Search Results

Absztrakt

Bevezetés: A hazai mellkassebészetek jó részében érvényben lévő aranyszabály szerint napi rutinmellkasröntgen- (RTG-) vizsgálat elvégzése javasolt tüdőlobectomia után mindaddig, amíg a betegeknek mellkasi csövük van. Más itthoni centrumokban viszont nem ragaszkodnak ehhez a gyakorlathoz. A szerzők e két szemlélet eredményeit hasonlítják össze osztályuk anyagában. Anyag és módszer: 148 olyan beteget értékeltek, akiknél problémamentes lobectomia és egy mellkasi cső behelyezése történt. A rutinmellkas-RTG-csoportba (R-RTG) 50 beteg tartozik, akiknél közvetlenül a műtét után, valamint a szívás idején naponta rutinszerűen és a cső eltávolítását követő napon szintén mellkas-RTG-felvétel készült. 98 betegnél csak tünetek és/vagy panasz esetén (láz, hypoxia, subcutan emphysema, tartós levegőkilépés) és/vagy a mellkasi drain eltávolítását követő napon készült RTG (T-RTG). A következő műtét utáni adatokat értékelték: láz, kóros RTG kép/lelet (pneumothorax [PTX], folyadék, atelectasia, subcutan emphysema, haematoma), RTG-felvételek száma, drainage-tartam és esetleges új cső behelyezése. Eredmények: Az átlagos drainage-idő 3,7 és 3,8 nap volt az R-RTG- és a T-RTG-csoportokban. A mellkasi cső eltávolítását követően kóros RTG-leletet az R-RTG-csoport betegeinek 50%-ában (25/50) és a T-RTG-csoport 46,9%-ában (46/98) (p = 0,724) kaptak, de új cső behelyezésére az R-RTG-csoportban csak 12%-ban (3/25), illetve a T-RTG-csoportban csak 15,2%-ban (7/46) volt szükség. Az elkészített RTG-felvételek száma az R-RTG-csoportban 5,0, míg a T-RTG-csoportban 2,3 volt (p = 0,0001). Következtetés: Nem volt több műtét utáni szövődmény és csőeltávolítás utáni kóros RTG-lelet, ha az RTG-felvétel csak a betegek tünetei/panaszai alapján készült a rutinszerű napi RTG-vizsgálatok helyett. A kóros RTG-leleteken jelzett szövődményeknek csak 12–15%-a igényelt új csőbehelyezést. A tünetek alapján kért RTG-felvételek száma megközelítőleg 50%-kal csökkenthető.

Absztrakt

Esetismertetés: A 71 éves férfi beteget krónikus bronchitis heveny exacerbatiója miatt 2015 nyarán kivizsgálták. A mellkasi CT-vizsgálat során a thoracalis XI. csigolya jobb oldalán, a paravertebralis zsírszövetben egy éles kontúrú, a kontrasztanyagot minimálisan halmozó, a tüdő felé éles kontúrral ábrázolódó lágyrész-terimét észleltek. A radiológus az elváltozás szövettani vizsgálatát javasolta. 2015 augusztusában uniportalis video-assisted thoracic surgery (VATS) feltárásból történt a tumor eltávolítása. A beteget eseménytelen posztoperatív időszak után hazabocsátották. A szövettani vizsgálat myelolipomát állapított meg. Egyéves utánkövetési időszakban kiújulást nem észleltek. Megbeszélés: A myelolipoma érett lobulált zsírszövetből és vérképző csontvelőből fölépülő benignus daganat, amely rendszerint a mellékveséből indul ki. Progresszív növekedési hajlama miatt sebészeti eltávolítása ajánlott. Az extraadrenalis myelolipoma ritka entitás, azonban mediastinalis, tokos, lassan növekvő, térfoglaló tumor esetén az elkülönítő diagnózisban mérlegelendő a myelolipoma, amit az esetbemutatás példáz.

