Search Results

You are looking at 1 - 8 of 8 items for

  • Author or Editor: József Hamvas x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

A mesterséges táplálás számos megbetegedésben a terápia részét képezi. Szerepe korábban a legtöbb esetben elsősorban a táplálkozni nem tudó vagy nem akaró, illetve az attól eltiltott beteg tápanyagszükségleteinek pótlására szorítkozott, de senyvesztő betegségek esetén, kritikus állapotokban kiegészítő táplálást is jelent. Ezekben az esetekben a tápanyag-bejuttatás módja alapvetően kétféle lehet, enteralis és parenteralis. A gasztroenterológiai betegségek és a táplálkozás természetszerűleg összetartoznak. A megbetegedéseket az emésztőrendszer egy vagy több szervének, szakaszának megbetegedése jellemzi. Felvetődik a kérdés, hogy a beteg szervek csökkent működése és tápanyag-feldolgozási képessége ellenére hogyan értelmezzük a táplálásterápiát, holott az emésztőrendszer kíméletére lenne szükség? A kérdés magában hordozza a választ, hiszen a beteg szerv kímélete jogos igény, de napjainkban a célzott, szervspecifikus táplálás a csökkent funkciójú szerv működésének helyreállítását célozza. Orv. Hetil., 2014, 155(51), 2034–2040.

Restricted access

A vékonybél-kontaminációs szindróma számos okból következhet be. Az utóbbi évek szakirodalmi adatai a protonpumpagátlók hosszú idejű alkalmazása során megfigyelt, növekvő számú szövődményéről számolnak be. Ezek egyike a savfüggő kórképek kezelésében elterjedt, hatékony savgátlást eredményező protonpumpagátlók tartós alkalmazása következtében kialakult béltartalom pH-változása, amelynek következménye a bél baktériumflórájának átalakulása. A jelenségnek számos elnevezése használatos a mindennapi gyakorlatban, ismert a vékonybél-kontaminációs szindróma, vékonybél-dysbacteriosis, vékonybél bakteriális túlnövekedés, amely utóbbi megfelel az angolszász irodalomban használt „small intestinal bacterial overgrowth” elnevezésnek. A diagnosztikában alapvető módszer a hidrogénkilégzési teszt, amely a vékonybélben zajló bakteriális kóros lebontófolyamatok során felszabadult és kilélegzett hidrogéngáz mennyiségét adja meg egyszerűen kivitelezhető, nem invazív vizsgálattal. A szakirodalomban egyre több publikáció foglalkozik a protonpumpagátlók bakteriális túlnövekedést okozó hatásával. Saját gyakorlatunkból bemutatott, két nagy forgalmú budapesti ambulancián végzett vizsgálatok eredményei a nemzetközi publikációkban közölt adatokkal korrelálnak, a tartós protonpumpa-kezelés alatt állók esetében 21%-os bakteriális kontaminációt igazoltak. A kimutatott dysbacteriosis kezelése többféle módon történhet. Elterjedt a betegek számára szabadon hozzáférhető probiotikumok szedése öngyógyítás jelleggel, de elhúzódó vagy visszatérő tünetek esetében a kezelés sok esetben szisztémás antibiotikumok alkalmazásával történik. Az ilyen jellegű terápia esetén számítani kell az ismert mellékhatásokra és a kialakuló rezisztenciára. A vastagbél diverticularis betegségeinek kezelésében már széles körben alkalmazott lokálisan ható rifaximin vékonybél-kontaminációban való alkalmazásával elkerülhetők az egyéb antibiotikumok szisztémás adagolásának szövődményei, gyors tünetmentesség, tartós hatás érhető el. Orv. Hetil., 2012, 153, 1287–1293.

