Search Results
You are looking at 1 - 10 of 28 items for
- Author or Editor: János Rigó Jr. x
- Refine by Access: All Content x
Az ováriumtumorok mortalitása a legmagasabb a nőgyógyászati tumorok között. Ez egyrészt a késői diagnózisnak, másrészt a hatásos terápia hiányának következménye. Az ováriumtumorok karcinogenezise és metasztázisképzése egy komplikált genetikai, molekuláris és biokémiai folyamatsor eredménye. A lizofoszfátsav (LPA) termelésének, receptorstátusának és szignáltranszdukciós útvonalának abnormalitása gyakran megtalálható az ováriumtumorokban, ami azt sejteti, hogy az LPA nagyon fontos szerepet játszik ennek a betegségnek a kialakulásában és patofiziológiájában. Így jogosan feltételezhetjük, hogy az LPA-szignálkaszkád számos célpontot szolgáltat a molekuláris kezelési módok kialakítására és jó példát mutat arra, hogyan lehet új diagnosztikus és terápiás módszereket kialakítani egyes betegségek ellen. Az LPA-t lebontó és termelő enzimcsaládoknak csak a közelmúltban történt felfedezése és a receptorspecifikus molekulák kifejlesztése új fejezetet nyithat e potenciálisan halálos betegség kezelésében. Ebben az összefoglaló tanulmányban ismertetjük, hogy a tumorsejtekben lévő LPA-t lebontó enzimek aktivitása csökkent, és ez hozzájárul a tumor progressziójához. Ugyanezen enzimek mesterségesen létrehozott, fokozott aktivitása csökkenti a tumorsejtek növekedését és elősegíti a fiziológiás viszonyok helyreállását. Bemutatjuk azokat az irodalmi adatokat, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy a lipidfoszfát-foszfatáz enzimek hatásukat a sejten kívüli LPA lebontásával érik el. Minthogy ez a lebontás extracellulárisan történik, ez megmagyarázza a „bystander-effect” előfordulását, amit szintén ismertetünk. Az LPA-lebontás és -termelés enzimjei, illetve az LPA-t kötő receptorok kitűnő célpontok új molekuláris terápia kidolgozására. A különböző LPA-izoformák és más lizofoszfolipidek szintváltozásainak korai detektálása segíthet a tumor korai diagnosztizálásában, illetve később a kezelés hatékonyságának követésében. A közelmúlt jelentős LPA-szignálkaszkáddal kapcsolatos kutatási eredményei azt sejtetik, hogy azok jelentős szerepet fognak játszani ennek a még mindig halálos betegségnek a kezelésében, de további kutatások szükségesek a részletek pontos megértéséhez.
Az MR-vizsgálat mint képalkotó eljárás egyre elterjedtebb a praenatalis diagnosztikában is. A módszert előnyei elsősorban a központi idegrendszeri fejlődési rendellenességek kórismézésében teszik egyre inkább nélkülözhetetlenné. Megbízhatósága – akárcsak az ultrahang-diagnosztikában – jelentősen függ a vizsgáló személy felkészültségétől, amely a központi idegrendszeri anatómia ismeretén túl multidiszciplináris szemléletmódot is igényel. Azon malformatiók esetén, amelyekben a kora terhességi diagnózishoz ismételt vizsgálatok szükségesek (például velőcső-záródási rendellenességek), az ultrahang előnyösebb az MR-technikánál. Az intrauterin fertőzések, illetve a fossa posterior fejlődési rendellenességei esetén ugyanakkor a két képalkotó eljárás kitűnően egészíti ki egymást. Ugyancsak jelentős az MR-módszer a magzati ventriculomegalia prognózisának felállításában, valamint a magzati idegrendszer ischaemiás állapotainak rövid távú felismerésében. Az ultrahangfelvétel értékelhetőségét nehezítő tényezők (anyai obesitas, oligohydramnion) esetén az MR-technika szerepe jelentősen felértékelődhet a végső kórisme felállításában. Hátránya (egyelőre) nehezebb hozzáférhetősége, az ultrahangnál kisebb költséghatékonysága, valamint a megfelelő felkészültségű szakemberek korlátozott száma.
