Search Results

A gyulladásos bélbetegségek patogenezise komplex, minden valószínűség szerint soktényezős folyamat. Jelenleg úgy gondoljuk, hogy a táplálkozás is az egyik etiológiai tényező a keletkezésében. A természetes táplálék egyes összetevőit (cukor, zsír, rost, gyümölcs, zöldségfélék, fehérje, gyorséttermi ételek, konzerválószerek stb.), illetve ezek fogyasztási szokását számos tanulmányban elemezték, mint az IBD keletkezésének lehetséges oki tényezőjét. Egyes szerzők jelentőséget tulajdonítanak az anyatejes táplálásnak is a betegség kialakulásában. A környezeti tényezők szerepére utal, hogy mind a Crohn-betegség, mind a colitis ulcerosa gyakrabban fordul elő a fejlett országokban, és gyakoriságuk az ipari fejlődéssel együtt nő. Ma a kiterjedt kutatások ellenére nem bizonyított egyetlen diétás tényezőről sem, hogy meghatározó szerepe lenne a betegség etiológiájában. A táplálkozás és táplálás szerepe az IBD kezelésében sokkal világosabb. Az alultápláltság megelőzése vagy korrekciója, a makro- és mikrotápanyagok, vitaminok pótlása, gyermekkorban a megfelelő növekedés és fejlődés biztosítása a táplálás kulcsfontosságú eleme, és a betegség kezelésének szerves részét képezi. Mind a természetes, mind a mesterséges táplálásnak, illetve a kettő kombinációjának jól definiálható helye van a szupportív terápiában. A szerző a közleményben összefoglalja a táplálás és táplálkozás jelentőségét az IBD etiológiájában és kezelésében.

Absztrakt

Háttér: A nyelőcsőszűkületet okozó daganat kiindulási helye általában maga a nyelőcső, de okozhat stenosist a cardia, a tüdő, a mediastinum tumora és ritka esetekben mammatumor metastasisa is. Az ilyen esetek nagy része inoperábilis, általában a betegség előrehaladott stádiuma, illetve a komorbiditás és az életkor miatt. A betegek többsége ezért csak palliatív terápiában részesülhet. A legáltalánosabb és az életminőséget leginkább befolyásoló tünet a dysphagia, melynek megoldására több lehetőség is kínálkozik. Dolgozatunkban az öntáguló fémsztentekkel szerzett tapasztalatainkat foglaljuk össze. Betegek és módszerek: 2003–2008 között tumoros nyelészavar/-képtelenség miatt osztályunkon összesen 64 betegnél (15 nő / 49 férfi) végeztünk 68 endoscopos sztentbehelyezést. Radiológiai kivizsgálást követően a tumor pozíciója alapján distalisan nyitódó antireflux-billentyűvel ellátott vagy a nélküli fedett sztenteket alkalmaztunk, egy esetben proximalisan nyitódó fedett sztent került behelyezésre a tumor magas pozíciója miatt. Célunk a per os táplálhatóság biztosítása, illetve az esetleges fistulák fedése volt. Erdemények: A nyelés minden esetben jelentősen javult. A dysphagia score a sztentbehelyezés előtt átlagosan 3,2 volt, míg a sztent behelyezése után 1,7-re csökkent. Fontos adat, hogy a fistulák zárása minden esetben eredményes volt. A sztentek behelyezése kapcsán technikai problémák alacsony arányban (2/68 – 2,94%) adódtak. A beavatkozásokat követően egy esetben észleltünk 7 napon belül migratiót. Egy betegnél a beavatkozást követően 2 nappal nem fatális myocardialis infarctus alakult ki. Késői szövődményként tumorbenövés, illetve túlnövés öt alkalommal, vérzéses szövődmény összesen négy alkalommal jelentkezett. Fistulaképződést három esetben észleltünk. Hét napon túli sztentmigratio két esetben következett be. Resztentelésre összesen négy esetben, falatelakadás miatt ismételt endoscopos beavatkozásra három esetben került sor. Következtetések: A dysphagia-értékek javulása bizonyítja, hogy a fémsztentek hatékonyan javítják a betegek nyelési funkcióját. Tapasztalataink alapján a sztentfüggő szövődmények összaránya alacsony. Véleményünk szerint az öntáguló fémsztentekkel végzett nyelőcső-intubatio biztonságosan és eredményesen alkalmazható a malignus oesophagus obstructio palliatív terápiájában.

