Search Results

Absztrakt

Bevezetés: Az acut descendáló necrotizáló mediastinitis (DNM) súlyos, a gátorüreg gyorsan progrediáló, széteső gyulladásával járó septicus folyamat, mely megfelelő sebészi kezelés nélkül, illetve a fel nem ismert esetekben akár 80%-os halálozással jár. Beteganyag, módszer: 1999 és 2012 között az Országos Korányi Intézet és a Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Osztályán 17 beteget kezeltünk a fenti kórkép miatt. A fej-nyaki elsődleges septicus folyamat 8 esetben fogászati góc, 4 betegnél retro/parapharyngealis abscessus, 1 ismeretlen eredetű nyaki phlegmone, 2 tonsillaris tályog talaján alakult ki. 1 esetben az előzményben műtét (mediastinoscopia), 1 betegnél hasi műtét során „nehéz intubatio” (fel nem ismert tracheasérülés) szerepel. Az első feltárás 9 esetben történt nyaki, 4 esetben nyaki és thoracotomiás, 1 esetben csak thoracotomiás, 3 betegnél pedig az orofacialis régióban történő behatolásból. A folyamat kiterjedtsége sürgős CT-vizsgálattal volt megítélhető, ezt követően azonnali műtét történt. Eredmények: Négy beteg igényelt kétszeri feltárást, 5 betegnél háromszor, 3 betegnél négyszer történt exploratio. A műtétek 70%-ában kombinált, több régiót érintő feltárást végeztünk. Tapasztalataink alapján a prognózist befolyásolja az első orvosi észlelés és a sebészi beavatkozás között eltelt idő, a beteg kora és diabetes mellitus társbetegsége. Kilenc beteget vesztettünk el (53%), nyolc beteg gyógyult, tünetmentes (47%). Következtetések: A sikeres kezelés alapfeltétele a kórfolyamat időben történő felismerése, a primer ok sürgős megszüntetése, a cervicofacialis régió időben történő adekvát feltárása, debridement, nyaki és felső mediastinalis drainage. Ha a folyamat az azygos vena, illetve az aortaív szintje alá terjed, jobb oldali thoracotomiát kell végezni mediastinalis feltárással, kiterjesztett debridementtel, mellkasi szívó-öblítő drainek korrekt behelyezésével, széles spektrumú, illetve célzott antibiotikumok adásával, a septico-toxicus állapot kezelésével. Gyors és agresszív terápiával növelhető a gyógyult betegek aránya.

Absztrakt:

Bevezetés: Alfred Blalock 80 éve közölt első műtéte óta a thymectomia a myasthenia gravis kezelésének fontos részévé vált. A külföldön már elfogadott többféle műtéti eljárás ellenére itthon 2006-ig a szegycsonti feltárás szinte kizárólagos módszer volt a csecsemőmirigy eltávolításában. Közleményünkben ennek a módszernek a közvetlen sebészi következményeit, szövődményeit elemezzük. Módszerek: A Budai MÁV Kórház Sebészeti Osztályán 34 év alatt 1002 transsternalis thymectomia történt myasthenia gravis (MG) diagnózisú betegeken. A műtéteket neurológiai javallatra végeztük el, alapos kivizsgálás és ideggyógyászati-belgyógyászati előkészítés után. A thymomával társult betegségben a thymus és a tumor eltávolítása kettős indikációjú volt. A 34 év alatt egyaránt jelentősen módosult a neurológiai javallat és az előkészítés, a perioperatív kezelés és a műtéti technika is. Az eredményeket a legjellemzőbb műtéti technika (egyszerű és kiterjesztett thymectomia) alapján két korszakra tagolva, a thymomás és a reoperáción átesett betegek adatait pedig elkülönítve jelenítjük meg, elsősorban a légzéssel összefüggő szövődményekre koncentrálva. Eredmények: A betegek életkora 8 és 73 év között volt, átlagosan 32 év. Nő/férfi arány: 3,5:1. Az MG thymomával társult a betegek 12,7%-ában. Tizenegy betegnél rethymectomia, további két betegnél pedig szívműtét után resternotomia történt. Az első, 19 éves periódus először operált, csak myastheniás 525 betegéből 21,3%-ban következett be légzési elégtelenség a műtét után, sürgős reintubáció 12,8%-ban, tracheostomia 11,2%-ban történt. A második, 15 éves periódus 338 betegénél 12,7%-ban volt posztoperatív légzési elégtelenség, 7,1%-ban sürgős reintubációval, mindössze 1,2%‑ban légcsőmetszéssel kiegészítve. A 126 thymomás betegnél 19,1%-ban következett be légzési elégtelenség, 12,8%-os reintubációval és 20,6%-os tracheostomia aránnyal. A 13 reoperált betegnél 46,1%-ban lépett fel légzési elégtelenség, 15,4%-os reintubációval és 46,1%-os tracheostomia aránnyal. Súlyos sebészi szövődmény a teljes anyagban is kevés volt: 2 szegycsonti vérzés reoperációt igényelve, 1 további reoperáció drénbeszakadás miatt, 4 mediastinitis az első periódusban, két szívsérülés és egy szegycsont szétválás a második időszakban. A teljes műtéti halálozás 1,4% volt: első periódus (1,3%), második periódus (0,3%), thymomás csoport (4%) és a reoperációk után (7,7%). Következtetések: Történeti áttekintésben jelentősen csökkent a transsternalis thymectomia súlyos légzési és légúti szövődményeinek, valamint halálozásának aránya, de a műtétet követő légzési elégtelenség és a szegycsontátvágás sebészi kockázata továbbra is reális veszélynek tekinthető.