Restricted access

Absztrakt

A laparoscopos sebészet fejlődése világszerte rohamléptekkel halad előre. Egyre több intraabdominalis vagy retroperitonealis szerv megbetegedésénél lehet műtéti megoldásként alkalmazni. Osztályunkon a laparoscopos profil, azaz epe-, különböző sérv- és vastagbélműtétek mellett a korán diagnosztizált gyomordaganatok laparoscopos sebészi megoldásait kezdtük alkalmazni. Az eljárás bevezetésekor laparoscopos gyomorexcisiók, majd laparoscoppal asszisztált distalis gyomorresectiók után, 2010-ben elkezdtünk subtotalis laparoscopos gyomorresectiókat végezni. Összességében a gyomor laparoscopos műtétei közül ékresectiót, intragastricus mucosaresectiót és laparoscopos subtotalis resectiót tudunk osztályunkon jelenleg elvégezni. Jelen cikkünkben a 2010-ben végzett első négy subtotalis resectióval kapcsolatos kezdeti tapasztalatainkat tesszük közzé. Beteganyagunkból kiválasztottuk azokat, akiknél az elváltozások kis kiterjedésű, 3 cm körüli, malignus sejtburjánzást mutató, több esetben ismert fekély területén kialakult, distalis vagy antralis elhelyezkedésűek voltak. Minden esetben laparoscopos technikával végeztünk subtotalis resectiót retrocolicus gastroentero-anastomosisszal. A betegek kora a műtét típusának választását nem befolyásolta, mivel nemzetközi tapasztalatok szerint a beavatkozás posztoperatív morbiditását, mortalitását nem befolyásolja. A műtétek elvégzéséhez minimum 2, maximum 4 óra időtartam volt szükséges. Kezdeti pozitív tapasztalatainkat megosztva, a műtéti típus végzését javasoljuk.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Emil Fraenkel, Rita Takács, József Hamvas, Gabriella Lengyel, and János Fehér

Bevezetés: A nem alkoholos zsírmáj szerzett metabolikus májbetegség, amely a májsejtekben a trigliceridek lerakódása következtében jön létre, és együtt jár nekrobiotikus gyulladásos reakcióval, fibrosissal és akár májcirózissal is. A nem alkoholos zsírmáj patogenezisében jelentős kóroki tényezők az elhízás, az inzulinrezisztencia, a 2-es típusú diabetes mellitus és a hyperlipidaemia, tehát a metabolikus szindróma egyes megnyilvánulási formái. Ismert, hogy azon epekövességben szenvedő betegeknél, akik anamnézisében diabétesz is szerepel, gyakoribbak az alapbetegség szövődményei. Célkitűzés: A kutatás célja az epekövességnek, továbbá szövődményei előfordulásának megfigyelése nem alkoholos zsírmájban szenvedő betegeknél, valamint az epekövesség gyakoriságának összehasonlítása nem alkoholos zsírmájban szenvedő betegek és egészségesek között. Módszer: A hasi ultrahang-vizsgálati leleteket elemezték ambuláns, illetőleg bentfekvő betegeknél, a megfigyelésből kizárták a súlyos társbetegségekben szenvedő betegeket. A vizsgált betegcsoport válogatott betegmintának tekinthető. A két valószínűségi változó függetlenségének vizsgálatakor a χ 2 próbát alkalmaztuk. Eredmények: A vizsgált betegek 38%-ánál a steatosis jelenlétét, és 16%-ban az epekövesség jelenlétét tudták igazolni. A nem alkoholos zsírmáj kétszeri gyakorisággal fordul elő epekövesség és szövődményei miatt vizsgált betegeknél (33%), mint az epekövesség a nem alkoholos zsírmáj irányában vizsgált betegeknél (16%). Az epekövesség szövődményei gyakrabban fordultak elő azon betegeknél, akiknél nem alkoholos zsírmáj diagnózisát is véleményezték, mint azoknál, akiknél ez nem volt jelen. A χ 2 -próba nem hozott szignifikáns eredményt az epekövesség és a zsírmáj függetlenségét illetően. Következtetés: A nem alkoholos zsírmáj kóroki tényezői szerepet játszhatnak az epekövesség kialakulásában, így valószínűsíthető, hogy a nem alkoholos zsírmáj gyorsabban alakul ki az adott közös kóroki tényezők hatására, mint az epekövesség.

Restricted access
Hungarian Medical Journal
Authors: Emil Fraenkel, Rita Takács, József Hamvas, Gabriella Lengyel, and János Fehér

