Search Results

Bevezetés: A mentődolgozók nagyfokú munkahelyi leterheltsége ismert tény. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki két hazai régióban a kivonuló mentődolgozók fizikai és mentális egészségi állapotának felmérését önértékelésük alapján. Módszer: Anonim kérdőíves keresztmetszeti vizsgálat – amelynek részét képezte az SF-36 kérdőív – az észak-magyarországi és a nyugat-dunántúli régió 18. életévét betöltött mentődolgozói körében. Eredmények: A vizsgálatban 810 fő válaszait értékelték. A válaszadók a vizsgálat alapján legjobbnak „Fizikai működés”-üket ítélték, legrosszabbnak „Vitalitás”-ukat tartották. Minél régebb óta tevékenykedett a dolgozó a mentőknél, annál rosszabbnak ítélte fizikai egészségi állapotát (p<0,001). A másodállással rendelkezők minden dimenzióban rosszabbnak vélték egészségüket. A sporttevékenység protektív hatása mind a fizikai, mind a mentális egészségi állapotban igazolódott (p<0,001). A magasabb testtömegindexszel rendelkezők rosszabbnak tartották egészségi állapotukat az SF-36 négy dimenziójában. Következtetések: A prehospitális ellátást végzők fizikai egészségi állapota egy korábbi vizsgálathoz képest bizonyos dimenziókban kedvezőbb képet mutat. A mentális egészségi állapoton belül az életerő hiánya, a fáradtság, a kimerültség a meghatározó, amely mentális problémák előfutára lehet. Orv. Hetil., 2013, 154(47), 1865–1872.

Absztrakt

Bevezetés: A sürgősségi betegellátás dolgozói nap mint nap szemtanúi a haldoklás és a halál élményének. Célkitűzés: A vizsgálat célja a jelenlegi és jövőbeli mentődolgozók körében a halálfélelem és az azt befolyásoló tényezők felmérése és összehasonlítása. Módszer: A kvantitatív, keresztmetszeti, összehasonlító vizsgálat 106 fő részvételével készült (mentődolgozó 45 fő, mentőtiszthallgató 61 fő). Az adatgyűjtés önkéntes alapon, anonim módon, kérdőíves módszerrel történt, a Neimeyer és Moore-féle Multidimenzionális Halálfélelem Skála és saját szerkesztésű kérdések segítségével. Az adatokat leíró és matematikai statisztikai próbák (T-próba, ANOVA-elemzés és korrelációanalízis) segítségével elemezték. Eredmények: A tanulók félelme nagyobb volt a „Jelentős társak féltése” faktorban (p = 0,001). Erőteljesebb félelmet mutattak azok a női hallgatók, akik városban éltek, magasabb iskolai végzettségük volt (p = 0,036), az egyedülállók (p = 0,046), akik még nem láttak haldoklót (p = 0,017) és akik még nem voltak szemtanúi halál bekövetkeztének. A mentődolgozók közül erőteljesebb félelem jellemezte a faluban lakókat, a partnerkapcsolatban élőket (p = 0,027), az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezőket (p = 0,041) és akik régebb óta dolgoztak. Következtetések: A jelenlegi és a leendő mentődolgozók halálfélelmének mértékében nincs számottevő különbség. Nagyon fontos a gyakorlatorientált oktatás, továbbá a hallgatók képzési programjába be kell építeni a halállal és a haldoklással kapcsolatos képzést is. Orv. Hetil., 2015, 156(40), 1618–1624.

