Search Results

Összefoglaló. Bevezetés: A májtranszplantációs program részeként 1995 óta létezik folyamatosan vezetett várólista Magyarországon. Célkitűzés: A legfontosabb várólista-paraméterek megállapítása és nemzetközi összehasonlítása. Módszer: A szerzők az 1995. január 1. és 2019. december 31. között első májátültetés céljából várólistára helyezett betegek adatait elemezték. Eredmények: Összesen 1722 beteget helyeztek várólistára, 1608 felnőttet, 114 gyermeket. A férfiak aránya 51,2%, az átlagéletkor 45,6 év. Az évente regisztrált új jelöltek száma 25 év során közel az ötszörösére emelkedett. A listára helyezés leggyakoribb indikációja a víruseredetű cirrhosis volt (n = 451). Ezt követte a cholestaticus (n = 314) és az alkoholos májbetegség (n = 264). Rosszindulatú daganat, 82%-ban hepatocellularis carcinoma miatt 215 beteget regisztráltak. Krónikus betegségekben az átlagos Model for End-Stage Liver Disease pontszám a regisztráláskor 13,5 volt. A 2018. december 31-ig listára helyezettek (n = 1618) 61%-a részesült májátültetésben, 24%-a várakozás közben meghalt, 7%-a a műtétre alkalmatlanná vált. A műtét előtti medián várakozási idő 248 nap volt a krónikus és 2 nap az akut betegek listáján. A transzplantált tumoros betegek (n = 132) szignifikánsan rövidebb ideig vártak műtétre (medián 115,5 nap), mint a többi krónikus beteg (n = 803, medián 282 nap). Az Eurotransplanthoz való csatlakozás utáni időszakban (2013. július 1. és 2018. december 31. között) a transzplantációs arány növekedett (67%), a várólista-halálozás (meghaltak + műtétre alkalmatlanná váltak) 24%-ra csökkent. Megbeszélés: A várólista folyamatos bővülése hozzájárult a hazai májátültetési program fejlődéséhez. A hazai várólista diagnózis szerinti összetétele a mások által közöltekkel nagyrészt egyezik. A transzplantáltak aránya a nemzetközi átlagnak megfelelő. A várólista-halálozás és a műtét előtti várakozási idő a magyarországinál alacsonyabb donációs aktivitású vagy jelentősen nagyobb várólistával rendelkező országokéhoz hasonló. Következtetés: Várólista-paramétereink javításához a transzplantációk számának további növelése szükséges. Orv Hetil. 2022; 163(8): 301–311.

Summary. Introduction: The Hungarian liver transplant program including waiting list started in 1995. Objective: Evaluation of the wait-list parameters and comparing them with those in the literature. Method: Data of patients listed for primary liver transplantation between 1995 and 2019 were analyzed. Results: A total of 1722 recipient candidates were registered on the liver transplant waiting list: 1608 adults (51.2% men) with mean age of 45.6 year and 114 patients aged <18 year. Virus-induced cirrhosis was the leading indication of listing (n = 451) and cholestatic liver diseases (n = 314) and alcoholic cirrhosis (n = 264) thereafter. The mean Model for End-Stage Liver Disease score was 13.5 for those with chronic disease. 61% of 1618 patients listed before December 31, 2018 underwent liver transplantation and 31% were removed from the wait-list for death or clinical deterioration. After joining Eurotransplant (period of 01. 07. 2013–31. 12. 2018), the transplant rate was 67%, the waiting list removal due to death/too sick for operation decreased to 24%. The median waiting time till transplantation was 248 days for those on elective and 2 days on acute list. Patients grafted with malignancy (n = 132) waited significantly shorter time than those with chronic non-malignant liver disease (median 115.5 versus 282 days). Discussion: The composition of our waiting list by primary liver disease was similar to that of countries with large burden of hepatitis C. Transplant rate was average, wait-list mortality and waiting time were in line with those observed in low-donation countries or in the case of large volume waiting list. Conclusion: Listing of increasing the number of patients contributed to evolution of our liver transplant program. To improve our parameters, increasing transplant activity is warranted. Orv Hetil. 2022; 163(8): 301–311.