Absztrakt

A mellkas nagy részét tömegükkel elfoglaló, gyakran benignus jellegű óriástumorok sebészi kezelése különös kihívást jelent. A feladat nagyságát a műtéttechnikai nehézségek, a narkózis vezetése és a postoperativ intenzív ellátás gondjai együttesen adják. Esetünk további sajátosságát az egyébként magától értetődőnek vélhető műtéti javallat végletes ellentmondásossága adja. A 64 éves férfi másfél éve fokozódó, terhelésre jelentkező fulladása ellenére más okból végzett mellkas-röntgenvizsgálatán derült ki a mellkas jobb felének óriási térfoglaló elváltozása. A pulmonológiai kivizsgálás során végzett vastagtű-biopszia solitaer fibrosus pleuratumort igazolt. Az onkológiai konzílium műtéti megoldás mérlegelését javasolta. A beteg állapota a megelőző vizsgálatok közben rohamosan romlott, majd nyugalmi dyspnoe és pitvari fibrilláció miatt intenzív osztályra került, ahol másnap légzési elégtelenség következett be, és respirátorkezelés vált szükségessé. Az igen magas kockázat ellenére műtét mellett döntöttünk, mert a daganat eltávolítása volt a beteg egyetlen esélye a túlélésre. A műtét sikerült, a beteg szövődményekkel terhes postoperativ szak után gyógyultan hagyta el az intézményt. Munkaképes állapotban egy évvel később recidívamentes.

Absztrakt:

Bevezetés: A tüdősequestratio (TS) sebészi kezelése gold standard eljárásként alkalmazható. A malignus tüdődaganatok sebészi ellátásában egyre inkább teret nyerő videothoracoscopos (VATS) technika a benignus tüdőbetegségek kezelésére is alkalmasnak látszik. Három, radiológiailag azonosított intralobaris TS VATS műtétjéről számolunk be hazánkban elsőkként. Módszer: A műtéteket kettőslumenű tubussal megoldott szeparált lélegeztetéssel, általános narkózisban, a betegek oldalt fekvő helyzetében két porton (1,5 cm-es kameraport és egy 5-6 cm-es, műanyag gyűrűvel védett axillaris munkaport) keresztül végeztük. Eredmények, esetek: A betegek (37 éves nő, 39 és 46 éves férfi) közül kettő tünetekkel (vérköpés és tüdőgyulladás) a harmadik pedig radiológiai szűrést követően került kivizsgálásra. A tápláló artéria mindhárom esetben azonosítható volt a CT képeken. Két esetben jobb alsó, egy esetben bal alsó lebenyt távolítottunk el nagyobb szövődmény nélkül. Következtetés: A videothoracoscopos lebeny eltávolítást TS kezelésére is alkalmas eljárásként ajánljuk.

Absztrakt:

A mellhártya ritkának számító szoliter fibrosus tumora néhány százalékban hypoglykaemiával társul, amit első két leírójukról Doege–Potter-szindrómának neveztek el. Hatvanhárom éves férfi betegünk egy évvel korábban már pulmonológiai kezelés alatt állt bal oldali mellüregi folyadékgyülemmel, bal alsó lebenyi daganat CT-képével. Ismét fokozódó terhelési dyspnoe miatt végzett újabb vizsgálatok során a most már óriásira nőtt tumor vastagtű-biopsziája low grade sarkomát igazolt. Onkológiai konzílium műtéti elbírálás mérlegelését javasolta. A beteg nyugalmi dyspnoe és ismétlődő hypoglykaemiás rosszullétek miatt gyorsan romló állapotban az intenzív osztályról került a műtőbe. A tumor eltávolítása és bal oldali pneumonectomia történt szövődménymentes gyógyulással. A szövettan szoliter fibrosus pleuratumort igazolt a Doege–Potter-szindrómának megfelelően. A műtét alatt észlelt pleuralis szóródás miatt adjuváns kemoterápiában részesült. Egy évvel a műtét után helyileg kiújult tumort távolítottunk el. A folytatódó kemoterápia ellenére lokális és ellenoldali pulmonalis progressziót észleltünk. A beteg első műtétjétől számított túlélése három év. Orv Hetil. 2018; 159(4): 149–153.

