérképezni a meso- és hypopharynxlaphám-carcinomák mikro-RNS-mintázatát. Módszer: A szerzők által kidolgozott térképbiopsziás (1.: tumor, 2.: tumortól 1 cm-re, 3.: 2 cm-re és 4.: 3 cm-re) mintavételt követően 13 friss fagyasztott szövetből real-time quantitative polimeráz láncreakciós módszerrel határozták meg a mikro-RNS-expressziót. Eredmények: A miR-221 csak mesopharynxszövetekben, míg a miR-21, miR-143 és miR-155 hypopharynxdaganatokban mutatott szignifikánsan magasabb expressziót. A tumoros és a hozzá közeli mikroszkóposan ép szövet mikro-RNS-mintázata hasonló volt, míg a távoli ép szöveteké eltért a tumortól. Következtetések: A szerzők a mikro-RNS-expressziós mintázat alapján sikeresen különítették el a hypopharynx- és mesopharynxdaganatokat, valamint a tumor környéki szöveteket. A módszer jövőbeni jelentőségét az adja, hogy betekintést enged a szövetek epigenetikus szabályozásába, így a tumoros folyamat olyan korán fellelhető, amikor a sejt még fenotípusosan ép. Orv. Hetil., 2014, 155(27), 1063–1070.

A nyaki branchiogen cysta az egyik leggyakoribb nyaki fejlődési rendellenesség. Ismert a malignus elfajulása, melynek diagnosztizálására, az ismeretlen lokalizációjú primer laphámcarcinoma nyaki áttététől való elkülönítésére szigorú kritériumrendszerek léteznek. Ugyanakkor a szakirodalomban a diagnózis létjogosultsága a mai napig vita tárgyát képezi. Közleményünkben egy 69 éves nőbeteg esetét ismertetjük, aki bal oldali, állkapocs alatti duzzanat miatt jelentkezett Klinikánkon. Hosszas kivizsgálást követően felmerült ismeretlen primer tumor nyaki áttétének gyanúja, mely miatt pánendoszkópiát és módosított radikális nyaki dissectiót végeztünk. Végül a szövettani feldolgozást követően lateralis nyaki cysta talaján kialakult laphámcarcinoma igazolódott. A műtétet követően a beteg adjuváns kemoterápiában és sugárkezelésben részesült. Az eset kapcsán ismertetjük a diagnózis felállításának nehézségeit, differenciáldiagnosztikai problémáit és a kapcsolódó nemzetközi irodalmat. Orv Hetil. 2023; 164(10): 388–392.

A szelektív epitympanalis dysventilatiós szindróma a cholesteatomaképződés egy új elmélete, melynek leírását a néhány éve megjelent új, minimálinvazív műtéti technika, az endoszkópos fülsebészet (transcanal endoscopic ear surgery) tette lehetővé. Az endoszkópos fülsebészeti részletes anatómiai ismeretek biztosítottak lehetőséget az elméletet magyarázó új patofiziológiai tényező beazonosítására, mely a középfül ventilatiós útjainak elzáródása. Jól működő fülkürt mellett ezen ventilatiós útvonalak elzáródásának következtében kialakulhat a szelektív epitympanalis dysventilatiós szindróma. Célunk volt felhívni a gyakorló fülsebészek figyelmét a kórképre, mivel a megfelelő diagnózis felállítását követően endoszkópos technikával visszafordítható vagy akár megelőzhető a cholesteatomaképződés, a következményes életminőség-rosszabbodást okozó fülváladékozás és vezetéses halláscsökkenés. A szindrómát saját készítésű anatómiai grafikai ábráink által tesszük még inkább átláthatóvá, érthetővé. A jelen közleményben a szerzők a nemzetközi irodalom áttekintése mellett saját esetbemutatásukon keresztül ismertetik a szelektív epitympanalis dysventilatiós szindróma tüneteit, felismerésének fontosságát és endoszkópos fülsebészeti megoldását. Orv Hetil. 2022; 163(36): 1440–1446.