A hazai májátültetési programban magas a hepatitis C-vírus (HCV) okozta végstádiumú májbetegség miatt végzett májátültetések aránya. Célkitűzés: A szerzők dolgozatukban elemzik a C-hepatitis miatt májátültetésen átesett betegek adatait. Módszer: Az 1995 óta végzett 295 primer májátültetés adatainak retrospektív elemzése: donor- és recipiens-, valamint perioperatív és túlélési adatok, szérumvírus-RNS-titer, percutan májbiopsziák szövettani eredményei. Eredmények: A műtét 111 betegnél történt HCV-fertőzés miatt, ez az elvégzett májátültetések 37,6%-a. A vizsgált 111 beteg közül 22 beteg (20%) a posztoperatív időszakban, a vírus kiújulásának észlelése előtt, egyéb okból meghalt. A 89 beteg közül 16 esetben (18%) a vírus visszatérését még nem észlelték, 73 betegnél (82%) azonban a vírus kiújulása szövettanilag igazolható volt. Negyven betegnél (56%) a C-vírus okozta hepatitis kiújulását egy éven belül észlelték, közülük 28 esetben (39%) 6 hónapon belül, 12 esetben hat hónapon túl, de 1 éven belül (17%), és 32 betegnél (44%) egy éven túl. A végstádiumú C-cirrhosis miatt májátültetett betegek kumulatív 1, 3, 5 és 10 éves túlélése 73%, 67%, 56% és 49% volt. A HCV-negatív, májátültetett betegeknél ezek az értékek 80%, 74%, 70% és 70%, a különbség szignifikáns. A májgraft kumulatív túlélése HCV-pozitív betegeknél 72%, 66%, 56% és 49% volt, míg HCV-negatív betegeknél 76%, 72%, 68% és 68%, itt nem szignifikáns a különbség. Korai kiújulás esetén szignifikánsan magasabb szérumvírus-RNS-titert mértek az első 6 hónapban májátültetés után. A májátültetés után 6 hónappal vett protokollbiopszia korai kiújulás esetén magasabb Knodell-pontszámot eredményezett, mint késői kiújuláskor. A fibrosisindex esetében ez fordítva volt. A májátültetéstől az első antivirális kezelésig eltelt idő 1995–2002 között átlagosan 20 hónap volt, 2003 óta 8 hónap. Következtetések: Az idősebb donorokból származó, marginális májgraftok magasabb vértranszfúzió-igény mellett történő beültetése előrevetíti a hamarabb bekövetkező vírusrekurrenciát. Ezt a tendenciát erősíti a posztoperatív akut rejectio és az emiatt adott szteroid boluskezelés. A kombinált antivirális kezelés protokollja különbözik az általánosan alkalmazottól: az ún. „stopszabály” nem érvényes. Vírusnegatívvá a betegek csak kevesebb mint 10%-a válik, melynek a fenntartott immunszuppresszió az oka. A májátültetés után korán, akár fél éven belül elkezdett antivirális kezelés a beteg- és grafttúlélést pozitívan befolyásolja, és feltehetően csökkenti a HCV-reinfekció miatti retranszplantációk számát. A második májátültetésnél akkor várhatók jó eredmények, ha időben történik, a recipiens még megfelelő fizikai állapota mellett. Ennek megítélésében a MELD-score segít.

Abstract

Bevezetés: A hepatitis C-vírus-fertőzés kiújulása továbbra is kihívás májátültetést követően. Célkitűzés: Az elmúlt tíz évben hepatitis C-vírus-infekcióval transzplantált betegek adatainak elemzése, összevetése korábbi eredményeinkkel. Módszer: A szerzők vizsgálták a donor és recipiens perioperatív adatait, a túlélést, a szövődmények arányát a hepatitis C-vírus-infekcióval összefüggő és egyéb indikációval végzett májátültetések, valamint korai és késői hepatitis C-vírus-infekció kiújulása esetén. Eredmények: 409 beteg közül 156 hepatitis C-vírus-pozitív beteg került májátültetésre (38%). A hepatitis C-vírus-fertőzött betegek túlélése és a grafttúlélés is rosszabb volt, mint egyéb indikációval végzett májátültetések esetén. A betegek 85%-ában a kiújulás igazolható volt, többségüknél egy éven belül. Három hónapon belüli rekurrencia igazolódott 26 betegnél. A májátültetéstől a vírus kiújulásáig átlagosan 243 nap telt el. A betegtúlélés három hónapon belül észlelt kiújulás esetén szignifikánsan rosszabb volt, mint három hónapon túli kiújulás esetén. Következtetések: A szerzők korábbi közléséhez képest az utóbbi tíz évben a víruskiújulást hamarabb észlelték. Korai kiújulás a prognózist lényegesen rontja, a rövid időn belül megkezdett antivirális kezelés ellenére. Orv. Hetil., 2013, 154, 1058–1066.