Absztrakt:

Bevezetés: A komplettáló pneumonectomia (KP) a maradék tüdőszövet teljes eltávolítása az azonos oldali korábbi tüdőreszekciót követően. A standard pneumonectomiához viszonyítva magasabb mortalitással és morbiditással jár. Közleményünkben e műtéti típus javallatát és a perioperatív eredményeit tekintjük át. Módszer: 15 év alatt végzett KP‑műtéteink perioperatív eredményeit visszatekintően vizsgáltuk kórlapi adatok, műtéti leírás és szövettani leletek alapján, a javallatot három csoportra osztva: a korai posztoperatív szak szövődményét elhárító (mentő: mKP), szövettani lelettel igazolt inkomplett (patológiai: pKP) és a késői posztoperatív szakban végzett (konvencionális: kKP) műtétek. A szövődmények besorolását nemzetközi skála alapján végeztük. Eredmények: 102 beteg összegzett műtéti morbiditása 70,5% (minor: 36,27%, major: 34,23%), mortalitása 16,6%. Műtét alatti halálozás nem fordult elő. mKP: 24 beteg (18 férfi, 6 nő, 46–77 év, átlag 61,7 év). Időintervallum: 10,87 nap (0–32 nap). Javallatok: széteső vagy tályogos tüdő (8 eset), hörgősipoly (5 eset), anasztomózis-elégtelenség vagy -elzáródás (3 eset), masszív vérköpés (3 eset), mellüregi vérzés (2 eset), tüdőtágulási képtelenség (3 eset). Teljes morbiditás: 79,19%. Kilenc beteget vesztettünk el (37,5%). pKP: 7 beteg (5 férfi, 2 nő), 45–66 év (átlag: 56,3 év). Első műtét: 6 lobectomia, 1 bilobectomia. Időintervallum: 1–5 hónap (átlag: 2,84 hónap). Három beteg szövődmény nélküli, négy anaemia transzfúzióval, egy empyema fenesztrációval, egy exitus (14,28%) mellüregi elvérzés miatt. Négy betegnél nem volt tumor a kivett tüdőszövetben. kKP: 71 beteg (27 nő, 44 férfi, 29–79 év (átlag: 60,3 év). Időintervallum: 34 nap és 40 év között (átlag: 6,7 év). A korábbi műtét szövettana: primer tüdőtumor (64 beteg), más szervi daganat tüdőáttéte (1 beteg), bronchiectasia (1 beteg), tuberkulózis (5 beteg). A kKP javallata: késői hörgősipoly (2 beteg), igazolt daganat vagy gyanúja (65 beteg), egyéb (4 beteg). Szövettani leletek primer tüdőtumor-előzménnyel: 32 új tumor, 15 helyi recidiva, 9 áttét, 2 áttét vagy recidiva, 7 nem malignus. Szövettani leletek nem malignus előzménnyel: 3 új daganat, 1 tbc, 2 krónikus gyulladás. Teljes morbiditás (76,2%), 30 napon belüli és kórházi mortalitás (9,8%). Következtetések: Az mKP jár a legnagyobb morbiditással és halálozással, de a betegnek többnyire nincs más esélye a gyógyulásra. Az inkomplett tumorreszekció javallatával 10 éve már nem végzünk reoperációt. A kKP-műtéteink morbiditása nemzetközi összehasonlításban magasnak, a halálozás átlagosnak értékelhető.