Absztrakt

Célkitűzés: A szerzők bemutatják a klinikai gyakorlatukba bevezetett, jobb mellüreg felől, minimálisan invazív módon elvégzett csecsemőmirigy-eltávolítás műtéti technikáját és eredményeit. Anyag és módszerek: 2009. június 1. és 2011. március 31. között a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinika Mellkassebészeti Osztályán 27 betegnél (22 nő és 5 férfi; átlagéletkor 35,1 [17–84] év) történt csecsemőmirigy-eltávolítás minimálisan invazív módszerrel. A műtéti indikáció 24 betegnél myasthenia gravis, három alkalommal csecsemőmirigy-daganat volt. A behatolás a jobb mell áthajlási redőjében egy-egy 1,5 cm-es és a hónalji területen egy 3 cm-es metszésből történt, nyaki feltárás és a szegycsont átvágása nélkül. A csecsemőmirigy mobilizálása és eltávolítása hagyományos és endoscopos eszközökkel történt, majd a műtéti terület a jobb mellüreg felől került becsövezésre. Eredmények: Az átlagos műtéti idő 119 perc (45–285) volt, konverzió és vérátömlesztés nem történt. Műtéti halálozás nem volt, sebészi szövődmény nem alakult ki. A mellüregi cső átlagosan 2,1 (1–3) nap után került eltávolításra, és a betegek átlagosan 4,6 (4–7) nappal a műtét után távoztak a klinikáról. Két beteg került intenzív osztályra a myasthenia gravis tünetei miatt. A myastheniás betegek 91,6%-ánál észlelték az alapbetegség javulását. Következtetések: A szerzők gyakorlatában a minimálisan invazív csecsemőmirigy-eltávolítás biztonságosan elvégezhető és jó kozmetikai eredményt nyújtó beavatkozásnak bizonyult, ami a myastheniás betegek tüneteinek csökkenését az irodalomban jelzetteknek megfelelően biztosította.

Absztrakt

Esetismertetés: A szerzők egy 45 éves férfi betegük esetét ismertetik, akinél nyelőcső-resectiót követő második poszt-operatív napon jelentkezett a csőgyomor pepticus fekélyének perforatiója. A beteg a sürgősségi sebészeti beavatkozást (Graham-sutura) és intenzív osztályos kezelést követően a 19. posztoperatív napon otthonába távozott. Megbeszélés: A nyelőcső-resectiót követő csőgyomorpótlás világszerte elterjedt és széles körben alkalmazott módszer az emésztőrendszer folytonosságának helyreállítására. Számos különböző korai és késői szövődménye ismert azonban, úgymint: necrosis, gastritis, pepticus fekély, anastomosisszűkület és jó-, valamint rosszindulatú tumorok. A csőgyomor pepticus fekélyének etiológiája nem teljesen tisztázott, megjelenhet a korai, de a késői posztoperatív időszakban is.

Absztrakt:

A tracheobronchialis sérülések ritkák, de életveszélyes állapotot jelenthetnek. Leggyakoribb okaik a nyaki vagy mellkasi, nagy energiájú tompa trauma, a nehéz intubálás vagy az intratrachealis tubus és gyomorszonda együttes viselése. A korai diagnózis és a megfelelő kezelés életmentő lehet, e sérülések felismerése azonban az atípusos tünetek és a súlyos társsérülések miatt gyakran elhúzódik. Típusos esetekben a fizikális vizsgálat során progresszív, kiterjedt subcutan emphysema hívhatja fel rájuk a figyelmet. További nehézséget jelent, hogy a radiológiai jelek nem elég specifikusak, a komputertomográfiás felvételeken pedig a leggyakrabban csupán subcutan emphysema, pneumomediastinum vagy esetenként pneumothorax látható. Cikkünkben három eset kapcsán mutatjuk be a tracheobronchialis sérüléseket – egy baleseti, egy nehéz intubációs légúti sérülés, illetve egy tracheooesophagealis fistula kialakulása során. Az endotrachealis tubus ballonja a tracheafal rupturája mentén mindegyik esetben túlfújhatóvá vált, így a légút falán kívülre terjedt – ez a képalkotó vizsgálatokon láthatóvá is vált. Ez egy ritka, de direkt és egyértelmű jele a légúti sérüléseknek, mely alapján a trachea teljes falvastagságának szakadására lehet számítani. Cikkünkben a túlfújt ballon diagnosztikus jelentőségére szeretnénk rávilágítani. Orv Hetil. 2020; 161(25): 1063–1068.