Az endoszkópos vizsgálatok minősége alapvetően befolyásolja azok értékét. A fejlett világban ezért a folyamatos minőségfejlesztés módszerét használják ennek javítására. Hazánkban a gastrointestinalis endoszkópia területén nincs példa még a minőség mérésére sem. Cél: Az endoszkópos laboratóriumban végzett kolonoszkópiák teljességének mérésével a minőség meghatározása és javítása. Betegek és módszer: A projekt indulása előtti negyedév leleteiből (841 kolonoszkópia) a szerzők retrospektíven határozták meg a kiinduló értékeket. A következő két évben (2009-ben 3160, illetve 2010-ben 3167 kolonoszkópia) háromhavonta értékelték a caecum elérésének arányát vizsgáló orvosokra lebontva. Eredmények: A bázisidőszak caecumintubálási rátája 81,6% volt, ám ha nem vették figyelembe az elégtelen előkészítésből és az előre nem tudott szűkületből adódó vizsgálatokat, akkor az érték (illesztett caecumintubálási ráta) 90,9% volt. A következő két év során a caecumintubálási ráta 84,2% és 85,7% (p = 0,0394) volt, míg az illesztett ráta 92,3 és 92,6%-nak (p = 0,381, NS) bizonyult. Tizennégy vizsgáló orvos közül a bázisidőszakban csak hat orvos esetében volt az illesztett caecumintubálási ráta 90% fölött, míg a második évben már 10-nek, és csak egy vizsgáló maradt 87% alatt. Az évi 100-nál több kolonoszkópiát végzők illesztett caecumintubálási ráta eredményei 91,2%-ról 92,7, majd 93,1%-ra javultak, míg az évi 100-nál kevesebbet vizsgálók esetében az értékek 86,7%-ról a következő években 85,5 és 89%-ra változtak. Következtetések: A komplettségi indikátor kiszámításával és nyilvánossá tételével, vélhetően pusztán a nagyobb odafigyelésnek köszönhetően, az endoszkópia minősége a kolonoszkópos komplettségi mutató alapján nőtt a szerzők munkahelyén. Igazolták, hogy a legalább évi 100 kolonoszkópiát végzők minőségi mutatója jobb, mint a beavatkozást ennél kisebb számban végzőké. Orv. Hetil., 2012, 153, 1142–1152.

A gastrooesophagealis refluxbetegség (GERD) kialakulásában az alsó nyelőcsősphincter (LES) elernyedése és a csökkent LES-tónus mellett a fokozott hasűri nyomás is szerepet játszhat. Célkitűzés: Annak vizsgálata, hogy az éveken át tartó, foglalkozással járó fokozott hasűri nyomás, hasprés, erőlködés növeli-e a GERD kialakulásának kockázatát. Módszer: A refluxtüneteket kérdőív segítségével kontrollcsoporthoz viszonyítva hivatásos énekesek, fúvós hangszeren játszó művészek és üvegfúvók között értékelték. Eredmények: A hivatásos énekesek között a gyomorégés, a regurgitatio és a rekedtség a lényegességi szintet meghaladóan gyakrabban fordult elő ( p <0,001), mint a kontrollcsoportban. A fúvós hangszeren játszók között a gyomorégés ( p <0,05) és a regurgitatio ( p <0,01), míg az üvegfúvóknál a regurgitatio ( p <0,01) gyakoribb volt, mint a kontrollcsoportban. A refluxos tünetek összefüggtek a foglalkozással eltöltött idővel ( p <0,05). Következtetések: Eredményeik arra utalnak, hogy azon foglalkozások esetén, ahol tartósan fokozott a hasűri nyomás, a refluxtünetek gyakrabban fordulnak elő. Ilyen szempontból a GERD foglalkozási ártalomnak is tekinthető.