Non-alcoholic fatty liver disease (NAFLD) is an acquired metabolic disease of the liver caused by accumulation of triglycerides in the hepatocytes followed by necrobiotic inflammatory reaction, fibrosis, and even cirrhosis. The accumulation of fatty acids in consequence of insulin resistance lies in the background of the process; the next step of pathogenesis is activation of microsomal polysubstrate systems and the oxidative stress caused by the released free radicals. Obesity, insulin resistance, diabetes mellitus and hyperlipidaemia are important pathogenetic factors. Patients with cholelithiasis and with a history of diabetes mellitus are known to have complications of cholelithiasis more frequently in comparison to those without diabetes. Objective: The aim of the study was the observation of the incidence of cholelithiasis and its complications in patients with NAFLD, as well as the comparison of the incidence of cholelithiasis between healthy persons and patients with NAFLD. Method: Abdominal ultrasonographical findings of patients hospitalised at the authors’ department and of outpatients have been analysed. Patients with severe co-morbidity were excluded of the analysis. The patient population studied can be considered as a selected sample, since patients undergoing abdominal ultrasound examination attended the clinics because of various clinical complaints, and the majority of them were hospitalised at the department. Alcohol abuse was excluded with the help of history taking by several investigators. Gender distribution within each group was also analysed. The independence of the two examined variables was measured by the χ 2 test. Results: Steatosis was described in 38% of the examined patients; cholelithiasis was described in 16% of patients. Of patients diagnosed with steatosis, 16% had cholelithiasis or some of its complications. Non-alcoholic fatty liver disease has been diagnosed by ultrasonography in 33% of patients with cholelithiasis. The incidence of NAFLD among patients examined because of cholelithiasis and its complications is two times higher than the incidence of cholelithiasis among patients examined for NAFLD. Complications of cholelithiasis occurred more frequently among patients with NAFLD than in those without it. The χ 2 test has brought no significant result for the independence of cholelithiasis and NAFLD. Conclusion: The pathogenetic factors of non-alcoholic fatty liver disease may play a role in the development of cholelithiasis, and presumably the non-alcoholic fatty liver disease develops more quickly than cholelithiasis, upon the effect of the shared pathogenetic factors.

Restricted access

Increased prevalence of insulin resistance in patients with nonalcoholic fatty liver disease (NAFLD) has been demonstrated in various studies. However, there are only few references regarding the relationship between plasma insulin values or insulin sensitivity index and the biochemical severity of liver infiltration. The aim of this study was to examine a relationship between symptoms of the metabolic syndrome, i.e. insulin resistance, body weight and plasma lipoproteins and the laboratory parameters of liver fatty infiltration in patients with nonalcoholic fatty liver disease. There was found a significant positive correlation between plasma insulin and alaninaminotransferase ( r = 0.359, p < 0.01) and a significant positive correlation between plasma insulin and aspartateaminotransferase ( r = 0.42, p < 0.01). Additionally, a significant positive correlation was found between the index of insulin resistance (HOMA index) and alaninaminotransferase ( r = 0.637, p < 0.01) and a significant positive correlation between the index of insulin resistance (HOMA index) and aspartateaminotransferase ( r = 0.49, p < 0.01).

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: László Czakó, Zsolt Dubravcsik, Beáta Gasztonyi, József Hamvas, Ferenc Pakodi, Attila Szepes, and Zoltán Szepes

Az endoszkópos ultrahang az elmúlt évtizedben a gastrointestinalis endoszkópos diagnosztikai és operatív technikák egyik legdinamikusabban fejlődő területe, amely kiválóan alkalmas az emésztőrendszer jelentős részében a szövettani rétegeknek megfelelő képi megjelenítésre, az üreges szervek közvetlen szomszédságában lévő képletek és más szervek részletdús ábrázolására. Az endoszkópos ultrahang során diagnosztikus és terápiás beavatkozások végzésére alkalmas tűket és más tartozékokat juttathatunk a környező szövetekbe minimálisan invazív beavatkozások elvégzése céljából. A módszer az utóbbi években hazánkban is egyre több helyen vált elérhetővé. Az alábbi szakmai javaslat célja a diagnosztikus és terápiás endoszkópos ultrahang legfontosabb indikációinak és alkalmazási szabályainak áttekintése. Az összefoglalót nem kizárólag gasztroenterológus, hanem belgyógyász, sebész, pulmonológus, onkológus és radiológus szakorvosok figyelmébe is ajánljuk, hiszen ennek a modern diagnosztika nélkülözhetetlen részét képező módszernek a megfelelő alkalmazásával és terápiás modalitásként is elérhetővé válásával új távlatok nyílhatnak mindannyiunk számára. A szakmai javaslat a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos Ultrahang Szekció 2012. és 2013. évi vezetőségének a konszenzusa alapján készült. Orv. Hetil., 2014, 155(14), 526–540.