Absztrakt:
A praeeclampsia súlyos anyai és magzati szövődményekkel járó kórkép, mely a terhességek 3–8%-át érinti világszerte. Legfőbb tünetei a 20. terhességi hét után jelentkező magas vérnyomás és a kóros fehérjevizelés. A betegség kialakulásának oka a mai napig vitatott. A mikro-RNS-ek rövid, nem kódoló RNS-molekulák, amelyek fontos szerepet töltenek be az eukaryota gének poszttranszkripciós szabályozásában. Olyan alapvető élettani folyamatok finomhangolásában vesznek részt, mint a sejtciklus, a proliferáció, a differenciáció és a sejthalál. Genomszintű vizsgálatok során a placentában több száz mikro-RNS-t azonosítottak, melyek feltehetően részt vesznek a placentáció szabályozásában, és szükségesek a terhesség zavartalan lefolyásához. Több tanulmány számolt be a mikro-RNS-ek megváltozott expressziójáról terhességi kórképekben. A rendellenes mikro-RNS-szabályozás hozzájárulhat a praeeclampsia kialakulásához, mivel befolyásolja a trophoblastsejtek proliferációját, migrációját és invázióját, a spirális artériák remodellingjét és az angiogenezist. A placentáris mikro-RNS-ek egy része (például a C19MC mikro-RNS-klaszter tagjai) a trophoblastsejtek által termelt exoszómák révén kijut az anyai véráramba. Ezek az úgynevezett „keringő” mikro-RNS-ek stabilitásuk és specifikusságuk révén biomarkerként szolgálhatnak különböző placentaeredetű kórképek kimutatására. Orv Hetil. 2018; 159(14): 547–556.
Abstract
Intrahepatic cholestasis of pregnancy is characterized by pruritus, raised maternal liver enzymes and bile acids. It usually presents in the third trimester and rarely before 25 weeks. Ursodeoxycholic acid is the most promising therapy to alleviate symptoms and prevent fetal risk. However, its administration has been restricted for the last trimester as its embryotoxic effect is undetermined. We report here a case of an extremely rare, severe obstetric cholestasis with early onset treated by ursodeoxycholic acid from the 9th week of pregnancy, the earliest ever reported in the literature. The treatment was well tolerated. At the 32nd week urgent caesarean section was performed due to intolerable symptoms, worsening laboratory results and signs of fetal distress. A healthy newborn was delivered. It is concluded that ursodeoxycholic acid in case of a severe early-onset intrahepatic cholestasis may be started in the early pregnancy to improve maternal condition and prevent fetal complications.
Az elmúlt három évtizedben a natriureticus peptidcsalád számos tagját izolálták. Működésük, élettani szerepük újabb részletei váltak világossá. A natriureticus peptidek polipeptidprekurzorokból jönnek létre és endogén rendszerként a szervezet folyadékhomeosztázisának szabályozásában tevékenyek az idegrendszerrel és más hormonokkal együtt. Ennek az egyensúlynak a sérülése az endothel működésének és a bal kamra funkciójának a zavarához vezet, súlyos szövődményeket okozva. Számos cardiovascularis kórképben a diagnózis felállítása és a prognózis mellett terápiás eszközként is szerepet játszanak. Újabban praeeclampsiában is leírták a BNP plazmaszintjének emelkedését. További vizsgálatok segíthetnek a natriureticus peptidek szerteágazó működésének megértéséhez és klinikai felhasználásához. Orv. Hetil., 2011, 152, 1025–1034.
Absztrakt
A praeeclampsia kialakulásához egyes esetekben pszichés faktorok is hozzájárulhatnak neuroendokrin és immunológiai mechanizmusok közvetítése révén, amelyek közül kiemelhető a hypothalamus-hypophysis-mellékvesekéreg tengely aktivitásának fokozódása és a proinflammatorikus citokinek szérumszintjének emelkedése. A praeeclampsia egyes pszichés zavarok előfordulását is megnöveli, a hosszan tartó hospitalizáció, a kontrollvesztés érzése, a koraszülés vagy a magzat egészségkárosodása következtében. Emellett a kórkép tartósan fennálló neurokognitív panaszokat okozhat, amelyek szintén negatívan befolyásolhatják az életminőséget. Tekintettel arra, hogy az anya rossz mentális állapota a terhesség kimenetelét és a magzat fejlődését egyaránt károsan befolyásolhatja, a praeeclampsiás nők számára a pszichológiai segítségnyújtás előnyös lehet. Orv. Hetil., 2015, 156(50), 2028–2034.
Absztrakt
Bevezetés: A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán 2007 óta alkalmaznak valósághű szimulátorokat. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki a hallgatók ismereteinek, készségeinek felmérését a szimulációs kurzusok befejezését követően. Módszer: A C-SEI elnevezésű validált értékelőlap segítségével történő adatfelvételre a szülésznőhallgatók felmérése során került sor, a „Klinikai szimuláció” kurzus után 67 fő részvételével, a „Szimulációs esettanulmányok” kurzust követően 58 fő bevonásával. Eredmények: A „Klinikai szimuláció” kurzust követően a hallgatók által elért átlagos pontarány 88,8±9,14 volt, a „Szimulációs esettanulmányok” kurzus után 86,6±14,87, amely eredmények szignifikánsan magasabbak a minimálisan elvárt 75-höz viszonyítottan (p<0,01). Az értékelőlap alcsoportjai közül mindkét kurzust követően a kritikus gondolkodás esetén mutatkozott a legalacsonyabb átlageredmény. Az „Általános ápolástan” tantárgy vizsgája során kapott osztályzatok és a „Szimulációs esettanulmányok” kurzus utáni eredmények között közepes erősségű, pozitív, szignifikáns összefüggést találtak (r = 0,34; p<0,01). Következtetések: A valósághű páciensszimulátorok alkalmazása megbízható és validált értékelőlap egyidejű használatával megfelelő módszer lehet a hallgatók értékelésére. Orv. Hetil., 2015, 156(33), 1335–1340.