Bevezetés: A Clostridium difficile az antibiotikum asszociálta hasmenések leggyakoribb kórokozója, aminek kezelésére az elmúlt évtizedekben kevés új szer került kifejlesztésre, és a tudományos bizonyítékok korlátozott mértékben és nehezen összehasonlítható módon állnak rendelkezésre. Célkitűzés: A Clostridium difficile okozta fertőzés terápiájának hatásossági és biztonságossági végpontjainak elemzése a metronidazol, vancomycin és a fidaxomicin alkalmazása esetén. Módszer: A szakirodalom áttekintése és az eredmények metaanalízise. Eredmények: A metaanalízis szerint a klinikai gyógyulás végpontban nincs szignifikáns különbség a három terápia között (esélyarányok: fidaxomicin vs. vancomycin 1,19, vancomycin vs. metronidazol 1,69 és fidaxomicin vs. metronidazol 2,00). A rekurrencia és a globális gyógyulás végpontokban a fidaxomicin szignifikánsan hatásosabbnak bizonyult, mint a vancomycin és a metronidazol (esélyarányok: fidaxomicin vs. vancomycin 0,47, vancomycin vs. metronidazol 0,91 és fidaxomicin vs. metronidazol 0,43). A biztonságossági végpontokat tekintve nem volt szignifikáns különbség az antibiotikumok között. Következtetések: A klinikai gyógyulás esetében a vizsgált antibiotikumok hatásossága hasonló. A rekurrens fertőzések megakadályozásában jelenleg a fidaxomicin a leghatásosabb terápiás alternatíva. Orv. Hetil., 2013, 154, 890–899.

Bevezetés: A Clostridium difficile az antibiotikum-használattal összefüggő hasmenések 25%-át okozza. A Clostridium difficile-fertőzés prioritásként kezelt népegészségügyi probléma valamennyi országban. A fertőzés epidemiológiájáról, betegségterhéről viszonylag kevés szakirodalmi adat áll rendelkezésre. Célkitűzés: A Clostridium difficile-fertőzés epidemiológiájának, ezen belül szezonalitásának és az egymást követő fertőzések rizikójának, valamint betegségterhének és terápiájának áttekintése. Módszer: A nemzetközi és hazai szakirodalom áttekintése a MEDLINE adatbázisban a PubMed-en keresztül, 2012. március 20-ával bezárólag. Eredmények: A nosocomialis Clostridium difficile-fertőzés incidenciája 4,1/10 000 ápolási nap. A fertőzés szezonalitásának kérdése felmerült, de nem bizonyított. A betegek 20%-ában fordul elő rekurrencia metronidazol- vagy vankomicinterápia után, minden egyes rekurrencia után a következő rekurrencia rizikója növekvő. A CDI költsége hazánkban 130–500 ezer Ft/kórházi eset. Következtetések: A Clostridium difficile-fertőzés népegészségügyi súlya és betegségterhe jelentős. Hazánkban a rendelkezésre álló adatok korlátozottak, mind az epidemiológia, mind az egészség-gazdaságtan terén további kutatások szükségesek. Orv. Hetil., 2013, 154, 1188–1193.

