Search Results

You are looking at 1 - 6 of 6 items for

  • Author or Editor: János Pilling x
Clear All Modify Search

Absztrakt

Napjainkban az orvosi kommunikáció jelentőségét számos kutatási eredmény bizonyítja, a mindennapi gyakorlatban mégis gyakran találkozunk ezekkel ellentétes mítoszokkal, tévhitekkel, az ezekből fakadó kedvezőtlen attitűddel. Mindez megakadályozza a valódi szemléletváltást és a betegközpontú ellátás irányába történő elmozdulást. A szerzők arra vállalkoztak, hogy bemutassanak néhány gyakori tévhitet, s az ezekkel kapcsolatos kutatási eredményeket. Orv. Hetil., 2016, 157(17), 644–648.

Open access

Absztrakt

Az egészségügyi ellátás során tapasztalt problémák miatt egyre több a kártérítési per, azonban egyes orvosokat nagyobb valószínűséggel, illetve gyakrabban perelnek be, mint másokat. Számos kutatás igazolja, hogy ennek az okai között a perbe fogott orvosok kapcsolati, kommunikációs készségeinek a hiányosságai játsszák a legfőbb szerepet – többek között a beteg kikérdezésének, meghallgatásának, az információk átadásának az elégtelenségei. Kiemelt jelentősége van a kommunikációnak a betegellátás során bekövetkező hibák kezelése során is. A legtöbb orvos a hiba eltitkolására törekszik, ez azonban a beteg állapotának további romlásához vezethet. Azokban az intézményekben, amelyekben a hibákkal kapcsolatos nyílt kommunikációt – az egészségügyi teamen belül és a beteg, illetve a hozzátartozó felé egyaránt – bevezették, csökkent a kártérítési perek száma. A kártérítési perek az orvosok számára is nagy megterhelést jelentenek, ezért szükség lenne az orvosok támogatási lehetőségeinek kialakítására, kommunikációs képzésekre, valamint arra, hogy a jogi környezet is támogassa az ellátási hibák nyílt kommunikációját. Orv. Hetil., 2016, 157(17), 654–658.

Open access

Absztrakt

Szomatizáció alatt a szervi elváltozásokkal megnyugtatóan nem magyarázható testi panaszok összességét értjük. Szakirodalmi adatok alapján az orvos–beteg találkozások 15–25%-a ilyen jellegű probléma miatt jön létre. Mivel a hazai orvosképzésben a testi panaszok esetleges lelki hátterének értékelése nem kap megfelelő hangsúlyt, az orvosok attitűdjét gyakran tehetetlenségérzés, előítéletek jellemzik, ehhez pedig nem teljesen megindokolható diagnosztikus, illetve terápiás beavatkozások elrendelése társulhat. Mindeközben a páciens is tehetetlen, szorongása fokozódhat, panaszainak intenzitása nőhet. Mivel a szomatizáció egyik kiváltó oka a stressz, ezért kezelésének kulcsa a stresszel való megküzdés javítása. Ez a legtöbb krónikus betegség szakmai terápiás irányelveiben megjelenik. A rendelkezésre álló, hatékony beavatkozások repertoárja a mindennapi betegellátásba illeszkedő rövid tanácsadástól a gyógyszeres kezelésen át a pszichoterápiákig terjed. Vizsgálati eredmények alapján a leghatékonyabbak a kognitív és viselkedésterápiás beavatkozások. Ugyanakkor a betegek egy részénél a családorvosi vagy szakorvosi ellátás keretében történő rövid (10–30 perc), strukturált, úgynevezett reattribúciós tanácsadással is szignifikáns testi tünet- és szorongáscsökkenést lehet elérni. Orv. Hetil., 2016, 157(17), 664–668.

Open access
Mentálhigiéné és Pszichoszomatika
Authors: Tamás Tényi, Béla Buda, Ágoston Schmelowszky, János Lőke and János Pilling
Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Ágnes Zana, Barna Konkolÿ Thege, Imre Limpár, Eszter Henczi, Petra Golovics, János Pilling and Katalin Hegedűs

Bevezetés: A haláltól való félelem és a foglalkozás közötti kapcsolatról viszonylag kevés szakirodalmi adat áll rendelkezésre. Célkitűzés: A szerzők a foglalkozás és a halálfélelem összefüggéseinek vizsgálatát tűzték ki célul. Módszer: Orvosok, orvostanhallgatók és egyéb egészségügyi dolgozók, lelkészek, pszichológusok és egyéb, nem egészségügyi dolgozók (N = 1062) halállal kapcsolatos attitűdjeit elemezték a Multidimenzionális Halálfélelem Skála segítségével. Eredmények: Szignifikáns különbségeket találtak az összesített halálfélelem-pontszám tekintetében, valamint egyes vizsgált csoportok esetében is a halálfélelem különböző faktorait illetően. A halálfélelem a lelkészek körében volt a legalacsonyabb. A holttesttől való félelem a pszichológusoknál és a nem egészségügyi dolgozóknál volt a legmagasabb, akiknek nincs közvetlen tapasztalatuk holttesttel, illetve haldoklókkal. Következtetések: Úgy tűnik, hogy a halálfélelem olyan foglalkozási csoportok tagjaira jellemző elsősorban, akik nem foglalkoznak közvetlenül halottakkal és haldoklókkal. Orv. Hetil., 2014, 155(31), 1236–1240.

Open access