Search Results

You are looking at 1 - 8 of 8 items for

  • Author or Editor: János Sipos x
  • All content x
Clear All Modify Search

Abstract

Bartók collected folk music in Turkey in 1936, and his Turkish collection was published in 1976 almost simultaneously in Hungary and America, and in 1991 in Turkey. How Bartók's conclusions stand the test in the light of an examination on a larger Turkish material? I investigated this question in four of my books, and the detailed analysis points way beyond the scope of the present paper. This time I deal with a single melody, the No. 51 lament of Bartók's collection and with its larger Anatolian, Hungarian and other musical background. Can this melody be an important link between Hungarian and Anatolian folk music layers? If so, why did Bartók not realize this? Does Bartók's incredibly detailed way of transcription has practical benefits in the ethnomusicological research? Is the unique intonation of certain tones in some Anatolian and Hungarian laments accidental or do these tones show a consistent system? Can we find the musical form represented by this Turkish lament in the folk music of Turkic and other people; is yes, what kind of conclusion can be drown? Trying to find an answer to some of these questions I use the melodies and the results of my Turkish, Azeri, Karachay-Balkar, Kazakh, Mongolian and Kyrgyz researches of more then 7000 songs.

Restricted access

In 2004–2005 with the help of a Fulbright scholarship the author studied the folk music of two Native American tribes, the Dakota and the Navajo. The article presents the main characteristics of the Dakota folksongs (scales, range, rhythm, melodic movements) and their classification. The author calls the attention to the most characteristic similarities and differences between Dakota songs and the Turk-Mongolian folk music and shows a descending pentatonic “quintile-shift” melody group whose specific forms blossom in the Dakota, Mongolian, Hungarian and Cheremis-Chuvash folk music.

Restricted access

The Hungarian language belongs to the Finno-Ugric linguistic family, but several pre-Conquest strata of Hungarian folk music are connected to Turkic groups. Intrigued by this phenomenon, Hungarian folk music researchers launched thorough comparative examinations. Investigations authenticated by fieldwork have also been ongoing to the present day, parallel to theoretical research. Initially, the main goal was to explore the eastern relations of Hungarian folk music, which gradually broadened into the areal research of the Volga-Kama-Belaya region. I further expanded this work to encompass the comparative investigation of Turkic-speaking groups living over the vast Eurasian territory. This paper provides a summary of the findings of this field research examining the folk music of Anatolian Turk, Azeri, Karachay, Kazakh, Turkmen, Uzbek and Kyrgyz people. I briefly describe the sources, the fieldwork, the methods of processing the collected material, and most interestingly, I summarize new findings. After providing an overview of traditional songs of several Turkic peoples, selected results are provided in three tables: 1) a grouping of Turkic folk-music repertoires; 2) Turkic parallels to Hungarian folk music styles; and 3) the current state of Turkic folk music research conducted by Hungarian scholars.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Szabolcs Máté, Erzsébet Szatmári, Norbert Sipos, János Széll, András Szánthó, and János Rigó Jr.

A szerzők egy 71 éves nőbeteg esetét ismertetik, akinek akut felvételére nehézlégzés, fulladás miatt került sor, amelynek hátterében a hasüreget kitöltő tumor és intratumoralis vérzés okozta súlyos anaemia állt. A sürgősséggel végzett műtét során méhből kiinduló, 13,5 kg tömegű pendularis myomát távolítottak el. Az eset kapcsán a szerzők összefoglalják a ritka óriástumorok differenciáldiagnosztikájának és ellátásának sarkalatos kérdéseit. Orv. Hetil., 2013, 154, 387–390.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Anita Pálinkás, Nóra Kovács, Valéria Sipos, Ferenc Vincze, Magor Papp, Árpád Czifra, Róza Ádány, and János Sándor

Absztrakt:

Bevezetés: Magyarországon 2009-ben került kialakításra az alapellátási tevékenység értékelését célzó, országosan egységes indikátorrendszer, amely jól kiépített informatikai és jogszabályi háttérrel, illetve finanszírozási vonzattal működik. A jelenlegi teljesítményértékelési rendszer csak részben (a praxisok földrajzi elhelyezkedése tekintetében) veszi figyelembe azt, hogy a betegek ellátásának hatékonyságát háziorvostól független tényezők is befolyásolják, ugyanakkor az egészségbiztosító csak a háziorvost tudja hatékonyabb munkára ösztönözni többletfinanszírozási eszközével. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja a praxisok teljesítményértékelési rendszerének módszertani továbbfejlesztése révén olyan indikátorok kialakítása volt, amelyek alkalmasak a teljesítménynek a háziorvos által nem befolyásolható praxisjellemzőktől független értékelésére. Módszer: A felnőtteket ellátó háziorvosi praxisok hatékonyságának jellemzésére kidolgozott 12 NEAK-indikátor 2016. júniusi adatait elemeztük. A praxisjellemzők (az ellátottak kora, neme, a praxisokhoz tartozók relatív iskolázottsága, a praxis megyéje, településtípusa) hatásaitól megtisztított indikátorokat alakítottunk ki. A háziorvosok teljesítményének az országos referenciaszinttől való eltéréseit statisztikai teszttel értékeltük. A jelenlegi és a korrigált indikátorokon alapuló értékelés alapján történő teljesítmények összevetésével elemeztük a monitoringnak és a kapcsolódó többletfinanszírozás felhasználásának megfelelőségét és átalakításának lehetőségeit. Eredmények: A jelenlegi teljesítményértékelési rendszer a többletfinanszírozás 34,46%-át hasznosítja a háziorvosi munka hatékonyságának elismerésére, a finanszírozás nagy része a teljesítmények konzerválását szolgálja. Emellett nem képes minden olyan teljesítmény azonosítására, amely lényegesen hatékonyabb az átlagnál, aminek következtében a jelenlegi többletfinanszírozás 8,83%-ának megfelelő összeg kifizetése marad el. Ha többletfinanszírozásban csak a praxisjellemzők alapján várhatónál szignifikánsan jobb teljesítményt nyújtó praxisok részesülnének, akkor az egy praxisban elérhető havi többletfinanszírozás 176 042 Ft-ról 406 604 Ft-ra növekedne. Következtetés: A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által jelenleg működtetett értékelési rendszer kiegészítése a praxisjellemzőkre korrigált indikátorok alkalmazásával a jelenlegi monitoringnak és rendelkezésre álló finanszírozás felhasználásának hatékonyságát javítaná. Orv Hetil. 2019; 160(39): 1542–1553.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Erzsébet Szatmári, Szabolcs Máté, Norbert Sipos, András Szánthó, Mihály Silhavy, and János Rigó jr.

A szerzők célja, hogy a fellelhető szakirodalom alapján áttekintést adjanak a korai stádiumú petefészek-daganatok, azon belül is elsősorban a hámeredetű daganatok termékenységet megőrző kezelési lehetőségeiről, illetve azok onkológiai és szülészeti kimeneteléről. Korai stádiumú borderline, csírasejtes, valamint ivarléc-stroma sejtes petefészek-daganatok esetén régóta elfogadott, epithelialis ovariumcarcinoma esetén azonban csak néhány éve alkalmazott a termékenységet megőrző kezelés. Fertilitást megtartó sebészeti kezelés IA stádiumú, grade 1–2, kedvező szövettani altípusú ovariumcarcinoma esetén javasolható. IA stádium felett, illetve grade 3 vagy világos sejtes carcinoma esetén konzerváló műtét csak egyéni mérlegelés alapján ajánlható. Minden esetben javasolt a standard műtétnek megfelelő sebészeti stádiummeghatározást elvégezni. Fertilitást megőrző kezelés alkalmazása nem veszélyeztetheti az onkológiai kezelés hatékonyságát. Kellő körültekintéssel végezve, a fertilitást megtartó kezelések onkológiai megbízhatósága megegyezik a radikális műtétekével. A spontán teherbe esési ráta változó, de átlagosan kedvezőnek mondható. Kiemelten fontos a megfelelő betegtájékoztatás. Fertilitást megtartó műtétet követően gyakori kontrollvizsgálatok szükségesek. A betegek korszerű ellátása centrumokban biztosítható. Orv. Hetil., 2013, 154, 523–530.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: László Mangel, László Sipos, Imre Fedorcsák, Árpád Viola, Jenő Julow, András Bajcsay, György Németh, and János Fodor