Az utóbbi évek tanulmányai a komplementer és alternatív gyógymódok (CAM) egyre gyakoribb alkalmazásáról tudósítanak gyulladásos bélbetegségben (IBD). Ugyanakkor az is egyre nyilvánvalóbb, hogy a betegek jelentős hányada nem tartja be az orvos előírásait. A tanulmány célja a terápiás nonadherencia és a CAM-alkalmazás gyakoriságának felmérése volt hazai IBD-betegekben. Módszer: multicentrikus vizsgálatban 655 IBD-beteg [Crohn-beteg (CD): 344, átlagos életkor: 38,2 (SD 12,9) év; colitis ulcerosa (UC): 311, átlagos életkor: 44,9 (SD 15,3) év] töltött ki a szokásos szakorvosi vizit során a demográfiai adatokra, gyógyszer-adherenciára és CAM-ra vonatkozó kérdőívet. A klinikai adatokat a kezelőorvos egészítette ki a betegdokumentáció alapján. Amennyiben a beteg az előírt gyógyszerek több mint 80%-át bevette, adherensnek tekintettük. Eredmények: a betegek által önként jelzett nonadherencia (CD: 20,9%, UC: 20,6%) és CAM (CD: 31,7%, UC: 30,9%) használata CD-ben és UC-ben nem tért el. A nonadherencia leggyakoribb okai: feledékenység (47,8%), túl sok/feleslegesnek gondolt gyógyszer (39,7%), mellékhatásoktól való félelem (27,9%), túl gyakori adagolás. A CAM leggyakoribb formája a gyógytea (47,3%), a homeopátia (14,6%), a speciális diéta (12,2%) és az akupunktúra (5,8%) volt. CD-ben a betegségtartam, az utolsó vizittől eltelt idő, az alacsonyabb iskolázottsági szint és a megelőző műtétek voltak a nonadherenciára hajlamosító tényezők. Az alternatív módszerek használata fiatalabb életkorban, magasabb iskolázottsági szint és immunszuppresszív szer szedése esetén volt jellemző. UC-ben ezenfelül a CAM igénybevétele gyakoribb volt nők és pszichiátriai/pszichológiai kezelés alatt állók körében. Következtetés: a nonadherencia és az alternatív gyógymódok igénybevétele gyakori IBD-ben. Az ellenőrző vizitek során különös figyelmet kell fordítani a hajlamosító tényezők feltárására, a betegek együttműködésének és az orvos–beteg kapcsolatnak a javítására.

Az adalimumab a tumornekrózis-faktor-alfát célzó, teljesen humán monoklonális antitest, amely randomizált klinikai vizsgálatokban hatékonynak bizonyult a Crohn-betegség kezelésében. A jelen tanulmányban a szerzők célja a középtávú klinikai hatásosság és a nyálkahártya-gyógyulás prediktorainak meghatározása volt a magyarországi speciális gasztroenterológiai centrumokban adalimumabkezelésben részesülő Crohn-betegekben. Módszer: A tanulmányba 201 Crohn-beteget vontak be. A klinikai adatok prospektíven kerültek rögzítésre, majd később feldogozásra (férfi/nő arány: 112/89; median életkor: 24 év; időtartam: nyolc év). Korábbi infliximabterápiában 97 (48,3%) beteg részesült, párhuzamosan kortikoszteroidot kapott a betegek 41,3%-a és azathioprint a betegek 69,2%-a (mindkettőt: 26,4%). Eredmények: A klinikai javulás és remisszió aránya a 24. héten 78% és 52%, illetve az 52. héten 69,4% és 44,4% volt. Az endoszkópos kép javulása, illetve a nyálkahártya-gyógyulás a betegek 43,1 és 23,6%-ában volt kimutatható. Logisztikus regressziós modellben a 12 hónapos klinikai kimenetel független prediktorai a klinikai válasz és normális C-reaktív fehérje a kezelés 12. hetében, a kombinált immunszuppresszió szükségessége az indukciós kezelés során, a rövidebb betegségtartam és a dohányzás voltak. A kezelés 12. hetében mért normális C-reaktív fehérje, a 24. héten tapasztalt klinikai remisszió, a korábbi relapsusok gyakorisága és a dohányzás állt összefüggésben a nyálkahártya-gyógyulás mértékével. A dózis emelésére a betegek 16,4%-ának volt szüksége. A párhuzamos azathioprinkezelés és a 12. héten tapasztalt klinikai remisszió csökkentette a dózisemelés esélyét. Következtetés: Az adalimumabkezelés során a középtávú klinikai hatékonyság és a nyálkahártya-gyógyulás előrejelzésében meghatározó tényezők a 12. héten tapasztalt klinikai hatékonyság és normális C-reaktív fehérje, a kombinált immunszuppresszió szükségessége, a luminalis betegség és a dohányzás voltak. A párhuzamos azathioprinkezelés csökkentheti a dózisemelés valószínűségét. Orv. Hetil., 2011, 152, 1433–1442.