Absztrakt

Bevezetés: A megfelelő emelt szintű újraélesztési ismeretek elengedhetetlenek a sürgősségi ellátásban dolgozó szakemberek számára. Célkitűzés: A szerzők célja a magyarországi mentőtiszthallgatók felnőtt emelt szintű újraélesztési ismereteinek felmérése volt. Módszer: Felmérésüket a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának és a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának III. és IV. évfolyamos hallgatói körében végezték, saját szerkesztésű kérdőív segítségével. A mintába 97 fő hallgató került be (n = 97). Eredmények: A hallgatók átlagosan 67,79%-os eredménnyel teljesítettek a felmérésen. A férfiak és a nők összpontszámai között nem volt szignifikáns különbség (p = 0,725). Az alacsony életkor szignifikánsan javította az elért összpontszámokat (p = 0,003). A nappali tagozatosok szignifikánsan magasabb összpontszámot értek el, mint a levelezősök (p = 0,004). Az egyes képzőintézmények hallgatóinak összpontszámai között szignifikáns különbség nem volt a felmérés során (p = 0,254). Következtetések: Célszerű lenne a mentőtisztképzésben a témával foglalkozó tantárgyak számát növelni, a számonkérések kritériumrendszerét szigorítani. A szerzők a jövőben indokoltnak tartanák a gyakorlati ismereteket vizsgáló felmérés elvégzését. Orv. Hetil., 2016, 157(37), 1476–1482.

Absztrakt:

Bevezetés: A WHO adatai szerint évente több mint 2 millió ember hal meg alkoholabúzus miatt. Az alkoholt fogyasztók egy része a sürgősségi betegellátó rendszerben jelenik meg. Van, aki csupán józanodás céljából, van, aki az alkoholfogyasztással összefüggésbe hozható baleseti sérülés miatt, és van, aki az ehhez köthető belgyógyászati betegségei következtében. Célkitűzés: Kutatásunk céljául tűztük ki, hogy feltárjuk, hány alkoholbefolyásoltság alatt álló beteg kerül be a kórházi sürgősségi ellátórendszerbe, illetve a finanszírozás szempontjából mekkora terhet rónak az ellátóosztályra. Módszer: Kutatásunkat a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja Sürgősségi Betegellátó Tanszékének Sürgősségi Betegellátó Osztályán végeztük, a 2016. január 1. és december 31. közötti időszakban. Mintánkat a Sürgősségi Betegellátó Osztályon megjelent, alkoholbefolyásoltság alatt álló, felvételre jelentkező betegek alkották (n = 1326). Az adatokat dokumentumelemzés keretén belül értük el. Az adatok elemzését SPSS 22.0 statisztikai szoftverrel végeztük. Eredmények: A bekerülő betegek 78%-a férfi volt. A minta átlagéletkora 50 ± 14,518 év volt. A lakhellyel rendelkezők a minta 71,1%-át, míg a hajléktalan betegek a 28,9%-át képezték. A triage-skála szerint 608 beteg a T5-ös kategóriába került, mivel csak detoxikálásra volt szükségük. A tudatszint tekintetében a betegek 93,7%-a a Glasgow Kóma Skála (GCS) szerinti 14 vagy 15 pontot kapott. A betegek 14,6%-a nem várta meg az orvosi vizsgálatot. A járó- és fekvőbeteg-ellátás keretén belül is, ezen betegek ellátása nyereségesnek mondható a vizsgált változók tekintetében. Következtetés: A sérülések diagnosztikája és ellátása a hazai irányelveknek megfelelően történik. A várttal ellentétben ezen betegek ellátása nyereséges az osztály számára, bár a kiadások szempontjából csak a fix költségek kerültek összegzésre. Orv Hetil. 2019; 160(43): 1698–1705.

Absztrakt:

Bevezetés: Keringésmegállás esetén az azonnali laikus segítségnyújtás életmentő lehet. Célkitűzés: Célunk volt felmérni, hogy az általános iskolás korosztály hány éves kortól képes hatásosan végezni az újraélesztést. Módszer: A kutatásban 164 fő, 7–14 éves korú gyermek vett részt, amelynek során a résztvevők egy 45 perces újraélesztés-oktatáson vettek részt kis csoportokban (8–10 fő/csoport). Az oktatás végén az újraélesztési fantomon kétperces folyamatos újraélesztést kellett bemutatniuk, amelynek során a teljesítményt az „AMBU CPR Software” segítségével mértük. Eredmények: A mellkaskompressziók átlagos mélysége 44,07 ± 12,26 mm volt. A résztvevők 43,9%-a volt képes hatásos mellkaskompressziót kivitelezni. A lélegeztetés során befújt levegő mennyisége átlagosan 0,17 ± 0,31 liter volt. A résztvevők 12,8%-a volt képes a lélegeztetést hatásosan kivitelezni. A mellkaskompresszió mélysége (p<0,001) és a befújt levegő mennyisége (p<0,001) is szignifikáns összefüggésben volt a gyermek életkorával, testsúlyával, testmagasságával és BMI-értékével. Következtetések: Az általános iskolások képesek megtanulni az újraélesztés lépéseit, amelynek hatásos kivitelezése főként a gyermek testi adottságaitól függ. Orv. Hetil., 2017, 158(4), 147–152.

