Search Results

You are looking at 1 - 6 of 6 items for

  • Author or Editor: József Szatmári x
Clear All Modify Search

Összefoglalva megállapítható, hogy nagyobb szélsebesség hatására több talajanyag erodálódott, és ezzel együtt megnőtt az áthalmozott tápanyag mennyisége is. Minden vizsgált szélsebesség esetében a szélerózió következtében 3–7%-kal megnőtt az 1 mm és annál nagyobb szemcsék, illetve aggregátumok aránya a kiindulási talajanyag felső 0–1 cm-es rétegében. A finomabb szemcse-, illetve aggregátum-átmérők esetén a fújatást követően csökkenést tapasztaltunk. A leginkább a 315 μm és az annál kisebb szemcsék aránya csökkent, átlagosan 1–2%-kal. A minták kémiai és fizikai elemzéseiből megállapítható, hogy a láda utáni humuszosabb, aggregátumosabb szerkezetű minták N-tartalma nagyobb, mint az alapmintáé. A fogók mintáiban nem tapasztaltunk feldúsulást egy vizsgált elem esetében sem, a fogókban összegyűlt talajanyag kálium- és foszfortartalma is kisebb volt, mint az alapmintáé. Ennek oka, hogy az itt csapdázódott üledékben kisebb a tápanyag-megkötődés helyéül szolgáló leiszapolható rész aránya, mint a kiindulási talajanyagban. A vizsgálatainkból látszik, hogy a szélerózió hatására a lebegtetve, illetve ugráltatva áthalmozott talajszemcsékkel és aggregátumokkal szállított humusz 500–3500 kg/ha nagyságrendben mozoghat a vizsgált csernozjom területen akár egyetlen szélesemény hatására is. A kálium-áthalmozódás mértéke elérheti a 100 kg/ha értéket, a foszforé a 70 kg/ha-t, a nitrogénveszteség mértéke pedig akár 200–300 kg/ha is lehet egy szélesemény alkalmával. E tápanyagmennyiség nagy része több száz méter, de akár kilométeres távolságokra is távozhat a területről. Az általunk végzett szélcsatornás vizsgálatok eredményei becslésnek tekinthetők, hiszen vizsgálatunk során növénymaradvány-mentes, szitált és légszáraz talajanyaggal dolgoztunk. A szitálás eredményeként csupán a 2 mm-es és annál kisebb aggregátumok maradtak meg, ami azonban az intenzív művelés alá vont, porosodott, leromlott szerkezetű talajfelszín körülményeit jól közelíti. Ugyanakkor a természetben zajló széleróziós eseményeknek a szélcsatorna-kísérlet csak leegyszerűsített modellváltozata, hiszen az általunk szimulált szélesemények 15 percig tartottak, s nem tudtunk széllökéseket előállítani, melyek a széleróziós események alakulásában nagy jelentőségűek. Ennek tudatában kell a kapott eredményeket értékelni, mégis érdemes velük foglalkozni. A terepi mérésekkel szemben a szélcsatornában végzett vizsgálatoknak éppen az a legfontosabb előnye, hogy ellenőrzött, kontrollált körülmények között végezzük a méréseket, így rengeteg olyan szempontot meg tudunk vizsgálni, amit terepi mérésekkel lehetetlen lenne. Ilyen szempontok a pontos szélsebesség és szélirány hatása, az erodált felület nagysága és tulajdonságai. Kutatásunk következő lépése a szélcsatornás kísérletekkel vizsgált mintaterületeken terepi, mobil szélcsatornás vizsgálatok végzése, valamint terepi üledékcsapdák elhelyezésével a valós szélesemények által elszállított talaj mennyiségének és minőségének meghatározása. Célunk mind pontosabb képet alkotni a hazai jó minőségű csernozjom talajok szélerózió okozta tápanyagveszteségének mértékéről. A mezőgazdasági művelés alatt álló csernozjom területek feltalajában a tápanyag és szerves anyag szélerózió útján történő mozgási törvényszerűségeinek feltárása több szempontból is hasznos: segítséget jelent a területi tervezésben, a defláció szempontjából optimális területhasználat és művelési módok meghatározásában. Képet kapunk arról, hogy a legnagyobb gazdasági potenciállal rendelkező termőtalajunk milyen veszélyeknek van kitéve, s hogy a nem megfelelő időben, nem megfelelő nedvességviszonyok mellett történő talajművelés következtében kialakuló szerkezetromlás (porosodás) miatti deflációs károk milyen tápanyagveszteséggel járhatnak együtt.