Összefoglaló. Bevezetés: A myasthenia gravis javallatával végzett csecsemőmirigy-eltávolítás sebésztechnikai szempontból lényegesen megváltozott az elmúlt közel 30 évben. A standard műtétnek számító transsternalis és transcervicalis thymectomia mellett elterjedt a videoasszisztált thoracoscopos sebészeti (VATS), később pedig a robot sebészeti megoldás is. Két intézetünkben 2011–2012-ben vezettük be a VATS thymectomiát. Módszer: A többféle technikai megoldás közül a mediastinumot a jobb mellüreg felől megközelítő utat választottuk. Eleinte 3, később 2 pontos perimammaris portot készítettünk a thymus elérésére a beteg háton fekvő helyzetében. Minden esetben ultrahangos vágóeszközt alkalmaztunk. Kiterjesztett thymectomiára törekedve a perithymikus zsírszövetet is eltávolítottuk, szélesen megnyitva a bal oldali mellüreget is. A betegek kiválasztásában az átlagos testsúlyú vagy soványabb betegeket részesítettük előnyben. Eredmények: 8 év és 4 hónap alatt 92 beteget műtöttünk a fenti módszerrel thymoma nélküli myasthenia gravis alapbetegséggel. 20 férfi és 72 nő. Átlagéletkor 33,1 év (19–75 év). A műtéti idő 35–160 percig terjedt, átlagosan 82,3 perc volt. A tömegesebb mediastinalis zsírszövet néhány betegnél nehezítette a tájékozódást és a maradéktalan eltávolítást. Műtét alatt 4 esetben érsérülés és 3 ellenoldali tüdősérülés következett be. Két konverziót végeztünk (1-1 sternotomia és thoracotomia). Idegsérülés nem történt. Tíz beteg igényelt néhány órás művi lélegeztetést a műtét után, a többi beteget a műtőasztalon extubáltuk. Reintubáció, tracheostomia, légzési elégtelenség, műtéti halálozás nem volt. Az intenzív ápolási idő átlaga: 1,1 (0–11) nap. A teljes kórházi ápolási idő átlaga: 4,8 (3–15) nap. A drenázsidő 1–4 nap, átlagosan 1,16 nap. Két beteg (2,41%) halt meg a műtétet követően 1 és 5 éven belül. További 81 beteg 12–108 (átlag: 48) hónapos követése során a myastheniás állapotban 21 (25,3%) betegnél komplett, 4 (4,82%) betegnél gyógyszeres remisszió, 20 (24,1%) betegnél minimális manifesztáció, 28 (33,73%) betegnél egyéb javulás volt megállapítható. 4 (4,82%) beteg állapota változatlan maradt, 4 (4,82%) betegé pedig romlott. Következtetés: A VATS thymectomia teljesen új utat jelent a transsternalis módszerben járatos sebészek számára. A tömegesebb mediastinalis zsírszövet nagyon megnehezíti a műtétet. A perioperatív szak nagyon kedvező a betegek számára, és a késői eredmények is elfogadhatóak. Kérdéses, hogy a thymus minden esetben maradéktalanul eltávolítható-e ezzel a módszerrel.

Summary. Introduction: Surgical technique of thymectomy performed for treatment of myasthenia gravis has considerably changed in the last almost 30 years. In addition to standard interventions – transsternal and transcervical thymectomy –, video-assisted thoracoscopic interventions (VATS), later on robotic surgery came into general use. In our two institutions, we apply VATS thymectomy since 2011. Methods: There are several different surgical techniques for this purpose; we approached the mediastinum through the right thoracic cavity. We prepared initially 3, later on 2 perimammal ports for the access of the thymus; the patients were in supine position during surgery. We used an ultrasonic cutting device in all cases. In order to perform extended thymectomy, we removed the fatty tissue around the thymus and opened widely the left thoracic cavity, too. During patient enrollment, we preferred patients with normal or lower body weight. Results: During 8 years and 4 months, we operated on 92 patients using this method for myasthenia gravis without thymoma; there were 20 male and 72 female patients at the age of 33 years on average (19–75 years). Duration of surgery was 35–160 minutes, 82.3 minutes on average. The bulky fatty tissue around the thymus made the orientation and the complete removal more difficult in a few patients. We experienced vascular injury in 4 cases and injury of the contralateral lung in 3 cases. Conversion was necessary in 2 cases (1 sternotomy and 1 thoracotomy), there were no nerve injuries. Assisted ventilation was necessary in case of ten patients in the postoperative period for a few hours; all other patients were extubated on the operating table. There was no need for repeated intubation and tracheostomy; there was no respiratory insufficiency and perioperative mortality. Duration of ICU care was 1.1 days on the average (0–11 days), that of the total hospital care 4.8 days on average (3–15 days). Duration of thoracic drainage was 1.16 days on average (1–4 days). Two patients (2.41%) died within one and five years after surgery. During 12–108 months (48 months on average) follow-up of 81 patients, 21 patients (25.3%) suffering from myasthenia total recovery was observed, pharmacologic remission was achieved in 4 patients (5.3%), minimal manifestation remained in 23 patients (24.1%), while in 28 patients (33.73%) other improvement was observed. The status of 4 patients (4.82%) remained unchanged and that of 4 patients (5.3%) worsened. Conclusion: VATS thymectomy represents a completely new surgical method for surgeons having experience in transsternal surgical technique. Bulky mediastinal fatty tissue makes surgery very difficult. The perioperative period is advantageous for the patients and also the long term follow-up results are acceptable. It is questionable that the thymus can be completely removed with this method in all cases.