Bevezetés: Az alapszintű életmentő beavatkozások ismerete és az ezzel kapcsolatos, megfelelő készségek évente milliók életét mentheti meg Európában. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki az alapszintű életmentő beavatkozások ismeretének összehasonlítását több európai ország fiataljai körében. Módszer: Összesen 13 európai országból 1527 önkéntes részvételével történt a vizsgálat. A kérdőív szociodemográfiai és alapszintű életmentő ismereteket vizsgáló kérdéscsoportokból állt. A maximálisan elérhető pontszám 18 volt. Eredmények: Az alapszintű életmentő beavatkozások oktatásában részesült fiatalok átlagosan 11,91 pontot értek el, míg azok, akiket nem oktattak életmentésre, átlagosan 9,6 pontot (p<0,001). A volt szocialista országok fiataljainak átlagos eredménye 10,13 pont volt, a nyugat-európai diákoké pedig 10,85 pont (p<0,001). A legjobb eredményt a svéd fiatalok szerezték, a legrosszabbat pedig a belgák. Következtetések: Az eredményekből kiderül, hogy az európai országok fiataljai körében jelentős eltérések vannak az alapszintű életmentő beavatkozásokkal kapcsolatos ismeretekben. A nyugat-európai országokban élők, illetve az oktatásban részesültek magasabb ismeretszinttel rendelkeznek. Orv. Hetil., 2014, 155(21), 833–837.

Bevezetés: Számos kutatás foglalkozik azzal, hogy az igazolt tüdőemboliás betegek diagnózis utáni korai otthoni kezelése miként tud biztonságosan megtörténni. Célkitűzés: Kutatásunkkal arra kerestük a választ, hogy az Európai Kardiológiai Társaság 2019-ben kiadott tüdőembolia-ellátási iránymutatója alapján javasolt három validált prognosztikai pontrendszer alkalmazásával mennyi beteget lehetne a kórházból mielőbb hazabocsátani biztonságosan és szövődménymentesen. Módszer: Retrospektív, kvantitatív kutatásunk során a 2019-ben kiadott iránymutatás megjelenését megelőző, 2015 és 2018 közötti időintervallumot tekintettük át. Célcsoportként azokat a betegeket vizsgáltuk, akik esetében a sürgősségi osztályon tüdőembolia igazolódott. Ezen betegeknél utólagos rizikóstratifikációt végeztünk a feltüntetett panaszok és vitális paraméterek alapján a prognosztikai pontrendszerek segítségével. A kategorikus változókat khi-négyzet-próba segítségével elemeztük. Két folytonos változó közötti kapcsolat keresésére korrelációvizsgálatot használtunk. A kapott eredményeket p<0,05 esetén tekintettük szignifikánsnak. Eredmények: Mintánkat 374 fő (199 fő nő és 175 fő férfi) alkotta. Az utólagos kalkuláció során a PESI-pontszám alapján 151 főt, az sPESI alapján 101 főt, a Hestia-kritériumok szerint 50 főt lehetett volna korán hazabocsátani és otthon kezelni szövődménymentesen, halálozás nélkül. A három prognosztikai pontrendszer negatív prediktív értéke (PESI: 98%, sPESI: 100%, Hestia: 100%, CI: 95%) és szenzitivitási mutatói (PESI: 91%, sPESI: 100%, Hestia: 100%) megfelelő hatékonyságot mutatnak. Következtetés: Következésképpen elmondható, hogy mindhárom prognosztikai pontrendszer biztonságosan alkalmazható a helyi klinikai tapasztalatok és preferenciák szerint a korai hazabocsátás céljából, hazai adaptálásával a kórházi terhek csökkenthetők lennének. Orv Hetil. 2022; 163(29): 1152–1158.