A magzati aneuploidiák kizárása a korszerű praenatalis diagnosztika egyik legfontosabb kihívása. Az elmúlt évtizedekben, köszönhetően az ultrahangos vizsgálóberendezések, valamint a molekuláris biológiai módszerek fejlődésének, a magzati kromoszóma-rendellenességek szűrése jelentős fejlődésen ment keresztül. Pozitív szűrővizsgálati eredmények esetében azonban a várandósoknak továbbra is szembe kell nézniük az invazív diagnosztika által jelentett vetélés kockázatával. Az invazív mintavételi módszerek vetéléskockázatát figyelembe véve érthető, hogy egyre nagyobb igény van olyan vizsgálómódszerek fejlesztésére, amelyek során úgy juthatunk magzati eredetű mintához, hogy a vetéléskockázatot kiküszöböljük, ugyanakkor a vizsgálómódszer érzékenysége és specificitása megközelíti vagy eléri az invazív mintavétel során nyert minták vizsgálati eredményeinek megbízhatóságát. Az anyai vérben keringő, magzati eredetű szabad nukleinsavak vizsgálata reális esélyt jelent e cél elérésére, lehetőséget teremtve az invazív mintavételek számának ésszerű/megalapozott csökkentésére. Jelen közleményünkben röviden összefoglaljuk a magzati aneuploidiák nem invazív diagnosztikájának hátterét és lehetőségeit. Orv. Hetil., 2012, 153, 1687–1691.
A praeeclampsia az egyik leggyakoribb és legsúlyosabb terhességi kórkép, kezelése a mai napig a szülészet nagy kihívása. A kórkép pontos etiológiája az elmúlt évtizedek kutatásainak ellenére nem kellően tisztázott. A 2000-es évek elején a praeeclampsia kórélettanának kutatása az angiogenezist befolyásoló faktorok felé irányult. A legtöbbet vizsgált molekula a méhlepényi eredetű növekedési faktor és a szolúbilis fms-like tirozin-kináz-1, amelyek szerepét a betegség patomechanizmusában számos tanulmány igazolta. Az eddigi vizsgálatok az antiangiogén faktorok szintjének emelkedését és a proangiogén faktorok szintjének csökkenését mutatták ki már a praeeclampsia klinikai tüneteinek megjelenése előtt. Jelenlegi ismereteink szerint az antiangiogén fehérjék tehetők felelőssé a praeeclampsiában kialakuló endothelkárosodásért. A méhlepényi eredetű növekedési faktornak és a szolúbilis fms-like tirozin-kináz-1-nek a betegség előrejelzésében és kezelésében fontos szerepe lehet. A két fehérje szérumszintjének meghatározására gyorstesztek állnak rendelkezésünkre. Az antiangiogén hatású szolúbilis fms-like tirozin-kináz-1-nek az anyai vérkeringésből történő kivonása új terápiás lehetőséget jelenthet a jövőben a praeeclampsiás betegek számára. Orv. Hetil., 2014, 155(47), 1860–1866.
Bevezetés: Mélyen infiltráló bélendometriosisról beszélünk abban az esetben, ha az endometriumhoz hasonló szövet infiltrálja a bél subserosáját, illetve eléri a subserosus neurovascularis plexust. Célkitűzés: A szerzők a vastagbelet érintő mélyen infiltráló endometriosis miatt bélreszekción átesett betegek ellátása kapcsán szerzett tapasztalataikról számolnak be. Módszer: 2009 és 2012 között 50 betegnél végeztek a rectumot és/vagy a szigmabelet érintő mélyen infiltráló endometriosis miatt szegmentális bélreszekciót. Eredmények: Ultramély reszekció 21 esetben, 29 esetben mély rectum, illetve szigma anterior reszekció történt. Valamennyi esetben szükség volt a rectumon kívül más szerveken is műtéti beavatkozásra endometriosis miatt. Leggyakrabban a belső női nemi szerveken (n = 47) és a húgyhólyagon (n = 9), valamint az ureteren (n = 18) végeztek műtétet. A vastagbelet érintő mélyen infiltráló endometriosiscsomók száma betegenként átlagosan 2,4±1,8 volt. Valamennyi esetben sikerült megőrizni a fertilitást. Súlyos sebészeti szövődmény (Clavien–Dindo III. stádium vagy súlyosabb) 3 esetben fordult elő (6%). Következtetések: Az eredmények azt igazolják, hogy a mélyen infiltráló colorectalis endometriosis kezelésére alkalmazott szegmentális reszekció hatékony és biztonságos sebészi eljárás. Orv. Hetil., 2014, 155(5), 182–186.