Absztrakt:

Bevezetés: A tüdőrák Európában és hazánkban is a leggyakoribb rosszindulatú daganat, 2010-ben hazánkban 10 557 új megbetegedést regisztráltak. Ezen betegek 80–85%-a dohányos. Célkitűzés: Munkánk során az elmúlt 15 év adatait retrospektíven elemezve vizsgáltuk a műtéten átesett tüdőrákos betegek adatait. Módszer: Retrospektíven vizsgáltuk a demográfiai jellemzők mellett a tüdőrák szövettani típusát, stádiumát, az alkalmazott műtéti típust, az egyéb kiegészítő kezelést és a túlélést. Eredmények: Jelentős változásokat észleltünk a tüdőrák klinikopatológiai jellemzőiben: a megbetegedés a nőknél 50%-kal gyakoribbá vált, ami elsősorban az adenocarcinomák előretörésének tudható be. Az egyre javuló diagnosztikai módszereknek köszönhetően az utóbbi időben a korai (I/A stádiumú) tüdőrákos esetek száma megduplázódott, valamint pontosabbá vált a preoperatív stádiumbeosztás és állapotfelmérés. Bevezetésre került a neoadjuváns kezelés, növekedett a sublobaris reszekciók aránya, a pulmonectomiák és a sleeve reszekciók aránya azonossá vált, így a korábban funkcionális okokból műtétre nem kerülő betegek is operálhatóvá váltak, valamint az adjuváns kezelés tolerálhatósága is javult. A videotorakoszkópos lobectomia mindennapi rutinná vált, csökkentve a betegek műtéti megterhelését. Következtetés: Mindezen, a diagnosztikában és a terápiában elért fejlődés ellenére az emelkedő esetszám mellett az ötéves túlélés nem javult számottevően, továbbra is 50% körül van. Orv Hetil. 2018; 159(10): 391–396.

Absztrakt

Bevezetés: Munkánkban bemutatjuk az elmúlt öt évben osztályunkon, minimálisan invazív módszerrel (video-assisted thoracic surgery – VATS) elvégzett tüdőlobectomiák sebészi vonatkozásait és korai posztoperatív eredményeit. Betegek és módszerek: 2011. január 1. és 2015. december 31. között három mellkassebész és egy rezidens 197 VATS-lobectomiát végzett, 176 esetben malignus és 21 betegnél jóindulatú folyamat miatt. A betegek demográfiai adatai a következők: 119 nő és 78 férfi; átlagéletkor 62,4 (41–82) év. 2011-ben három VATS-lobectomia történt, ami az összlobectomiák 2,2%-a volt, 2012-ben hét (7,3%), 2013-ban 13 (12%), 2014-ben 59 (34,5%) és 2015-ben 119 (68,5%). 153 esetben multiportal (78%) és 44 alkalommal uniportal (22%) elülső feltárást alkalmaztunk. Az eltávolított lebenyek megoszlása a következő: jobb felső 85, középső öt, jobb alsó 28, bal felső 44, bal alsó 34, egy felső bilobectomia. Két alkalommal sleeve lobectomia történt. Nyolc betegnél (4%) kényszerültünk thoracotomiára történő konverzióra, és a 46 uniportal esetből öt alkalommal történt váltás biportal feltárásra (11%). Eredmények: Műtéti vagy perioperatív halálozás nem volt. Az átlagos műtéti idő 123 (60–315) perc, az átlagos mellkascsövezési időszak 4,3 (1–27) nap volt. A hét napnál tovább tartó levegőkilépés 11,7% volt. Négy betegnél (2%) végeztünk reoperációt: két alkalommal vérzés, két esetben kiterjedt subcutan emphysemával járó expanziós probléma miatt. A 176 rosszindulatú folyamat miatti VATS-lobectomia során 169 tüdőrákot és hét tüdőáttétet távolítottunk el. A tüdőrákok stádium és szövettan szerinti megoszlása a következő volt: IA 100, IB 28, IIA 17, IIB 3, IIIA 16, IIIB 1 és IV 4; adenocarcinoma 128, laphámrák 26, nagy sejtes carcinoma 3, kis sejtes carcinoma 1, típusos carcinoid 10 és atípusos carcinoid 1. Következtetés: Klinikánkon a VATS-lobectomia rutinműtétté vált. Napjainkban a lebenyeltávolítások több mint kétharmada minimálisan invazív módszerrel történik. A négy mellkassebész tanulóidőszakát is figyelembe véve, eredményeink az irodalmi adatoknak felelnek meg.