Összefoglaló. Bevezetés: A stroke-betegek ellátásában arra kell törekedni, hogy a tünetek jelentkezését követően minél előbb a szakmai centrumba kerüljön a beteg. Célkitűzés: Kutatásunkban a terápiás időablak tarthatósága céljából vizsgáltuk, hogy mely tényezők bírnak hatással a prehospitális ellátás időtartamaira. Módszer: Keresztmetszeti, kvantitatív kutatásunkhoz az adatgyűjtést két magyarországi város mentőállomásán, orvosi kompetenciával rendelkező (eset-, rohamkocsi) és orvosi kompetenciával nem rendelkező (mentőgépkocsi) mentőegység szintjén végeztük 2017-es adatok feldolgozásával olyan betegek körében, akiknek a mentőegység általi iránydiagnózisa stroke volt (n = 220). Vizsgáltuk, hogy a mentőegységek által elvégzett vizsgálatok, a tapasztalt tünetek, a terápiás időablakon belüliség miként befolyásolta a prehospitális időket. Az adatfeldolgozást SPSS 26.0 statisztikai programmal végeztük. Az elemzéshez leíró statisztikát, χ²-próbát, F-próbát és T-próbát alkalmaztunk. Eredmények: Megállapítottuk, hogy az alkalmazott score-rendszer vizsgálati elemei közül, ha aphasia volt észlelhető a betegnél, úgy szignifikánsan meghosszabbodott a helyszínen töltött idő (p = 0,003). A gyors ABCDE-betegvizsgálat D-lépésében kötelező a betegnél a vércukorszintmérés, ugyanakkor ez mintánk 25,45%-ában elmaradt. A helyszíni műszeres vércukorszintmérés hatással van a prehospitális késés alakulására az orvosi kompetencia nélküli egységek vonatkozásában (p<0,001). Következtetés: A helyszínen töltött idő az emelt szintű mentőegységek esetében hosszabb, mint az alacsonyabb szintű egységeknél. Következtetésként levonhatjuk, hogy a motoros vagy szenzoros aphasia nem befolyásolja a terápiát, pusztán a stroke-diagnózis valószínűségét növelő egyik tünet, így a helyszíni idő emiatti megnyúlása mindenképpen kerülendő, amire javasolt a továbbképzések alkalmával is felhívni az ellátók figyelmét. Az orvosi kompetencia nélküli egységek esetében beavatkozást igényel a műszeres vércukormérés időrabló hatásának csökkentése, hiszen látható, hogy az orvosi kompetenciával rendelkező egységeknél ez a vizsgálat nem jelenik meg mint késést okozó tényező. Orv Hetil. 2022; 163(7): 279–287.

Summary. Introduction: When treating stroke patients, the aim should be to get the patient to a specialist stroke centre as soon as possible. Objective: In our study, in order to be able to stay within the therapeutic window, we investigated which variables affect the time period of prehospital treatment. Method: For our cross-sectional quantitative study, we gathered data from two ambulance stations in Hungary, comparing the competence of physician and non-physician units. We processed information from 2017 regarding patients whose initial diagnosis was stroke (n = 220). We examined how investigations by the ambulance unit, symptoms experienced and therapeutic time window have affected prehospital times. As for the statistic software, we used SPSS 26.0. The analysis was conducted by performing χ² test, F-test and T-test. Results: We identified that if the aphasia component of the used score system was positive, the on-scene time increased significantly (p = 0.003). In the D section of the rapid ABCDE assessment, it is mandatory to measure the blood glucose level of the patient, however, in our sample it was omitted in 25.45% of the cases. We identified that on-site blood glucose measurement has an effect on prehospital delay for non-physician units (p<0.001). Conclusion: We found that the on-scene time is longer for physician units than for non-physician units. We concluded that motor or sensory aphasia does not affect the therapy, it is just one of the symptoms that can increase the likelihood of stroke diagnosis, therefore prolonging time for assessing aphasia in the field should be avoided. Moreover, it is recommended to make care providers aware of this during training sessions. Improvements are required in non-physician units to reduce the time consumed by blood glucose measurement, as it has been shown that within physician units this test does not appear to be a delay-causing factor. Orv Hetil. 2022; 163(7): 279–287.