Restricted access

Összefoglalás

A klímaváltozásnak köszönhetően a következő évtizedekben a talajok defláció veszélyezettségének mértéke emelkedni fog hazánkban (CSORBA et al. 2012). A kutatásunk során arra kerestünk választ, hogy a talajtani alaptulajdonságok miként befolyásolják a kritikus indítósebességet és jelenleg mennyire defláció veszélyeztetettek a Dél-Alföld talajai.

Mintaterületként a Szeged környéki talajokat választottuk. A vizsgálataink során megállapítottuk, hogy az összes vizsgált talajparaméter közül az agronómiai szerkezet, azon belül is a rögfrakció az, ami leginkább befolyásolja a kritikus indítósebességet. Ez felhívja a figyelmet az ember szerepére, aki megfelelő agrotechnikával képes lenne a széleróziós kockázat csökkentésére (BODOLAY 1966; SHAHABINEJAD et al. 2019). A szélcsatornás kritikus indítósebesség vizsgálatok eredményeit összevetettük az időjárási adatokkal, és ezek eredményeit kivetítettük Csongrád megye területére. Kutatásunk során meghatároztuk a széleróziós események jellemző éves előfordulását (homok: 16,8 esemény; homokos vályog és vályog 1,6 esemény; agyagos vályog: 0,4 esemény), ezen események átlagos hosszát (homok: 3,0 óra; homokos vályog és vályog 1,4 óra; agyagos vályog: 1,0 óra) és a deflációnak kitett területetek aránya Csongrád-megyében (homok: 8,4%; homokos vályog és vályog 29,1%; agyagos vályog: 20,0%).

Kutatásunkkal képet kaptunk arról, hogy a defláció mekkora területet érint és mennyire jelentős talajvédelmi probléma Csongrád megyében. Korábbi kutatásaink bizonyítják, hogy egy párperces széleróziós esemény is súlyos veszteséget okozhat a talajok tápanyagtartalmából (FARSANG et al. 2011; FARSANG 2016), mely csupán csak egy aspektusa a szélerózió negatív hatásainak.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Fanni Tóth, Ferenc Fülöp, István Szatmári, József Toldi, Imre Dékány and László Vécsei

Absztrakt:

A kinureninek manapság intenzív érdeklődés tárgyát képezik, mivel számos fiziológiás és patológiás folyamatban részt vesznek. Az esszenciális aminosav triptofán elsősorban a kinurenin-útvonalon keresztül metabolizálódik. A lebomlás során kinurenin-aminotranszferázok segítségével keletkezik az egyik fontos termék, a kinurénsav. A kinurénsav excitatorikus receptorok ligandja, neuroprotektív tulajdonságú. A kinurénsav szintjének abnormális csökkenése vagy növekedése a neurotranszmitter-rendszerek egyensúlyának felborulásához vezethet, és ez számos neurodegeneratív és neuropszichiátriai betegségben megfigyelhető. A kinurénsav a poláros szerkezete miatt nehezen jut át a vér–agy-gáton, emiatt közvetlenül nem alkalmas terápiás célokra. Ezért kutatásunk célja olyan kinurénsav-analógok előállítása és farmakológiai tesztelése volt, melyek a vér–agy-gáton könnyebben átjutnak. Az újonnan szintetizált kinurénsav-analógok hatékonynak bizonyultak több idegrendszeri betegség (migrén, Huntington-kór) modelljében. A kinurénsav-származékokkal kapott eredmények szerint e vegyületek új terápiás célpontot jelenthetnek a neurodegeneratív betegségek kezelésében. Kutatási eredményeink alapján számos szabadalmi bejelentést benyújtottunk. Orv Hetil. 2020; 161(12): 443–451.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: József Szász, Szabolcs Szatmári, Viorelia Constantin, István Mihály, Attila Rácz, Imola Török, Előd Nagy, Krisztina Kelemen, Timea Forró, Beáta Baróti and Károly Orbán-Kis