A vezetéses halláscsökkenést okozó otoscleroticus stapesfixatio műtéti megoldásának folyamatos fejlődése az elmúlt fél évszázad egyik fülsebészeti sikertörténete. A stapedectomia, illetve parciális stapedectomia mellett manapság a stapedotomia is elterjedt műtéti megoldásnak tekinthető. Cél: A minimálisan invazív lézerstapedotomia hazai bevezetése, tapasztalatok szerzése, valamint a műtéti halláseredmények és a posztoperatív komplikációk elemzése. Módszer: A szerzők közleményükben KTP-lézerrel asszisztált, Nitinol-pisztonnal végzett 14 esetük kapcsán ismertetik lézerstapedotomiákkal szerzett első tapasztalataikat. 2006 márciusa és 2007 áprilisa között 11 nőbeteget és 3 férfi beteget operáltak. A betegek átlagéletkora 42,2 év volt, 6 esetben bal, 8 esetben jobb fülön történt a műtét. A betegek átlagos követési ideje 9 hónap volt. Eredmények: A posztoperatív audiogramok értékelésekor az 500–1000–2000–3000 Hz frekvenciákat figyelembe véve a légvezetés átlagos javulása 21,5 dB volt. Ugyanezen frekvenciákon a csontlégközértékek átlagos javulása 18,7 dB volt. Kilenc hónap átlagos követési idő mellett az eddigi esetekben a műtéteket követően a betegek 85%-ában az átlagos csontlégköz < 10 dB, de valamennyi beteg esetében < 20 dB. Az átlagos légvezetés értéke egy beteg kivételével < 30 dB. Belsőfül-károsodásra utaló, a magashang-frekvenciákat érintő csontvezetéses romlást, facialis paresist nem észleltek. Következtetések: A szerzők tapasztalatai és az irodalmi adatok alapján a Nitinol-pisztonnal végzett lézerstapedotomiáknak számos előnyük van: 1) a piszton hurkának hőre aktiválódó memóriaeffektusa kiküszöböli az incus hosszú szárára két ponton történő rászorítás hátrányait; 2) a posztoperatív szédülés mértéke enyhébb, időtartama rövidebb, ezért az ápolási idő csökken; 3) a műtét költséghatékony, és minimálisan invazív; 4) a lézer alkalmazása minimális cochlearis traumát, vérmentes környezetet biztosít; 5) a protézis migrációja kiküszöbölhető, körülötte a granuláció mérsékeltebb; 6) magas frekvenciákon tartósan jó halláseredmény érhető el; 7) a komplikációk súlyossága, gyakorisága csökken, ezért a technika jó megoldás kevésbé gyakorlott operatőrök számára is; 8) problémás esetekben (arteria stapedialis jelenléte, obliterativ otosclerosis, úszó stapestalp, rendellenesen futó n. facialis a dobüregben, revíziós műtétek) is alkalmazható; 9) a halláseredmények interindividuális különbsége kisebb. – Eddigi kedvező tapasztalataik alapján a szerzők lézerstapedotomián átesettek hosszú távú követését tervezik nagyobb beteganyagon.

Összefoglaló. A hirtelen halláscsökkenés patofiziológiája még nagyrészt tisztázatlan, így oki terápia nem lehetséges. Az elsődleges kezelést a helyileg vagy szisztémásan adott kortikoszteroid jelenti, egységes protokoll azonban nem áll rendelkezésre. Nagy vagy súlyos fokú hirtelen halláscsökkenés esetén kóroki tényezőként felmerül a perilymphafistula lehetősége még azoknál a betegeknél is, akiknél nem szerepel trauma az anamnézisben. A kórkép műtéti kezelése a dobüreg feltárását követően a belső fül ablakainak obliterálása. Amennyiben ez a megoldás nem eredményez megfelelő hallásjavulást, hagyományos vagy implantálható hallókészülékek alkalmazása javasolt. A közleményben részletezett esetünkben teljes siketséggel járó, jobb oldali hirtelen halláscsökkenés alakult ki, melynek hátterében egyértelmű okot azonosítani nem sikerült. Az eredménytelen kombinált, intratympanalis és szisztémás szteroidkezelést követően exploratív tympanotomiát végeztünk, melynek során a belső fül ablakait obliteráltuk. Hallásjavulást ezt követően sem sikerült kimutatni, így cochlearis implantáció elvégzése mellett döntöttünk. Az implantációt a kerek ablakon keresztül végeztük, mely alapján kijelenthetjük, hogy az előzetes kerekablak-obliteráció nem zárja ki a későbbi cochlearis implantációt. Orv Hetil. 2021; 162(51): 2055–2060.

