Absztrakt

A rendszeres dialíziskezelésre szoruló vesebetegek körében a halálozási ok leggyakrabban valamilyen cardiovascularis megbetegedés. A cardiovascularis események egyik előidézője a vascularis kalcifikáció, amelynek kialakulási esélye a krónikus vesebetegek körében extrém magas. A kalcifikáció nemcsak az évtizedek óta dialízisterápiában részesülő idősebb korosztályban jelentkezik, hanem a fiatal korosztályt is érinti. Az érrendszerben megjelenő masszív, nagy kiterjedésű kalcifikáció aktív, jól szabályozott komplex folyamat eredményeként alakul ki. Előidézői között szerepel az oxidatív stressz, amely a beteg szervezetében a vese működési zavara következtében nagymértékben fokozódik. A megemelkedett oxidatív terhelést tovább fokozzák a képződő oxidált LDL-formák, amelyek előidézői az endothelialis diszfunkciónak és az érben található simaizomsejtek csontszerű sejtté történő transzdifferenciációjának. Az oxidált hemoglobinból kiszabaduló szabad hem is képes az LDL oxidációjára és ezzel hozzájárul az atherosclerosis kialakulásához. A hemoxigenáz-1/ferritin rendszer indukciója mérsékli a szabad hem ezen káros hatásait. Orv. Hetil., 2015, 156(47), 1926–1931.

A vas minden élő organizmus számára nélkülözhetetlen, ugyanakkor a fölöslegben lévő aktív vas veszélyes, hiszen szabad gyökök képződését katalizálhatja. Ezért a vas abszorpciója szigorúan szabályozott folyamat, melynek eredménye a vasvesztés és a vasfelvétel egyensúlya. Azokban az országokban, ahol az étkezéssel a hemvas bevitele jelentős, a szervezet vastartalmának nagy része hemből származik. A táplálékkal bevitt hemet a vékonybél enterocyta sejtjei intakt formában receptormediált módon abszorbeálják, majd hem-oxigenáz katalizálta reakcióban degradálják, így a vas transzferrinhez kötve hagyja el az enterocytát. A hem számos protein prosztetikus csoportja, így minden sejtünk szintetizálja. Mennyiségét tekintve a legjelentősebb hemprotein a hemoglobin, mely a vörösvértestekben az oxigén transzportját végzi. A vörösvértestek hemolízise során szabaddá váló hemoglobin specifikusan vagy aspecifikusan plazmaproteinekhez kötődik, és receptormediált úton felvételre kerül, majd degradálódik. A hemoglobinmolekula szerkezeti felépítése megnehezíti, de teljes mértékben nem akadályozza meg a hemoglobin (ferro) oxidációját methemoglobinná (ferri). A reakcióban szuperoxidgyök-anion is képződik, mely további szabad gyökös reakciókaszkádokat indít el. A képződött methemoglobin a hemet nem köti olyan szorosan, mint a hemoglobin, így az oxidáció következménye szabad hem képződése. A hem a plazmaprotein hemopexinhez kötődik, és receptormediált úton a sejtek által felvételre kerül, majd a hem-oxigenázok által katalizált reakcióban degradálódik. A hem ezenkívül a plazma lipoproteinjeihez, valamint az endothelium lipidmembránjához is kapcsolódhat, aminek következtében az LDL oxidálódik, illetve az endothelium oxidatív stresszre érzékenyebbé válik. A jelen összefoglaló célja a hemmel kapcsolatos folyamatok áttekintése.

The present and more recent observations suggest that the ozone is an indispensable, endogenous molecule form, and so it can be detected and measured practically in all biological systems. There are already different indirect and direct methods for the detection and measurement of this small molecule. The endogenous formation of ozone in the biological world may open a totally new horizon, e.g., in the topics of disease resistance and cell proliferation. Special efforts and more and more efficient methods are needed for observing the endogenous reactions and functions of this very reactive key molecule.