A kevert nagysejtes neuroendokrin carcinoma ritka, nem kissejtes morfológiájú tüdőrák, melynek kezelésére kevés kutatás fókuszál. Ezen esetek patogenezisében az anaplasticus lymphoma kináz (ALK) fúziós gén szerepe ritkaság, ugyanakkor a mutáció jelenléte esetén az ALK-inhibitorok ígéretes terápiás lehetőséget jelentenek a citosztatikumok helyett. Az 52 éves, tünetmentes nőnél rutin mellkasröntgenvizsgálat során térfoglaló folyamat merült fel, melyet a mellkasi komputertomográfiás vizsgálat megerősített. A tumort lobectomia révén eltávolították. A szövettani vizsgálat papillaris predomináns tüdő adenocarcinomát igazolt, melyet posztoperatív kemoterápia és besugárzás követett. 3 évvel később központi idegrendszeri tünetek miatt koponya képalkotó vizsgálat történt, melynek során áttét igazolódott. Az agyi metasztázisok eltávolításra kerültek. A szövettani vizsgálat nagysejtes neuroendokrin carcinoma áttétét igazolta. Az áttét és a kimetszett tüdőrészlet metszeteinek újbóli elemzése, illetve a molekuláris vizsgálat alapján ALK-transzlokált, kevert, nagysejtes neuroendokrin carcinomát kórisméztünk. Alectinib (Alecensa)-kezelés indult, melynek hatására az időközben megjelent májáttétek regressziót mutattak. A kontroll radiológiai vizsgálatok a kezelés kezdete óta eltelt 3 évben progressziót nem igazoltak. Az ALK-transzlokáció kimutatása, illetve az ALK-inhibitorok alkalmazásának kutatása elsősorban a tüdő adenocarcinomákra helyezi a hangsúlyt. Esetismertetésünkkel arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a kevert, adenocarcinoma-komponenst is tartalmazó, neuroendokrin tumorok esetén is érdemes a ’driver’ mutációk vizsgálata, mivel a célzott kezelés eredményes alternatívát jelenthet. Orv Hetil. 2023; 164(14): 548–554.

Absztrakt

A szerzők bemutatják a gátorban ritkán előforduló óriási fibrolipoma kezelésének diagnosztikai és terápiás lépéseit, illetve a műtét utáni időszak eseményeit. 54 éves férfi betegnél a műtét előtt liposarcomának diagnosztizált tumort az 5200 g-os súly és a 42×35×23 cm-es méret ellenére sikerült kiterjesztett posterolateralis thoracotomiából in toto eltávolítani. A tüdő tartós kompressziója miatt az első műtétet követően tüdőtágulási zavart észleltünk, a tüdő teljes kitágulását ismételt műtéttel tudtuk elérni. A végleges szövettan primer gátori fibrolipoma lett. Kontroll-mellkasröntgenfelvételeken a gátor eltolódása fokozatosan megszűnt, és a beteg panaszai jelentős mértékben csökkentek. A 12. műtét utáni napon otthonába bocsátottuk.

Absztrakt

Esetismertetés: A szerzők egy 57 éves beteg esetét ismertetik, akinél panaszmentes állapotban, ernyőfényszűrésen derült fény bal oldali tüdőtumorára. Az elvégzett bronchoscopia, mellkas-CT és PET-CT a bal főhörgőben és a 6-os szegmentumhörgőben igazolt kettős, polypoid, granularis sejtes tumort a röntgen által jelzett 2-es szegmentumban elhelyezkedő, malignitasra gyanús terime mellett. Megbeszélés: A műtét során a 2-es szegmentumban lévő, az intraoperatív fagyasztásos szövettani vizsgálat alapján tuberculosisnak igazolódott elváltozást atípusos gépi ékresectióval, a granularis sejtes tumorokat 6-os segmentectomiával és a bal főhörgő bifurcatiójának resectiójával távolították el. Véleményük szerint a főhörgő-resectiós műtétek biztonsággal és jó eredménnyel végezhetők granularis sejtes tumorok esetén is, a sebészeti beavatkozás feltétlenül indokolt panaszokat okozó esetekben, illetve ha a nemritkán társuló kísérő elváltozás esetén malignitas gyanúja merül fel.