Summary. The pathophysiology of sudden sensorineural hearing loss is mainly unknown, therefore no causative treatment exists. Systemic and local administration of corticosteroids serves as first line therapy although protocols vary. In cases of severe or profound hearing loss with no improvement for medical therapy, perilymphatic fistulae can be assumed even without any history of trauma. Therefore, inner ear window obliteration as a primary surgical option in the early stage can be considered. For patients without complete recovery, conventional hearing aids or implantable hearing devices can be offered. In our case report, we present a patient with right sided idiopathic sudden deafness. After failure of conservative combined intratympanic and systemic steroid therapy, explorative tympanotomy and obliteration of the inner ear windows were performed. As no hearing improvement was witnessed, successful cochlear implantation via round window insertion was performed. Our case justifies that obliterating the round window membrane does not rule out further successful cochlear implantation. Orv Hetil. 2021; 162(51): 2055–2060.

Összefoglaló. A Vibrant Soundbridge aktív középfül-implantátum vezetéses, sensorineuralis és kevert típusú halláscsökkenés esetén is megoldást jelenthet a beteg hallásrehabilitációja során. Sensorineuralis halláscsökkenés esetén akkor indikálható, ha a légvezetéses hallásküszöb nem haladja meg a 80–85 dBHL-t a 3–4 kHz frekvenciákon, vezetéses, illetve kevert típusú halláscsökkenés esetén pedig akkor, ha a csontvezetéses hallásküszöb nem haladja meg a 45–65 dBHL-t a 0,5–4 kHz közti frekvenciatartományban. Az implantátum beültetését eleinte tisztán sensorineuralis halláscsökkenés esetén végezték, és csupán egyféleképpen történhetett: a rezgéskeltő rendszer oldalán lévő rögzítőcsipeszt rá kellett applikálni az incus hosszú nyújtványára. Azokra az esetekre, amikor a rezgéskeltő rögzítése nem kivitelezhető, különböző rögzítőelemeket (coupler) fejlesztettek ki. Az incusra való rögzítés hosszúnyújtvány-couplerrel, illetve rövidnyújtvány-couplerrel lehetséges. Vezetéses és kevert típusú halláscsökkenés esetén a kerek ablak membránjához is illeszthető a rendszer, előrehaladott otosclerosis esetén pedig a Soundbridge-implantáció stapedotomiával kiegészített változata („power stapes”) hozhat kielégítő halláseredményt. Ezek a technikák meglehetősen megnövelték a sebész szabadságát, így széles körben alkalmazott, megbízható megoldássá váltak. A Pécsi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján az elmúlt évtizedben számos incusvibroplastica történt, de kerekablak-vibroplasticára is több alkalommal sor került. A jelen összefoglaló tanulmányban a Vibrant Soundbridge implantátum technikai fejlődésének történeti áttekintésén felül az alkalmazható műtéti megoldásokat mutatjuk be. Orv Hetil. 2021; 162(40): 1619–1626.

Summary. The Vibrant Soundbridge active middle ear implant can provide a reliable solution for hearing rehabilitation of patients with conductive, sensorineural or mixed hearing loss. For sensorineural hearing loss, the air conduction threshold of the patient should not be more increased than 80–85 dBHL at the range of 3–4 kHz, and for conductive and mixed hearing loss, the bone conduction threshold should not be more increased than 45–65 dBHL between 0.5 and 4 kHz. The standard surgical procedure was originally designed for purely sensorineural hearing loss, and the fixation clip of the vibrating transducer needed to be crimped onto the long process of the incus. In many cases, it is impossible to crimp the vibrator onto the incus. In order to solve such circumstances, fixation clips (couplers) have been developed. There are two options to crimp the device on the incus: applying a long process coupler or a short process coupler. For conductive or mixed hearing loss, a round window soft coupler has been introduced. In advanced otosclerotic cases, a special combined technique of Soundbridge implantation with simultaneous stapedotomy can result in sufficient hearing rehabilitation. These techniques significantly broadened the scale of possibilities for the implantation, therefore, it became a widely utilized, reliable procedure. At the Department of Otorhino-laryngology, Clinical Center, University of Pécs, in addition to a noteworthy amount of incus vibroplasty, several cases of round window vibroplasty have also been performed. The aim of the present study is to summarize the history of development of the Vibrant Soundbridge and to present an overview of the applicable surgical techniques. Orv Hetil. 2021; 162(40): 1619–1626.