Az idült vesebetegség napjainkban népbetegséggé vált az atherogeneticus nephropathiák számának drámai megemelkedése miatt. A klasszikus vesetünetek hiánya miatt a betegséget legtöbbször csak az előrehaladott, súlyos vagy végstádiumú veseelégtelenség stádiumában ismerik fel, holott laboratóriumi vizsgálatokkal már jóval korábban diagnosztizálható lehetne. Ekkor már nem lehetséges a vesefunkció romlásának megállítása, a vesepótló kezelés elkerülése. Ugyanakkor az enyhe-mérsékelt súlyosságú idült vesebetegség is jelentősen fokozza, megsokszorozza az atherosclerosis kockázatát, így a betegek többsége cardiovascularis betegségekben meghal még a dialízis előtt. Ezek miatt a tünetmentes korai stádiumú vesebetegség szűrése alapvető fontosságú lenne. A glomerulus filtrációs ráta számítása segítheti leginkább a kórkép felismerését, a veseelégtelenség és cardiovascularis betegségek progressziójának csökkentését. A Magyar Nefrológiai Társaság és a Magyar Laboratóriumi és Diagnosztikai Társaság már 2005-ben javasolta a glomerulus filtrációs ráta laboratóriumokban történő kiszámítását és az eredmény automatikus közlését minden egyes szérumkreatinin vizsgálatakor. Ezt a gyakorlatot az országban már egyre több laboratórium alkalmazza. A jelen összefoglaló a számított glomerulus filtrációs ráta alkalmazásában, értékelésében kíván segítséget nyújtani.

Az emberi szervezet sejtjei különböző kompartmentjeinek nyomelem-koncentrációi pontosan szabályozottak (homeosztázis). A fémelemek raktározásának vagy kiürülésének rendellenességei jól karakterizált betegségekhez vezetnek. Ez az összefoglaló a cink metabolizmusával, továbbá az ennek szabályozására szolgáló folyamatokkal foglalkozik, amelyek biztosítják, hogy a cinkionok intracelluláris és extracelluláris szintje azokon a fiziológiai határokon belül maradjon, amelyek között a biológiai funkciók normálisak. Patológiás állapotban a metabolizmus folyamatai is megváltoznak. A cinkionoknak a kompartmenteket elválasztó membránokon és a citoszólon való átjutását, a fémionok szekvesztrálását génregulációk irányítják. A cink hatására kialakuló sejt- és szövetkárosodási folyamatokat, valamint a nyomelemhiányok szimptómáit is részletesen elemezzük.

Összefoglalás

A talaj felvehető nedvességtartalmának tér- és időbeli változása közvetlenül meghatározza a növénytermesztés sikerességét. Sharma et al. (1993) szerint a növénytermesztés két fontos pillére a víz és a tápanyagok. A felvehető víz felhasználása a növények számára nélkülözhetetlen. Ezt az igényt csak úgy elégíthetjük ki maximálisan, ha ismerjük a talajnedvesség eloszlását a gyökérzónában. A talajnedvesség eloszlásának talajmintákból történő meghatározása drága, sok időt vesz igénybe és laboratóriumi fel szerelést igényel (Sharma et al. 1997).

Ezt a tényt alapul véve határoztuk el, hogy kutatásunkban megoldást keresünk a talajnedvesség mérés problémájának kiküszöbölésére, leegyszerűsítésére.

Vizsgálatunkban Mosonmagyaróváron, egy 2001 óta precíziósan művelt mezőgazdasági táblán talajnedvesség és elektromos konduktivitás méréseket végeztünk, azonos időpontban két különböző mérőműszer segítségével. Az egyik egy hordozható, kézi Spectrum Field Scout TDR-300 talajnedvesség mérő volt, amit a készülékben lévő adatgyűjtő és a beépített RS-232 port segítségével egy GPS-szel kiegészítve 20 cm-es talajmélységig használtunk. A GPS-nek köszönhetően a mért volumetrikus nedvességadatok automatikusan a megfelelő földrajzi koordinátákkal egészültek ki. A másik alkalmazott eszköz egy járművel vontatott Veris 3100, a talaj fajlagos elektromos vezetőképességét mérő, és ugyancsak egy GPS-kapcsolat segítségével azt fel is térképező rendszer volt. A szerkezet menet közben folyamatos mérést tesz lehetővé, ezzel biztosítja a megfelelő számú, kellően reprezentatív adatot. Alkalmazásakor azt a feltételezésünket kívántuk igazolni, hogy a mért fajlagos elektromos vezetőképesség alapján következtetni tudunk a talaj nedvességtartalmára.