Bevezetés: A háromdimenziós CT/MRI alapú besugárzástervezés és a konformális sugárterápiás technikák bevezetése lehetővé tette az elsődleges rosszindulatú agydaganatok újabb kezelési formáinak, például az újrabesugárzási (reirradiációs) módszereknek a kidolgozását. Célkitűzés: Az Országos Onkológiai Intézet Sugárterápiás Osztályán frakcionált külső reirradiációs kezelésben részesült agydaganatos betegeknél a túlélés és a kezelés mellékhatásainak vizsgálata. Módszer: A szerzők 2002 és 2006 között tizenegy, előzetesen teljes dózisú (50–64 Gy) sugárkezelésben részesített agydaganatos betegnél végeztek teljes (50–54 Gy) vagy csökkentett (34–40 Gy) dózisú ismételt frakcionált külső besugárzást. A kezelések között eltelt időszak 7 és 30 év között volt. Minden esetben kihasználták a háromdimenziós sugártervezés és besugárzás adta lehetőségeket, a frakcionálás konvencionális (napi 1,8–2 Gy) volt. Eredmények: A betegek az újrabesugárzást minden esetben jól tolerálták, a kezelés közben, illetve az azt követő napokban komoly (Grade 3–4) neurológiai toxicitást nem észleltünk, a későbbiekben az érdemi kontaktust is megnehezítő, és nem a daganatos progresszióval kapcsolatos Grade 3 mentális hanyatlás egy esetben mutatkozott. Szövettanilag igazolt és ismételt műtétet szükségessé tévő radionekrózis egyszer fordult elő, illetve egy esetben valószínűsíthettünk komoly funkciókárosodást okozó kiterjedt agyszöveti károsodást. A medián progressziómentes időszak 8 (2–33) hónap, a medián túlélés 13 (4,5–33) hónap volt. A vizsgálat lezárásakor 3 túlélő beteg volt. Következtetések: A központi idegrendszer elsődleges daganatainak kiújulásakor más terápiás alternatíva hiányában a közel teljes dózisú frakcionált reirradiáció megfelelő feltételek mellett elvégezhető. Az optimális kezelési stratégia kidolgozásához további klinikai vizsgálatok szükségesek.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Boda, Miklós Udvardy, Katalin Farkas, Judit Tóth, László Jámbor, Pál Soltész, Katalin Rázsó, Zsolt Oláh, Péter Ilonczai, Mariann Szarvas, Krisztina Litauszky, János Hunyadi, Tamás Sipos, János Kappelmayer, Zoltán Veréb, and Éva Rajnavölgyi

Súlyos perifériás artériás érbetegségekben a gyógyszeres és/vagy érsebészeti beavatkozások kimerülését követően a tűrhetetlen fájdalom, kiterjedt végtagi fekélyek, gangraenák megszüntetésének egyetlen módja a végtag amputációja. Betegek és módszerek: A szerzők – hazánkban elsőként – 5 előrehaladott perifériás artériás érbetegben (1 arteriosclerosis obliterans és 4 thromboangiitis obliterans) autológ csontvelői eredetű őssejtterápiát végeztek. A csontvelői őssejteket (CD34+ sejtek) crista biopsia végzésével nyerték. Mágneses sejtszeparálással CD34+ sejtszuszpenziót állítottak elő. Meghatározták a CD34+, CD133+ és CD45± sejtek számát és arányát. Az őssejtszuszpenziót intramuscularis injekció formájában a beteg végtagba juttatták vissza. Betegenként 0,37–1,14 × 10 5 /kg őssejt visszaadására került sor. Betegeiket 12 hónapig követték. Vizsgálatok történtek a beavatkozás előtt és után (1, 3, 6, 9 és 12 hónappal). Klinikai vizsgálatok: nyugalmi fájdalom, dysbasiás távolság, ischaemiás fekélyek gyógyhajlama, boka-kar index. Laboratóriumi vizsgálatok: angiográfia (az őssejtterápia előtt és után 1 és 6 hónappal), duplex ultrahang- és lézer-Doppler-scan, transcutan oxigéntenzió mérése, az endothelfunkciók vizsgálata. Eredmények: A nyugalmi fájdalom mind az öt betegük esetében megszűnt. A dysbasiás távolság szignifikánsan nőtt (36/440 m). Három beteg végtagi ischaemiás fekélye begyógyult, egy beteg nagyméretű fekélye lényegesen kisebbé és felületesebbé vált, egy betegben a végtagi fekély nem változott. A kezelt oldalon a boka-kar index szignifikánsan nőtt (0,41/0,83) tizenkét hónappal az őssejtterápiát követően, s nem változott az ellenoldalon. Három betegben tapasztaltak számottevő változást angiográfiával az őssejtterápia után hat hónappal. Csak szerény javulást észleltek color-Doppler- és lézer-Doppler-vizsgálatokkal. Az őssejtterápia előtt és után 1, 6 és 12 hónappal a transcutan oxigéntenzió-értékek a lábháton 18,10/16,78/23,83/37,50 Hgmm-re, míg a lábszáron 36,66/31,25/45,00/37,30 Hgmm-re változtak. A makro- és mikrocirkulációs paraméterek nem mutattak javulást az őssejtterápiát követően 1 hónappal, azonban az őssejtterápia után 3, 6, 9 és 12 hónappal már mérhető javulást tapasztaltak. Szövődményt, mellékhatást nem észleltek. Következtetések: Klinikai eredményeik alapján az autológ csontvelői eredetű őssejtterápiát hatásosnak, tartósnak és biztonságosnak tartják előrehaladott perifériás artériás érbetegségben. Szükség van további klinikai tapasztalatgyűjtésre.

Restricted access