Bevezetés és célkitűzés: Az otitis media suppurativa chronica cholesteatomatosa sebészetében a mastoidobliterációval végzett megoldás egyesíti a nyitott és a zárt technikával végzett műtétek előnyeit. Összehasonlító prospektív klinikai tanulmányunkban a csontporral és a BonAlive^® (S53P4) bioaktív üveggranulátummal végzett mastoidobliterációs műtéteinkkel szerzett tapasztalatainkat összegeztük. Beteganyag és módszerek: 2012. március 1. és 2021. november 31. között 14 felnőtt betegünknél végeztünk mastoidobliterációs műtétet csontporral (7 beteg), illetve BonAlive^® granulátummal (7 beteg). A mastoidobliterációt megelőzően a betegek mindkét csoportban átlagosan több mint 3 fülműtéten (nyitott vagy zárt technikájú tympanoplastica) estek át. A műtéteket követően mindkét csoportban elemeztük a panaszok változását, az audiológiai eredmények alakulását és a betegek életminőségében bekövetkezett változásokat. Eredmények: A mastoidobliterációs műtéti megoldás egyik betegcsoportban sem okozott cochlearis károsodást. A csontporral történt obliterációt követően gyakrabban tapasztaltunk elhúzódó fülváladékozást és esetenként szédülést, mely panaszok idővel megszűntek. A BonAlive^® granulátummal obliterált esetekben komplikációt nem észleltünk. Mindkét betegcsoportban igen jelentős életminőség-javulást figyeltünk meg. Következtetés: A mastoidobliterációs műtétek – akár csontporral, akár BonAlive^® granulátummal végezve – gyakorlatunkban biztonságos és hatásos megoldásnak bizonyultak korábban otitis media suppurativa chronica cholesteatomatosa miatt akár nyitott, akár zárt technikával végzett, állandó bűzös fülváladékozással járó esetekben. A BonAlive^® granulátummal végzett obliterációk számos előnnyel járnak a betegek számára: az üveggranulátum antibakteriális hatású, oszteokonduktív hatású (keretet biztosít a csont növekedéséhez), és oszteoproduktív hatást is kivált (stimulálja a csontosodást). Orv Hetil. 2022; 163(21): 838–845.

Absztrakt:

A pars petrosa cholesteatoma egy lassan növekvő, a temporalis csontot roncsoló, elhúzódóan tünetmentes kórkép. A diagnózis felállítása gyakran késlekedik, hiszen ritka volta miatt még a tapasztalt klinikusok sem gondolnak rá időben. A végső diagnózist jellemzően számos eredménytelen középfülsebészeti beavatkozás előzi meg. A modern radiológiai módszerek nemcsak a diagnózist, hanem a betegek hosszú távú követését is lehetővé teszik. Retrospektív klinikai tanulmányunkban a pars petrosa cholesteatomák sikeres műtéti kezelésére kívánjuk felhívni a figyelmet, hazai beteganyagon első alkalommal elemezve a műtéti megoldások eredményességét. Kezdeti tapasztalatainkat a nemzetközi irodalomból nyerhető adatokkal hasonlítottuk össze. 2015 januárja és 2020 januárja között 6 beteget (4 férfi, 2 nő) kezeltünk különböző lokalizációjú pars petrosa cholesteatomával. Valamennyi beteg a cholesteatoma lokalizációjának megfelelő agyalapi sebészeti beavatkozáson esett át. A betegek átlagos követési ideje 2,7 év volt. A betegek átlagéletkora 47 év volt. A leggyakoribb panaszok a halláscsökkenés, gennyes fülfolyás, szédülés, fülzúgás voltak. Egy beteg már a felvételekor a komplett facialis paralysis tüneteit mutatta. A Sanna-féle osztályozás szerint 2-2 betegünk szenvedett supralabyrinthaer, illetve apicalis, 1-1 beteg pedig masszív, illetve infralabyrinthaer pars petrosa cholesteatomában. Komplikáció sem a peri-, sem a posztoperatív időszakban nem fordult elő. Egy betegnél észleltük a residualis betegség radiológiai jeleit. A pars petrosa cholesteatoma diagnózisa és terápiája komoly nehézséget jelent még a tapasztalt klinikusok számára is. A korai diagnózist a nem jellegzetes tünettan ismerete és a modern képalkotó modalitások teszik lehetővé. A sziklacsontot roncsoló patológiás folyamat eltávolítására korszerű agyalapi sebészeti módszerek állnak rendelkezésre. Ezek a műtétek napjainkban kombinálhatók a modern hallásrehabilitációs módszerekkel. Orv Hetil. 2020; 161(43): 1840–1848.