A kísérletben a két méréssorozat eredményei között kerestünk összefüggéseket bízva abban, hogy a terepi bejárással járó (a laboratóriumi, szárítószekrényes mérésnél egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb) TDR 300-zal végzett méréstechnológia tovább egyszerűsíthető, amennyiben kellően szoros kapcsolatot találunk a fajlagos vezetőképesség adatokkal.

A két egyidejű méréssorozat adataiból az ArcGIS ArcMap program segítségével talajnedvesség- és elektromos vezetőképesség térképeket készítettünk. Ezek alapján a két módszer között nagyon szorosnak látszott a kapcsolat, amit statisztikai elemzéssel is igazoltunk. A korreláció (minimum r=0,86) meghatározása után regresszió-analízissel hasonlítottuk össze a mérések adatait. Ennek eredményeként is – egy a terepi mérések tekintetében – szoros kapcsolatot találtunk, az R² értéke minimum 0,7404 volt.

Bevezetés: A világirodalomban 1989 óta számolnak be olyan renopulmonalis szindrómás betegekről, akiknél mind az antiglomeruláris bazálmembrán, mind az antineutrofil citoplazmatikus antitest kimutatható. Célkitűzés: A szerzők célja az volt, hogy az intézetükben előfordult „kettős pozitív” eseteket felkutassák, adataikat feldolgozzák és összehasonlítsák az irodalomban leírtakkal. Módszer: Az elmúlt 16 évben 87 antineutrofil citoplazmatikus antitest pozitív vasculitises és 11 antiglomeruláris bazálmembrán antitest pozitív beteget kezeltek, közülük négy betegben (36%) volt az antineutrofil citoplazmatikus antitest is kimutatható (két antimieloperoxidáz-, két antiproteináz-3-pozitivitás). Eredmények: A csak antiglomeruláris bazálmembrán antitest pozitív betegekkel szemben a kettős pozitív betegekre magasabb átlagéletkor (46 vs. 24 év), a férfi dominancia hiánya (50% vs. 71%), megelőző extrarenalis tünetek gyakoribb jelenléte (50% vs. 0%), alacsonyabb antiglomeruláris bazálmembrán antitest szintek (<100 EU/ml: 100% vs. 29%) voltak jellemzőek. A kettős pozitívak között jobb volt az egyéves betegtúlélés (100% vs. 71%) az idősebb kor és a hasonló kezelés ellenére (immunszuppresszió mindkét csoportban 100%, plazmaferézis 75%, illetve 86%), az egyéves vesetúlélés nem különbözött (25%, illetve 14%). Következtetések: A nemzetközi tapasztalatokhoz hasonlóan az antiglomeruláris bazálmembrán antitest pozitív hazai betegek harmadában antineutrofil citoplazmatikus antitest pozitivitás is észlelhető, ami eltérésekkel társul a renopulmonalis szindróma klinikai megjelenésében. Orv. Hetil., 2013, 154, 1696–1701.