Bevezetés: Krónikus hepatitis C-vírus-fertőzésben a citokineket kódoló génvariánsok szerepének kutatása az érdeklődés előterébe került. Célkitűzés: A szerzők krónikus hepatitis C-vírus-fertőzöttekben vizsgálták az IL28B-polimorfizmusok előfordulását és az egyes variánsok hatását az interferonalapú antivirális kezelés kimenetelére. Meghatározták az összefüggést az IL28B genotípusok és a betegek perifériás vérében az aktivált monocyták és lymphocyták Th1/Th2 citokin termelése között. Módszer: A genetikai tanulmányba 748 krónikus hepatitis C-vírus-fertőzött egyént vontak be. Közülük 420 beteget kezeltek pegilált interferon alfa 2a/2b injekcióval és per os ribavirinnel 24–72 héten át. A kezelés utáni követési időszak tartama 24 hét volt. A peginterferonnal és ribavirinnel kezelt betegek közül 195 (46,4%) ért el tartós virológiai választ, vagyis 24 héttel a kezelés befejezése után hepatitis C-vírus-RNS-negativitást. Kontrollként 105 egészséges egyén szolgált, normális májpróbákkal és negatív hepatitis B- és C-vírus, valamint humán immundeficientiavírus-szerológiával. Genotipizáltak még 475 egészséges roma egyént (230 férfi, 245 nő, átlagéletkor 47±8 év). Az IL28B rs12979860 polimorfizmust Custom Taqman SNP Genotyping Assays (Applied Biosystems, Life Technologies, Foster, CA, USA) segítségével határozták meg. A Th1/Th2 citokinszint-vizsgálatokhoz 40 hepatitis C-vírus-fertőzött beteg TLR-4 ligand lipopoliszacharidával aktivált perifériás vér monocytáinak, valamint PMA+Ionomycin stimulált lymphocytáinak tumornekrózis-faktor-α-, interleukin-2-, interferon-γ-, interleukin-2- és interleukin-4-termelését mérték a sejtek felülúszójában FACS-CBA, Becton–Dickinson-teszttel. Eredmények: Az IL28B rs12979860 CC genotípus hepatitis C-vírus-fertőzött betegekben kisebb gyakorisággal fordult elő, mint a kontrollban (26,1% vs. 51,4%, OR 0,333, p<0,001), míg a T-allél a betegekben volt gyakoribb (73,9% vs. 48,6%, OR 3,003, p<0,001). Az IL28B CC genotípusú peginterferonnal és ribavirinnel kezelt betegekben a tartós virológiai válasz aránya 58,6%, a CT genotípusúakban 40,8% (OR 2,057, p = 0,002), míg a T-allélt hordozókban 41,8% volt (OR 1,976, p = 0,002). Az aktivált monocyták tumornekrózis-faktor-α-termelése magasabb volt IL28B CC genotípusú betegekben, mint a nem CC genotípusúak esetében (p<0,01). Hasonlóképpen, az aktivált lymphocyták tumornekrózis-faktor-α-, interleukin-2- és interferon-γ-termelése is szignifikánsan magasabb volt IL28B CC-hordozó egyénekben (p<0,01). Következtetések: Az IL28B CC protektív hatású krónikus hepatitis C-vírus-fertőzéssel szemben, és pozitív prediktora a tartós virológiai válasznak az interferonalapú antivirális terápia során. Hepatitis C-vírus-fertőzött betegekben IL28B CC genotípus esetén fokozott Th1 citokin termelése indukálható a perifériás vér monocytáiban és lymphocytáiban, ami szerepet játszhat a vírus gyors immunológiai kontrolljában és a tartós virológiai válasz létrejöttében. Orv. Hetil., 2013, 154, 1261–1268.