Restricted access

Hiperaktív (túlműködő) húgyhólyag kezelése botulinumtoxin-A-terápiával

The treatment of overactive bladder syndrome with onabotulinumtoxinA therapy

Orvosi Hetilap
Authors: Attila Majoros, Miklós Romics, Aida Ali, Antal Hamvas, Péter József Molnár, Attila Keszthelyi, and Péter Nyirády

Összefoglaló. Bevezetés: A hiperaktív húgyhólyag szindróma népbetegség mértékű probléma, mely jelentősen rontja az érintettek életminőségét. A konzervatív, gyógyszeres kezelés eredménytelensége esetén másodvonalbeli terápiaként a minimálisan invazív botulinumtoxin intradetrusor injekció javasolható. Célkitűzés: A nem neurogén eredetű hiperaktív (túlműködő) hólyag szindróma miatt végzett botulinumtoxin intradetrusor injekciós kezelés hatékonyságának, biztonságosságának felmérése saját beteganyagunkon, és annak vizsgálata, hogy az eredményességet befolyásolják-e a vizsgált preoperatív paraméterek. Módszer: Egy retrospektív vizsgálat során összegyűjtöttük 33, intradetrusor BOTOX® injekción átesett betegünk perioperatív adatait (életkor, testtömegindex, kísérő betegségek, anatómiai eltérések, korábbi műtétek, panaszok, urodinámiás leletek). Az eredményesség és a posztoperatív komplikációk felmérése a betegdokumentáció, telefoninterjúk, kérdőívek segítségével történt. A statisztikai analízis során kapott eredményeket p<0,05 esetén tekintettük szignifikánsnak. Eredmények: Műtét után jelentős szövődményt nem tapasztaltunk (p>0,05), 6 betegnél észleltünk hólyagkatéterezést nem igénylő residuumot (p = 0,024). Az urgencia, ’urge’ incontinentia, pollakisuria, nycturia előfordulása és mértéke, a vizeletincontinentia miatti betéthasználat szignifikánsan csökkent (p<0,01), az életminőség, az általános egészségi állapot mutatói szignifikánsan javultak a műtét után (p<0,001). A perioperatív faktorok és a posztoperatív eredményesség (72,7%) között szignifikáns kapcsolat nem igazolódott (p>0,05). Megbeszélés: A tüneti javulás eredményei megegyeznek az irodalmi adatokkal, a nemzetközi publikációkban közölt eredményekhez képest is jobb mellékhatásprofil pedig az óvatosabb betegszelekcióval és részletesebb kivizsgálással magyarázható. Következtetés: A botulinumtoxin-A-terápia hatékony, biztonságos, minimálisan invazív kezelése a terápiarefrakter hiperaktív hólyag szindrómának. Nem sikerült olyan preoperatív faktort azonosítanunk, mely szignifikáns hatással bírna a kezelés eredményességének előrejelzésére. Orv Hetil. 2021; 162(36): 1459–1465.

Summary. Introduction: Overactive bladder syndrome is an endemic phenomenon, which has a significant impact on the quality of life. In cases where conservative treatment fails, intradetrusor onabotulinumtoxinA injection can be used as second-line therapy. Objective: To assess the safety and efficacy of onabotulinumtoxinA treatment in the management of non-neurogenic detrusor overactivity among our patients. Also, to examine the influence of perioperative factors on the effects of the efficacy. Method: We have retrospectively collected the perioperative data of 33 patients treated with intradetrusor BOTOX®. The assessment of the efficacy and complications was done by the examination of patient files and questionnaires. The results obtained during the statistical analysis were considered significant for p<0.05. Results: We have not experienced notable complications after the procedures. Only 6 patients had residual urine (p = 0.024), none of them needed to be catheterized. We have observed significant decrease in the incidence of frequency, nocturia, urgency and incontinence, just as in the number of pads needed daily (p<0.01). Quality of life and general health were significantly improved (p<0.001). We have not found any significant connection between preoperative factors and efficacy (72.7%). Discussion: Our results considering the relief of symptoms are well in line with international data. The fact that our rate of complications is – in international comparison – outstanding can be explained by a more careful patient selection and thorough preoperative assessment. Conclusion: OnabotulinumtoxinA therapy is a safe and effective solution of therapy-refractory overactive bladder. We could not identify any perioperative factor to predict postoperative efficacy of therapy. Orv Hetil. 2021; 162(36): 1459–1465.

Open access