A tüdőtranszplantáció széles körben elfogadott kezelési lehetőség végstádiumú tüdőbetegek számára, akiknek a funkcionális státusza maximális kezelés mellett romlik. A szerzők egy fiatal betegük esetét ismertetik, aki végstádiumú idiopathiás tüdőfibrosis miatt Bécsben tüdőtranszplantáción esett át. Az elhúzódó, szövődményes posztoperatív szakban akut veseelégtelenség alakult ki, emiatt a beteg hemodialízisre szorult. Pulmonológiai szempontból teljes rehabilitációja valósult meg, és a rendszeres művesekezelés az opportunista fertőzések kialakulásának a kockázatát jelentős mértékben megnövelte, a beteg életminőségét is jelentősen rontotta, ezért négy évvel a tüdőtranszplantáció után vesetranszplantációra került sor Debrecenben. Ez az első magyar tüdőtranszplantált beteg, aki Magyarországon veseátültetésen is átesett. Több mint két évvel a vesetranszplantáció után a beteg kompenzáltan, rehabilitáltan él, légzésfunkciós értékei tovább javultak, és vesefunkciós paraméterei is kielégítőek. Az elmúlt évek során szignifikánsan megnövekedett a különböző szervtranszplantáción áteső betegek száma világszerte és hazánkban is. Ezeknél a betegeknél elsősorban az immunszuppresszív szerek, calcineurininhibitorok hatására számtalan szövődménnyel kell számolni. Kiemelendő a szekunder veseelégtelenség, amely mind akut, mind krónikus formában jelentkezhet, és akár vesetranszplantáció indikációját is képezheti. A veseátültetés kiváló kezelési lehetőség olyan végstádiumú vesebetegek számára, akik korábban más szervtranszplantáción estek át. A veseátültetés javítja az életminőséget, és a várható túlélést is növeli.

Lung transplantation is a widely accepted treatment option for end-stage lung disease patients whose lung functions are continuously worsening despite maximal treatment. The authors review the case of their young patient, who underwent a lung transplantation in Vienna because of an end-stage idiopathic pulmonary fibrosis. During the prolonged postoperative phase full of complications renal failure developed, which necessitated haemodialysis. As the pulmonological rehabilitation was complete, but the regular dialyses considerably raised the risk of opportunistic infections, and also significantly reduced the quality of life of the patient, renal transplantation was performed in Debrecen four years after the lung transplantation. This is the first lung transplanted patient in Hungary who also underwent renal transplantation. Now, more than two years after the renal transplantation the patient lives a compensated, rehabilitated life, the respiratory function values have improved and the renal function values are also acceptable. The number of transplanted patients has significantly increased in recent years worldwide, and also in Hungary. However, due to immunosuppressive medications, mainly calcineurine inhibitors, numerous complications must be reckoned with. An outstanding one among them is the secondary renal failure which may present both in acute and chronic forms and may even necessitate renal transplantation. Renal transplantation is an excellent treatment option for end-stage renal failure patients, who had received another organ transplant earlier. The kidney transplantation improves the quality of life and increases expected survival too.

Absztrakt

Az infektív endocarditis a szervtranszplantált betegek körében aluldiagnosztizált kórkép. A kórokozók spektruma különbözik az átlagpopulációt érintőtől. A szerzők az 58 éves nőbetegben atípusos kórokozó által okozott, atípusos megjelenésű infektív endocarditis eredményes kezeléséről számolnak be. A betegnél alkoholos májcirrhosis talaján kialakult májelégtelenség miatt 2000. februárban májátültetést végeztek. Egy évvel a májátültetést követően krónikus hepatitis B-vírus-fertőzést állapítottak meg, és a beteg antivirális kezelésben részesült. Kalcineurintoxicitás miatt veseelégtelenség alakult ki, ezt követően a beteg 2007 júliusában vesepótló kezelésre szorult. 2013 novemberében rövid ideig tartó afázia jelentkezett. A transoesophagealis echokardiográfia az aortabillentyűn vegetációt talált, a mágneses rezonanciás vizsgálat agyi embolisatiót mutatott ki. A laboratóriumi vizsgálatok enyhén emelkedett C-reaktív protein- és normális prokalcitoninszinteket igazoltak, vérképében leukopenia volt látható. Kezdeti antibiotikus terápiaként naponta 2 g ceftiraxont és 60 mg gentamycint iv. alkalmaztak a dialízisek után. A hemokultúravizsgálatok negatívak voltak, a szerológiai vizsgálat Chlamydia pneumoniae-fertőzést igazolt. Moxifloxacinnal kiegészített kezelést követően a neurológiai tünetei visszatértek, ezért műtétre került sor (koronarográfiát követően valvulotomia és coronariabypass-műtét). A beteg állapota a műtét után javult, a neurológiai tünetek nem ismétlődtek. Orv. Hetil., 2015, 156(22), 896–900.