Absztrakt:

Bevezetés: Parkinson-kórban gastrointestinalis zavarok a betegség minden stádiumában előfordulnak, gyakran évekkel a diagnózis felállítása előtt. Jelentőségük előrehaladott Parkinson-kórban nagy, mert az életminőséget tovább rontják, és korlátozhatják mind a hagyományos, mind az eszközös terápiás lehetőségeket. Célkitűzés: Előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegeknél jelentkező gastrointestinalis zavarok felmérése. Módszer: Retrospektív tanulmányunkban 6 éves periódusban minden olyan, levodopára reagáló Parkinson-kóros beteg adatait elemeztük, akinél legalább napi 2 óra off állapot bizonyítható, az on állapot súlyossága a Hoehn–Yahr-skálán mérve legalább 3 pont, és legalább napi négyszer kapott levodopát különböző kombinációkban. A gastrointestinalis panaszokat a következő célzott kérdésekre adott igen-nem válaszok segítségével azonosítottuk: volt-e nyelészavar, étvágytalanság, gyomortáji diszkomfort, puffadás, korai jóllakottság, émelygés, hányás, székrekedés. Eredmények: A 286 beteget két csoportra osztottuk a gastrointestinalis panaszok jelenléte, illetve hiánya szerint. A legalább egy gastrointestinalis tünetre panaszkodó 181 beteg esetében szignifikánsan hosszabb volt a kórtartam (10,13 ± 4,03 vs. 7,4 ± 2,42 év), illetve súlyosabb a klinikai kép (hosszabb off periódusok: 4,03 ± 1,32 vs. 2,91 ± 1,02 óra, tartósabbak a dyskinesisek: 2,76 ± 0,91 vs. 1,83 ± 0,61 óra, magasabb a Hoehn–Yahr-pontszám). Ezek a betegek nagyobb levodopaadagokat kaptak nagyobb adagolási frekvenciával. A gastrointestinalis panaszok közül a székrekedés (59%) és a meteorismus (32,5%) volt a leggyakoribb. A panaszok nagy többsége szignifikánsan gyakrabban fordult elő a dyskinesises betegeknél. Következtetés: A tápcsatorna működésére vonatkozó panaszok gyakoriak előrehaladott Parkinson-kórban. Ezek felmérése a rutinvizsgálat szerves része kell, hogy legyen. Meg kellene határozni a betegek gastrointestinalis profilját, interdiszciplináris megközelítésben, a megfelelő klinikai és paraklinikai módszerekkel. A gastroparesis és a dyskinesisek közötti kapcsolat fontos láncszem lehet az előrehaladott Parkinson-kór patomechanizmusában, ennek tisztázására további vizsgálatok szükségesek. Orv Hetil. 2020; 161(39): 1681–1687.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: József Attila Szász, Szabolcs Szatmári, Viorelia Constantin, István Mihály, Attila Rácz, Lajos Csaba Domokos, Tamás Vajda and Károly Orbán-Kis

Absztrakt:

Bevezetés: A Parkinson-kór előrehaladásával jelentkező motoros, illetve nem motoros komplikációk jelentősen rontják a Parkinson-kóros betegek életminőségét, behatárolják a terápiás lehetőségeket. Nincs egyértelműen meghatározva az „előrehaladott” Parkinson-kór, sem az invazív terápiák bevezetésének optimális pillanata. Kevés irodalmi adat vonatkozik arra, hogy a mindennapi klinikai gyakorlatban alkalmazott levodopaadagok felső határai hogyan alakulnak előrehaladott Parkinson-kórban, illetve az egyes eszközös terápiák elérhetősége hogyan befolyásolja ezeket. Célkitűzés: A szubsztitúciós terápia elemzése előrehaladott Parkinson-kórban. Módszer: Retrospektív tanulmányunkban 2011. június 1. és 2017. május 31. között minden olyan, Parkinson-kórral kezelt beteget megvizsgáltunk, aki legalább napi 2 óra off állapotról számolt be, dyskinesisekkel vagy ezek nélkül, és legalább napi négyszer kapott különböző kombinációkban levodopát. Elemeztük a levodopaterápia sajátosságait az eszközös, illetve a további konzervatív kezelésre javasolt betegcsoportoknál. Eredmények: Előrehaladott Parkinson-kórt állapítottunk meg 311 betegnél, közülük 125-nél véltük indokoltnak valamilyen eszközös terápia elkezdését, míg 42-nél a levodopa dózisának emelését. Az eszközös kezelésre javasolt betegcsoport és a konzervatív kezelést folytató betegcsoport között különbségek voltak a betegség fennállása, a levodopa átlagadagja és adagolási frekvenciája tekintetében. A 107 levodopa-karbidopa intestinalis gélre tesztelt betegnél az adagolási frekvencia és a levodopa-átlagadagok magasabbak voltak. Következtetés: A vizsgált periódusban előrehaladott Parkinson-kórban az irodalmi adatokhoz viszonyítva kisebb levodopaadagokat találtunk, a kombináció adjuváns terápiával viszont gyakoribb. Előrehaladott Parkinson-kórban érdemes az eszközös terápiát mérlegelni, ha a napi átlagos levodopaadag legalább 750–1000 mg, minimum ötszöri adagolásra elosztva, és kombinált terápia ellenére az életminőséget jelentősen csökkentő motoros komplikációk jelentkeznek. Ezeket a betegeket erre szakosodott központokban multidiszciplináris csapat közreműködésével kell tesztelni, és a legjobb döntést meghozni a további teendőket illetően. Orv Hetil. 2019; 160(17): 662–669.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: József Attila Szász, Viorelia Constantin, Péter Alpár Fazakas, Eszter Blényesi, Levente Gábor Grieb, Antal Balla, Mónika Sárig, Kinga Szegedi, Eszter Noémi Bartha and Szabolcs Szatmári

Absztrakt:

Bevezetés: A Parkinson-kór kezelési stratégiájában a szelektív monoaminoxidáz-B-gátlóknak a betegség minden stádiumában jól meghatározott helyük van. Enyhe esetekben, főleg fiatal betegeknél, a szubsztitúciós terápia késleltetésének egyik hatékony eszközeként számolhatunk velük; előrehaladott Parkinson-kórban, a motoros komplikációk ellátásában, a levodopaterápia kiegészítői. Célkitűzés: Annak felmérése, hogy a marosvásárhelyi ideggyógyászati klinikákon alkalmazott terápiás stratégiákban mekkora szerep jut a szelektív monoaminoxidáz-B-gátlóknak. Módszer: Retrospektív tanulmányunkban 2003. január 1. és 2016. december 31. között a klinikákon vizsgált összes Parkinson-kóros beteg adatait elemeztük. A 2194 beteg zárójelentésében rögzített terápiás ajánlások alapján tanulmányoztuk a monoaminoxidáz-B-gátlók alkalmazásának sajátosságait. A Parkinson-kór megállapítása óta eltelt idő szerint öt éve, illetve több mint öt éve tartó betegségcsoportokat alkottunk. Eredmények: A vizsgált időszakban az öt éve vagy ennél rövidebb ideje diagnosztizált csoportban 1183 betegből 243 esetben szerepelt a kezelési stratégiában monoaminoxidáz-B-gátló: 12 esetben monoterápia, 52 esetben dopaminagonistával, illetve 61 esetben levodopával kombinálva. A többi 118 betegnél levodopa és dopaminagonista kombinációjához társítva kerültek alkalmazásra a monoaminoxidáz-B-gátlók. A több mint öt éve ismert 582 esetből 195-nél egészítették ki a terápiás stratégiát monoaminoxidáz-B-gátlóval (10 esetben szelegilin, 185 esetben rasagilin). Nem volt felhasználható adat a betegség kezdetét illetően 429 esetben (ezek közül öt esetben szelegilint, illetve 93 esetben rasagilint alkalmaztak). Következtetés: A vizsgált periódusban a monoaminoxidáz-B-gátlók alkalmazásának aránya hasonló az irodalomban talált adatokhoz. A betegséggel foglalkozó szakorvosoknak nagyobb bátorsággal kellene alkalmazniuk a rendelkezésre álló és az ajánlásokban szereplő készítményeket, jobban kihasználni a különböző gyógyszertársítások előnyeit, különösen, ha ez nem terheli anyagilag a beteget. Orv Hetil. 2017; 158(51): 2023–2028.

Restricted access